A Magyar Nemzet összefoglalója szerint ha egy üzletember hazautalja a külföldről származó, vagy offshore cégben, külföldi bankszámlán tartott pénzét, és itthon 10 százalék adót fizet, a vagyon eredetét sem a magyar adóhatóság, sem az igazságszolgáltatás nem firtathatja. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a lapot úgy tájékoztatta, hogy e szabály 2011-ben 2,9 milliárd, az idén az év első hónapjában 600 millió forint adóbevételt hozott, vagyis mintegy 35 milliárdnyi vagyon érkezett az országba.
A lappal a szaktárca azt közölte, nem tervezi az offshore-amnesztia meghosszabbítását.
Nink Gabriella, a KPMG igazgatója szerint az eddigi 35 milliárd forint többszöröse lehet külföldi bankokban, cégekben, ám tulajdonosaik egyelőre kivárnak. Hozzátette, hogy a nemzetközi hitelezőkkel való megállapodás döntésre sarkallhatja az amnesztiával kacérkodókat, ezért ősszel akár nagyobb roham is indulhat a lehetőségért - írta a Magyar Nemzet.
Nem egyirányú az út
Jelenleg több mint 2600 olyan magyar cég működik, melynek tulajdonosa külföldi vállalkozás, mely alacsony adózású országban tevékenykedik. Egy áprilisban közzétett elemzés szerint 2012-re lassult az offshore cégek felszámolása; ha az év eleji tendencia folytatódik, 100-120 offshore cég bezárása várható idén, ami fele az előző évek offshore megszűnéseinek. Mindeközben évi 600 újabb vállalkozást alapítanak alacsony adózású külföldi országban lévő cégek. Részletek >>
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




