3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A dél-koreai Újraegyesítési Minisztérium korábban kiadott egy előrejelzést, amely azzal számolt, hogy Észak-Korea idén megkezdi a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal nukleáris programjáról, míg Dél-Koreával valamelyest normalizálódik viszonya. Kim Dzsong Un nem is várt sokat, az év első napján baráti jobbot nyújtott a déli szomszédjának.
Kim Dzsongun az április 15-i katonai parádén. Azt állítják, ekkor készült ellene merénylet. Fotó: EPA/How Hwee Young

Ahogy arról már korábban írtunk, az ENSZ Biztonsági Tanácsa nemrég újabb szankciókat szavazott meg Észak-Korea ellen az ismétlődő ballisztikusrakéta-tesztek miatt. Ezúttal azonban nem csak a nyersanagoktól zárnák el az országot, hanem a külföldön dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazaküldött pénztől is. Korea természetesen háborús cselekménynek nevezte a szankciókat és mindenkit megfenyegetett, aki megszavazta vagy be akarja tartani az ENSZ határozatát – köztük egyetlen szövetségesét, Kínát is, aki a szankciók ellenére olajjal látja el Észak-Koreát (és a hírek szerint az oroszok is hasonló akcióba kezdtek).

Aztán történt valami

A tavalyi év kifejezetten a folyamatos – és kölcsönös – vitáról szólt Észak-Korea és a világ többi része között, a legvehemensebb vitát természetesen az Egyesült Államokkal folytatta Kim Dzsong Un. Aztán a dél-koreai Újraegyesítési Minisztérium kiadott egy, ebben a háborús légkörben meglehetősen furcsának ható előrejelzést, amely szerint Észak-Korea idén normalizálhatja a viszonyát Dél-Koreával, valamint tárgyalóasztalhoz ülhet az Egyesült Államokkal is a nukleáris program kapcsán.

Ennek egy része vált most valósággá a Reuters cikke szerint, Kim Dzsong Un ugyanis az év első napján bejelentette, hogy nyitottak a Szöullal folytatott tárgyalásokra. Ugyanakkor ugyanebben a kommünikében odaszólt Trumpnak is, mely szerint folyamatosan az „asztalán tartja” az atomrakéták kilövését indító gombot.

Észak-Koreával kapcsolatban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

Az Olimpia hozza össze őket?

Kim televíziós beszédet mondott újévkor, ebben mondta el, hogy csökkenteni szeretné a Koreai-félsziget katonai létszámát (Észak-Koreának van – arányaiban – a világ legnagyobb hadserege, a lakosság 25 százaléka katona), valamint szeretné javítani az ország viszonyát a déli szomszéddal. Ennek érdekében „az északi és a déli félnek is erőfeszítéseket kell tennie”. A tervek szerint a februári téli olimpia idején delegációt küld majd Dél-Koreába – ezen a rendezvényen egyébként Észak-Korea is részt vesz.

A dél-koreai államfő, Moon Jae-in elmondása szerint a téli olimpia biztonságban zajlik majd, ráadásul a baráti légkör érdekében ők is és Amerika is megegyeztek, hogy elhalasztják az északi rezsim megfélemlítését célzó katonai demonstrációkat a játékok erejéig. A dél-koreaiak egyelőre még boncolgatják Kim Dzsong Un újévi beszédét, de egyelőre úgy tűnik, nem lesz akadálya az együttműködésnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG