5p
A jövő évi cafeteria-tervezéssel még mindig kivárnak a cégek, bár nem igazán van esély arra, hogy a kormány meggondolja magát. A SZÉP-kártya az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe kerül, de mégsem tarolja le a teljes piacot - egy friss összeállítás szerint hiába adózik bérként, mégsem kopik ki a rendszerből az Erzsébet-utalvány sem. Ami még furábbnak tűnik: még a készpénz-cafeteria is megmaradhat, pedig azt már tényleg nehéz lesz megkülönböztetni a normál fizetéstől.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Bár év végéig a törvényhozóknak még van elvi lehetősége enyhíteni a cafeteria-elemek jelentősen megnövekvő adó- és járulékterhelésén, kevés esély látszik további pozitív változásra. Ennek ellenére a BDO Magyarország tapasztalatai szerint a hazai vállalatok többsége még kivár, mielőtt kialakítaná végleges jövő évi cafeteria-rendszerét.

A munkaerőhiány miatt nem vágják meg a cafeteriát?

Előzetes tervezés ugyanakkor már szinte mindenütt zajlik, ezek alapján pedig az szűrhető le, hogy a cégek túlnyomó többsége a munkaerőért folytatott jelenlegi versenyben nem kívánja megszüntetni az eddig kínált cafeteria-elemeket. A többség keresi a módját, hogy a juttatások nettó értékét is sikerüljön megtartaniuk 2019-re. A tapasztalatok szerint ugyanis a béren kívüli juttatások motivációs hatása jóval hosszabb ideig érvényesül, mint egy hasonló mértékű béremelésé.

Az idei slágerek

A BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok ezer dolgozójának mintáján 2018-ban a cafeteria-juttatások értékének 38 százalékát a SZÉP-kártya valamelyik alszámlája, 20 százalékát a pénzkifizetés, 9-9 százalékát az Erzsébet-utalvány, illetve a lakáscélú támogatás tette ki. Ezt követte az önkéntes nyugdíjpénztári (7%), illetve egészségpénztári (6%) díjfizetés, az összes többi elem a juttatások 11 százalékán osztozott. A hazai cafeteria-statisztikákról itt írtunk bővebben >>

Tényleg lesz értelme cafeteriát adni akkor is, ha ugyanúgy adózik, mint a bér?

„Jövőre a SZÉP-kártyához kapcsolódó juttatások értékbeli aránya bizonyosan tovább nő, ugyanakkor várhatóan továbbra is az összes kifizetés 50 százaléka alatt marad a mértéke – magyarázza Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója. – Az alacsonyabb keresetű munkavállalók ugyanis az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják.”

A BDO szerint az Erzsébet utalvány – bár közterhei 41-ről 82 százalékra nőnek – a SZÉP-kártya után továbbra is népszerű cafeteria-juttatás maradhat. Emellett - dacára a bérrel megegyező közterheinek – a készpénzfizetés is sok helyen megmaradhat különálló juttatásnak, akár jelentősebb összegben is, hiszen jogszabály nem korlátozza a kifizethető összeg nagyságát. A lakhatási és utazási juttatások mértéke is számottevő maradhat. Bár adózási szempontból ezeket az elemeket feleslegesnek tűnhet a bértől elkülönítve kezelni, motivációs szempontból mégis előnyös lehet megtartani őket.

Megfontolandó a cafeteria elemek fenntartása azért is, mert ezáltal egyes bértől függő juttatások (pl. túlóra) költségei sem növekednek.

Ahol fennmaradhat az adómentesség

Nem változik az óvodai-bölcsödei költségeket finanszírozó támogatás adómentessége, sőt, további könnyítés 2019-re, hogy nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló nevére szóló számla alapján is összeghatár nélkül kifizetheti a munkáltató a felmerülő költségeket. Aki érintett, minden bizonnyal jövőre is kap majd ezen a lehetőségen, ugyanakkor látni kell, hogy a munkavállalóknak csupán kis hányadát érinti ez a juttatás, mivel a többségnek aktuálisan nincsen bölcsődés- vagy óvodáskorú gyermeke.

Kockázati biztosítások: aki siet, még összehozhat egy nagyon jó évet

Idén a teljes cafeteria-juttatásoknak mindössze néhány százalékát fordították kockázati biztosításokra (ebbe a körbe az élet-, baleset-, és egészségbiztosítások tartoznak). A jövő évben átmenetileg akár fel is értékelődhet ezeknek e biztosításoknak a súlya a cafeteria-juttatások körében, ugyanis a még 2018-ban megkötött szerződések alapján történő díjfizetések jövőre is adómentesek maradhatnak a minimálbér 30 százalékáig. A tudnivalókról, a kockázati biztosítások működéséről itt írtunk bővebben >>

A hosszabb távra tekintő munkáltatóknak azonban már most célszerű megtervezniük, hogy a biztosítási juttatást egy év múlva, a kedvezmény megszűnése után is fenn kívánják-e tartani, emellett számolniuk kell azzal is, hogy az év közben belépők számára ezt a juttatást már csak az új, kedvezőtlenebb feltételekkel tudják majd biztosítani. Ez alól kivételt jelentenek azok a csoportos biztosítások, amelyeknél a munkavállaló jövedelme egy főre vetítve nem állapítható meg (például azok a csoportos (kockázati) biztosítások, klasszikus állománybiztosítások), ahol a díj összege továbbra is egyes meghatározott juttatásként fog adózni.

„Mindenesetre azoknak a munkáltatóknak, akik cafeteriában juttatnának egészség- vagy más kockázati biztosítást, már nincs sok idejük: arra, hogy még idén megkössék a biztosítási szerződéseket: a következő hetekben célszerű dolgozóik elé tárni azt a cafeteria-rendszert, amelynek részeként a munkavállalók dönthetnek ennek az elemnek az igénybe vételéről” – tette hozzá a BDO Magyarország szakembere.

Ami a statiszikákból kimarad: visszajön a pénzes boríték?

A Privátbankár.hu által megkérdezett szakértő szerint az átalakítás gyakorlatilag biztosan ahhoz vezet majd, hogy a kkv-szektorban széles körben elterjed a "borítékos kifizetés", ugyanis a magyarországi kis cégeknél lényegében a cafeteria volt a legalizálás egyetlen eszköze. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG