2p
Begyorsult az olajár napok óta tartó esése, mélyen 50 dollár alá került. A Mol remek negyedévet tud maga mögött, emelkedik is a papír. Esik az Opimus, felfüggesztve a BIF. Jól tartja magát a Facebook a cég figyelmeztetése ellenére, esett viszont a Tesla a vártnál nagyobb veszteség után.

Ismét nehéz idők járnak az olajkitermelőkre, az olajár alulmúlta a márciusi, előző mélypontot, és mélyen a lélektani 50 dolláros szint alá esett: a WTI 44, a Brent 46,60 dollárig szakadt, onnan korrigáltak 45,70 illetve 48,70 dollárig.

WTI olaj

Amerikában tegnap Facebook és a Tesla állt a középpontban: a piac a két cég negyedéves jelentést reagálta le. A Facebook alig esett annak ellenére, hogy noha rendkívül jó lett a negyedév, a cég figyelmeztetett, hogy lassan vége a növekedésnek.

A Tesla ezzel szemben esett 5 százalékkal, miután a vártnál nagyobb lett a negyedéves veszteség. A lényeg persze úgyis az lesz, hogy a Model 3 tömeges gyártása és eladása hogy zajlik, de a részvény még ennek pozitív kimenetele esetén is drágának tűnik, amit a shortosok kényszerű zárásai okoznak.

Tesla

Európában nincs érdemi mozgás, a főbb indexek csúcsközelben várják a francia elnökválasztás második fordulóját. A hazai börze viszont annál eseménydúsabb: kiváló negyedéves jelentés után 1,7 százalékkal emelkedik a Mol 21 700 forintig, tovább esik viszont az Opimus, 48 forintos ára nincs már messze a 45,38 forintos felvásárlási ártól, így nem kizárt, hogy az ajánlat időtartama alatt leér oda és a befektetők végül odaadják Mészáros Lőrincéknek.

Felfüggesztették a BIF részvényét, miután nem adta le időben a tavalyi éves jelentését. Az eset külön érdekessége, hogy a papírra tegnap érkezett felvásárlási ajánlat, melyet az MNB még nem hagyott jóvá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27920 27710 27980 +0,18% 27870 27920 1 157 502 130 HUF 2025-07-07 10:58:27
MOL 2990 2986 3000 -0,86% 2986 2990 36 297 998 HUF 2025-07-07 10:58:27
MTELEKOM 1770 1760 1770 +0,11% 1766 1770 55 330 652 HUF 2025-07-07 10:58:27
RICHTER 10140 10080 10230 -0,39% 10130 10140 87 329 730 HUF 2025-07-07 11:00:06
OPUS 594 589 595 +0,17% 593 594 35 566 136 HUF 2025-07-07 10:54:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csodát tett a mesterséges intelligencia, rekordot döntött a Foxconn
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:34
A második negyedév parádésan sikerült. 
Részvény / Deviza / Áru Zsibbadt nyitás Budapesten, vegyes hangulat Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:42
Stagnálni látszik a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Felszisszen, ha megnézi, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:44
Gyengült hétfő reggelre a forint. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel zártak az öböl menti tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 16:58
Az OPEC+ kitermelésnövelése és az amerikai vámdöntés előtt.
Részvény / Deviza / Áru Elon Musk örömébe máris üröm vegyült pártalapítása miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 14:29
Musk pártalapítása miatt elhalasztja Tesla ETF-jének bevezetését az Azoria.
Részvény / Deviza / Áru Rali a budapesti parketten: közel az álomhatár
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 08:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten 1,65 százalékkal emelkedett, a forgalom nőtt, a vezető részvények többsége erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Vígan dobálhatják a levegőbe a kalapjukat a benzinkútra betévedők
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 15:20
Ismét növelték az olaj világpiaci kínálatát, méghozzá a korábbiaknál nagyobb léptékben, ami a mostani szintek közelében tarthatja a hazai üzemanyagárakat.
Részvény / Deviza / Áru Fontos bejelentést tett az egyik vezető hazai tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 10:51
A 4iG Csoport stratégiai egyeztetést folytatott Észak-Macedónia védelmi modernizációjáról.
Részvény / Deviza / Áru Mi történt a forinttal?
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 09:03
Továbbra is meglepően stabil a fizetőeszközünk a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 18:31
Volt egy kis erősödés, 400 alatt az euró. Pezsgőt azért nem bontunk.     
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG