5p
Felszámolják az elmúlt évek egyik legsikeresebbnek beharangozott magyar startupját, a BeeRides-t, amely korábban közel félmilliárd forint értékben tudott tőkét bevonni a befektetőktől. Egy ideje már semmilyen időpontra nem lehet autót foglalni a honlapjukon, Facebook-oldalukat törölték, a weboldalon megadott telefonszámon nem lehet elérni a céget.

Sajnálattal közöljük, hogy a BeeRides autómegosztó cég felszámolás alá került. A folyamatban lévő ügyeket (beleértve a lemondott bérlések bérleti díjának rendezését) a felszámolási eljárás keretein belül a felszámoló biztos fogja elrendezni. A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.

Üdvözlettel,
A BeeRides Csapat

- ezt a tájékoztatást kapták a cég ügyfelei a napokban.

A BeeRides a közép-európai régió első reptéri közösségi autómegosztójaként indult, ami kényelmes, olcsó és egyszerű autóhasználatot kínált a bérlőknek és pénzkereseti lehetőséget az autótulajdonosoknak. A modell lényege, hogy ha valaki külföldre utazik repülővel, akkor autóját (ami addig kihasználatlanul állna a reptéri parkolóban, valamekkora parkolási díjért) bérbe adhatja azoknak a turistáknak, akik az országba érkeznek, és olcsó autóbérlési lehetőséget keresnek. A bérleti díjon a BeeRides és az autó tulajdonosa osztoznak.

Mivel világszerte sok-sok ezernyi autó parkol kihasználatlanul a reptereken, az ötlet a befektetők fantáziáját is megmozgatta. A céget 2015-ben indította Bősze Botond három társával, hazai és nemzetközi startup-versenyeken is sikerrel szerepeltek. Később több körben vontak be tőkét: egy 2017-es cikk 200 millió forintnyi angyaltőkéről beszél, amelyet részben magyar magánszemélyektől, köztük bankároktól vontak be. A Conor Seed Capital, az iEurope Capital és a BW Invest, majd 2018 elején az innogy Innovation Hub, egy patinás német kockázati tőke alap vezetésével szerzett újabb tőkét a társaság. Ekkorra már összesen 1,4 millió euró (mai árfolyamon mintegy 470 millió forint) pénzügyi befektetés érkezett a cégbe.

Várták, hogy javuljon a jövedelmezőség

A pénzt fialó használaton kívüli autó ötlete annyira jónak tűnt, hogy akár azt is érdemes volt kiszámolni, mennyit termelhet gazdájának egy olyan használt autó, amit csak azért vásároltak meg, hogy aztán odaadják a BeeRides-nak kiadásra. Azzal, hogy a BeeRides elkezdett tartós bérbe venni autókat, azt a problémát próbálták orvosolni, hogy sokan nem akarják vadidegeneknek kölcsön adni járművüket – így viszont a bérlők számára nem feltétlenül állt rendelkezésre elegendő autó. Annak érdekében, hogy az elérhetőséget egyenletesebbé tegyék, a tartós bérletet választó autótulajdonosoknak még egy havi minimumot is ígértek arra az esetre, ha épp nem bérelné ki senki a beadott járművet, és az üzemeltetés és karbantartás költségeibe is beszálltak. Ez viszont azt jelenti, hogy a bevételek növelése érdekében a cégnek plusz költségeket kell vállalnia (és valamelyest el is kell szakadnia az alapötlettől).

A legfrissebb, 2018-as évről szóló pénzügyi beszámoló kiegészítő melléklete alapján a tagok közül az elkészítéskor az alapító Bősze Botond rendelkezett a legnagyobb, 20 százalékot meghaladó részesedéssel, közel 18 százaléka volt ekkor a német Innogy tőkealapnak, míg a másik legnagyobb befektető az iEurope közel 11 százalékkal. A dokumentumban azt írták:

A vállalkozás piaci pozíciói az iparágban jelentősek. A Társaságunk tervezi a jövőben további tőke bevonását tőke emelés formájában befektetőktől. Társaságunk részben az árbevétel további növekedésén keresztül, beleértve várható új értékesítési csatornák aktivizálását, és a cégben kiépített szellemi termék és üzleti képességek hasznosítása alapján várja a vállalkozás jövedelmezőségének javulását a jövőben.

A jövedelmezőség javítására pedig bőven van tér: a társaság árbevétele 2018-ra 40 millió forint fölé nőtt, az adózott eredmény soron azonban több mint 150 millió forintos veszteséget mutattak ki. A beharangozott tőkeemelésről 2019-ben nem érkezett hír.

Münchenbe már nem jutottak el

A társaság nem csak a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren volt aktív: Dortmundban, Düsseldorfban is elindították a szolgáltatást, majd 2018 novemberére Frankfurtban és Berlinben is elérhetővé tették a szolgáltatást, és jelezték: Münchenbe is készülnek. 2018-ban aztán a dortmundi reptérről levonult a társaság, a térképen München mellett a Hamarosan! felirat szerepel. A németországi tevékenységgel egyébként nem ment minden simán: a már említett 2018-as beszámolóban szerepel egy 12,4 millió forintos, kapcsolt vállalkozással szembeni követelés leírása. Az indoklás szerint

A Társaság németországi leányvállalatának teljesítménye a korábbi tervekhez képest elmaradt, mely alapján a Menedzsment megítélése szerint annak kockázata, hogy a leányvállalat nem lesz képes visszafizetni az Anyavállalat által nyújtott kölcsönt, annak kamatait, illetve megfizetni a cégcsoporton belüli szállítói tartozását magas. Az említett kockázatok alapján ezen eszközök piaci értékének 100% értékvesztése indokolt.

Hogyan tovább?

A szolgáltatás felfüggesztésének okairól és a társaság jövőjéről napokkal ezelőtt kérdeztük a cég ügyvezetőjét, ha válaszai beérkeznek, frissítjük cikkünket. Azt is kérdeztük, hány ügyfél pénze ragadt bent a cégnél, valamint hogy a korábbi befektetők kapnak-e vissza valamennyit a befektetésükből.

Ami biztos: a BeeRides legfontosabb fejlesztése az az okos kulcsszekrény, avagy smart locker, ami a mobilapplikáció segítségével lehetővé tette az autók leadásának és felvételének teljes automatizálását. Kérdés, hogy ezt hogyan lehet hasznosítani, ha a reptéri autómegosztást/kölcsönzést nem folytatják.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Rendkívüli intézkedésekkel készül a nyárra a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 13:50
A brit kormány ideiglenes intézkedésekkel készül a nyári szezonra a repülőjárat-törlések megelőzése és az optimális járatszám érdekében. A kabinet engedélyezné a légitársaságoknak, hogy az utasokat kevesebb gépre vonják össze, miután a Hormuzi-szoros lezárása miatt drasztikusan megugrott a kerozin ára.
Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG