Nem kell hozzá bonyolult statisztikai számítás, hogy megfigyeljük: a fogyasztók bizalma, ha úgy tetszik, optimizmusa nálunk mindig akkor a legmagasabb, amikor választási év van. Rendszerint választások előtt, vagy után pár hónappal alakul ki egy komolyabb, több éves csúcs.
Ezt mutatja a GKI indexe 1996 elejétől, de ugyanez a kép olvasható le az OECD 1993 februárjától létező adatsoráról is. (Lásd a grafikonokat.) A GKI indexe mindig mínuszban van (csak 2002-ben volt rövid ideig pluszban), így csúcsnak az számít, ha közelebb kerül a nullához.
Két választás között azonban, a választás után fél évvel-évvel mindig meredeken visszaesik a fogyasztói hangulat, sokkal pesszimistábbakká válnak az emberek. Vélhetően azért, mert ilyenkor szokták politikusaink kitalálni, hogy mégsem tudják megvalósítani választási ígéreteiket.
“Több nehézséget hagytak ránk az elődeink, mint vártuk, csontvázak potyognak a szekrényből”, “elromlott a nemzetközi környezet” és hasonló kifogásokkal – amelyek vagy igazak, vagy nem – ilyenkor szokták kitalálni, hogy kiigazítások kellenek. (Korrekciók, megszorítások, nem-megszorítások, nem kívánt rész törlendő.)
Nem mindenkinek lesz mindig jó
A választók egy része pedig ilyenkor, a konkrét törvények meghozatala közben, után döbben rá, hogy a választások előtt ígért sok szép és jó, kedvezmények, adócsökkentés, támogatás-növelés, privatizációs húsosfazék, tömeges földárverés rá nem vonatkozik. Csak valamely kisebbségre, például a haverokra vagy az amúgy is jól keresőkre. Az ő adóját nem csökkentik, hanem növelik, ő nem kaphat tízmillió forintot ajándékba a gyerekek után, és ha elveszti munkáját, már csak hetekig kap munkanélküliként valamicske támogatást.
A 2014-2015-ös időszak annyiban másnak tűnik, hogy volt ugyan a 2014-es választás után visszaesés a fogyasztói bizalomban, de jóval kisebb, mint a korábbi választásokat követően. Ennek talán az lehetett az oka, hogy találkoztunk egy globális és európai fellendüléssel. Mintegy hét szűk esztendő, egy csúnya válság és egy elhúzódó, lassú kilábalás után végre a hazai gazdaság is megindult, a munkanélküliség visszaesett, a fogyasztás is bővülni tudott. (Erről grafikon itt.)
Nem kell nemmegszorítás
Mi jön most? Megint sírás-rívás? Talán ezúttal nem, vagy nem nagy, legalábbis nem látni olyan körülményt, ami miatt kiigazítás kellene a gazdaságban. Hacsak nem történik valami váratlan, mint egy újabb nemzetközi válság. Amire azonban van esély, újabb közelgő recesszióval riogat számos nyugati közgazdász, tőzsdei elemző.
Bár riogatnak azok 2008 óta folyamatosan, most vannak komolyabb jelei a változásnak. Ilyen a jó pár éve nem látott fordulat a jegybanki lazításokban (globálisan elindult a nettó szűkítés), és egy trendforduló jelei a kötvénypiacon. Egy olasz vagy német politikai káosz, észak-koreai vagy közel-keleti háború is megtörhetné a gazdasági növekedést.
Más országokban egyébként nem ennyire választás-függő a fogyasztói bizalom, német és angolszász példákat hoztunk fel erre korábban ebben a cikkünkben.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő vasárnap bejelentette, hogy kezdeményezte Julija Szviridenko kormányfő leváltását. 
