4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az oroszok kissé mintha elbagatellizálnák az ellenük hozott szankciók jelentőségét, de a jegybanki kamatcsökkentési ciklus is lelassulhat ezek kiterjesztése miatt. Azt állítják, az alacsony olaj-, gáz- és más ipari alapanyagárak többet számítanak, mint a szankciók. A rubel esik, az orosz részvények pedig jóval olcsóbbak lettek az idén.

Még nem is léptek életbe, csak tárgyaltak róluk, de Oroszország máris alkalmazkodik az új amerikai szankciókhoz – írja a Bloomberg. Elvira Nabiullina, az orosz jegybank elnöke szerint az Oroszország elleni szankcióknak kevés hatása van az orosz gazdaságra. Ám a vártnál kisebb, negyed százalékpontos kamatcsökkentést jelentett be múlt héten (9,00 százalékra), amiben az is szerepet játszhatott, hogy Amerikában a szankciók kibővítéséről tárgyalnak.

Az orosz rubel júniusban a dollárhoz képest a legrosszabbul teljesítő deviza lett, miután az olaj ára tíz hónapja nem látott mélypontot ért el. Egy nagyobb kamatcsökkentést még áprilisban léptek meg. A jegybank elismerte, hogy a tervezett kamatcsökkentési folyamat lassulhat, ha a szankciók befolyásolják az inflációt és a pénzügyi stabilitást.

Több szankciót akarnak?

Az amerikai szenátus olyan határozatot fogadott el nemrég, amely bővítené a szankciókat. Javasolja egyes tőkeműveletek körének szűkítését, mint az orosz bankok és bányavállalatok tőkeemelései. Új korlátozások jöhetnek a vasúti, hajózási, bányászati ágazatokban és a csővezetékek kapcsán is. Az állampapírok és derivatívák terén nem javasolnak korlátozásokat, de megrendelnek egy jelentést, amelyben megvizsgálják ilyen szankciók lehetséges hatásait.

A Bloomberg elemzőket idéz, akik szerint ha korlátoznák az orosz államkötvények tartását a nyugati befektetők számára, az áresést okozna, veszteséget a jelenlegi tulajdonosoknak, de a kötvények ettől még vonzóak maradnának. Vételi lehetőséget jelentenének a helyi befektetőknek.

Az amerikaiak még vásárolnak

Úgy látszik, ezt az eshetőséget azonban kevesen veszik komolyan, mert a hét elején hárommilliárd dollár értékben adott el kötvényeket Oroszország, aminek nagy részét amerikai befektetők jegyezték le. Az európai befektetők egy része azonban kimaradt az akcióból, mert az azt bonyolító bank a szankciók hatálya alá tartozik.

Az orosz tíz éves államkötvény hozama az Investing.com szerint évi 7,7 százalék körül jár, ami nagyon vonzó a jelenlegi kamatkörnyezetben. Saját magához képest azonban viszonylag alacsony, az év elején ugyanis volt 8,3 százalék körül is.

Ezt mondta Putyin

Az orosz rubelben számolt MICEX (MCX) részvényindex az idén 16 százalékkal esett, a dollárban számolt RTSI index pedig 14-el. Miközben a világban a részvényindexek alapvetően új és új rekordokat döntöttek idén. A rubel viszont a dollárhoz képest még erősödött is kissé az év elejéhez képest, csak az utóbbi hetekben kezdett újra gyengülésbe.

Az alacsony olaj- és gázár, valamint egyes fémek és vegyi anyagok nyomott ára jobban sújtja az orosz gazdaságot, mint a 2014 végén bevezetett szankciók – kommentálta múlt héten Vlagyimir Putyin a szankciók kiterjesztésének tervét. Sőt azt állította, hogy a szankcióknak pozitív hatása is van. „Jobban meg kell erőltetni a fejünket, tehetségeket aktivizálni, a kulcsterületeken levő erőforrásokra kell koncentrálni” – idézték a DPA/APA hírügynökségek.

Az EU megint hosszabbított

Tegnap jelentette az MTI, hogy az Európai Unió tagországainak vezetői hat hónappal meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat, arra hivatkozva, hogy Moszkva nem tett eleget az ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodásban szereplő feltételeknek. A határozat a jelenleg érvényes intézkedés lejárta után, július végén lép hatályba, és januárig hosszabbítja meg a szankciókat.

Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat kedden. Az amerikai szenátus a múlt héten elsöprő többséggel megszavazta, hogy Donald Trump jelenlegi elnöknek a szankciók bármilyen könnyítését előzetesen jóvá kell hagyatnia a törvényhozással.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41660 42190 -0,17% 41720 41730 3 896 345 980 HUF 2026-11-02 14:03:03
MOL 4984 4962 5020 -0,32% 4984 4986 699 275 039 HUF 2026-11-02 14:02:45
MTELEKOM 2846 2790 2878 +1,64% 2846 2848 1 060 400 276 HUF 2026-11-02 14:04:37
RICHTER 12910 12730 13080 -0,31% 12910 12930 400 933 370 HUF 2026-11-02 14:03:37
OPUS 195 192 201 0,00% 194 197 10 316 075 HUF 2026-11-02 14:04:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG