Lengyelország a kommunista rendszer utolsó 10 évében igen siralmasan festett. 1981-ben Jaruzelski tábornok fojtotta el a Szolidaritás munkásmozgalom vezette forradalmi kísérletet (így megúszták a szovjet beavatkozást), ami a nyugattal való kapcsolatok megromlását, a gazdaság visszaesését, általános áruhiányt és széleskörű szegénységet hozott. Az évtized vége felé ugyan maga Jaruzelski hagyta, hogy az ország szép lassan demokratizálódjon, de gazdasággal nem tudtak mit kezdeni.
Kubai minta
Az idősebb generációk még jól emlékeznek arra, hogy a 80-as évek végén minden városunkban volt egy lengyel piac (ahogy később lettek kínai piacok). Ez tulajdonképpen egy meglepő dolog volt, de ha figyelembe vesszük, hogy sok más ország nagyvárosában, még Mexikóvárosban is üzemelt ilyen piac, akkor érthetjük meg, hogy valami nagyon nem stimmelt Lengyelországban. Hogy állt elő az a helyzet, hogy szinte a fél ország a világban kereskedett?
A dolog egy olyan folyamatból adódott, ami a volt kommunista országokban jellemző volt, sőt ma még Kubában is az (a szigetországban most akarnak ezen változtatni). Nevezetesen az, hogy kizárólag az állam kezében volt a külkereskedelem, az állam kevés devizával rendelkezett, így csak korlátozott mennyiségű fogyasztási cikket tudott importálni. A belföldi termelés gyenge volt, a lakosság sok termékből ellátatlan maradt, így a zlotyhoz képest a normális (akkor keménynek nevezett) valuták, mint a dollár, a nyugatnémet márka vagy az osztrák schilling árfolyama a feketepiacon a sokszorosára emelkedett.
Lengyel piacok
Ugyanakkor az ország egyre szabadabb lett, nem üldözték már a fekete valutakereskedelmet, és a polgárok viszonylag szabadon utazhattak. Miután otthon pénzükért alig kaptak valamilyen árut, sokan úgy döntöttek, hogy otthagyják állásukat, megvásárolják azt a néhány terméket, ami otthon kapható volt, és nagy batyukkal elhozták hozzánk, ill. néhány távoli országba. Hogy miért pont hozzánk? Hát mert a mi valutánk volt az egyetlen a keleti blokkban, amelyik viszonylag sokat ért, kis felárral lehetett kemény valutára váltani. A csehszlovák korona, NDK márka, román lej nem értek semmit (ez is mutatja, hogy mi voltunk „a fejlett” ország a blokkban).
Forintjukat tehát márkára, dollárra váltották, és hazatértek, ahol a hivatalos árfolyam 5-szörösén váltották azt zlotyra, így a kapható és nálunk eladható termékeket fillérekért megvették. Virágzott az üzlet, az a réteg, aki kereskedésre adta a fejét, virult, az otthon maradt nagy tömegek pedig az áruhiányban egyre nyomorúságosabb helyzetbe kerültek. Végül a rendszerváltás meghozta az importszabadságot és devizaliberalizációt, és ahogy ilyenkor egy hiánygazdaságban törvényszerű, hiperinfláció következett.
Alacsony bázis, gyors növekedés
Ennek eredményeképp állt helyre az egyensúly kereslet és kínálat között. Immár mindent lehetett kapni, volt importáru, és piaci árfolyama lett a valutáknak. Csakhogy közben a bérek reálértéke elképesztően visszaesett, egy roppant szegény ország vágott neki a kapitalizmusnak. Mi sem voltunk túl gazdagok 1990-ben, de akkori egy főre jutó GDP értékünk 1,7-szerese volt a lengyelnek, vagyis 70 százalékkal voltunk fölöttük.
Az új rendszerben az alacsony bázisról gyorsan kezdtek fejlődni. Míg mi 95-ig lényegében stagnáltunk, ők kb. 25 százalékkal nőttek. Ez a dinamika folytatódott, és közben mi is beindultunk, de az ezredfordulóra előnyünk 22 százalékra csökkent. Aztán sokáig együtt haladtunk, viszont a válság minket agyoncsapott, őket pedig alig érintette, Európában egyedüliként. 2010-re már majdnem kiegyenlítődtünk, most pedig már tökéletesen egy szinten állunk velük, és növekedésük most is a miénk fölött van.
Óriási utat tettek meg tehát, nekik tényleg sikertörténet a rendszerváltás. Persze most, hogy szabadon dolgozhatnak az EU országokban, nyilván még mindig nagynak tűnik a lemaradás a nyugati szomszédoktól, ahogy nekünk is annak tűnik. Ugyanakkor lakosságarányosan nem olyan vészes a külföldön dolgozók száma (1 millió, az összlakosság pedig 38), és a bérnövekedés dinamikus, a 4 százalékos GDP növekedés pedig igen biztató. Ha valakinek, nekik van esélyük a felzárkózásra.
Már szervezik a következő Zelenszkij-Trump találkozót – itt is megpróbálják elmagyarázni, miért nem hasonlít a háború a játszótéren civakodó gyerekekhez. 
