Dögunalmas, tét nélküli választás következik, mindenki jobban teszi, ha otthon marad, vagy ha szép idő lesz, inkább elmegy kirándulni – ilyesmit még soha egyetlen választás előtt sem hallottunk a politikusoktól. Olyat viszont igen, hogy történelmi, sorsdöntő voksolás közeleg – gyakorlatilag minden választás előtt ez a műsor, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, függetlenül attól, hogy az esetek túlnyomó többségében igencsak nehéz lenne összevetni, melyik választás milyen szempontból számít fontosabbnak a megelőzőnél vagy épp a következőnél. A trendnek megfelelően a május 23. és 26. között tartandó idei európai parlamenti választásokat egyre többen hívják minden idők legfontosabb európai választásának – és úgy tűnik, hogy ez most kivételesen igaz is lehet.

Európai parlamenti illetékesek előadásait hallgatva, brüsszeli eurokratákkal beszélgetve valóban kirajzolódik néhány olyan szempont, ami különlegessé teszi a mostani választásokat. Ezek külön-külön minden újságolvasó számára jól ismert tényezők, de nem árt összeszedni őket - először csak röviden, aztán pedig részletesebben is kifejtve.

1. Ott a Brexit ügye: az Egyesült Királyság tragikomédiába forduló „kiugrási kísérlete” egybehangzó nemzetközi kommentárok szerint Európa-szerte az uniós témákra terelte a figyelmet. A Brexittel kapcsolatos cikkek a Privátbankár.hu oldalain is a legnagyobb olvasottságú cikkek között vannak (különösen akkor, ha arról szólnak, hogy mekkora veszteségeket okozott vagy fog okozni a briteknek a kilépés…).

2. Buknak a nagyok: 1979, az első EP-választás óta most először van jó esélye annak, hogy a két nagy pártcsoport, a Néppárt és a szocialisták közösen a parlamenti mandátumok kevesebb mint felét birtokolják – ez a szokásosnál is nagyobb kompromisszum-kényszer mellett azt is jelenti, hogy most először nem teljesen biztos, hogy valóban a győztes pártszövetség  csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság elnöke.

3. Erősebb integráció vagy lazább szövetség? Egyes tagállamok, vagy legalábbis pártok minden korábbinál erősebben kezdték kritizálni az európai integrációs folyamatokat.

4. Migráció: a Brexit mellett a másik legtöbbet idézett téma az európai sajtóban, az elmúlt években kiemelt (kampány)témává hízott a menekültek, bevándorlók ügye. Ezzel párhuzamosan a terrorizmus és a biztonság kérdése is az európai polgárok fokozott érdeklődési körébe került – még ha mostanra ez (persze a Magyarországon kívüli Európában) valamelyest lecsengőben is van.

5. Tönk szélén az amerikai kapcsolat – Donald Trump hivatalba lépése óta több emeletnyit zuhant az Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatának minősége. Részben a folyamatos kereskedelmi háborús fenyegetés, részben az euroatlanti integráció alapjainak aláásása miatt teljesen más ma viszony, ami az új szövetségesek keresése mellett utat nyitott olyan kérdések előtt is, mint az önálló európai haderő kérdése vagy épp a nagy (amerikai) techcégek megadóztatása.

6. Oroszország és Kína persze ennek tapsol és közben helyezkedik, keresik a fogást Európán, üzleti és geopolitikai érdekeik mentén igyekeznek nyíltan és kevésbé nyíltan mozgatni a szálakat a mi kontinensünkön. Kína szuperhatalommá vált, GDP-jének Németország és Franciaország együtt sem termeli meg a felét. (Nem mellesleg mindkét ország többek között Magyarországon keresztül igyekszik kiépíteni európai hídfőállásait.)

7. Ami miatt a mostani választás még különleges. az nem független az előző ponttól: dezinformáció mindig is létezett, a mostanihoz hasonló mértéket azonban még sosem öltött a „fake news”, a külső beavatkozás, a manipulációs kísérletek szintje. A világ első számú hatalmának (és legerősebb demokráciájának) legfontosabb választásába már sikerült belenyúlni, nyilván a jelenség az EU-ban éppúgy megvan.

Összességében a brüsszeli eurokraták most tényleg úgy gondolják, a mostani választáson nem csak arról döntenek a választópolgárok, kit küldenek képviselőnek a Parlamentbe – sokkal inkább azt döntik el, milyen lesz Európa jövője, melyik úton fejlődik tovább (vagy vissza) az európai közösség. Lássuk részletesebben is

1. Brexit (avagy: „Mondtam Boris-nak, hogy ezt azért nem kéne”)

A britek távozása az illetékes brüsszeli tisztviselők szerint egy igazi lose-lose szituáció – egy olyan helyzet, aminek a végén mindenki veszít. Háttérbeszélgetéseink alapján pozitív kimenetelt semmilyen esetben nem várnak az EU-ban, rossz és még rosszabb forgatókönyvek vannak csak. Az alapvető álláspont az, hogy a brit lakosság demokratikus úton meghozott egy döntést, amit tiszteletben kell tartani; a legfontosabb kérdés pedig az EU-állampolgárok jogainak megvédése. Ezzel együtt brüsszeli illetékesek nem felejtik el felidézni, hogy az egész lose-lose szituáció egyes brit politikusok felelőtlen ígérgetéseinek, a rövidtávú politikai tőkekovácsolásnak köszönhető.

Egy magasrangú uniós diplomata az egyeztetéseken brit kollégája szemére vetette az NHS-busz ügyét (a Brexit-kampányban egy emeletes buszon azt reklámozták, hogy ha a britek kilépnének az EU-ból, akkor az uniós befizetések helyett hetente 350 millió font áramolhatna a Nemzeti Egészségügyi Szolgálathoz, az NHS-hez - ez a hazugság sokakat meggyőzhetett a Brexit támogatásáról). „Hát igen, mondtam Boris-nak (Boris Johnsonnak, a Brexit fő szószólójának), hogy ezt azért nem kéne” – válaszolta a beszámoló szerint a brit illetékes.

Ezért is érinti rosszul a brüsszeli vezetőket, ha az ő nyakukba akarják varrni a Brexit ügyét – az EP-kampányban ugyanis ez is slágertéma lett. Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke épp a napokban utasította vissza, hogy Orbán Viktor az ő nyakába akarja varrni a Brexitet (is) – itt írtunk erről bővebben.

A Brexit meglehetősen faramuci helyzetet teremtett az Európai Parlamentben: a britek, akik három éve eldöntötték, hogy kilépnek az EU-ból, most kénytelenek lesznek maguk is megrendezni az EP-választásokat, miután a kilépés feltételeiről azóta sem sikerült megállapodniuk a brit politikai erőknek egymással. Ez önmagában is elég bizarr (egy rakás pénzt elköltenek a választásokra, hogy aztán a parlamentbe juttatott brit képviselők pár hétig, hónapig elbohóckodjanak Brüsszelben és Strasbourgban, majd országuk távozásával maguk is hazautazzanak), de az EP átalakítási terveit is keresztülhúzza.

A 751-ből 73 brit képviselő van jelenleg a Parlamentben, a tervek szerint a Brexit után ebből 46 helyet szabadítanak fel az EU-hoz később csatlakozó országok számára, 27 mandátumot pedig szétosztanak 14 jelenlegi tagállam között, akik jelenleg "alulreprezentáltak", azaz kevesebb EP-képviselőjük van, mint amennyit súlyuk alapján megérdemelnének. Így 705-re csökkenne a képviselők száma. Ha viszont a britek mégis küldenek 73 EP-képviselőt, akkor a terv borul - a 14 országnak pedig el kell döntenie, hogyan kezeli ezt a helyzetet. Lesz olyan ország, ahol a mostani választáson megválasztják a "pótképviselőket", akik mandátumukat akkor vehetik át, amikor/ha a britek végre tényleg kilépnek; más országokban mini-választásokat tartanak majd, amikor/ha a britek végre tényleg kilépnek... A májusi választásokat követően a parlamenti koalíciók felállítása történik majd, a tisztánlátást elképesztően megnehezíti majd, hogy a valódi erőviszonyokról nem lehet úgy semmit sem tudni, hogy jó eséllyel valamikor majd távozik 73 brit képviselő a parlamentből, és érkezik a helyükre 27 másik, ki tudja milyen pártállású politikus. Nincs olyan státusz az EP-ben, hogy "ideiglenes parlamenti képviselő" - magyarán bármeddig is maradnak a britek a szövetségben, beleszólásuk lesz egy csomó fontos uniós pozíció elosztásába akkor is, ha ők maguk aztán angolosan távoznak az EU-ból.

2. Buknak a nagyok – mit kezdenek az euroszkeptikusok az erejükkel?

A Néppárt és a szocialisták megroggyanhatnak, a nacionalisták és a zöldek viszont előretörhetnek a májusi EP-választáson, tehát az új Európai Parlament az eddiginél is megosztottabb lehet – írtuk nemrég az EP legfrissebb, a választások előtti utolsó mandátumbecslése alapján (amely egyébként a korábbi felmérésekkel szemben újra 751 mandátummal számol, nem pedig 705-tel, jól jelezve az előző pontban lefestett Brexit-káoszt).

Az előrejelzések alapján 1979, az első EP-választás óta most először történik majd meg, hogy a két nagy pártszövetség, a Néppárt és a szocialisták ketten együtt nem birtokolják majd a parlamenti mandátumok felét – azaz együtt nem lesz többségük, kettejük megállapodása önmagában nem lesz elegendő az uniós ügyek, pozíciók eldöntéséhez. Az egyik értelmezés szerint ez nagyobb megosztottságot hoz majd az EP-be, a másik szerint viszont csupán nagyobb kompromisszum-készségre lesz szükség a politikai erők részéről, ami alapvetően jobb megállapodásokhoz vezet majd.

A nagy pártszövetségek meggyengülése nem csak a kisebbek megerősödésével jár, hanem teret ad olyan új erőknek is, amelyek eddig nem is szerepeltek a palettán. A szélsőjobboldalról például biztosan érkezik a Salvini olasz miniszterelnök-helyettes által gründolt Európai Szövetség az Emberekért és Nemzetekért – de általában véve is azok a pártok kaphatnak az eddiginél nagyobb szerepet, amelyek euroszkeptikusnak, vagy legalábbis az EU vezető testületei által képviselt jelenlegi iránnyal elégedettlennek tekinthetőek.

More in number, but not more in importance – mondta ezzel kapcsolatban egy brüsszeli háttérbeszélgetésen az EP egyik illetékese, utalva arra, hogy számszerűen minden bizonnyal többen lesznek az euroszkeptikusok, de a jelentőségük ettől még nem lesz nagyobb. Látszólag nem félnek attól a hagyományos, nagy pártszövetségek vezetői, hogy érdemben meg tudnák változtatni a dolgok irányát az „új erők” – úgy fogalmaztak, hogy bár nagy zajt csinálnak, de csak akadályozzák a gépezetet, nem járulnak hozzá az európai párbeszédhez  - emellett nem tudnak összefogni és érdemi dolgokat tető alá hozni. Egy nacionalistának természetéből fakadóan nehéz együttműködnie más nacionalistákkal – mondták.

A Néppárt és a szocialisták meggyengülése egy másik érdekes helyzetet is teremthet: nem teljesen biztos, hogy a győztes párt (jó eséllyel a Néppárt) csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság elnöke. Ez az egyik legfontosabb poszt, nem hivatalosan az EB elnöke Európa első számú embere (őt kell felhívni, ha valaki Európával akar beszélni…). Korábban teljesen átláthatatlan volt, hogy milyen politikai alkuk eredményeként alakul ki a jelölt neve, így 2014-ben bevezették, hogy a pártcsaládok egy csúcsjelöltet (Spitzenkanditat) állítanak már a választás előtt; a Bizottság elnökjelöltje pedig – egy íratlan szabály, vagy inkább alku eredményeként - annak a jelöltje lesz, aki a legtöbb szavazatot szedi össze az EP-választáson. Ezt a jelöltet azonban meg kell szavaznia az EP-képviselők 55 százalékának – mivel a Néppárt és a szocialisták nem rendelkeznek majd ehhez elegendő mandátummal, másokra is szükség lesz ahhoz, hogy tényleg Manfred Weber követhesse majd Jean-Claude Junckert.

A legfrissebb (és egyben a választások előtti legutolsó) Eurobarométer-felmérés (amely több közvéleménykutatás eredményét összesíti országonként és EU-szinten) szerint így nézhet ki a Parlament összetétele a választások után (összevetve a jelenlegi eloszlással, a külső íven ábrázolva):

A mandátumbecslésről itt írtunk alaposabb elemzést: EP-választás: bukhatnak a nagy pártok, szárnyalhatnak a nacionalisták és a zöldek >>

3. Erősebb integráció vagy lazább szövetség?

Leegyszerűsítve: legyen egy jó kereskedelmi szövetségünk, védjük meg a (külső) határainkat, de abba ne szóljon már bele Brüsszel, hogy mit kezdjek az adatvédelemmel, a szerzői jogokkal vagy épp az uborka görbületével. Más tagállamok viszont azokat a statisztikákat citálják, amelyek megmutatják, hogy 10-20 év múlva hogyan tűnnek el sorra az európai gazdaságok a világ országainak GDP-szerint vizsgált top10-es listájáról, ha külön-külön vizsgáljuk őket, és hogyan képes a top3-ban maradni a teljes EU (még akkor is, ha az Egyesült Királyság nélkül, 27 tagállam teljesítményét összegezzük).

4. Nekünk a migráció miatt a legfontosabb választás – a többieknek inkább a klímaváltozás miatt

A bevándorlás kérdése évek óta top kampánytéma Európa-szerte, Magyarországon pedig gyakorlatilag ez az egyetlen téma. Nálunk nincs más üzenet, nem tudjuk, ki merre szeretné elmozdítani a közös agrárpolitikát vagy a környezetvédelmi ügyeket, ki hogyan értékeli az Erasmus-programot – a kormány és a kormánypártok az elmúlt években rengeteg pénzt és energiát öltek abba, hogy elhitessék: valójában a bevándorlásellenes és a bevándorláspárti erők között kell választani, ez az egyetlen érdemi kérdés Európa sorsát illetően. (A választáson induló magyar pártok jó részének azért van ezen túlmutató programja is - erről hamarosan külön cikkel is jelentkezünk.)

2019-re a téma Európa-szerte veszített jelentőségéből, ahogy a menekültválság csillapodik, csökken a nyomás a közösség határain. Nálunk viszont továbbra is a csúcson tartja a migrációs kérdéseket a kormány, felhasználva minden elérhető kommunikációs csatornáját. A 2019 tavaszi Eurobarométer-felmérés szociodemográfiai mellékletéből kiderül: ha arról kérdezik az embereket, melyik témát kell az EP-választási kampány során elsőként megvitatni, a magyar válaszadók 55 százaléka a migrációt jelöli meg – össz-EU szinten viszont már csak 44 százalék ez az arány. Az EU-ban a legfontosabb témának már a gazdaság és növekedés kérdését tartották a felmérés készítésekor a választópolgárok (50%), ez a magyar válaszadók 51 százaléka is fontosnak tartotta.

Bár a klímaváltozás elleni küzdelem, környezetvédelem kérdése Magyarországon is egyre több embert foglalkoztat (a felmérés szerint 1 év alatt ennek a témának a fontossága nőtt a legnagyobb mértékben a magyar választópolgárok szemében is), nálunk csak a 8. legfontosabb kampánytémának tartják az emberek. Brüsszeli háttérbeszélgetéseink alapján viszont az EU-tagállamok nagy többségében ez lett mostanra a top téma, megelőzve a migrációt is.

Vannak olyan különbségek az uniós és a magyar választópolgárok érdeklődési körei között, amelyek jól alátámaszthatók gazdasági folyamatokkal, tényadatokkal is (a fiatalok munkanélkülisége például nálunk lényegesen kevésbé izgatja a közvéleményt, mint az EU más részeiben, a jelenlegi magyar munkaerőhiányos helyzetben teljesen érhető módon), a migráció és a klímaváltozás kérdése viszont biztosan nem ilyen: illegális bevándorlót nálunk nem látni, mégis nagy tömegeket izgat a migráció, a külső határok védelme, a terrorizmus kérdése, a klímaváltozás hatásait viszont folyamatosan érezzük a bőrünkön (és a zöldségesnél a pénztárcánkon), mégis a kevésbé érdekes témák között tartják számon a magyar választópolgárok.

5. Amerika azon ügyködik, hogy meggyengítse az EU-t

Amióta Donald Trumpot elnökké választották, körökkel rosszabb lett az USA és az EU viszonya. „Az amerikai és a német főváros kapcsolatát is súlyos ügyek terhelik, ezért az EU destabilizációja az elégedetlen perifériák lázításával a Fehér Ház prioritása lett, és ez kimondottan igaz alig pár nappal az EP választások előtt. Rick Grenell berlini amerikai nagykövet már olyan szinten elvágta magát állandó éles kritikáival Berlinben, hogy persona non grata lett a kancellárián” – külpolitikai szakértőnk nemrég alaposabban is körüljárta az amerikai-európai viszony alakulását ebben a cikkben.

A gazdasági mutatókból jól látszik, hogy bár lényegesen kedvezőbb esélyekkel indulnak az európai országok a globális gazdasági versenyben egy szövetségben, mint külön-külön, az EU csúfosan elbukta azt a rég áhított célját, hogy gazdasági erőben és versenyképességben is felzárkózzon az Egyesült Államokhoz. Eközben amerikai techcégek az európai (adó)szabályokat kijátszva óriási pénzeket vesznek ki az uniós piacból olyan szolgáltatásokkal, amelyek egyrészt európai versenytárs nélküli alapinfrastruktúrává váltak, másrészt európai felhasználók adataihoz engednek szinte korlátlan hozzáférést.

Trump elnök nagyon hamar belerángatta az EU-t is a Kínával szemben indított kereskedelmi konfliktusba is, az ellentétek azonban nem csak gazdasági vonatkozásúak: a védelmi politika is vastagon érintett. Komoly repedések jelentek meg az euroatlanti szövetségen, most először komolyan felmerült egy közös európai hadsereg felállításának gondolata, az európai védelmi politika NATO-tól független vonatkozásainak megerősítése is. Az európai választások után ezekre a kérdésekre is választ kell adnia az új összetételű irányító testületeknek – ebből a szempontból valóban fontosabbnak tűni a mostani választás, mint bármelyik korábbi.

6. Oroszország és Kína már a spájzban vannak

Az utóbbi 15 évben az orosz gazdaság növekedésének dinamikája 20 százalékkal maradt el a világ többi részétől, sőt az utóbbi 5 évben csak fele volt annak. A Krím félsziget annektálásával a nemzetközi közösség haragját és szankcióit, valamint egy felzárkóztatásra szoruló térséget is saját nyakába zúdított Oroszország. Amit nyert, az viszont egy stratégiailag rendkívül fontos terület a Nyugattal szemben.

Az orosz terjeszkedés mellett a NATO (és így Európa) számára a legfontosabb fenyegetés a kínai Új Selyemút – Egy övezet, egy út projekt. Kína gazdasági növekedése lassul és számos kockázat övezi, ám a klasszikus közgazdasági törvényszerűségek csak korlátozottan érvényesek Kínában, mostanra igazi szuperhatalommá vált az ország. Moszkva és Peking nem csak biztonságpolitikai, hanem gazdasági téren is egyre szorosabban működik együtt, és mindkét hatalom igyekszik megvetni a lábát az EU-n belül – ebben egyébként mindketten erőteljesen támaszkodnak Magyarországra, legyen szó akár fedésben dolgozó ügynökök zavartalan munkáját EU-s térben lehetővé tévő beruházási bankról, vagy soha meg nem térülő, átláthatatlan, szinte kizárólag kínai érdekeket szolgáló vasútépítési projektről. A következő európai uniós vezetésnek meg kell majd birkóznia ezzel a kérdéskörrel is.

Persze addig sem tétlenkedik az EU: a Parlament márciusban elsöprő többséggel fogadta el az Unió kiberbiztonsági jogszabályát, amely létrehozza az EU kiberbiztonsági tanúsítási rendszerét - a cél az, hogy az Unió területén forgalmazott termékek, folyamatok és szolgáltatások megfeleljenek az uniós kiberbiztonsági normáknak. Az intézkedés nem titkolt célja a Kína jelentette informatikai biztonsági kockázat mérséklése - a képviselők "mély aggodalmukat fejezték ki azon hírek miatt, amelyek szerint a kínai 5G berendezések rejtett hozzáférést biztosítanak a kínai gyártók és hatóságok számára az uniós magánjellegű és személyes adatokhoz és távközléshez".

7. Dúl a harc a dezinformáció ellen – de mi van akkor, ha egy uniós politikus trollkodik?

Nem független az előző ponttól a dezinformáció kérdésköre. Miközben a jelenség mindig is létezett (mondhatnánk úgy is: az ókori görögök ezt retorika néven művelték magas szinten), a 2016-os amerikai elnökválasztás, a Donald Trump megválasztása érdekében végzett orosz beavatkozás napvilágra kerülése óta kiemelt figyelem övezi a jelenséget. Mostanra ugyanis kiváló tömegtájékoztatási eszközök állnak rendelkezésre hamis hírek terjesztésére, választópolgárok tömegeinek véleményét lehet befolyásolni közvetlen eléréssel, a közösségi médián keresztül. A pletykák, álhírek, összeesküvés-elméletek gyorsabban terjednek és nagyobb eléréssel rendelkeznek a Facebookon, mint a valódi információk. Kutatások szerint a Brexit-népszavazás előtti utolsó 48 órában orosz közösségi profilok 45 ezer Brexitet támogató üzenetet posztoltak a közösségi médiában.

Az EU különböző vezető szervei természetesen próbálják felvenni a harcot az ilyen jellegű beavatkozás ellen, azonban lehetőségeik korlátozottak. Kiépült egy tagállamok közti figyelmeztető rendszer (Rapid Alert System), értelmezhető költségvetéssel létrejöttek olyan szervek, amelyek feladata a hamis információk felderítése és azonosítása. Maguk a közösségimédia-platformok is sorra jelentik be saját intézkedéseiket, melyeket a hamis hírek visszaszorítása érdekében tesznek – ezek azonban ellenőrizhetetlenek, az uniós szervek és az érintett magáncégek, például a Facebook közti együttműködések pedig legjobb esetben is legfeljebb csak gyerekcipőben járnak. Az EU intézményei igyekeznek a lakosságot képezni, megtanítani az állampolgárokat arról, hogyan kell sokszínű információkat beszerezni, tájékozódni a médiából, de támogatást adnak független fact-checker, azaz egyes állítások, híradások tényszerűségét ellenőrző szervezeteknek is. A mostani lesz az első olyan EP-választás, ahol komoly tényezőként kell számolni a dezinformációs kísérletekkel – és ez az első próbája az európai „fakenews-elhárítórendszernek”.

A nagy kérdés persze az, hogy mi van akkor, ha nem egy kamuprofilt használó internetes troll, hanem az egyik tagállam vezető politikusa terjeszt álhíreket az Európai Unióról? Brüsszeli háttérbeszélgetéseink során az ügyre rálátó források jelezték: az álhírek terjedésének megakadályozásáért felelős szervek sosem merészkednének addig, hogy egy választott politikus, egy EP-képviselő szavait meghazudtolnák. Ha valaki azt állítja, hogy Brüsszelnek titkos terve van a migránsok betelepítésére, akkor nem fogják azt válaszolni, hogy az érintett politikus hazudik – ehelyett csak arra van lehetőség, hogy a lehető leghamarabb összeállítsanak egy olyan tájékoztató anyagot, oktatóvideót, amely azt taglalja, mi is a terve valójában az EU-nak a migrációval.

Ez alól egyébként egyetlen érdekes kivétel volt: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy ponton besokallt, és álhírek terjesztésével vádolta meg Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Forrásaink szerint ez azért történhetett, mert Junckert személyében (is) megtámadta a magyar fél, és az elnöknek saját kommunikációs stábja van, amely részben függetlenül működik a többi uniós szervezet kommunikációs csatornáitól, így könnyebben eltérhet a brüsszeli szokásoktól. (Persze amikor háttérbeszélgetéseink során sokadszor kérdezték meg egy brüsszeli illetékestől, hogy meddig hagyják még érdemi válasz nélkül, hogy valótlanságokat állítson az EU-ról a magyar kormány, visszakérdeztek: meddig szavaz még a magyar választók több mint fele ugyanerre a kormányra? Brüsszelnek esze ágában sincs megvívni a magyar ellenzék harcát.)

Mindenki szavazni küld mindenkit - kinek jó, ha sokan mennek el szavazni?

Bőven van tehát ok azt mondani, hogy ez az EU történetének legfontosabb választása, számos olyan faktort találunk, ami a korábbiakhoz képest valóban emeli a tétet. Magyarországon elég lefutott az ügy, nem találni olyan előrejelzést, ahol ne lenne elsöprő a Fidesz-KDNP szövetség győzelme, legfeljebb abban térnek el a kutatások, hogy 13, 14 vagy 15 mandátumot szereznek majd meg a kormánypártok az elérhető 21-ből. Ezzel együtt is a részvételre buzdítanak mindenkit: ha ugyanis sok lesz a szavazat, az ellenzéki pártoknak is nehezebb lesz a mandátumszerzéshez szükséges 5 százalékos küszöböt megugrani.

És bár itthon a jelenlegi politikai helyzetkép alapján látszólag nincs valódi tétje a választásnak, európai szinten valóban szokatlanul sok múlik a kimenetelen. Az Európai Parlament összetétele, a fontos európai tisztségekre jelölő szervezetek politikai erőviszonyai szabják meg, milyen irányba tart Európa – ez ugyan minden alkalommal igaz, de a lehetséges irányok most a szokásostól jóval nagyobb mértékben térnek el egymástól.

Nem véletlen, hogy az Európai Parlament ez alkalommal komoly programot indított annak érdekében, hogy részvételre buzdítsa az európai választópolgárokat.  This time I’m voting, Szavazni fogok – ezt hirdeti a kampány, melynek célja, hogy feltornássza a részvételi arányt. 2014-ben ez 42,61 százalék volt. Jellemzően a nemzeti választásoknál alacsonyabb a részvételi arány az európai szavazásokon; ami távolabb van, az kevésbé érdekli az embereket, főleg ha nem mondják el nekik érthetően, hogy mi a tétje a szavazásnak. Az első EP-választás, 1979 óta folyamatosan csökken a részvételi arány, ezt szeretnék most megfékezni.

Nemrég egy ütős filmet is készítettek, amely a születést mutatja be - ahogy a film bemutatásakor jelezték, a néző figyelmét a választás következményei által leginkább érintettekre, a következő generációra szeretnék irányítani.

Az Eurobarométer felmérés szerint február végén már az európaiak harmada (35 szálalék) biztosra ígérte a szavazási részvételét, egy másik harmad (32 százalék) azonban azt mondta, nem valószínű, hogy elmegy. A választásra jogosult fiataloknak pedig csak 21 százaléka biztos benne, hogy elmegy szavazni, 34 százalékuk még nem döntött.

Az EP kampánya, a kampányban résztvevő, szavazásra buzdító önkéntesek természetesen nem mondják meg senkinek, hogy kire szavazzanak, az egyetlen cél az, hogy a részvételi arányt növeljék. Azt azonban nehéz lenne elképzelni, hogy egy fiatal, lelkes uniós önkéntes az összetartozás, a közös európai kultúra gondolatától átszellemülten tömegesen toborozna euroszkeptikusokat a választóurnákhoz.

A választások egyik kulcsa épp a fiatalok csoportja lehet: miközben a februári felmérés idején mindössze ötödük volt biztos benne, hogy elmegy szavazni (tehát az eddigi közvéleménykutatásokban véleményük csak kis részben volt jelen a biztos szavazók között),  az Eurobarométer szerint következetesen pozitívan gondolkodnak az Unióról (74 százalék). Magyarán ha a körükben sikerül emelni a részvételi arányt, az jó eséllyel gyengítheti az euroszkeptikus pártok pozícióját. Ehhez változtatni kell azon, hogy sokan közülük nem is hallottak arról, hogy lesz az országukban EP-választás, vagy ha hallottak is róla, nem tudják, mikor lesz. A háttérbeszélgetéseken visszatérő gondolat volt a Brexit-népszavazás, mint súlyos tanulság: ha akkor az Európai Unióról pozitívan gondolkodó fiatalok nagyobb arányban járultak volna az urnákhoz, ma egészen más körülmények között készülhetne a sorsdöntő szavazásra a kontinens.

Készült viszont olyan kutatás is, amely szerint ugyan valóban a részvétali arány döntheti el a választást, de nem az európabarát fiatalok javára: eszerint ugyanis a radikálisok jobb- és baloldalon is nagyobb számban képesek mozgósítani szavazóikat, mint a centrumpártok - így a nagyobb részvétel akár az euroszkeptikusoknak is kedvezhet végül.