1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Fekete hétfő néven vonult be a történelembe 1987 október 19-e, amikor percek alatt zuhant a mélybe a New Yorki tőzsde, a részvények értékének majdnem negyede eltűnt aznap. Az esetért részben a számítógépes kereskedési rendszereket teszik felelőssé, az azóta bevezetett szabályozók ellenére a hasonló esetek veszélye korántsem múlt el.

Egy hétfői napon, 1987 október 19-én látszólag előjelek nélkül, szinte egyik percről a másikra zuhant a mélybe a részvények árfolyama a New Yorki Értéktőzsdén, így fekete hétfő néven vonult be a történelembe. Most péntekre esett az évforduló, ami akár kellemetlen asszociációkat is kelthetne az 1929-es fekete péntekkel együtt, ez a péntek azonban inkább csendes volt.

Öt éves töretlen emelkedés után

A 87-es krachra pedig lehetett számítani – mondták el akkoriban is aktív kereskedők a Wirtschaftswoche német hetilapnak. A részvényárfolyamok ugyanis akkor már öt éve, 1982-től kezdve szinte egyfolytában csak felfelé mentek, valóságos részvényőrület bontakozott ki. A brókerek túlterheltek voltak, alig győzték teljesíteni a megbízásokat, és legalább százezer dollárt kerestek évente.

 

Pedig a vállalati eredmények akkor már egyre inkább elmaradtak a várakozásoktól, a makrogazdaság sem volt rendben, az USA kereskedelmi deficitje egyre nőtt az inflációval együtt. Akkoriban vezették be a számítógépes kereskedési rendszereket, hogy az emelkedésből minél jobban profitálni tudjanak. A számítógépek pedig váratlan módon katalizátorként gyorsították fel a zuhanást.

 

Akik mertek, nagyot nyertek

Azon a napon a Dow Jones ipari átlag 508 ponttal, 22,6 százalékkal zuhant, ez azt jelenti, hogy az amerikai cégek tőzsdei kapitalizációjának majdnem negyede füstbe ment. Ezt követően Tokióban történetének legnagyobb zuhanását produkálta a börze, Ausztráliában is húsz százalékos volt a zuhanás 45 perc alatt, Hong Kongban pedig egész hétre bezárták a tőzsdét – írja a lap. Az eseményeket azonban két hét alatt szinte el is felejtették a résztvevők.

Akik a mélyponton vagy annak közelében vásároltak, nagyot kaszáltak rajta. Ha a befektetők nem is, a tőzsdék, a kereskedést felügyelő szervezetek tanultak belőle, és különböző vészfékeket építettek be a szabályozásba. Például azóta Amerikában fel lehet függeszteni a tőzsde kereskedését akár egész napra is, ha az index tíz százalékkal esik, Európában pedig egyes részvényeket is fel lehet függeszteni külön-külön. (A budapesti szabályozás hasonló, a vezető részvények napi ármozgásának maximuma például 15 százalék, tíz százalékos elmozdulás esetén pedig átmeneti felfüggesztést rendelnek el. )

Az a fránya emberi tényező

A korlátozások azonban nem voltak teljesen elegendőek a hasonló esetek megelőzésére, amint azt a 2010 májusi, teljességgel a számítógépeknek betudott „flash crash” is mutatta. Azóta, amint arról beszámoltunk, az akkori felelőst, a magas frekvenciájú vagy magas sebességű kereskedést is külön korlátozni kívánják, kérdés, ennek lesz-e majd foganatja.

Ráadásul van egy olyan hibaforrás, amit gyakorlatilag lehetetlen kiküszöbölni: az emberi tényező. Gyakran előfordult már, hogy egy kereskedő egyszerűen elírt egy nullát, és ezzel borított egy egész piacot, vagy tönkretette saját cégét. Máskor a számítógép programozási hibája a ludas, amit persze emberi programozók okoznak. Utoljára tavaly nyáron volt ilyen, a Knight Capital nevű társaság hibás szoftvere majdnem bedöntötte az egész céget, százmillió dolláros nagyságrendű kárt okozva.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26720 26530 26910 +1,21% 26720 26760 4 976 043 650 HUF 2025-05-09 11:43:29
MOL 3050 3026 3050 +1,67% 3048 3050 549 703 922 HUF 2025-05-09 11:42:24
MTELEKOM 1650 1634 1654 +0,98% 1648 1650 481 023 294 HUF 2025-05-09 11:41:48
RICHTER 10860 10760 10880 +0,09% 10850 10860 217 659 960 HUF 2025-05-09 11:37:46
OPUS 555 555 560 -0,18% 556 558 15 559 906 HUF 2025-05-09 11:26:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban, mit csinál a forint az euróval és a svájci frankkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 07:53
Az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frankkal szemben viszont erősödött csütörtök estétől péntek reggelig.
Részvény / Deviza / Áru Ha jó áron akar eurót venni, várjon reggelig
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:07
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,24 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 92 728,02 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Hogyhogy esik a bitcoin, ha az a digitális arany?
Eidenpenz József | 2025. május 8. 15:01
A bitcoin idén csúnyán lemaradt az aranytól, és miközben a sárga fém új és új rekordokat döntögetett, a digitális eszköz megnézett néhány csúnya gödröt. Mi lehet ennek az oka? Miért nem sikerül felbeszélnie a kriptók árfolyamát a Trump-családnak? Mi lehet a kiút az oldalazásból?
Részvény / Deviza / Áru Felfedi a lapjait az OTP, ezért lett felülteljesítő Németország
Eidenpenz József | 2025. május 8. 12:54
A tőzsdék jó hangulatban vannak csütörtökön délben, Budapesten azonban a gyorsjelentési szezon első napja előtt visszafogottak a befektetők. A forint is gyengül, 406 közelében jár az euró.  Pesszimista az egyik brókercég, mintha túljutott volna a magyar piac a zenitjén az eredménytermelő képesség terén. Újra majdnem százezer a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Az éjszakai birkózásban csak a svájci frankot tudta lenyomni a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 07:49
Idén kereken 10 százalékot erősödött a forint a dollárral szemben – de csütörtök reggelre csak a svájci frankkal szemben tudott vitézkedni a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Meglepő dolgot produkált a forint szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:46
Erősödött a dollárral és az euróval szemben is.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Telekom miatt dübörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 897,67 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 92 823,26 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a szakadék széléről a forint, az OTP viszont elcsúszott
Csabai Károly | 2025. május 7. 12:36
A hazai fizetőeszközt az hozta vissza, ami gyengítette: a németországi választási purparlé, amely végül pozitívan zárult. A nemzetközi pénz- és tőkepiacokon vegyes a hangulat. Az európai tőzsdék esnek, szerencsére Budapest kivételével, ahol a BUX-ot csak az OTP húzza vissza. Az olaj és a gáz drágul, a nemesfémek az amerikai-kínai vámtárgyalások pozitív végkimenetelében bízva gyengülnek, ezzel szemben a kriptóknak jó napjuk van.
Részvény / Deviza / Áru Ne örüljön korán: csak az egyik fontos pénznemmel szemben erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 07:41
A másik kettővel szemben tehát gyengült szerda reggelre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG