3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A levél kézhezvételételétől számított 91. napon belül díjmentesen felmondhatja régi szerződését a hitelkiváltó ügyfél - ki kell azonban várni a 31 napot!

A korábbi devizahiteles ügyfelek az elszámoló levél hatályosulásától számított 60 napig díjmentesen szüntethetik meg végtörlesztéssel hitelszerződésüket - hívja fel a figyelmet a K&H Bank. Ez azonban nem azt jelenti, hogy már most lehet rohanni aláírni az új papírokat.

A felmondás ugyanis csak az elszámoló levél kézhezvételétől számított 31. napon lesz hatályos, a meglehetősen furcsa törvényi megfogalmazás szerint. Ha valaki korábban mondaná fel a szerződést, az még az elszámolás előtti (például devizaalapú) hitelszerződésre vonatkozna - figyelmeztet a K&H.

Magyarán a felmondási nyilatkozatot a megérkezett levél átvételétől számított 31. naptól a 91 napig kell benyújtani a kiválasztott új pénzintézethez. (Persze, nem igazán ésszerű az, hogy bármely bank szőrösszívűen elzárkózna attól, hogy a távozni akaró ügyfele csak végtörlesztési, stb. díj nélkül kezdeményezze hamarabb a hitel lezárását, hiszen ebben az esetben az ügyfél pár napot várna és újra beadná a kérelmet, s így növelné az ezzel eltöltött időt.

Mi van, ha felmondtuk a régi hitelt, de még nincs meg az új?

A törvény szerint amikor beadtuk a kérelmünket korábbi bankunkhoz, onnan számolva újabb 90 nap áll rendelkezésünkre arra, hogy a hitelt - minden egyéb költség felszámítása nélkül - lezárjuk. Fontos tehát látni - és a K&H MTI-hez eljuttatott közleménye itt téved -, hogy a hitel felmondásának nem feltétele az új kölcsönszerződés megléte. Azaz lehet ugyan olyan személy, aki későn ébred és már kicsúszott a ingyenes végtörlesztést lehetővé tett felmondási időszakból, de ez aligha azért lesz, mert nem kapott új ajánlatot. (A K&H vélekedése szerint a hitelkiváltó kölcsönt nyújtó új bankok egy része ilyen esetben kifizeti az a korábbi hitel végtörlesztési díját, pontosabban ezt az összeget beépítik a kiváltó hitel összegébe.)

Probléma eszerint csak akkor keletkezhet, ha felmondtuk korábbi hitelünket, ám közel 3 hónap alatt sem találunk olyan újrakötő pénzintézetet, amelyik számunkra kiváltó hitelt adna. Ebben az esetben ugyanis a hitel kifizetése a felmondást követő 91. napon egyösszegben hatályossá válik. Ilyenkor már semmi sem segít, az ügyfélnek virítania kell a fennálló tőketartozás összegét - legfeljebb méltányosságot kérhet az épp elhagyni kívánt banktól....

Alaposan nézzünk körül!

A K&H azt javasolja a hitelcserén gondolkozóknak, hogy alaposan nézzenek körül a hitelajánlatok között. Az elszámoló levélben szereplő fennálló forintösszegre, a havi törlesztő részletre és a hátralévő futamidőre van szükség a minél pontosabb összehasonlító számításhoz, amiből kiderülhet, mennyivel jár jobban az új hitellel az ügyfél.

Hogy most éppen milyen ajánlatok forognak a piacon, arról a Privátbankár.hu-n is tájékozódhat: friss összeálításunkban megnéztük, mivel csábítják az ügyfeleket a bankok >>

Annak is érdemes utánanézni, mely bankok azok, amelyeknél a meglévő tartozásra vonatkozó felmondólevél és fennálló hiteltartozásról szóló igazolás nélkül is kezdeményezhető az új szerződéskötés. Ugyanakkor a fennálló hitelszerződés felelősségteljes felmondásához nem árt, ha biztosra megyünk és a rendelkezésre álló 91 (31+60) nap alatt legalább ígérvényt kérünk az új hitel folyósítására kiválasztott új banktól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG