Donald Trump. (Kép forrása: EPA,ALBIN LOHR-JONES)

A múlt század két nagy angolszász geopolitikai stratégája, a skót Halford Mackinder és az amerikai Zbigniew Brzezinski is amellett kardoskodtak, hogy az angolszász országoknak ki kell állniuk minden olyan hatalommal szemben, amely hegemóniára törekszik Eurázsiában. Mackinder már 1904-ben úgy érvelt, hogy a transzkontinentális vasutak átalakítják a szárazföldi hatalom feltételeit, felszabadítva Eurázsia elzárt belső területeinek erőforrásait. Mackinder javaslatára az 1904-ben kötött angol–francia megállapodással, az entente cordiale (Antant) kezdeményezésével Anglia megteremtette Nyugat-Európát, mint egységes geopolitikai térséget.

Az első világháború végén Mackinder aztán részt vett az 1919-es Párizs környéki békeszerződések kidolgozásában és közvetlenül felügyelte a német-, az osztrák-magyar és az ottomán birodalmak felosztását azzal a céllal, hogy megakadályozza Eurázsia összefogását a kontinentális Nyugat-Európával.

Az orosz-kínai tengely

Nos, száz év elteltével a játszma újraindul, egyelőre beláthatatlan biztonságpolitikai következményekkel. Az új kínai védelmi miniszter látogatása a hét elején Moszkvában rávilágított arra, hogy az ellentét az eurázsiai tengely és az atlanti politikai térség között ma is óriási és az ellenfelek már megrakták tétjeiket. A miniszter kijelentette, hogy Peking adott esetben „támogatást nyújt” Moszkvának az Egyesült Államokkal szemben.

Mindez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy az orosz–kínai védelmi tengelyt mind Peking, mind Moszkva halálosan komolyan veszi. Kína „behúzódik” az orosz globális atomernyő alá, cserébe pedig gazdasági támogatást nyújt Moszkvának. Washington így egy olyan tengellyel kerül szembe, amelyik potenciálisan képes legyőzni őt mind a gazdaság, mind a hadsereg terén. Ez az, ami igazán aggasztó lehet Washington számára, hiszen az USA történelme során még soha nem háborúzott vele azonos vagy erősebb ellenféllel. Halkan jegyezzük meg, hogy most sem fog, de nem adja fel egykönnyen a globális hegemón pozícióit.

Feszült Észak-Európa

Káncz Csaba

Észak-Európában tavaly ősszel már két óriási hadgyakorlatot tartott az orosz és a nyugati fél. Egy három-napos orosz éles-lövészet pedig ma fejeződik be a Balti-tengeren, amely Lettország válaszlépése miatt – lezárta légterének egy részét – még a NATO főtitkárát is megszólalásra kényszerítette. Észtország pedig szerdán szólította fel Washingtont, hogy telepítsen amerikai csapatokat az országba. Az egymásra mutogatás eközben tovább folyik: Moszkva az elmúlt időszakban világossá tette, hogy nem tervezi a Balti államok lerohanását, egyben azzal vádolta a NATO-t, hogy destabilizálja Kelet-Európát katonai jelenlétének növelésével és folyamatos hadgyakorlatokkal.

A politikai feszültséget Észak-Európában tovább növelte március 28-án a legújabb brit nemzetbiztonsági stratégia (National Security Capability Review) nyilvánosságra hozatala. A stratégia már a korszerű, hibrid hadviselés elvei alapján mozog, ahol a kormánynak, a katonai- és biztonsági szolgálatoknak, a nagyvállalatoknak, a BBC-nek és a civil szervezeteknek is közös felelőssége van az egységes nemzetbiztonsági környezet kialakításában. A jelentés ugyanakkor kerek-perec kijelenti, hogy „az orosz állam törvénytelenül használt katonai-szintű ideggázt brit földön”. A jelentést összeállítók akkor még nem sejthették, hogy május 3-án pont egy kormányzati hivatalnok, Gary Aitkenhead, a brit vegyi fegyver-laboratórium (Porton Down Defence Science and Technology Laboratory) vezetője fogja megcáfolja őket, leszögezve, hogy tudósai sajnos nem tudták igazolni a március 4-i, Salisbury-ben elkövetett ideggáz pontos eredetét.

Káncz Csaba jegyzete