4p
Mivel a brit kormánynak nem sikerült szavazásra bocsátania a Brexit-megállapodást szombaton a parlamentben, az e hét elejére eltolt szavazás befolyásolhatja döntően a hangulatot az európai tőzsdéken. Emellett a leköszönő Mario Draghi elnöksége utolsó EKB-ülésére, az MNB kamatdöntésére és a tőzsdei vállalati gyorsjelentésekre lesz még érdemes figyelni a héten.

Kilőttek az európai tőzsdék a hétfői nyitást követően, a frankfurti DAX egyenesen 0,7 százalékos pluszban állt, míg a londoni FTSE 0,4 százalékosban, mielőtt enyhe negatív korrekciót hajtottak végre. De a korábban kezdett ázsiai tőzsdék is mind zöldelltek, s a BUX is a pozitív tartományban tartózkodott. A befektetői hangulat javulását tükrözi az is, hogy a problémák esetén menedékeszköznek számító arany valamelyest gyengült. Az olajárak közül a Brent típusúé jobban, az észak-amerikaié kevésbé emelkedett. A forint az euróval szemben a 330-331-es sáv közepén kezdte a hetet, amely több érdekes mozzanatot is tartogat a befektetők számára.

1. Brexit: döntési kényszerben az EU

Miután szombaton a brit parlament nem szavazott a Brexi-megállapodásról, s Boris Johnson azt tudatta az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal, hogy kormánya nem szeretné az október 31-ei kilépési határidő kitolását, most az EU térfelén pattog a labda. Brüsszeli értesülések szerint még nincs egységes álláspont, de jó esély van arra, hogy kivárásra játszanak, miután még tíz nap van a határidőig. Márpedig addig még meg is oldódhat a kérdés, hiszen például Dominic Raab brit külügyminiszter szerint megvan a kellő többség az alsóházban Johnson megállapodásának támogatására. A brit kormányfő hétfőre szeretné kiíratni a szavazást a megállapodásáról, ahol mindössze két opció lenne: támogatás vagy elutasítás, ám John Bercow, az alsóház elnöke még nem engedélyezte a kormánynak a szavazás kiírását. Ha viszont az a szavazás is elbukna, akkor nehéz helyzetbe kerülhet a kormány. Október végéig még kezdeményezhet egy újabb szavazást a parlamentben, ám várhatóan elfogyhat a tér Johnson körül. Az EU abban az esetben elfogadhatja a 2020. január 31-éig szóló hosszabbítási kérelmet, a miniszterelnök lemondhat és akár új választás kiírására is lenne idő az Egyesült Királyságban.

2. EKB: Draghi búcsúülése

A csütörtök kora délutáni lesz ugyanis az Európai Központi Bank utolsó olyan kamatdöntése, amelyen Mario Draghi az elnök, mivel a helyét november 1-jén Christine Lagarde veszi át. A szeptemberi után egyébként a piac nem vár újabb kamatcsökkentést.

3. MNB-kamatdöntés: semmi különös?

Igazából nem is annak kapcsán hozhat izgalmat a hazai monetáris tanács keddi ülése, hogy vágnak-e kamatot, mivel szinte biztosra vehető, hogy marad a 0,9 százalékos szint. Az viszont érdekes lehet, vajon tesz-e utalást a jegybank a későbbi esetleges lépéseire, hiszen a korábban még viszonylag egységes elemzői kar mostanra már megosztott atekintetben, jön-e még lazítás. Némi fogódzót nyújt azonban Nagy Márton MNB-alelnök Budapest Economic Forumon tett kijelentése, miszerint a következő 5-10 évben fel kell készülni a tartósan alacsony kamatokra, miközben az infláció sem fog sokkal magasabb pályán alakulni, a magyar gazdaság helyzete pedig kifejezetten kedvező.

4. Dübörög tovább a gyorsjelentési szezon

A múlt heti nagyüzem megkezdését követően is több érdekes tőzsdei céges adatsor láthat napvilágot. Ilyen lehet Európában az SAP, a Daimler, a BASF vagy a Nokia negyedéves gyorsjelentése, míg az Egyesült Államokban az Amazon, az AMD, a Boeing, a Ford, a Facebook, a Tesla, a Microsoft és a Twitter is közzéteszi az eredményeit.

5. Profit warningot tett közzé a Renault

A francia autógyártó a kedvezőtlenebb gazdasági környezetre való hivatkozással csökkentette mind az idei bevételeire, mind a nyereségére vonatkozó várakozásait. Ennek hatására a Renault részvényeinek árfolyama 13 százalékkal zuhant, aminek levét a többi autóipari papír is megitta.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG