1p
A rossz növekedési kilátások miatt növekedhet a bizonytalanság, ami a részvénypiacon korrekciót indíthat el, a befektetők pedig a biztonságosabb befektetések felé fordulhatnak. Emiatt elsősorban az óvatosabb pénzpiaci, valamint tőke- és hozamvédett befektetéseket ajánlja a K&H Alapkezelő. A forintnál inkább a gyengülés irányában lát teret, a hazai részvényeket és kötvényeket egyaránt alulsúlyozná.

A forint árfolyama viszonylag stabilnak tekinthető, leginkább az EU/IMF tárgyalások alakulása, valamint az eurózóna helyzete mozgatja. A befektetői hangulat romlása, valamint a tárgyalások elhúzódása miatt a kockázatok jelenleg felfelé mutatnak, így a következő időszakban további gyengülés valószínűsíthető – írja a K&H Alapkezelő elemzése. Az euró és a dollár árfolyamát továbbra is főként az eurózóna helyzete határozza meg.

Sikerül-e megtartani a svájci frankot?

Mivel a Fed nem tervez újabb likviditásbővítő programot (QE3), az amerikai deviza várhatóan marad a jelenlegi szinteken, míg az eurózóna újabb adósságproblémái gyengíthetik az eurót. Az előttünk álló negyedév egyik devizapiaci kihívása az lehet, hogy vajon sikerül-e továbbra is fenntartani a svájci frank 1,20-as árfolyamát.

A nyersanyagpiacon annak ellenére, hogy a gazdasági növekedéssel együtt gyengülő kereslet egyáltalán nem indokolja a jelenlegi magas kőolajárat, a magas olajár a következő hónapokban tartósan fennmaradhat, és akár további drágulás várható. Ennek oka, hogy egyelőre nem csökken érdemben az olajpiacon tapasztalható politikai feszültség. Az ipari fémek szempontjából elsősorban az lesz meghatározó, hogy Kína hogyan tudja menedzselni a növekedés lassulását, ez mennyire fogja visszavetni az ipari nyersanyagok iránti keresletet.

A részvénykínálat nyomaszthatja a hazai tőzsdét

Mivel az alacsony jegybanki alapkamatok miatt negatív az euró- és dollár befektetések reálkamata, amennyiben növekszik a világgazdaság növekedése körüli bizonytalanság, és ezzel együtt a biztonságos befektetések iránti kereslet, az arany árának további növekedésére számít az alapkezelő.

Az elhúzódó válság és a gyenge növekedési kilátások miatt idén több kis- és közepes méretű hazai tőzsdei cég is a befektetőkhöz fordulhat friss tőkéért, és részvénykibocsátásra kényszerülhet – írja a társaság. A növekvő részvénykínálat pedig nem lesz jó hatással a piac teljesítményére. A nemzetközi tőzsdéket tekintve rövid távon nem optimisták. Az év első hónapjaiban történt emelkedés után a jelenlegi értékeltségi szinteket korrektnek gondoljuk, ugyanakkor a befektetők hangulata igen érzékeny. A további növekedéshez elengedhetetlenek a jó hírek, míg akár pár rossz eredmény is korrekciót indíthat el.

Lehet, hogy az EKB mégis be fog avatkozni

Ami a monetáris politikát illeti, ebben a negyedévben az alapkamat terén nagy meglepetés nem várható, ugyanakkor az egyéb jegybanki intézkedések még hozhatnak meglepetéseket. Az európai jegybank a bankrendszer likviditásának növelésével és másodpiaci kötvényvásárlásaival év elejére elérte a perifériás országok kötvénypiacának stabilitását.

Ugyanakkor Spanyolország egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, így nem kizárt, hogy az EKB a befektetők megnyugtatása érdekében mégis rákényszerül a piaci beavatkozásra. Az amerikai jegybank döntéshozói ezzel szemben arra utaltak, hogy amennyiben az amerikai gazdaság a biztató jelek ellenére lassulást mutatna, a Fed nem tartja kizártnak az újbóli pénznyomtatást.

Az a fránya IMF-megállapodás kérdéses

A hazai jegybank szempontjából az EU/IMF megállapodás tető alá hozása lehet érdekes, hiszen a készenléti hitelkeret hatására mind a forint erősödésére, mind az állampapír hozamok csökkenésére számítani lehet, így lehetőség nyílhat a kamatcsökkentésre. A K&H Alapkezelő szerint a részvények alulsúlyozása minden portfólióban javasolt, mivel a növekedési kilátások bizonytalanok az eurozónában, miközben a feltörekvő piacok is lassulást mutatnak. Az elmúlt hónapokban látott részvénypiaci emelkedést egyelőre nem követte a makrogazdasági adatok hasonló javulása, így a részvénypiaci kockázatokat jelentősnek értékelik.

A magyar részvények helyzete - elsősorban a politikai kockázatok miatt - kedvezőtlen, így alulsúlyozásukat javasolják. A geopolitikai kockázatok miatt tovább emelkedhet az energiahordozók ára, így a részvényeszközökön belül a nyersanyagok felülsúlyozását tanácsolják.  A tőke- és hozamvédett alapok felülsúlyozását is említik, mint mindig, hiszen a cég ezen a téren piacvezető. A hazai kötvényeket is alulsúlyoznák, a pénzpiaci eszközöket pedig felül.

Inkább magyar kötvényeket se vegyünk

A magyar államkötvény-piacon is inkább lefelé mutató kockázatokat látnak, a nemzetközi befektetői hangulat romlása esetén jelentős hozamemelkedés következhet be. Így alulsúlyozásra javasolják a hazai kötvényeket, és helyette pénzpiaci eszközök vásárlását tanácsolják.

A nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása és az EU-IMF tárgyalások elhúzódása is veszélyt jelent forint árfolyamára nézve, így összességében a deviza eszközök felülsúlyozását tartják j döntésnek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG