1p
A jegybanktörvényhez benyújtott módosító indítvány Cséfalvay Zoltán államtitkár ismertetése szerint azokat a kérdéseket rendezi, amelyekben már megegyezés született, Simor András jegybankelnök azonban éppen a még általa hiányolt és továbbra is problémásnak tartott pontokat szedte számba az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának hétfői ülésén.

Simor András továbbra is a monetáris tanács létszámának bővítését, egy új, harmadik alelnök kinevezésének lehetőségét és az MNB döntéshozói fizetésének csökkentését kifogásolta (az elnök fizetését jótékony célra utaltatja át).

Tartós tartás
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa mindenképpen megvárja a kamatcsökkentéssel az IMF/EU-tárgyalások eredményét - vélekedtek az MNB pénzügypolitikai testületének keddi kamatdöntő ülése előtt londoni felzárkózó piaci elemzők. Részletek >>>

Emlékeztetett rá, hogy e három pontot nemcsak a jegybank, hanem az EKB is kifogásolja. Indokolatlannak nevezte a monetáris tanács bővítését és új alelnök kinevezését, a fizetések kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az MNB döntéshozói nem köztisztviselők és nem közalkalmazottak (a kormány által bevezetett 2 milliós plafon elvileg a köz szolgáira vonatkozik).

Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy az MNB függetlenségét ne érje sérelem. Úgy vélte a benyújtott javaslat elfogadható, a többi kérdésben a kormány elküldte állásfoglalását Brüsszelnek, amennyiben az EU azokat nem fogadja el, azokat a parlamenti vita során is lehet korrigálni.

Lesz újabb frankfurti forduló



Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt emelte ki, hogy az EU által indított kötelezettségszegési eljárás 6 pontot érintett, 4 pontban megállapodás született, ezekre nyújtott be módosítót a kormány. Hozzátette: lépésről lépésre kell haladni, amiben van megegyezés, az jusson el az Országgyűlés elé. Vannak pontok amelyek nem tartoznak az eljárásba, amelyeket a jegybankelnök is említett, ezekről ötoldalú egyeztetés zajlott Frankfurtban, amely folytatódik - tette hozzá. Hangsúlyozta: a benyújtott módosítók jelzik a magyar kormány elkötelezettségét a megállapodás iránt. Az államtitkár hangsúlyozta, készek akár további módosításokra is.

A kormánypárti képviselők támogatásával általános vitára alkalmasnak tartotta a jegybanktörvény módosító javaslatát az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG