Hírek
Cikkek
Megbukott az uniós bioüzemanyag-tervezet?
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 14:54
Az Európai Unió tagországai nem fogják tudni teljesíteni a jelenlegi gazdaságpolitika változatlansága mellett a gépjárművek által használt bioüzemanyagok arányára 2010-ig kitűzött 5,75 százalékos arányt. Hans van Steen, az unió energiabizottságának illetékese ezt egy amszterdami etanol-konfenrecián fejtette ki, megjegyezve, hogy a bizottság várhatóan módosított javaslattal áll elő januárban.
Az idén a bizottság adatai szerint a biodízel és az etanol, vagyis a bioüzemanyagok részaránya alig valamivel az 1 százalék felett lesz az unióban, jóval a tagországokra célként kitűzött, 2005-ig elérendő 2 százalékos aránnyal szemben. Az arány elérése a
tagországoknak nem kötelező, teljesítésének elmaradása esetén nem sújtja őket büntetés. A tagországok nem is rendelkeznek egységes politikával, egyesek adókedvezményeket nyújtanak, mások kötelezővé teszik a bioüzemanyag dízelolajjal, benzinnel történő keverését.
Az ellenzők szerint a (cukor, gabona és növényi olaj-alapú) bioüzemanyagok termelése nem növelhető olyan mértékben, hogy az enyhítse a kőolajtól való függőséget, az alapanyagok korlátozott mennyisége, a magas költségek, a globális piac hiánya és a
bizonytalan kormányzati politikák miatt.
Újabb biodízel gyárat vezetnek be a tőzsdére
Cikkek
A Kia több támogatást vár a Szlovákoktól
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 14:46
A dél-koreai autógyártó, a Kia megerősítette szándékát termelése kiterjesztésére Zsolna melletti üzemében, de ehhez újabb pénzügyi támogatást is vár a szlovák kormánytól.
A Kia eredetileg 200 ezer járművet és ugyanennyi autómotort akart gyártani a szlovákiai üzemben évente, a jelenlegi tervek szerint azonban ez 300-300 ezerre bővül. Ezzel az eredetileg 800 millió euróra tervezett beruházás értéke már megközelíti az egymilliárd eurót. A Kia szóvivője ennek kapcsán megerősítette, hogy a cég pótlólagos beruházás-ösztönzést vár Pozsonytól.
A szlovák kereskedelem- és beruházás-fejlesztési ügynökség (SARIO) adatai szerint a Kia számára eredetileg jóváhagyott állami támogatás - infrastruktúra, adókedvezmény, foglalkoztatási támogatás, stb - 113,8 millió euró.
Az uniós szabályok szerint az állami támogatás legfeljebb az elismert beruházási költségek 15 százaléka lehet. Mivel a Kia mintegy 200 millió euróval tervezi kiterjeszteni beruházását,
pótlólag mintegy 30 millió eurós támogatást kaphat.
Amerikába megy a Kia
Cikkek
Lassuló drágulás az EU több országában
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 14:43
Csütörtökön több uniós ország adta ki fogyasztói árindexe októberi adatát, melyekből kiderül, hogy Írországban a múlt hónapban nem változott a fogyasztói árszint, Görögországban sem, Litvániában viszont a szeptemberi árszint-csökkenést októberben erős növekedés követte.
Görögországban a fogyasztói árszínvonal 2,8 százalékkal állt októberben az egy évvel korábbi felett, Írországban viszont 3,9 százalékkal. Mindkét ország esetében csökkent a 12 havi árváltozás szeptemberhez képest: szeptember az ír árszínvonal 4 százalékkal, a
görög 2,9 százalékkal állt az egy évvel korábbi felett. Az úgynevezett harmonizált index viszont mindkét hónapban éves szinten 3,1 százalékos volt utóbbi államban.
Litvániában egy százalékkal ugrottak meg átlagban a fogyasztói árak szeptemberről októberre. Az októberi árszint ezzel együtt 3,6 százalékkal haladta meg a múlt év októberit. Szeptemberben 0,1 százalékos fogyasztói árszint-csökkenést mértek Litvániában
augusztushoz mérve.
Felfelé módosította inflációs várakozását az EKB
Cikkek
Inkább a drágább, de nyugodtabb lakást keresik
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 14:38
A beköltözhető eladatlan új lakások száma mindössze 1.500 Budapesten - mondta Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője, a cég Lakáspiaci Monitor című kiadványát bemutató sajtótájékoztatón
Cikkek
Az Európai Bizottság támogatja Magyarországot
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 14:02
Magyarországnak érdeke, hogy stabilitás-orientált politikát folytasson, a politikaformálóknak ehhez a szükséges intézkedéseket meg kell hozniuk, az Európai Bizottságtól Magyarország ennek érdekében megkapja a szükséges támogatást - mondta Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa csütörtökön, Budapesten, a Figyelő és a Heti Válasz által rendezett, az euróval foglalkozó konferencián.
Rámutatott: a szeptemberben aktualizált és az ECOFIN által elfogadott konvergenciaprogram jó irányt képvisel, de azt egyúttal következetesen végre kell hajtani.
"Nem tudom eléggé hangsúlyozni az államháztartási deficit és az államadósság csökkentésének fontosságát" - emelte ki az EU biztosa.
Ha egy ország nem teljesíti a konvergenciaprogramban vállalt kötelezettségeit, akkor felfüggeszthetik a kohéziós alapból számára juttatott támogatások folyósítást, de erre eddig egyetlen esetben sem került sor - felelte egy kérdésre Joaquín Almunia, hozzátéve,
hogy "a brüsszeli folyósokon" már beszélnek egy ilyen szankció bevezetésének lehetőségéről.
Az euró megkönnyítené a reformokat
Cikkek
Audi-modell: kölcsönös engedmény, országos haszon
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:48
Az Audi-modell: a kölcsönös engedményekből adódó országos előnyök modellje. Átvétele kötelező lenne a parlament számára is.Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Háromszoros kereslet az államkötvény aukción
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:25
A 2009/F hároméves, és a 2020/A tizenötéves államkötvény csütörtöki aukcióján több mint háromszoros volt a kereslet, az Államadósság Kezelő Központ mindkét papírnál megemelte a kibocsátást.
Az ÁKK tájékoztatása szerint a hároméves államkötvényre a meghirdetett 75 milliárd forintnyi mennyiségre 263,95 milliárd forintért nyújtottak be igényt, a kincstár pedig 90 milliárd forintnyi kötvényt értékesített. Az aukción 8,13 százalékos átlaghozam alakult ki, ami a szerdai másodpiaci referenciahozamnál 1 bázisponttal, az október 12-én tartott legutóbbi aukció átlaghozamánál pedig 41 bázisponttal alacsonyabb. Az aukción elfogadott legalacsonyabb hozam 8,10, a legmagasabb 8,15 százalék volt.
A 15 éves futamidejű államkötvényre a felajánlott 20 milliárd forintnyi papírra 62,55 milliárd forint értékű jegyzés érkezett, amiből az ÁKK 25 milliárd forintnyit fogadott el. A 15 éves kötvény aukciós átlaghozama 7,02 százalék volt, ez a szerdai másodpiaci referenciahozamnál 7 bázisponttal, a szeptember 14-i aukció átlaghozamánál pedig 43 bázisponttal alacsonyabb. Az elfogadott legalacsonyabb hozam 7,00 százalék, a
legmagasabb 7,03 százalék volt.
A piacon a nagy keresletet a jövő évi költségvetési tervezet kedvező visszhangjával magyarázzák, illetve az aukció sikeréhez hozzájárulhatott az is, hogy a külföldi szereplők az év végéig változatlan kamatszinttel számolnak.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Újabb főszerkesztők távoznak
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:21
Főszerkesztőváltás történt az Axel Springer Magyarország (AS) Kft. által kiadott Heves Megyei Hírlapnál - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön lap vezetése. Stanga Istvánt, aki immár csaknem két évtizede dolgozott a lapnál, illetve elődjénél a Heves Megyei Népújságnál, Laczi Zoltán, a Szolnokon megjelenő Új Néplap eddigi főszerkesztő-helyettese váltotta a poszton. Utóbbi napilap ugyancsak az AS terméke.
Stanga István, a távozó főszerkesztő - mint azt a napilap hírül adta - az AS internetes hálózatának kialakításában és fejlesztésében vesz részt a jövőben.
Pauska Zsolt, az Új Dunántúli Napló című Baranya megyei napilap főszerkesztője is távozik posztjáról, helyét jövő héttől az eddig a Bács-Kiskun megyei Petőfi Népét irányító Hámori Zoltán veszi át - tudatta a lap olvasóival csütörtökön. A címoldalon megjelent írás szerint Pauska Zsolt még a nyáron kérte munkaviszonya megszüntetését a lapot kiadó Axel Springer Magyarország Kft. (AS) vezetésénél azzal az indokkal, hogy a jövőben új területen kíván dolgozni.
A távozó vezetőről egyelőre csak annyit tudni, hogy továbbra is a médiában fog dolgozni.
Utódját, az eddig a szintén AS-érdekeltségű Petőfi Népe című napilapot irányító, 52 éves Hámori Zoltánt már bemutatták a szerkesztőség tagjainak. Munkáját a jövő héten kezdi meg Pécsett.
Széles összefogja médiabirodalmát
Cikkek
Kamatot emelt az angol jegybank
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:15
A brit központi bank, a Bank of England a csütörtöki kamatdöntésével negyed százalékponttal 5,0 százalékra emelte az alapkamatát, a piaci várakozásnak megfelelően. Előzőleg utoljára augusztusban szigorított, akkor is negyed százalékponttal 4,75 százalékra. A brit központi bank előző változtatása csökkentés volt, tavaly augusztusban 4,50 százalékra az addigi 4,75 százalékról. Most az elemzők arra számítanak, hogy a Bank of England jó darabig nem folytatja a kamatemelést.
Nagy-Britanniában a gazdaság átlagosan 0,7 százalékkal bővült a harmadik negyedévben, ugyanolyan ütemben, mint a második negyedben, az egy évvel korábbihoz képest viszont 2,8 százalékos a GDP-többlet, a második negyedévi, 2,6 százalékos többlet után, jelentették a brit statisztikai hivatalban október végén első becslésként.
Felfelé módosította inflációs várakozását az EKB
Cikkek
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Permira-BorsodChem ügyletet
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:13
Engedélyezte az Európai Bizottság, hogy a brit szigeteken bejegyzett Permira befektetési társaság megszerezze az ellenőrzést a BorsodChemben. A brüsszeli testület - mint csütörtöki brüsszeli közleményében jelezte - úgynevezett egyszerűsített eljárásban
vizsgálta az ügyletet.
A Permira alapokhoz tartozó First Chemical Holding Vagyonkezelő Kft. szeptemberben tett nyilvános vételi ajánlatot a BorsodChem valamennyi részvényére, 3000 forintos árfolyamon.
A több szektorban tevékenykedő Permira érdekeltségi köre már jelenleg is kiterjed a műanyaggyártás összetevőinek előállítására - emlékeztetett a brüsszeli bizottság.
BorsodChem: felére esett a profit, de kit érdekel?
Cikkek
Felfelé módosította inflációs várakozását az EKB
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:09
Az Európai Központi Bank kissé lefelé módosította idei várakozását az évi átlagos inflációra az euróövezetben novemberi előrejelzésében: 2,2 százalékra a korábban jósolt 2,3 százalékról, 2007-re és 2008-ra maradt az eddigi, 2,1 százalékos, illetve 1,9 százalékos
előrejelzése. A bank felfelé módosította a GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését: az idén 2,6 százalékra - ennyit jósol az Európai Bizottság is legújabban -, jövőre és 2008-ban 2 százalékra.
Mivel a bank előrejelzései rendre a riadóküszöbe, legföljebb 2 százalék fölött vannak, ez tartós kamatemelés-sorozatot valószínűsít, habár elemzők szerint jövőre az EKB ritkítani fogja a szigorítás gyakoriságát.
elemzők arra számítanak, hogy az EKB pénzügypolitikai tanácsának legközelebbi, december 7-i ülésén további negyed százalékponttal 3,50 százalékra növelik az irányadó kamatot, ez lesz a hatodik emelés tavaly december óta. Az elemzők csak a júniusra várnak 3,75 százalékos szintet.
A bank legutóbb október 5-én emelte, negyed százalékponttal 3,25 százalékra az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.
EKB: most nem emeltek, de nem lesz ez mindig így
Cikkek
Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:06
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói nyílt levélben fordultak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, illetve az országgyűlési képviselőkhöz a kormány jövő évi bérajánlata miatt, mert azt elfogadhatatlannak tartják.
Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, Vígh László, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke, Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke, valamint Kónya Gusztávné, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Közszféra Részszövetség elnöke által jegyzett levélben az olvasható, hogy a kormány 2007-es bérajánlata a közszféra munkavállalói számára "elfogadhatatlan", mert az az egyes közszolgálati rendszerek "radikális átalakításán" túl a reálkereset-csökkenésnél nagyobb, tíz százalék körüli veszteséget okoz. A kommüniké szerint az OKÉT azt kéri a kormánytól, hogy a közszolgák keresetének csökkenése ne legyen nagyobb, mint általában a munkavállalóké.
Szabó Endre korábban közölte: a kormány 2007-re szóló bérajánlata mindössze 0,2 százalékos emelést jelentene.
A háztartásbeli és az őstermelő is fizet járulékot
Cikkek
Új benzinkút-hálózat Magyarországon
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:03
Megalakult az AVIA Magyarország Egyesület: a nonprofit szervezet célja az, hogy a magyar piacon minél több ilyen márkanevű, a multinacionális cégektől független benzinkút működjön.
Az AVIA svájci alapítású, non-profit módon működő nemzetközi márkaszövetség: 13 országos szervezettel, 80 tagvállalattal, s rajtuk keresztül 2.800 töltőállomással rendelkezik Európa szerte. Az AVIA kutak nincsenek és az újak sem kerülnek az egyesület tulajdonába, továbbra is az eredeti tulajdonosok üzemeltetik ezeket, ám ahhoz, hogy a márkanév alatt működhessenek, nagyon sok minőségi és egyéb előírásnak, szabálynak kell megfelelniük. A svájci egyesület célja ugyanis az, hogy az AVIA nevet vevőbarát, nem a legdrágább, de nem is a legolcsóbb, mindig minőségi terméket és szolgáltatást nyújtó benzinkutak használják.
A Mol kezébe került a boszniai benzinkúthálózat
Cikkek
Uniós források: kisvállalkozók kizárva?
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 13:00
A Kis -és Középvállalkozások Európai Szövetsége (KKESZ) el kívánja érni a közösségi források felhasználási feltételeinek lazítását a kisvállalkozások esetében, mert ma ezek teljesítéselehetetlen számukra - tájékoztatta az MTI-t a KKESZ alelnöke csütörtökön az
IPOSZ elnökségi ülésén Egerben.
Kassai Róbert, aki a 10 új tagállamot képviseli az európai szervezetben ilyen feltételnek nevezte, hogy például egy három éves támogatott projekt esetében, öt éven keresztül kell 120 százalékos garanciát biztosítania a kedvezményezettnek. Ugyanakkor a támogatás elnyeréséhez kapcsolódó adminisztrációs és ellenőrzési költségek felemészthetik a beruházás értékének 9 százalékát; mindezek még egy nagyvállalat számára is gondot jelentenek, a kis -és középvállalkozások esetében pedig teljesíthetetlenek - mondta a szakember, aki az IPOSZ alelnöke is.
A 2003 és 2017 közötti finanszírozási időszakban 8 ezer milliárd forintnyi támogatást vehet igénybe Magyarország. Ugyanakkor a gazdaság egészét befolyásolhatja, ha ebből nem részesülhetnek a versenyszférában dolgozó 3 millió ember 60 százalékát foglalkoztató, a magyar GDP 40-50 százalékát előállító kis -és középvállalkozások - mondta Kassai Róbert.
Kidőlnek a kicsik - Orbán-csomag márpedig nincs
Cikkek
A Fitch és az S&P szemében jól szerepel Ukrajna
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 12:52
A szuverén adósosztályzattal egyező, mélyen spekulatív "BB mínusz" besorolást adta meg csütörtökön az egymilliárd dolláros készülő ukrán eurokötvényre a Fitch Ratings és a Standard & Poor's, egyaránt kiemelve, hogy az ukrán gazdaság teljesítménye a meredek januári gázáremelkedés ellenére erős maradt az idén.
A Fitch, amely október végén stabilról felminősítést valószínűsítő pozitívra javította az ukrán adóskockázati besorolás kilátását, a kötvény osztályozásához fűzött csütörtöki londoni elemzésében azt írta: az ukrán politikai kockázat csökkent azzal, hogy augusztusban sikerült békésen lebonyolítani a kormányváltást.
A Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítője, amely stabil kilátással tartja érvényben az ukrán devizaadósságra a "BB mínusz" osztályzatot, a kötvény ezzel egyező csütörtöki besorolásának indoklásában szintén azt írta, hogy az elhúzódó politikai válság és az importgáz árának megkétszereződése ellenére az ukrán gazdaság jobban teljesít a vártnál. Az S&P 6 százalék fölé várja az idei ukrán gazdasági növekedést.
A "BB mínusz" hosszú futamú devizaadósi besorolás három fokozattal marad el a megszorításokkal már gyenge befektetői alapfoknak tekintett "BBB mínusz"-tól.
Fitch: pozitív kilátás Ukrajnának
Cikkek
Bennfentes kereskedés miatt büntették meg a Mol egyik munkatársát
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 12:40
Ötvenezer forintra bírságolta a felügyelet a Mol Nyrt. felügyelőbizottságának egyik tagját a bennfentes kereskedelemre vonatkozó szabályok megsértéséért.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapján olvasható határozat szerint Kudela Józsefet a 2006. augusztus 7-én, Mol részvényekre kötött tőzsdei ügyletek miatt
bírságolta meg a felügyelet.
A felügyelet felszólította az érintett Mol-vezetőt a vonatkozó törvényben meghatározott ügyletkötési tilalom szabályainak megtartására. A közölt határozat indoklást nem tartalmaz.
Pakisztáni koncessziós szerződést kötött a Mol
Deviza / Áru
Az euró megkönnyítené a reformokat
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 12:38
Az euró bevezetésének perspektívája nélkül fájdalmasabb lenne végrehajtani a reformokat - mondta Lámfalussy Sándor közgazdász professzor
Cikkek
A Rába stratégiájával magyarázza jó eredményét
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 12:25
A menedzsment stratégiájának helyességét igazolja a Rába elnök-vezérigazgatója szerint a járműipari holding első kilenc havi teljesítményének jelentős javulása az egy évvel korábbihoz képest.
Pintér István sajtótájékoztatón számolt be az első háromnegyed év 10 százalékkal növekvő árbevétel és a 2,3 milliárd forinttal javuló üzleti eredmény okairól. Ide sorolta az
üzletfejlesztések, a portfoliótisztítás, valamint a hatékonyság alakulását, illetve a forint árfolyamának változását.
A további teendők közé sorolta a 2004-es bázishoz képest mintegy 50 százalékkal emelkedő energiaárak hatásainak mérséklését.
A kicsik között csak a Rába szólt igazán nagyot
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Utazás Gasztronómiába, vendéglátás a VistaCafé Étteremben!
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 11:45
Ínycsiklandó ételek, családias hangulat, kifogástalan kiszolgálás, kellemes környezet, megnyerő árak (x)
Cikkek
Új nevet kap a HVB Bank
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 11:15
A HVB Csoport - beleérve a Bank Austria Creditanstaltot és annak közép- és kelet-európai leányvállatait - integrálásával az UniCredit Csoport új fejlődési szakaszhoz érkezett. A mintegy 3000 fiók révén immár messze a legnagyobb bankfiókhálózattal szolgálja ki ügyfeleit a térség 17 országában - olvasható a cég közleményében. A bankcsoport e változások nyomán márkaszerkezetét is egységesíti. A közép- és kelet-európai márkák a jövőben szorosan kapcsolódnak majd a közös UniCredit Group márkanévhez annak érdekében, hogy kifejezzék a bankhálózatnak az ügyfelek számára kínált lehetőségeit és erősségét. Éppen ezért a közép- és kelet-európai bankok többsége az UniCredit Bank új márkanéven működik majd tovább.
A közép-kelet-európai leányvállalatok integrálása elindítja az eddigi márkaszerkezet egységesítését. Ez lehetővé teszi a csoport összefüggő imázsának kialakítását, és azt, hogy az egyes bankok egyértelműen márkaként legyenek azonosíthatók. „E döntés révén Európa egyik vezető bankcsoportja, az UniCredit Group márkarejét hasznosítjuk ” - hangsúlyozza Erich Hampel, az UniCredit Group igazgatóságának a Közép- és kelet-európai divízióért felelős tagja, egyben a Bank Austria Creditanstalt vezérigazgatója.
Kistigrisek ugranak a régi nagyoknak
Bankot váltott az ING összes lakossági ügyfele
Cikkek
Nem fogott kezet - kirúgták a munkahelyéről
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 10:46
Nő és muzulmán vallású lévén nem fogott kezet az őt üdvözölni akarókkal egy hollandiai főiskola oktatója és ezért elveszítette állását
Cikkek
A vártnál jobb a külkerhiány
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 10:34
Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 1,795 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 2,171 milliárd euróval - közölte a KSH
Cikkek
Meghalt a legendás kémfőnök
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 10:29
Meghalt Markus Wolf, az egykori NDK legendás hírű hírszerzési főnöke - közölte csütörtökön az elhunyt menye. Wolfot, aki a 60-as évektől 1985-ig állt a keletnémet
állambiztonsági minisztérium (Stasi) külföldi felderítési osztályának élén, álmában érte a halál. 83 éves volt.
Aggódnak a németek
Újabb japán kémműhold: nem csak paranoia
Cikkek
Újra erősödik a forint
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 10:24
Erősödött a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót reggel fél tíz tájban 261,55/65 forinton jegyezték, szemben a szerda délutáni 262,20/30 forintos árfolyammal. A szerdai gyengülést követően, amikor 262,70-ig gyengült a forint az euróval szemben, csütörtökön ismét némi erősödés látszik. A múlt hét végére jellemző, 260 forint/euró alatti jegyzésekre azonban nem számítanak a piacon. A dollárt csütörtök reggel 204,65/75 forinton jegyezték, szerdán délután 205,55/65 forint volt az árfolyama.
A forintpiacon az overnight kamat 7,70/85 százalékon állt, ugyanott, ahol szerdán délután.
Az Államadósság Kezelő Központ 75 milliárd forint névértékű 3 éves, és 20 milliárd forintnyi 15 éves államkötvényt ajánlott fel a csütörtöki aukcióra. A három éves lejáraton 8,14 százalék, a 15 évesen 7,09 százalék volt a másodpiaci referencia hozam szerdán.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Ez nem foci, ez vérre és eurómilliókra megy
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 09:36
Szakértők szerint egy-egy nevesebb válogatott támogatása kétszámjegyű eurómilliókba kerülhet a sportszergyártóknak, míg a kisebb csapatok támogatása ingyenes. Az Adidas-uralom "54-ben kezdődött, amikor a cég stoplis cipőkkel látta el a világbajnokságon a Magyarország ellen győztes német csapatot. Idén a Puma legyőzte a csíkosokat
Cikkek
Nagyot botlott a Magyar Telekom óriás anyja
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 09:27
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom csütörtökön 1,945 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 20,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 2,442 milliárdnál. A csoportot továbbra is nyomasztja, hogy a vezetékes üzletág ügyfélszáma rohamosan fogy, főleg Németországban, nem csak a mobil telefónia, hanem az alternatív szolgáltatók versenye miatt is. Ezért 2010-ig 5 milliárd eurós költségcsökkentést akarnak elérni.
2008 végéig 32 ezer fővel akarják csökkenteni a létszámot Németországban - ebből 20 ezer állás a vezetékes ágazatban szűnne meg -, és utána is folytatják a leépítést. A nagysebességű internet-szolgáltatásban 5 ezer új munkahelyet létesítenek. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) , 4,741 milliárd euró, 11,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 5,38 milliárdnál. A nettó bevétel, 15,48 milliárd euró, 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőtti 15,056 milliárdot.
A mobilügyfelek szeptember végén 91,571 millióan voltak, 8,9 százalékkal többen, mint egy évvel azelőtt. Magyarországon 5 százalékkal nőtt a számuk.
Nagy dobásra készül a Magyar Telekom
Cikkek
Széles összefogja médiabirodalmát
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 09:20
Vagyonkezeléssel foglalkozó céget alapított Széles Gábor; a bejegyzés alatt álló, 20 milliós alaptőkéjű cég fogja majd össze Széles médiaérdekeltségeit
Cikkek
A kicsik között csak a Rába szólt igazán nagyot
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 08:47
A várakozásokat csak a győri gépjárműgyártó múlta felül, az Egis elmaradt az előrejelzésektől
Cikkek
Nagy dobásra készül a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 08:42
60,297 milliárd forint nettó eredményt ért el a cég az első háromnegyed évben - a következő három évben jelentős pozitív eredménnyel számolnak
Cikkek
Graphisoft: remek éves, rossz negyedéves gyors
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 08:20
A Graphisoft 2,8 millió euró nettó nyereséget ért el az idei első háromnegyed évben, szemben a tavalyi 129 ezer eurós veszteséggel. Az utolsó negyedévben viszont fordult a kocka, a társaságnak 1 millió euró vesztesége volt a tavalyi 317 ezer euró nyereséggel szemben, viszont az informatikai vállalkozás árbevétele csaknem 30 százalékkal bővült az utolsó három hónapban.
A "kis testvér", a Graphisoft Park már korábban jelentett, itt meghallgathatja a Gazdasági Rádió összeállítását!
Cikkek
Egis: várakozások alatt, de a tavalyi eredmény felett
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 08:06
Az Egis egy év alatt több mint 50 százalékkal növelte adózott nyereségét, miközben árbevételét csak 19 százalékkal tudta bővíteni. A gyógyszergyártó szeptember végén zárult üzleti évében 16,9 milliárd forintos profitot könyvelt el. Az utolsó negyedévben 2,2 milliárdos adózott nyereségről számolt be a társaság, ez 500 millió forinttal elmarad a várakozásoktól, viszont több mint nyolc százalékkal magasabb a tavalyi utolsó negyedévinél.
Ma tette közzé gyorsjelentését a Magyar Telekom és a BorsodChem is.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
BorsodChem: felére esett a profit, de kit érdekel?
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 07:52
A tavalyi felére esett a BorsodChem nettó nyeresége az idei első kilenc hónapban. Most 4,7 milliárd forintos eredményről adott hírt a vegyipari cég, a visszaesés oka, hogy a társaság a devizahiteleken 4,9 milliárd forint árfolyamveszteséget könyvelt el. Csaknem 40 százalékkal növelte a társaság árbevételét a nagyobb kapacitásoknak, az exportot felértékelő gyengébb forintnak, és a kedvező piaci környezetnek köszönhetően. Közben mától él a Permira csoport háromezer forintos felvásárlási ajánlata a kazincbarcikai cég részvényeiért, emiatt az árfolyam várhatóan nem reagálja le a gyorsjelentést.
BorsodChem: csütörtöktől 3000-ért
Cikkek
A Vatera.hu "Az Év Internetes Kereskedője"
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 07:38
Az internetes aukciót megvalósító Vatera.hu nyerte az "Év Internetes Kereskedője Díjat", az "Év legígéretesebb internetes kereskedője" pedig az egyebek között telefonkártya feltöltést lehetővé tevő PPO.hu weboldal lett. A díj odaítéléséről egy 11 tagból álló szakmai zsűri, valamint a közönségszavazatok döntöttek.
A Vatera.hu a cím elnyerésével jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa "Az Év Internetes Kereskedője 2006" megjelölést. Ezen kívül az alapítók és a médiatámogatók által felajánlott on-line kampányt, és számos további kedvezményt is igénybe vehet.
3,5 milliárd forintot vateráztak el idén eddig
Elbaltázott karácsonyi ajándékok: licit 1 Ft-tól
Cikkek
Magyar Telekom: bővülő árbevétel, csökkenő profit
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 07:25
A Magyar Telekom több mint 60 milliárd forintos nettó eredményt ért el az idei első háromnegyed évben, tette közzé a társaság ma reggeli gyorsjelentésében. Ez egymilliárd forinttal meghaladja a várakozásokat, de több mint 7 százalékkal elmarad a tavalyi eredménytől. A telekom csoport árbevétele viszont 7 százalék felett bővült, így 495 milliárd forintot tett ki.
Magyar Telekom: a türelem dupla osztalékot teremt (hanganyag)
Tovább száguldhat a Magyar Telekom (hanganyag)
Cikkek
Óriási Bush bukta, újraszámlálás Amerikában
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 07:24
A Demokrata Párt a szenátusban is többséget szerzett a félidős kongresszusi választásokon. '94 óta először lesz többségük a kongresszus alsó- és felsőházában is
Cikkek
A háztartásbeli és az őstermelő is fizet járulékot
Privátbankár.hu | 2006. november 9. 06:53
Az egészségbiztosítási járulékmellett a munkáltatói és munkavállalói terhet is megfizettetné az állam, ami a minimálbérrel számolva havi 8-10 ezer forint.
Cikkek
Ezer euró lesz a világ legdrágább pezsgője
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 18:51
A világ legdrágább pezsgőjét készül piacra dobni a Pernod Ricard francia csoport. A cég a Perrier Jouet Belle Epoque név alatt forgalomba hozandó ital egy-egy üvegéért 1000 eurót, azaz mintegy 260 ezer forintot kérnének.
A tehetős habzóbor-barátok már eddig is vehettek akár 500 fontért, azaz csaknem kétszázezer forintnak megfelelő összegért egy-egy üveggel olyan pezsgőkből, mint Louis Roederer Crystal vagy a Krug Clos de Mesnil.
A Pernod elnöke elmondta, hogy Franciaországban nem lehet majd kapni az italt, és a világ többi részén sem lesz túl gyakori az új pezsgő. Patrick Ricard azt azonban egyelőre nem árulta el, mikor és hol kezdik el árusítani az értékes nedűt.
A Pernod egy brandy-t is piacra készül dobni. Egy-egy üveg italt 130 fontért (50 ezer forintért) kínálnak majd.
Elképesztő prémiumok a londoni Cityben
Bor és "diszkó italok": ez megy a pezsgő helyett
Az "illegalitásba vonuló" karácsonyi ponty
Cikkek
Rekordszámú jelentkező az MVM kapacitás aukciójára
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 18:40
Rekordszámú jelentkező jelezte részvételét a Magyar Villamos Művek Zrt. által csütörtökre meghirdetett kapacitás aukcióra, amelyen a szabadpiaci villamosenergia-kereskedők vásárolhatnak áramot, hogy tovább értékesítsék a közüzemi szolgáltatásból kilépett cégek számára.
Már a kilencedik alkalommal tartanak kapacitás aukciót azóta, hogy Magyarországon megkezdődött a villamosenergia-ipar liberalizációja, és egyes nagyfogyasztók számára lehetővé vált, hogy a szabad piacról, kereskedőktől vásárolják meg áramszükségletüket. A
magyar villamosenergia-piac 2003-ban nyílt meg, ma már a fogyasztás mintegy 40 százalékát a szabad piacról szerzik be a nem lakossági fogyasztók. Az Európai Unió tagállamaiban 2007 közepétől teljesen nyitott lesz a piac, ekkortól a lakossági fogyasztók számára is lehetővé kell tenni, hogy megválaszthassák szolgáltatójukat.
A mostani kapacitás-aukción a felkínált kapacitás a korábbi árveréseken megszokott nagyságrend lesz, bár a piaci szereplők ezt általában keveslik.
A kapacitás árverésen az MVM Villamosenergia Kereskedelmi Zrt. közüzemi ellátási kötelezettsége felett maradó portfolióból képzett virtuális erőmű meghatározott mértékű teljesítőképességére lehet majd ajánlatot tenni. A 2007. január 1-jétől december 31-ig tartó
időszakban 250 megawatt úgynevezett zsinórtermék, a 2007. január 1-jétől június 30-ig tartó időszakban pedig 100 megawatt zsinórtermék meghirdetése várható.
Rázós helyzet: kell egy kis áramszünet...
Cikkek
5 és fél millió egy levélért
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 18:36
Chris de Burgh énekes 14400 fontot, azaz több, mint öt és fél millió forintnak megfelelő összeget fizetett azért a levélért, melyet egy ismeretlen katona írt az 1914-es karácsonyi fegyverszünetről. Ez a dokumentum az egyik első beszámoló arról a nevezetes december 24-25-i eseményről, amikor a németek és a britek rövid időre szögre akasztották ellentéteiket a belgiumi Ypres-nél.
A 10 oldalas levél írójának sorsa, aki egyszerűen csak "Fiúként" írta alá a dokumentumot, nem ismert.
De Burgh telefonon licitált az írásra. A londoni Bonhams aukciós ház eredetileg arra számított, hogy 400 fontért, azaz mintegy 150 ezer forintért tudja eladni a történelmi ereklyét.
Az 58 éves énekest, aki a Lady in Red című számával lett világhíres, elbűvölte a tűzszünet. Elmondása szerint a levél olvasásakor az első világháború személy oldalát tapasztalta meg.
Elmondása szerint nagyapja és annak testvére is szolgálta a háborúban, utóbbi lehetett az egyik első hivatalnok, aki a harcokban életét vesztette, de holttestét sosem találta meg.
Csaknem 10 milliót adtak egy nyilvános WC-ért Angliában
Kalapács alatt a "Star Trek" jelmezek
Egy eredeti Hitlert a hálószoba falára? Képek!Három éves gyerek licitált a neten
Forrás: BBC
Cikkek
Akár 50 milliárd is megspórolható lenne a kötelezőn
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 17:43
Amennyiben minden autós a számára legolcsóbb kötelező felelősségbiztosítást kötné meg, akkor 50 milliárd forint megtakarítást érnének el - véli a Netrisk Kft. ügyvezetője
Cikkek
23 ezer pont fölött zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 142,92 pontos emelkedéssel,
23.066,53 ponton zárt szerdán, ez az előző kereskedési napi záró értékhez képest 0,62 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 23,3 milliárd forint volt, a vezető
részvények árfolyama vegyesen változott az előző kereskedési napi záráshoz viszonyítva.
Zillich István, a Takarékbank üzletkötője elmondta, hogy szerdán a negatív nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárt a BÉT. A pesszimista hangulatot a gyógyszerpapírok és a Mol emelkedése ellensúlyozta. A gyógyszerpapírok azért drágultak, mert kiderült, hogy az adónyomás nem a korábban körvonalazódó mértékben emelkednek. A kormányzati intézkedések nyomán kisebb költségeket kell vállalniuk, ráadásul a kutatás-fejlesztési ráfordításaikat is leírhatják majd a szolidaritási adóból - mutatott rá az üzletkötő. Jelezte: a Mol árfolyama egy befektetési bank szerdán közölt véleménye nyomán emelkedett. A pénzintézet túl alacsonynak ítélte a magyar olajpapír árfolyamát. Ezen kívül a Mol szerdán bejelentette azt, hogy Oroszországban egy éven belül befektetéseket tervez - tette hozz Zillich István.
A Richter részvények ára 1,91 százalékkal erősödött. Szektortársa, az Egis árfolyama 2,25 százalékkal nőtt. A Mol árfolyama 1,69 százalékkal emelkedett. Az OTP árfolyama 0,55 százalékkal csökkent. A Magyar Telekom papírok árfolyama nem változott.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Miért kellett mennie a VW elnökének?
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 17:26
Miközben a Volkswagen eddigi főnöke, Bernd Pischetsrieder váratlan menesztésének okát és hatását találgatják az ágazati elemzők, a legnagyobb európai autógyártó részvényeinek árfolyama erősen csökkent a hír nyomán: szerda délután 1,4 százalékkal 80,08 euróra
esett Frankfurtban. A Volkswagen szerdára virradóra jelentette be vezérigazgatója, az 58 éves Pischetsrieder az idei év végével történő menesztését, indoklás nélkül. Elemzők értetlenül álltak a hír előtt, hiszen szerződését csupán fél évvel ezelőtt hosszabbították meg, 2012 májusáig. Pischetsrieder helyére Martin Winterkorn kerül, aki a VW luxusautó-egységét, az Audit vezeti jelenleg, sikeresen.
Egyes médiajelentések szerint Pischetsrieder menesztését a felügyelő bizottság szorgalmazta, miután már a munkavállalók képviselői sem támogattáka vezérigazgatót. Néhány elemző alapvető ellentéteket látott a felügyelő bizottság vezetője, Ferdinand Piech
és Pischetsrieder között, elsősorban a haszonjármű-ágazat stratégiájában. A Porschéval való együttműködés szintén vitapont lehetett megfigyelők szerint Piech-hel.
A VW-nél nagyszabású, 20 ezer munkahely megszűnésével járó átalakítási program zajlik. Mintegy 11 ezer dolgozó jelezte korai nyugdíjba vonulási szándékát. Az átalakítás révén a vállalat 2006-ban legalább 1 milliárd eurós költség-megtakarítást akar elérni.
Az Audi mindenkinek kikaparta a gesztenyét
Személyes pénzügyek
Változások a magánnyugdíj- és az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 17:24
A jövő évtől jelentősen módosulnak a pénztárakra vonatkozó szabályok, a legfontosabb változás a magánnyugdíjpénztári bevallások és befizetések központosítása
Cikkek
On-line befektetésijegy-vásárlás
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 17:03
On-line befektetésijegy-vásárlást kínál az Erste Bank Befektetési Zrt. az Index hírportálon - közölte a bank az MTI-vel szerdán. A Hozam Plaza névre keresztelt "áruház" jelenleg hét
alapkezelő (Aegon, Budapest, CIB, Erste, ESPA, ING, Quaestor) 53 befektetési alapját forgalmazza.
A közlemény szerint Cselovszki Róbert, az Erste Bank Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a befektetési alap piac fejlődése az utóbbi években rohamosan felgyorsult, ma már több mint 200 alap működik Magyarországon, és számos nemzetközi alapkezelő jegyei is elérhetőek a hazai forgalmazóknál. Az on-line brókeri
szolgáltatásokat igénybe vevők jelentős része nem a naponta kereskedő részvényvásárló, hanem kevesebb befektetési ismerettel rendelkező, de hosszú távon gondolkodó befektető. Hozzátette: a Hozam Plaza megfelel annak a piaci igénynek, hogy egy forgalmazónál elérhető legyen több befektetési alapkezelő ajánlata, amely korábban csak a privát banki szolgáltatásokra volt jellemző, és csak egy sokkal szűkebb ügyfélkör számára volt elérhető. A befektetési alapok vásárlása így lényegesen kényelmesebbé, gyorsabbá válik, és még a tranzakciós díjak is csökkennek - áll a közleményben.
A szolgáltatást igénybe vevőknek csak egyszer az internetes regisztráció után kell a szerződéskötéshez valamelyik Erste fiókot felkeresniük, utána mindent on-line intézhetnek.
Hozamszámító befektetési alapokhoz
Cikkek
A románok fizetik a legkevesebbet a gázért
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 16:56
A Gaz de France tulajdonában lévő román Distrigaz Sud gázszolgáltató vállalat tanulmánya szerint a román lakossági fogyasztók fizetnek a legkevesebbet a háztartási gázért az EU-tagországokkal összevetve.
A román fogyasztók 31,6 eurócentet fizetnek egy köbméter gázért, szemben az 55,3 centes uniós átlaggal. A gáz a dán fogyasztóknak kerül a legtöbbe, akik 95,6 centet fizetnek köbméteréért. Svédországban 83,7 centbe, Olaszországban 71,2 centbe,
Németországban pedig 62,4 centbe kerül a lakossági földgáz. Magyarországon 36,7 centet fizetnek a lakossági fogyasztók a földgáz köbmétere után.
Oroszországba sem jut elég gáz? Mi lesz Európával?
Cikkek
Az inflációval emelkedik a családi pótlék jövőre
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 16:52
A 2007-re várható infláció mértékével emelkedik a családi pótlék jövő januártól, így egy-egy gyermek után legalább 700 forinttal többet kapnak havonta a gyermekes családok - közölte a kormányszóvivő szerdán az MTI-vel.
A családi pótlék összege 2007. január 1-jétől 6,2 százalékkal, azaz a 2007-re várt inflációval azonos mértékben emelkedik - írja Danks Emese a távirati irodának megküldött
közleményében. Hozzáteszi: a kormány a szerdai ülésén döntött a családi pótlék emeléséről.
A közlemény szerint a családok gyermekenként 700-900 forinttal több juttatást kapnak havonta, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek esetében viszont 1300-1400 forinttal nő a családi pótlék összege. Mivel a családi pótlék jövő év január 1-jével emelkedik, az utólagos kifizetés miatt először februárban kapják meg a gyermekesek
a magasabb összegű juttatást.
Danks Emese kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a családi pótlék összegének emelése 19,9 milliárd forintos többletkiadást jelent, a megemelt juttatás mintegy kétmillió gyereket érint.
Mától érkezik a vastag boríték a nyugdíjasoknak
Cikkek
Nyert az Audi: levonható lesz a K+F az adóból
Privátbankár.hu | 2006. november 8. 16:48
A szolidaritási adó alapjából levonható lesz a kutatásokra és fejlesztésekre fordított
összeg, erről döntött szerdai ülésén a kormány. A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint a kormány azzal számol, hogy ez a kedvezmény a szolidaritási adóból jövőre várt,
éves szinten 170 milliárd forintnyi bevételnek alig 3 százalékát érinti.
A leírható mintegy 5 milliárd forintnyi k+f költség azonban megtérül. A kutatás-fejlesztés megerősödésének eredménye önmagában is a több, ráadásul magasabb hozzáadott értékre alapuló munkahely, a kitartó külföldi befektetői kedv pedig szintén garantálja a
beruházások bővülését, és így munkahelyek létrejöttét. Ez érdeke a költségvetésnek is, hiszen a több munkahely több adó- és járulékbevételt jelent - írja a közlemény.
Az Audi mindenkinek kikaparta a gesztenyét
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



