7p
Megfelelő stratégiával a kisbefektetők is el tudnak érni jó hozamokat, a négy fontosabb magyar részvény közül hármat vételre ajánlanak az Equilornál. Az idén is turbulens év várható, az olaj új egyensúlyi árra találhat, a forint kissé gyengülhet, a magyar kötvények szépen teljesíthetnek, az euró/dollár elérheti az 1,0-át.
Bika - a masszív tőzsdei árfolyamemelkedések jelképe

Nagyon sok olyan kockázat van az idén a piacokon, amelyre politikai döntések hatnak, ezért a folyamatokat nagyon nehéz kiszámítani – mondta Szántó András, az Equilor lakossági üzletágának igazgatója a cég sajtóbeszélgetésén. A nyersanyagpiacok mélyrepülése miatt pedig ki tudja, mikor bukkannak fel csődben levő cégek vagy országok. A világ több tája még mindig közd a recesszióval, és további lazítás, kamatcsökkentés, nem szokványos jegybanki eszköz bevetése várható.

Az EKB stimulusai nem működnek tökéletesen, hatásuk a reálgazdaságra csekély. Az amerikai vállalati eredmények sem annyira szépek, az egy részvényre jutó nyereség bővülése jelentős részben a részvény-visszavásárlásokból származik. Az alacsony kamatszint, bő likviditás miatt a cégek korábban nagy mennyiségben vásárolták vissza részvényeiket.

El kell tudni viselni néha a veszteséget

A jelenlegi részvénypiaci turbulencia, a volatilitás nem jelentős, ha hosszú távon vizsgáljuk, meg sem közelítik például a 2008 végi-2009 eleji szintet. De a volatilitás emelkedik, jelzi, hogy a befektetők mennyire bizonytalanok. Hatvan-nyolcvan dolláros olajárra Szántó szerint nemigen lehet számítani a közeljövőben, de 30-40 dollár közöttit elképzelhetőnek tart.

Szántó András

A kisbefektetők is tudnak szép hozamokat elérni, ha a stratégiájuk megfelelő – mondta az igazgató. Rá kell ülni a tendenciákra, meg kell lovagolni azokat, szigorú kockázatkezeléssel. Fel kell vállalni egy 2-5-30 százalékos veszteséget is, el kell engedni az üzletet, mert jön száz másik, amin keresni lehet. A hosszú távon sikeres befektetők felismerik, hogy nem minden üzletüket tudják nyereséggel zárni – vázolta a tapasztalatokat.

Fellendülhet a pesti tőzsde

A nemzetközi piacokon jelenleg az Equilor jó lehetőségeket lát például a japán jenben,mint menedékdevizában, vagy az új-zélandi dollár shortjában. A Budapesti Értéktőzsde fellendülését is lehetségesnek tartják, az új tulajdonos MNB intézkedéseivel, az általa említett évente legalább öt új kibocsátással sokat tehet a forgalom növekedése érdekében.

A forintnál gyengítő és erősítő tényezők egyaránt vannak szép számmal, támogatja például a forintot a folyó fizetési mérleg többlete, a beáramló EU-támogatások, az alacsony nemzetközi kamatkörnyezet, a felminősítési spekulációk, a devizatartalék-csökkentési tervek.

Márciusban és májusban döntenek rólunk

Gyengítő tényezők az amerikai kamatemelési ciklus, a tartósan alacsony kamatszint, az, hogy gazdaságunk exportorientált és exportpiacaink lassulnak. Magas a GDP-arányos adósság és hiányoznak a strukturális reformok. A három nagy hitelminősítő közül egyébként a Moody’s március 4-én, az S&P március 18-án, a Fitch pedig május 20-án dönthet Magyarországról.

Évek óta az olaj ára és a Shanghai Composite kínai index a legfontosabb mutatók, amelyek meghatározzák a piaci folyamatokat – mondta Kiss Mónika vezető elemző. Szerinte az EKB eddigi intézkedései nem váltották be a hozzá fűződő reményeket, ezért márciusban újabb lépések várhatók. Az amerikai Fed ugyan kamatemelési ciklusba kezdett, de a kínai lassulástól való félelem miatt az erre az évre várt négy kamatemelés elmaradhat.

Csődveszély a bankszektorban

Az olajár hosszú távú szuperciklusának leszálló ágában van, és az amerikai palaolaj-forradalom és a kínai kereslet csökkenése katalizálta, erősítette a folyamatot. A három ok együttese vezetett a különösen nagy árfolyam-eséshez. Az USA-ban mindez csődveszélyt is okozhat, az olajipari vállalatok tönkremenetele a bankszektorban csapódhat le. Az alacsony olajár deflációs spirált is okozhat a gazdaságban, például az Eurózónában.

A sok-sok tényező közül a legfontosabb Kiss Mónika szerint (képünkön) ez, a deflációs spirál. A jegybankoknak jelenleg nagyon kevés eszközül van arra, hogy ezt megakadályozzák. Az olajár azonban az év során új egyensúlyi állapotba kerülhet, a konszolidáció ez év végére 35, 2017 végére 45 dolláros olajárat hozhat.

Ez egy háború, árháború

Az alacsony üzemanyagárnak persze pozitív hatása is van, a háztartások fogyasztását is bővíti – több pénz marad másra -, és a vállalatok költségeit is csökkenti.

A legtöbb ország költségvetése a jelenleginél jóval magasabb olajár mellett kerülne egyensúlyba. „Gyakorlatilag árháborúról van szó” – mondja az elemző, a hagyományos termelők a palaolaj-termelőket igyekeznek kiszorítani a piacról. Kérdés, hogy közben maguk is kivéreznek-e majd.

Lehet egy euró egy dollár

Folynak az amerikai elnökválasztás előkészületei, a nyár elejére körvonalazódhatnak az erőviszonyok. A választási éveket és az eggyel azelőttit az amerikai részvénypiac nagy átlagban jelentősebb emelkedéssel zárta, az utána következő évet viszont rendszerint csak stagnáláshoz közeli minimális pluszban.

A dollár a kétféle jegybanki politika – lazító EKB és szigorító Fed – miatt az Equilor szerint tovább erősödhet, az euróval szemben elérheti a paritást (1,0-s árfolyam). Mindenképp gyorsan  változó, csapkodó árfolyam várható. Ha a Fed megállítja a kamatemelési ciklust és az EKB sem növeli az eszközvásárlási program havi összegét (csak a kamatot csökkenti), akkor viszont a dollár gyengülhet is. Ennek azonban csak 35 százalékos valószínűséget adnak.

Ez várható nálunk

A magyar kötvénypiacon hullámzó, irányt kereső hozamokra számítanak, de alapvetően jó teljesítményt. Az MNB várhatóan nem lép majd a márciusi inflációs jelentésig és az EKB márciusi üléséig. Addig a lengyel kamatpolitika is ismertté válik, a lengyelek csökkenthetik az alapkamatot egy százalékra. Az MNB-től azonban inkább nem konvencionális lépéseket várnak, mint kamatcsökkentést.

A magyar gazdasággal kapcsolatban az Equilor a korábbinál optimistább, idén 2,2 százalékos GDP-növekedést vár, 06 százalékos átlagos és 1,4 százalékos év végi inflációval. Az államháztartási hiány a GDP 2,2 százaléka lehet, az euró/forint árfolyam 320 forint, az alapkamat változatlan maradhat.

Még több lábon állhat a Richter

A magyar részvénypiacon a BUX tavaly a világ negyedik legjobban teljesítő indexe volt, a brókercég külföldi befektetők részéről is valós érdeklődést tapasztalt iránta. Mind a négy fontosabb részvényünkben van egyedi sztori. Ha legalább két hitelminősítő felminősíti az országot, az újabb lökést adhat.

A Richtert vételre ajánlják, célára az Equilornál 6100 forint, a fair érték 5590. Az úgynevezett biohasonló termékektől várnak az eddiginél sokkal nagyobb felfutást, amelyek eddig csak szerényebb bevételt hoztak. Kiss Mónika szerint ez az üzletág lesz a Richter tevékenységének harmadik lába.

Ennyi az OTP fair értéke

A Magyar Telekom fair értéke 419 forint, 2015 után 15, 2016 után 20 forintos osztalékra számítanak, de most mégsem látnak olyan okot, ami miatt ezt a papírt vételre javasolnák. A Molra vételi ajánlást fogalmaznak meg 15 865 forintos célárral és 14 793 forintos fair értékkel, az OTP-re is 6600, illetve 6050 forintos árakkal. Az OTP-nél vannak még csontvázak a szekrényben az orosz és ukrán üzletágban, de reméljük, lassan elfogynak – mondta Kiss Mónika.

Az európai részvények az Equilor szerint jobban teljesíthetnek amerikai társaiknál. Index típusú befektetéseket ugyanakkor jelenleg nem javasolnak, inkább a részvények közötti szemezgetést és rövid távú spekulációkat. Jól teljesíthetnek a magyar állampapírok, különösen az euróban és dollárban kibocsátott sorozatok.

Volt három kibocsátás

Nagyon nehéz év volt a tavalyi a tőkepiacokon, az Equilor mégis sikeresen részt vett értékpapír-kibocsátásokban, mint a Plotinusé, a TVK felvásárlása vagy az OTP-részvények aukciós értékesítése. Az idén a corporate finance (vállalatfinanszírozás) területén terveznek tranzakciókban részt venni – mondta el Szécsényi Bálint vezérigazgató.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37590 37010 38280 +2,12% 37590 37650 11 869 417 890 HUF 2026-04-07 15:12:31
MOL 3986 3960 4020 +1,01% 3982 3988 830 975 008 HUF 2026-04-07 15:10:57
MTELEKOM 2178 2144 2190 +1,59% 2176 2178 1 009 881 972 HUF 2026-04-07 15:10:05
RICHTER 12210 12080 12370 +0,49% 12200 12240 1 175 724 210 HUF 2026-04-07 15:11:15
OPUS 455 440 463 +3,17% 455 458 126 655 035 HUF 2026-04-07 14:58:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG