3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az iráni feszültség is az olajárak robbanásával fenyeget, de lehet, hogy nem ez a legnagyobb veszély az autósok pénztárcájára nézve. Az orosz-kínai együttműködés is felhajthatja Európában az üzemanyagárakat, és az amerikai kitermelők viselkedése is egy nagy kérdőjel.

Az olajár emelkedéssel kezdi az évet, a Brent típusú kőolaj ára 2015 májusa óta nem látott magasságba, 67,78 dollárra emelkedett szerdán kora este, amiben nyilvánvaló szerepet játszhattak a világpolitikai feszültségek, főleg Irán. Egyébként az olaj akár eshetett is volna, miután újra nekilendült a kitermelés az északi-tengeren és Líbiában.

De nem feltétlenül az iráni helyzet jelenti a legnagyobb veszélyt az üzemanyagárakra nézve, a Bloomberg szerint az orosz-kínai együttműködés is felviheti az árakat Európában. Oroszország ugyanis termelésének egyre nagyobb részét adja el Kínának, ebben az évben napi 200 ezer hordóval is nőhet az exportja. Ez pedig hiányt okoz kontinensünkön. Az orosz szállítások már túlszárnyalják a Kínába irányuló szaúd-arábiai exportot is. Ebben egy új transzszibériai csővezetéknek nagy szerepe volt.

Ezzel az uráli típusú olaj exportja a balti-tengeri Primorszk kikötőjéből csökken, az olajfajta ritkábbá válik és ára emelkedik. (Nem minden finomító képes minden fajta olajat feldolgozni – a szerk.) A Kelet-Európába irányuló vezetékes olajszállítások is csökkenhetnek márciustól. Az uráli típusú olaj ára máris felment az északi-tengeri Brenthez képest. Pedig Oroszország – az OPEC-el kötött kitermelés-korlátozási megállapodás ellenére – 30 éves csúcsra növelte 2017-es olajtermelését az Oilprice.com szerint. A termelése kilenc éve folyamatosan nő.

Az olajbikák éve

Az olajár további emelkedésére sok jel utal, elég csak az Oilprice.com cikkeinek címeit végignézni: „Az olajár 2014 óta a legerősebb évkezdetet produkálta”, „Az iráni krízis száz dollár fölé küldheti az olajárat”, „2018: az olajbikák éve”, „Robbanással kezdték az olajpiacok 2018-at”.

A Bloomberg szerint azonban, bár az olajpiac 2017 végén ismét felfedezte, hogy léteznek geopolitikai kockázatok, az igazi árbefolyásoló tényező mégis az USA-ban van, nem Iránban. Emlékeztetnek rá, hogy a 2009-es iráni tömegmegmozdulások, ha okoztak is áremelkedést, az nem bizonyult igazán tartósnak. Valószínűleg azért, mert közben az USA termelése meredeken nőtt, importja csökkent a világpiacon.

A jolly joker

Az USA termelőit nevezik most is a jolly jokernek, a kiegyenlítő szelepnek, vagy inkább a mérleg nyelvének, akik termelésétől nagyon sok függ. Ha nem lesz valamilyen igazán mély krízis a Közel-keleten, akkor az amerikai termelés, az amerikai készletek (és az export-import – a szerk.) emelkedése vagy süllyedése határozhatja meg az olajárakat az idén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30870 30590 31000 +0,16% 0 0 11 440 132 710 HUF 2025-10-22 17:09:59
MOL 2756 2720 2768 +0,66% 0 0 988 350 814 HUF 2025-10-22 17:10:00
MTELEKOM 1796 1758 1796 +2,05% 0 0 387 382 198 HUF 2025-10-22 17:12:23
RICHTER 10430 10320 10490 +1,16% 0 0 1 756 352 860 HUF 2025-10-22 17:05:30
OPUS 558 542 558 +2,39% 0 0 149 284 745 HUF 2025-10-22 17:08:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, hogy táncolnak a bikák a parketten
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 09:40
Indexemelkedéssel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú hétvégére ment a forint, így alakul az árfolyam
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 08:08
Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A forint is siratja a budapesti békecsúcs elmaradását
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 12:56
Minden fő devizával szemben gyengülünk.
Részvény / Deviza / Áru Nem került ünnepi hangulatba a forint október 23-án
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 09:50
Gyengült ma reggel a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Nem kell sírni a forint miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 18:44
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Valami olyan történt szerdán Budapesten, amit Európában nem tudtak követni
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 17:59
Felülteljesített a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru A Magyar Telekommal nem lehet tartani a lépést?
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,33 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy mentés a BUX-tól: formába hozta magát ebédre a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:45
Fél 12-kor 0,6 százalékos pluszban járt az index, ami jelentős javulás a nyitás perceihez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem a forintról vett példát ma a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:25
Minimálisan csökkent a BUX index ma nyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kellett kávé ma reggel a forintnak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:00
Erősödött ma reggel a forint a fő devizákkal szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG