Hírek
Cikkek
Félmilliárdba kerülhet három kórház összevonása
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 18:39
Soknak tartja a városvezetés a János, a Margit kórház és a Budai Gyermekkórház januári összevonásával kapcsolatos több mint félmilliárd forintot - nyilatkozta Szolnoki Andrea kedden az MTI-nek. A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy a városvezetés a költségek lefaragását igényelve, jövő hétre módosított előterjesztést kért az illetékes főpolgármester-helyettestől. Ez alapján december 20-án dönthet a közgyűlés a szükséges forrásokról.
A legtöbb pénzt, 471 millió forintot a Budai Gyermekkórház végelszámolására költenének. Ennek határideje jövő év áprilisa. A 236 kórházi dolgozó végkielégítésére 132 millió forintot terveztek. A végösszeg attól függ, hányan kívánnak az egyesített intézményben tovább dolgozni. Az összevonással kapcsolatos másik nagy költségcsoport a János kórház informatikai fejlesztése. Erre 121 millió forintot igényeltek. A János kórházban egyébként öt dolgozót építenek le hatmillió forintos költséggel az összevonás keretében.
Szlovákia leállította a kórházprivatizációtMTI
Cikkek
Rossz hír a Malévnak? Brüsszel vizsgálódik
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 18:25
Rutineljárásnak nevezte kedden az MTI érdeklődésére az Európai Bizottság szóvivője, hogy Brüsszel azt várja a magyar illetékesektől, nézzenek utána a Malév fölötti ellenőrzési jogok kérdésének, tisztázandó, hogy a légitársaság uniós cégnek minősülhet-e. Michele Cercone, a brüsszeli bizottság közlekedésügyi szakterületének a szóvivője arra a sajtóértesülésre reagált, miszerint az unió végrehajtó testülete kapcsolatba lépett a magyar hatóságokkal, és arra vár tőlük választ, mennyiben tekinthető a Malév uniós légitársaságnak, hiszen a kormány eladta az abban való részesedés 99,95 százalékát az AirBridge nevű magyar cégnek, amely az orosz AiRUnion-KrasAir nevű holdinghoz tartozik.
Az erről szóló internetes médiabeszámoló szerint a magyar sajtó rendszeresen orosz ellenőrzés alatt álló cégnek minősíti a Malévet. A beszámoló idézett egy brüsszeli bizottsági illetékest, aki szerint amennyiben egy légitársaság tulajdonlása több mint 49 százalékban nem uniós érdekeltségű, és a cég ténylegesen nem uniós érdekeltség ellenőrzése alatt áll, akkor nem tekinthető közösségi - uniós - szállító cégnek, és így nem részesülhet az egységes európai piac előnyeiből. Az illetékes hozzátette: egyes vállalatok olyan különleges konstrukcióban működnek, amellyel eleget tesznek a fenti EU-követelménynek, de azt nem tudta megmondani, hogy a Malév esete is ilyen-e.
Cercone az MTI-nek adott válaszában azt emelte ki, hogy a magyar hatóságokkal való kapcsolatfelvétel nem különleges, egyedi jellegű eset. "A Bizottság nem kifejezetten a Malév ügyét vizsgálja, csupán alkalmazza a szabályokat, és azt várja a nemzeti hatóságoktól, hogy ellenőrizzék a légitársaság feletti tényleges ellenőrzés kérdését. Ez olyan feladat, amit minden hasonló esetben rendszeresen elvégez a Bizottság" - mondta a szóvivő.
Megerősítette, hogy amennyiben egy uniós légitársaság tárgyalást folytat egy nem uniós légitársasággal, akkor bizonyítania kell saját nemzeti hatóságának, hogy ő maga legalább 51 százalékban EU-személy vagy EU-testület tulajdonában és ellenőrzése alatt áll. Ellenkező esetben elveszti az EU belső piacához való tartozásból fakadó előnyöket, hiszen harmadik országbeli légitársaságnak minősül.
Mint tudjuk: egy gép sem marad fenn
Az oroszok felé bővít a Malév
Nyitni kék: több utassal is veszteséges a Malév
Légitársaságok feketelistája: kivel ne repüljünk?MTI
Cikkek
Káosz, benzin- és élelmiszerhiány Olaszországban
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 18:21
Keddre közlekedési káosz, benzin- és élelmiszerhiány alakult ki Olaszországban, az olasz kamionosok hétfőn kezdődött, ötnapos országos sztrájkja miatt. Ne menjen Itáliába a napokban
Cikkek
Az MSZP megszavazza a Fidesz népszavazását
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 17:40
Az MSZP meg fogja szavazni a Fidesz kezdeményezte népszavazás elrendeléséről szóló határozatot az Országgyűlés jövő hétfői ülésén - jelentette be Nyakó István, a párt szóvivője az MSZP országos elnökségének ülése után kedden. Az MSZP azért szavazza meg az országgyűlési határozatot, mert tiszteli a jogállami intézményeket, még akkor is, ha a Fidesz megpróbál visszaélni vele - mondta a szóvivő az MTI-nek.
Hétfőn az Országgyűlésben bejelentették, hogy az Országos Választási Bizottság hitelesítette a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdésekhez gyűjtött aláírásokat. Ezt követően a parlamentnek 15 napja van arra, hogy elrendelje a népszavazást. Nyakó István azt mondta: a népszavazás Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének hatalmi kísérlete, amely már most megbukott. Utalt arra, hogy az ellenzéki párt elnöke korábban azt mondta, a népszavazás lényegében előrehozott választás lesz. A szóvivő szerint azért bukott meg a kezdeményezés, mert a vizit- és a kórházi napidíjjal kapcsolatos kérdést az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat okafogyottá teszi.
A szocialista politikus szerint Orbán Viktor hatalmi kísérlete nem fogja megakadályozni a reformpolitika folytatását. A felelős kormányzásnak nem lehet alternatívája "a jogállami intézményekkel visszaélő felelőtlen hatalmi kísérlet" - fogalmazott. Nyakó István közölte: az országos elnökség köszöni a parlamenti frakciónak elmúlt féléves tevékenységét, és azt, hogy támogatta a kormány törvényjavaslatait.
A Legfelsőbb Bíróság döntésével minden további mesterkedés lehetősége kicsúszott az MSZP kezei közül - kommentálta a bejelentést a Fidesz szóvivője az MTI-nek. Szijjártó Péter közölte: az MSZP és a kormány több mint egy éven keresztül "mindenfajta nemtelen eszközök bevetésével, mesterkedéssel gátolta", hogy az emberek akarata érvényesüljön és népszavazást lehessen tartani. Több mint egy évig minden módon húzták az időt és pártszervként használták az Országos Választási Bizottságot - fűzte hozzá.
A Fidesz szóvivője szerint ha az MSZP és a kormány nem viselkedett volna antidemokratikusan, már régen túl lehetnének a népszavazáson, és január 1-től az embereknek nem kellene vizitdíjat, tandíjat és kórházi napidíjat fizetniük.
Nem gyűjt aláírást a Fidesz a negyedik kérdésben
Népszavazás: nem jött be M. E. ügyvéd próbálkozása
Fidesz: gyurcsányista törekvések a népszavazás ellen
MTI
Cikkek
Senki sem volt bátor a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 17:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,66 pontos csökkenéssel, 26.663,67 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,34 százalékos csökkenés. A részvénypiac forgalma 20 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző kereskedési napi záró árakhoz képest.
Alacsony forgalom mellett csordogált lefelé a piac kedden, követve a nemzetközi indexek alakulását - mondta el Antal Dénes, a Magyar Külkereskedelmi Bank üzletkötője. Hozzátette, hogy a kedd esti amerikai kamatdöntés előtt senki nem vállalt be nagyobb pozíciót, a befektetők kivárnak. A BÉT pozitív nyitása után délutánra elfogyott a lendület, és mínuszba fordult az index, jelentősebb piaci hírek nem jelentek meg a nap folyamán.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nem izgatta fel a forintot az inflációMTI
Cikkek
Nem izgatta fel a forintot az infláció
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 17:18
Szinte nem változott a forint árfolyama a bankközi kereskedésben, kedd délután 251,80/252,00 forint volt az euró, csaknem megegyező a hétfő délutáni 251,75/80 forinttal. A piacon nem volt mozgás, a kereskedők elmondása szerint még az inflációs adatnak sem volt semmiféle hatása az árfolyamra. Eközben a zloty és a cseh korona erősödött, a forint ehhez a trendhez nem tudott csatlakozni. Kivárásról lehet szó, hiszen a Fed esedékes kamatdöntését sokan várják érdeklődéssel, ugyanakkor ezt már beárazta a piac, kilengést csak egy merőben váratlan lépés hozhat.
A dollár kedd délutáni árfolyama is szinte megegyezett a hétfő délutánival, 171,20/30 forint volt 171,00,/10 után. A bankközi forintpiacon a magas likviditási szint miatt továbbra is alacsony a kamatszint, az O/N kamat jelenleg 6,50 százalék.
Flakonban is drága az olaj - megugró infláció
Mennyit keresünk jövőre? Minden ezen múlhat
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Nincs több trükközés a nyugdíjba vonulással
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 16:58
Új nyugdíjszámítási rendszer lép életbe 2008 január 1-jén, amelynek célja a nyugdíj-megállapítás kalkulációjából adódó különbségek kiküszöbölése
Cikkek
Soha többé autópályamatricát!
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 16:36
A szélvédőre ragasztandó papíralapú matrica január elsejével megszűnik, így az autópályákon közlekedők úthasználati jogosultság vásárlásakor csupán bizonylatot fognak kapni
Cikkek
Kártyával fizetnénk - ha lehetne
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 15:47
Magyarországon az elmúlt öt évben jelentősen nőtt a bankkártyák ismertsége és sokat változtak a kártyahasználati szokások is
Cikkek
Hova menjünk berúgni? Ne Kispestre
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 15:25
Este tízkor bezár a kispesti kocsmák többsége január 1-je után a kerületi képviselő-testület rendelete értelmében; az önkormányzat arról is döntött: új italboltok már nem nyithatnak a XIX. kerületben. A kocsmák működési rendjének módosításától azt várjuk, hogy a kerület csendesebb, nyugalmasabb legyen, és javuljon az éjszakai közbiztonság - közölte Kisanyik Tímea kommunikációs asszisztens kedden az MTI-vel.
Utalt arra, hogy az italboltok környékén élő kispestiek régóta panaszkodnak a zajra, és a kerület vezetése is sokallta már a kocsmák számát. A korlátozás nem terjed ki az Üllői úton lévő kereskedelmi egységekre és az éjjel-nappal nyitva tartó boltokra. Egy másik rendelet értelmében új kocsmák és italboltok 2008-tól nem kaphatnak működési engedélyt a kerületben.
Kispesten ma 46 presszó, ételbár, kifőzde, 21 italmérés, borozó, söröző, valamint 98 büfé, cukrászda, kávézó és egy zenés éjszakai bár működik. A kommunikációs asszisztens elmondta, az országosan egyedülálló szabályozás iránt már több önkormányzat érdeklődött.
Végre: Ferihegy újra biztonságos
Sokan megégették magukat a Csillagszóró akcióbanMTI
Cikkek
Nagy hassal olcsóbb lehet a tömegközlekedés
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 14:57
A BKV kismamabérlethez vezető első fontos lépésnek tartja Szolnoki Andrea (SZDSZ) és Rétvári Bence (KDNP), hogy a Fővárosi Közgyűlés esélyegyenlőségi bizottsága kedden az érintettek körének, illetve a várható költségeknek a felmérésére kérte fel a főpolgármestert. Rétvári Bence az MTI-nek elmondta: a bizottság ülésére előterjesztést nyújtott be, hogy a költségvetés tervezésénél, illetve már a koncepció véglegesítésénél vegyék figyelembe a kismamák utazásának kedvezményét.
Szolnoki Andrea közölte, hogy módosító indítványában, amelyet egyhangúlag elfogadott a bizottság, azt javasolta, hogy a kismamabérlet bevezetésének feltételrendszerét dolgoztassa ki a főpolgármester. Ahhoz, hogy költségvetési elkötelezettséget tegyen ez ügyben az önkormányzat, tudni kell azt, hogy hány kismamát érint az ügy, s ennek mekkora az anyagi kihatása a fővárosra nézve. A szabaddemokrata politikus szerint a BKV a januári bérletvásárlások alapján elvégezheti a szükséges felméréseket, számításokat, s ezt követően a bizottság elé kerülhet a kérdés.
Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy az általa ez ügyben a főpolgármesterhez intézett korábbi interpellációja alapján a BKV 1,7 milliárd forintra becsültre a kismama-kispapa bérlethez szükséges forrásokat. Az érintettek a tanuló-nyugdíjas bérletek áráért vásárolhatnák meg a bérletüket e javaslat szerint.
Jövőre a 30 napos felnőtt bérlet árát 8.250 forintra, a tanuló-nyugdíjas bérletét 3.250 forintra kívánja emelni a BKV javaslata alapján a városvezetés.
Húzós áremelésre készül a BKV - mi alapján ritkítanak?
Megint a bliccelőkön lovagol a BKV
Mosolyt fakaszt a BKV: tetszik a családi jegyMTI
Cikkek
Fakommandó: az Ön karácsonyfája honnan van?
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 14:53
Rendőrök is védik keddtől a tűzifa- és a fenyőfatolvajoktól az erdőket Szabolcsban és a Hajdúságban - közölte a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. sajtóreferense az MTI-vel. Vereb István tájékoztatása szerint két rendőr és egy erdész alkot egy-egy csapatot, akik nemcsak az erdei utakat járják, hanem az országutakon a fát szállító járműveket is megállíthatják, hogy megtudakolják a szállítmány származási helyét.
A "fakommandónak" arra is van jogosultsága, hogy a piaci árusok készletét ellenőrizze. Ezen kívül természetesen fellépnek a magánerdők fatolvajaival szemben is - tette hozzá. A sajtóreferens elmondta, hogy a sok illegális fakivágás jelentős kárt tesz a Nyírerdő két megyében, 70 ezer hektáron elterülő erdeiben. Ezért indították meg a figyelőszolgálatot az őszi, hidegebb napokon. Most viszont azokat is szeretnék elfogni, akik a karácsonyfákat akarják ily módon beszerezni.
Ötszázan nem akarnak rendőrök lenni
Falopás nagyban a borsodi erdőben
Riadó! A növények is tudnak beszélgetniMTI
Cikkek
Száguldanak az árak a belvárosban
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 14:08
Az elmúlt években a szűken vett belvárosi telkek ára stabilan és meredeken emelkedett. A terület még mindig biztos befektetési terepnek számít, de átrendeződés figyelhető meg a keresletben
Cikkek
Megbukott a kormányzati negyed - állítja a Fidesz
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 13:58
Sem a szakemberek, sem a koalíciós partner nem támogatja a kormányzati negyed tervét, amelyről Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és szűk körét kivéve mindenki belátja, hogy megbukott - tudatta a Fidesz helyettes szóvivője kedden az MTI-vel. Cser-Palkovics András közleménye szerint a kormányzati negyed jogszerűen nem is épülhetne meg, "de mostanra az is világossá vált, hogy maga a miniszterelnök és több minisztérium sem szándékozik beköltözni oda". Az egyre mélyülő szociális válság idején megengedhetetlen, hogy a kormány ilyen százmilliárdos nagyságrendű luxusberuházásba kezdjen, csakis saját kényelmi szempontjainak kielégítése végett - áll a Fidesz közleményében.
Sínen a kormányzati negyed (hanganyag)
Ráfér a telekre a kormányzati negyed
A fejlesztéseken bukik a kormányzati negyed?MTI
Cikkek
Absolut privatizáció: hol áll meg a vodkásüveg?
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 13:54
Jövőre aukción bocsátják eladásra a Vin and Sprit svéd vállalatot, az Absolut vodka gyártóját. Svédország eddigi legnagyobb privatizációs akciója 6-7 milliárd dollárt is hozhat az államkasszának. A világ egyik legkeresettebb vodkagyártójának eladása máris kiváltotta több cég, így az amerikai Fortune Brands, a francia Pernod Ricard, a Bacardi és a brit Diageo Plc, valamint svéd befektetői csoportok érdeklődését.
Mats Odell pénzügyminiszter, aki kedden veszi fel a kapcsolatot az érdeklődő cégekkel, közölte, hogy a svéd kormány az árat tekinti a legfőbb eladási kritériumnak. A miniszter úgy vélte, hogy a vodkaféleség gyártása folytatódik majd Svédországban, de ezt nem tekintik a cégeladás feltételének.
A svéd jobbközép kormány további öt, részben vagy teljesen állami tulajdonban lévő cég teljes vagy részleges privatizációját is tervezi, köztük a jelzáloghitelező SBAB pénzintézetet, az OMX tőzsdei üzemeltetőt, a Vasakronan ingatlanforgalmazó céget. A kormány mintegy 200 milliárd korona (31 milliárd dollár) bevételt remél 2010-ig a tranzakciókból. A Vin and Sprit eladásának előkészítési szakasza lezárult, most a végrehajtási szakasz következik, és a tranzakciót a jövő évben bonyolítják le - közölte a miniszter. Az italgyártó cég után az OMX tőzsde következik, amely iránt a dubai tőzsde és a Nasdaq is érdeklődik.
Odell szerint a privatizációt nem befolyásolja a globális hitelpiaci válság, mivel olyan "minőségi" cégeket kínálnak eladásra, amelyeket nem érintenek a piaci zavarok.
Napi két sör, vagy kétnaponta egy vodka
100 milliárdot vontat össze jövőre a MÁV-Trakció
Az oroszok visszasírják a tervgazdaságot
Ötször értékesebb az állami vagyonMTI
Cikkek
Hiba volt a sztrájk? Bukják a prémiumot a sofőrök
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 12:50
A Somogy Megyei Bíróság jogerős döntése értelmében jogellenes volt a KKSZ somogyi szervezete által október 30-ra meghirdetett kétórás sztrájk, amely a Kapos Volán járatait érintette
Cikkek
Nem gyűjt aláírást a Fidesz a negyedik kérdésben
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 12:47
A Fidesz nem kezdi el az aláírásgyűjtést a patikán kívüli gyógyszerárusítással foglalkozó népszavazási kérdésben, bár az Alkotmánybíróság hétfői döntésével zöld utat adott ennek a kezdeményezésnek is - közölte az ellenzéki párt elnöksége az MTI-vel kedden. A Fidesz elnöksége szerint azért nem kezdik el az aláírásgyűjtést, mert a kormány "mesterkedései" miatt a patikaliberalizációt megszüntető népszavazási kezdeményezés időben már nem tudna felzárkózni a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kérdésekhez.
Az Alkotmánybíróság hétfőn elutasította az Országos Választási Bizottság patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat hétfői ülésén. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a Fidesz és a KDNP, illetve Kálmán László nyelvész ezzel kapcsolatos, ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseiben is megkezdődhet az aláírásgyűjtés.
Népszavazás: nem jött be M. E. ügyvéd próbálkozása
Gyurcsány nem fél, mert érzi az erőt
Fidesz: gyurcsányista törekvések a népszavazás ellenMTI
Cikkek
Mennyit keresünk jövőre? Minden ezen múlhat
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 12:31
Nem okozott meglepetést az inflációs adat; elemzők szerint várható volt, hogy az élelmiszerek és az üzemanyag drágulása felhúzza az indexet. Csak a bérek ne szálljanak el
Cikkek
43 milliós büntetés: erdőbe vitték a GPS-eseket
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 12:24
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 43 millió forint bírságot szabott ki a Navi-Gate Kft.-re árrögzítés, a gazdasági verseny korlátozására miatt - közölte a hivatal kedden az MTI-vel. A GVH megállapította, hogy a Navi-Gate Kft. és társai a gazdasági verseny korlátozására alkalmas viszonteladói szerződéseket kötöttek, amelyekben rögzítették a navigációs PNA Garmin készülékek, valamint a PDA-kon futó I-Go szoftverek végfelhasználói árait. A gépkocsi navigációs berendezések nagy részét a navigációs célszámítógépek, a PNA-k - ilyen a Garmin nevű termék -, illetve a GPS-képes kézi számítógépek, tehát a PDA-k teszik ki. Ez utóbbiakra külön navigációs szoftver telepítése szükséges, ilyen szoftver például az I-Go is.
A GVH azért indított eljárást, mert felmerült a gyanú, hogy a GPS készülékek piacán a Magyarországon piacvezető Garmin készülékeket hivatalosan kis- és nagykereskedőként is forgalmazó Navi-Gate Kft., valamint a termékeket kiskereskedelmi forgalomban értékesítő viszonteladók között megállapodás jött létre a Garmin termékek kiskereskedelmi árára vonatkozóan. A GVH később kiterjesztette a vizsgálatot az I-Go navigációs szoftverek értékesítésére kötött viszonteladói szerződésekre is.
A közlemény szerint a Navi-Gate Kft. által az I-Go és Garmin termékekre kötött viszonteladói szerződések egyértelműen olyan tartalommal kerültek megfogalmazásra, hogy a termékekre kikötött ajánlott végfelhasználói/fogyasztói árak a valóságban fix árként érvényesültek, mivel az attól való eltérés csak a Navi-Gate Kft. írásbeli beleegyezésével volt lehetséges. A Garmin szerződések nagy része tartalmazta, hogy a viszonteladók "önhatalmú" árváltoztatása esetén az importőr Navi-Gate Kft. visszavonhatja az érintett disztribútor forgalmazási jogát.
A GVH indoklása szerint a Garmin készülékeket forgalmazó Navi-Gate Kft. és az I-Go szoftver fejlesztője nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy az érintett piac csekély súlyú szereplői lennének, s így versenykorlátozó megállapodásuk a törvényi tilalom hatósugarán kívül esne.
Pénzt ad vissza ügyfeleinek az OTP
Kartell miatt drágulhatott a vasútfelújítás
Ki nevet a végén? Egy kartellbiznisz története
Pert nyertek a fogyasztóvédők a Malév ellen
Közel 1 milliárdra büntették a Postát és a Lapterjesztőt
Megint megbüntették a UPC-tMTI
Cikkek
Ötszázan nem akarnak rendőrök lenni
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 11:56
A januártól a rendőrség kötelékébe kerülő tíz és félezer fős határőrség létszámából mindössze ötszázan nem vállalták el, hogy rendőrként folytatják tovább a munkát
Cikkek
ZEW: alulról nézi a békát a bizalom
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 11:35
Németországban tizenöt éve a legalacsonyabb szintre csökkent az üzleti bizalom decemberben: a mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) hat hónapra előre tekintő konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján mínusz 37,2 pont volt, a novemberi mínusz 32,5 és az októberi 18,1 pont után. Elemzők szerint a romlás elsősorban azzal magyarázható, hogy az iparilag fejlett országokban - főként az Egyesült Államokban - nyilvánvaló kockázatok övezik a gazdasági növekedést - s ez, az erős euróval együtt beárnyékolja a német export kilátásait.
Romlott a jelenlegi helyzet megítélése is, 63,5 pontra a novemberi 70 pontról.
Ugyanakkor a DIW gazdaságkutató intézet elemzői arra számítanak, hogy Németország erős negyedik negyeddel fogja zárni az idei évet, a gazdaság robusztusan növekszik a pénzpiacokon tapasztalható turbulencia és a kedvezőtlen világgazdasági körülmények ellenére. A DIW a növekedést 2,1 százalékra várja az egy évvel korábbihoz képest a negyedik negyedben, és 2,7 százalékra az egész évben.
Lassabban nő a világkereskedelemMTI
Cikkek
Takarítjuk a mocskot az ukránok után
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 11:31
A kiskörei vízlépcsőnél megkezdődött az Ungból, illetve a Tisza ukrajnai szakaszáról a folyóba került kommunális és uszadék szennyezés kiemelése - jelentette be kedden Kiskörén a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára. A mentesítés a tervek szerint 5-7 napot vesz igénybe. A kárelhárítás 5-10 millió forintos költségét az ukrán félre kívánja hárítani a tárca - közölte Kóthay László.
A szakállamtitkár felidézte, hogy a szennyeződés, ami a vízlépcsőnél egy 2.500-3.000 négyzetméternyi területet borít be, egy a Tiszán és vízgyűjtőterületén levonuló kisebb árhullám nyomán került a folyó magyarországi szakaszára. Nagyobb mértékben uszadékfa és nyesedék került a vízbe, kisebb hányadában pedig többnyire a hullámtérbe illegálisan lerakott kommunális hulladék.
A vízügyi hatóságok úgy döntöttek, hogy a kiskörei vízlépcsőnél "összevárják" az Ungról a Bodrogon, illetve egy másik hullámban a Tiszán érkező szennyeződést és koncentráltan történik meg a kiemelése - ismertette a kárelhárítás módját Kothay László. Hangsúlyozta, hogy a tárca hosszú távú megoldást keres a probléma kezelésére. Ezért a magyar kormány vízügyi megbízottja kezdeményezte, hogy a legközelebbi magyar-ukrán vízügyi meghatalmazotti egyeztetésen vegyék napirendre a kérdést - mondta Kóthay László.
Az összegyűlt szennyezést a kiemelés után szétválogatják. A kommunális hulladék a tiszafüredi szeméttelepre kerül, a fát pedig kiszárítás után a helyi lakosság rendelkezésére bocsátják - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Összeesküvés-elmélet: elővették a magyarokat
A pártoknak is elegük lett a fémlopásból
Szemét ügy: repülnek a mobilok, számítógépekMTI
Cikkek
Nagyban más: csúcson a német árak
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 10:56
Németországban hét év óta a legnagyobb ütemben emelkedtek a nagykereskedelmi árak novemberben, elsősorban az élelmiszerek és a kőolaj drágulása miatt. A statisztikai hivatal adatai szerint novemberben 5,7 százalékkal nőttek a nagykereskedelmi árak az egy évvel korábbihoz képest, míg októberben még 4,7 százalék volt az infláció. Havi összevetésben 1 százalékkal nőttek az árak.
Flakonban is drága az olaj - megugró inflációMTI
Cikkek
Magára maradt a forint
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 10:53
Nem változott a bankközi kereskedésben a forint árfolyama, kedd délelőtt 251,70/80 forint volt az euró, csakúgy, mint hétfőn délután. A piacon nem volt mozgás, a kereskedők elmondása szerint még az inflációs adatnak sem volt semmiféle hatása az árfolyamra.
Eközben a zloty és a cseh korona erősödött, a forint ehhez a trendhez nem tudott csatlakozni. Kivárásról lehet szó, hiszen a Fed kedden esedékes kamatdöntését sokan várják érdeklődéssel, ugyanakkor ezt már beárazta a piac, kilengést csak egy merőben váratlan lépés hozhat.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Új utasbiztosítási termékcsalád az Allianztól
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 10:50
Az Allianz Hungária 2007. decemberétől teljesen új utasbiztosítási kínálattal jelentkezik a piacon (x)
Cikkek
Félperces CIA-eredmény a fullasztásos technikával
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 10:31
Egy volt CIA-tiszt szerint szükség volt Abu Zubajda al-Kaida vezető vízbefojtást szimuláló technikával történő megtörésére, de ma már kínzásnak tartja a módszert.
Cikkek
Szombatig lehet spórolni az energián
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 10:12
A Nemzeti Energiatakarékossági Program és a Sikeres Magyarországért Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram pályázatait szombatig fogadja be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, amely legközelebb várhatóan tavasszal hirdet újabb fordulót.
A minisztérium közleményében emlékeztet arra, hogy a pályázatokat a hatékonyabb energiafelhasználás és a megújuló energiaforrások fokozottabb kihasználása érdekében hirdette meg. Az eddig összesített adatok szerint 3.725 darab pályamű érkezett be. A támogatott pályázatok száma 3.437, ez tavaly még csak 2.969 volt.
A megítélt támogatás összege 757 millió forint, a kapcsolódó kedvezményes megítélt hitel 2,1 milliárd forint. A GKM úgy kalkulál, hogy a támogatások és a hitelek összesen 5,52 milliárd forint beruházást generálnak.
Amitől kiver a víz: brutális fűtésszámlák érkeztek
Itt a jövő: épül az első passzív irodaház
Három év alatt újjászületne a távfűtésMTI
Cikkek
Zöldenergia: hozzáállás kérdése
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 09:41
Most, hogy Bali szigetén a legfrissebb hírek szerint megint megrekedni látszanak a globális elgondolások, a britek mégis lépni akarnak. 7000 turbina országa - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Megint ugrott az infláció - flakonban is drága az olaj
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 09:25
A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal nőttek októberhez képest és 7,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a KSH
Cikkek
Elektronikus fizetéssel újít a Generali
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 09:07
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. az EBPP.HU Zrt. szolgáltatását igénybe véve éles üzemben elindítja elektronikus számlabemutatási és fizetési szolgáltatását ügyfelei részére - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Ezzel a hazai biztosítási piac második legnagyobb szereplője is csatlakozott a számláikat ügyfelek részére elektronikus úton is elérhetővé tevő szolgáltatók táborába.
A közlemény szerint a Generali ezzel a szolgáltatással biztosítja ügyfelei részére, hogy a papír alapú számlázási folyamatok és eddig meglévő fizetési lehetőségek mellett elektronikus számlázást és elektronikus fizetési csatornákat is választhassák. A rendszerhez való csatlakozás opcionális, és az ügyfelek részére annak használata teljesen ingyenes.
Az EBPP rendszer használata a Generali teljes ügyfélköre részére biztosított, előnye, hogy az ügyfelek mentesülnek a sárga csekk befizetésével járó kellemetlenségektől, postai sorban állástól, várakozástól - áll a közleményben.
Több, mint 55.000 új ügyfél 4 hét alatt
Ha törik, ha szakad - biztonság a négy fal között
Autósbarát újdonságok a Generali biztosításokhoz
Cikkek
Kivárhat a tőzsde
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 09:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,78 pontos emelkedéssel, 26.834,11 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött.
Elemzői vélemény szerint egyébként ma az amerikai kamatdöntés előtt kivárás lehet a magyar részvénypiacon is.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek
Adó- és zárjegyek: újabb két évre írtak alá
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 09:00
Az Állami Nyomda Nyrt. és a Pénzjegynyomda Zrt. konzorciuma újabb két évre szóló szerződést írt alá a VPOP Jövedéki Igazgatóságával adó- és zárjegyek gyártására - közölte az Állami Nyomda a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A szerződés becsült értéke évi nettó 1,8 milliárd forint.
Az Állami Nyomda tizenkét éve szállítja konzorciumban a jövedéki adó befizetését igazoló termékeket a vám- és pénzügyőrség számára. A közlemény szerint a különleges biztonsági megoldás eredményeképpen a töredékére esett vissza a költségvetést megkárosító hamisítások száma.
Az Állami Nyomda nyert a választásonMTI
Cikkek
Újabb mélypont az amerikai-orosz viszonyban?
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 08:56
Az amúgy sem felhőtlen amerikai-orosz viszony új mélypont felé közelít, miután a Koszovó státusáról folyó diplomáciai birkózás végkifejletéhez ért - írta a The Wall Street Journal elemzője. A rangos New York-i konzervatív gazdasági napilap szerint a szakadár dél-szerbiai tartomány körüli vita tulajdonképpen a Nyugat és Moszkva ellentétes törekvéseinek diplomáciai próbája.
Moszkva támogatja Szerbiát, amely nem hajlandó megválni a vallási és történelmi bölcsőjének tekintett Koszovótól. A Nyugat viszont úgy értékeli, hogy a 120 napos tárgyalássorozat kudarca után már semmilyen további egyeztetés nem közelítheti egymáshoz Szerbiát és Koszovót, továbbá az albánok függetlenségi törekvéseinek elfojtása erőszakhoz vezethet.MTI
Cikkek
Emelkedőre került az olajár
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 08:54
Kedden hordónként 88 dollár fölé emelkedett a szabadpiacon az amerikai típusú nyersolaj ára, némileg ellensúlyozva az előző két üzleti nap együttes mintegy 2,5 dolláros áresését. Az elmúlt napok meredek áresése az amerikai gazdaság lassulását övező aggodalmakkal áll összefüggésben.
Az árlemorzsolódásban szerepet játszottak az időjárási előrejelzések is, amelyek szerint az enyhe idő miatt csökken majd az USA-ban a fűtőolaj igény, amit visszafoghat a lanyha konjunktúrával együtt járó gyenge fogyasztói kereslet is. E héten a várakozások szerint 13 százalékkal csökken a fűtőolaj iránti kereslet, 8 százalékkal marad el a szokásos szinttől.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, januári határidőre kedd reggel hordónként 88,07 dollár volt, 21 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, januári határidőre kedd reggel 88,25 dollár volt, 21 centtel drágább a hétfői zárónál.
Ne most tankoljon: olcsóbb lesz az üzemanyagMTI
Cikkek
Érik az újabb német autópálya-rekord
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 08:52
A német Focus magazin híre szerint "érik" az újabb autópályadíj-bevételi rekord az idén Németországban: szakértők most 3,4 milliárd eurós éves bevételt várnak, ennek teljesülése azonban a jó évvégi forgalomtól függ.
Tavaly 3,1 milliárd eurót szedtek be Németországban a teherjárművek autópályadíjából. Az idén a 3 milliárdos küszöböt már novemberben meghaladták a bevételek.
A rekord bevételeket a jó gazdasági konjunktúrával magyarázzák, a díjak emelése, illetve a fizetős útszakaszok kiterjesztése csak kisebb szerepet játszott ebben.
500 méternyi autópálya vezetne minket a világűrbe
Autópályák: a korrupcióval kötik össze a beruházásokat (hanganyag)MTI
Cikkek
Indiából jön az új Suzuki
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 08:49
A Suzuki vállalat indiai gyártelepén új, világpiaci értékesítésre szánt modell gyártását kezdi meg - jelentette be Osamu Suzuki, a cég elnöke. A vállalat a tervek szerint a dél-ázsiai országot a kisautó gyártásának világpiaci központjává teszi.
"Több autót kívánunk exportálni Indiából Európába " - mondta Suzuki egy ipari tanácskozáson. A vállalat növelni fogja Indiában dolgozó alkalmazottainak számát, egyben bővíti az itteni kutatási, fejlesztési kapacitásait - közölte.
Bankárvezető a Suzukinál
Közép-Kelet Európa mentheti meg a japán autóipart
Motoros erősítést kap a Suzuki KínábanMTI
Cikkek
A második félévre felpöröghet az amerikai gazdaság
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 08:24
A SIFMA amerikai értékpapír szövetség szerint jövőre 2,1 százalékos lesz az amerikai gazdasági növekedés mértéke. Ezen belül az első félévben lassúbb lesz a bővülés.
A Fed philadelphiai igazgatósága által megkérdezett szakértők szerint pedig 2008 első felében a gazdaság növekedése 1,9 százalékos lesz éves szinten, majd a második félévben 2,9 százalék.
A Fed felmérés szerint az idén az infláció 2,8 százalék lesz, 2008-ban 3,0 százalék.MTI
Cikkek
Egy Fed-meglepetés jót tehet a forintnak
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 08:22
Szakértők szerint kedden javulhat a forint a Federal Reserve kamatdöntésének függvényében. A forint hétfőn alig változott az euróhoz képest, mivel - ahogyan a kereskedők fogalmaztak - "a jellemzően gyenge hétfői napon a piac a FED döntésére várt".
A várható 25 bázispontos mérséklés a jelenlegi szintje körül tarthatja majd a forintot, de egy meglepetésszerű 50 bázispontos kamatvágás növelheti a feltörekvő piacok keresettségét - írta londoni kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
A szegények jobban a zsebükbe nyúlnak
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 08:04
Kevesebb pénzt adományoznak az idén karácsony előtt az emberek a karitászon keresztül - mondta Adányi László, az Országos Karitász főtitkára
Cikkek
Csehül áll a magyar infláció?
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 07:58
A Központi Statisztikai Hivatal ma hozza nyilvánosságra az infláció novemberi adatait. A piaci elemzők a múlt hónapra 7 százalékos éves inflációt várnak.
A Goldman Sachs ugyanakkor 7-ről 7,3 százalékra módosította a novemberi magyarországi fogyasztói inflációs várakozását. A Goldman azután változtatott előrejelzésén, hogy hétfőn közölt adat szerint Csehországban novemberben 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és ezzel az éves szintű infláció 5,0 százalékra nőtt, ami hatéves rekordnak számít.
A Goldman rámutatott arra, hogy a novemberi cseh áremelkedés okozója elsősorban az élelmiszerárak drágulása volt és hasonló ok miatt nőhetett az novemberi infláció bárhol Közép- és Kelet-Európában.
A fogyasztói árak idehaza az idén októberben 0,8 százalékkal nőttek szeptemberben képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly novemberben a havi áremelkedés 0,2 százalék volt, az éves 6,4 százalékot tett ki.
Novemberi árkosár: Bekeményített a Tesco - van ok a félelemre?
Hatéves rekordon a cseh infláció
Csak az idei infláció érdekli a kábeltévéket
Jövőre még drágább lesz az élelmiszer!
Veres vadonatúj számai: van még lejjebb is?
Jelentett az MNB: felér egy országértékelésselMTI
Cikkek
Ősanyázás: beindul a fogyasztóvédelem
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 07:45
A fogyasztóvédelmi hatóság törvénysértőnek minősítette a barcikai ősanya nem létező régészeti leleteire alapozott reklámakciót, a Reklámszövetség szerint viszont nem sértették meg az etikai kódexet
Cikkek
Mínusszal járultunk hozzá az európai csúcshoz
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 07:29
Az európai vállalatok hét év óta a legbizakodóbban ítélik meg jövő évi kilátásaikat, hazánk ugyanakkor egyike azon kevés országnak, ahol mínuszban van a mutató
Cikkek
Kormánynegyed - reloaded?
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 07:21
Újragondolásra javasolja a kormánynegyed tervét az SZDSZ - írja a Népszabadság. A cikk szerint a főváros támogatásáról biztosítja a beruházást, ám Terézvárosban helyi népszavazást kezdeményeztek az ügyben. Felesleges egy újabb elvetélt állami beruházást demonstráló gödröt létrehozni - mondta a lapnak Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője.
Sínen a kormányzati negyed (hanganyag)
Ráfér a telekre a kormányzati negyed
A fejlesztéseken bukik a kormányzati negyed?
Cikkek
Dörzsölhetik a tenyerüket a devizahitelesek
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 07:12
Nem nagyon mozdult idén a forint sem a svájci frankkal, sem az euróval szemben, elemzők szerint rövid távon továbbra sem várható jelentős elmozdulás
Cikkek
Devizás számlák: 1 évre eldőlhet minden
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 06:45
Azon adóalanyoknak, akik devizás számlázásaik során jövőre az MNB által meghatározott középárfolyamot kívánják alkalmazni, ezt 2007. december 31-éig be kell jelenteniük
Cikkek
Alonso két évet ülhet a franciáknál
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 06:27
A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso és a Reanult csapat hivatalosan bejelentette, hogy szerződést kötött egymással. Az istálló szóvivője azt mondta: a pilóta két évre kötelezte el magát.
Alonso új csapatot keres magánakCsaládi kasszából a száguldó cirkuszbaMTI
Cikkek
Lemondtak a tengerentúli felesről
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 06:23
A Wall Street egyhangúan arra számít, hogy ma az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázisponttal csökkenti az irányadó kamatot a jelenlegi 4,50 százalékról. A Reuters pénteken azután kérdezte meg az amerikai állampapírok 17 elsődleges forgalmazóját, hogy nyilvánosságra hozták: novemberben az előző hónaphoz képest ugyan szerényebben, de a szakértők által becsültnél nagyobb mértékben bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban.
A 17 elsődleges forgalmazó mindegyike negyed százalékpontos kamatcsökkentést vár december 11-én a Fed-től. Miközben számos piaci szereplő még mindig azzal számol, hogy a Fed 50 bázispontú kamatcsökkentésről határoz, az elsődleges forgalmazók szakértői szerint a novemberi foglalkoztatási adat nem ad lehetőséget negyed százalékpontnál nagyobb kamatmérséklésre. A Fed magyar idő szerint 20:15 körül ismerteti kamatdöntését.
MNB-valutatartalék: 16,572 milliárd euró
MNB: Hárman voksoltak kamatcsökkentésre
Bush kihúzza a csávából az adósokatMTI
Cikkek
Kontinensnyi razzia - jaj az ittas sofőröknek!
Privátbankár.hu | 2007. december 11. 06:16
Az ittas vezetők kiszűrésére egész Európára kiterjedő kétnapos közúti ellenőrzés kezdődik kedden - közölte a rendőrség. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata elnevezésű szervezet közlekedésbiztonsági kampányára, mint minden évben, a karácsonyt megelőző időszakban kerül sor.
Az ellenőrzések során a rendőrök az ittas, illetve kábítószerhatás alatt álló vezetőket keresik, ugyanakkor a gépjárművek műszaki állapotát is ellenőrzik. Az ittas járművezetés Európa más országaihoz hasonlóan Magyarországon is az egyik legfőbb közlekedésbiztonsági probléma. Hazánkban az ittasan okozott, személyi sérüléssel járó közúti balesetek aránya tavaly több mint 13 százalék volt.
Új fegyver a VPOP-nál: reszkessetek piahamisítók
Mi történt? Kevesebb sört isznak a németek
Vedelnek az ausztrál nőkMTI
Friss
Vállalat
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30 -
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Csendben pusztít a munkahelyi stressz
16:55
-
Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat
14:51
-
Rekordokat dönt a budapesti Flippermúzeum
13:08
-
Az olcsó benzinár visszavág, zabáljuk az üzemanyagot, amíg van
12:20
-
Az adócsökkentés kormánya jóval az átlag felett sarcolta meg a magyar béreket
11:58
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vitte a motort... vitte volna
15:07
-
Feljelentés az NKA-támogatások miatt: több tízmillió forint érkezett egri kulturális szereplőkhöz I.
14:29
-
Orbán lebeg: felajánlotta lemondását a Fidesz elnökségének, de még nem döntöttek
13:59
-
Tarr Zoltán és Tanács Zoltán is miniszteri felkérést kapott
12:36
-
Egri diákoknak hirdet alkotópályázatot a SZETA – a szolidaritás a középpontban
12:11
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
2026. április 27. 19:22
-
Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
2026. április 27. 19:53
-
A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
2026. április 28. 15:11
-
Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
2026. április 28. 08:23
-
Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
2026. április 27. 19:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. 

