7p
A globális felmelegedés egy létező folyamat, amivel kezdeni kell valamit, ezért a hosszú távú trend a klímavédelmi iparág mellett szól – véli Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója, az Év Legjobb Globális Részvénylapjának kezelője.
Czachesz Gábor

Viszonylag magas hozamot biztosítanak a lakossági állampapírok, amelyek gyakorlatilag kockázatmentes befektetések. Ilyen helyzetben mi viheti rá az embereket, hogy részvényalapokba tegyék a pénzüket?

Az, hogy mérsékeljék a kockázatukat. Ami azáltal keletkezik, hogy a Magyar Nemzeti Bank a rövid távú kamatokat alacsonyan tartja, annak ellenére, hogy az infláció már emelkedik. Ennek hatására a forint gyengülni fog. Azért érdemes külföldi befektetési lehetőséget keresni, mert a gyengülő forint miatt egy felértékelődési potenciál keletkezik.

S miért pont részvénnyel diverzifikáljanak a befektetők és miért külföldivel?

Különböző módokon lehet megállapítani, hogy érdemes-e egy részvénybe pénzt tenni. Nekünk a közgázon azt tanították, hogy fundamentálisan elemezzük a cégeket, nézzük meg a beszámolóit, készítsünk előrejelzést, az alapján diszkontáljuk a pénzáramlásokat, így megkapjuk a cég belső értékét. Ez nagyon jó módszer, csak rendkívül munkaintenzív. Hiszen a befektetési univerzum mintegy hatezer cég likvid részvényéből áll, ennek fele amerikai, ezer európai, a többi pedig egyéb piacokon szerepel. E sokaság miatt én a kvantitatív módszereket vettem előtérbe, szemben azokkal, akik mondjuk egy benchmark, egy részvényindex, például az MSCI vagy a Dow Jones alapján szűkítik le a kört.

Mi ennek a kvantitatív módszernek a lényege?

Megpróbálom begyűjteni az egy cégről elérhető összes adatot, és aztán idősor-elemzéssel, ökonometriai, statisztikai módszerekkel megnézem, hogy ez a sokaság hogyan viselkedett, vannak-e olyan visszatérő minták, amelyek jellemzően előfordultak és többlethozamot generáltak, mondjuk a benchmarkhoz viszonyítva. Ha találunk olyan céget, amelyre ez jellemző volt, akkor annak a mozgását elkezdjük figyelni.

Például?

Az OTP Trend Alap portfoliója e megközelítés alapján áll össze. Az úgynevezett kedvenceket próbáljuk megkeresni, elsősorban az amerikai és a német piacon, azaz megvizsgáljuk, melyek azok a részvények, amelyeket a befektetők, a fogyasztók és a média ügyeletes sztárnak tart a megfigyelhető adatok alapján. Egy sor kvantifikálható tényező létezik, amelyek alapján kirajzolódik, hogy melyek a kedvenc cégek. Például, hogyan alakul az adott társaság árbevétele, milyen a tőzsdei teljesítménye, képes-e bővülni a profitmarginja, hányszor és milyen szövegkörnyezetben említi a szaksajtó a cég nevét, a gyorsjelentését követő konferenciahívások kicsengése pozitív vagy negatív, azok trendje milyen. Az is érdekes, hogy az álláskereső portálokon a korábbi dolgozók értékeléseiből mi derül ki, szerették-e vagy sem az adott céget.

Ezekből az információkból milyen következtetéseket lehet levonni?

Azt, hogy a kedvenccé válás egy önmagát erősítő folyamat. Vagyis, ha egy cégnek van egy jó terméke vagy szolgáltatása, akkor arra nemcsak a fogyasztók, hanem a média is pozitívan reagálhat, a sztori a befektetők érdeklődését is felkeltheti. Ebből lehet egy jó tőzsdei teljesítmény, ami hozzásegítheti a céget újabb pozitív média-megjelenésekhez, aminek következtében könnyebben tud felvenni új dolgozókat és ezzel képes lehet bebetonozni a versenyelőnyét akár több negyedévre. Ez azért fontos, mert a gyógyszeripar kivételével, ahol egy szabadalommal akár tíz évnyi versenyelőnyt is lehet szerezni, a többi iparágban óriási a konkurencia, emiatt azokban negyedévenként változhat a helyzet.

Már csak az időzítés a kérdés, vagyis, hogy mikor érdemes beszállni ezekbe a cégekbe.

Igen, de mi inkább portfoliószemléletben gondolkozunk. Lesznek olyan cégek, amelyek részvényeibe jókor szállunk be, és lesznek, amelyekéibe pont a csúcson, de a portfolió egésze ettől még jól festhet. Legalábbis ez a stratégia bevált az OTP Trend Alapnál. Ha pedig a portfolió elkezd alulteljesíteni, ami már kockázatkezelést igényel, azt szintén megpróbáljuk megoldani, méghozzá úgy, hogy figyeljük a szélesebb piaci trendeket.

S mennyire más megközelítést igényel az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap kezelése, amelyet a szakma a Legjobb Globális Részvény Alapnak választott?

Itt is abból a bizonyos hatezer részvényből próbáljuk kiszűrni azokat, amelyek kibocsátói kapcsolatba hozhatók a klímavédelemmel. Magyarul, olyan termékük vagy szolgáltatásuk van, amely a klímavédelemmel kapcsolatos erőfeszítések során hasznos lehet. Ilyen iparágnak tekinthető például a napelemgyártás, de a mérési eszközöket előállító társaságok is érdekesek lehetnek. Hiszen a legjobb klímavédelmi politika az energiamegtakarítás, s e mértékének a megállapítása rendkívül fontos. Most körülbelül 100-150 céget figyelünk. Ezek közül nézzük meg, hogy kik az ügyeletes kedvencek. Ez a kör egyébként szélesedik, mert egyre többen ismerték fel, hogy a klímavédelemre, a fenntartható növekedésre van befektetői igény.

Kétségtelenül ez az a téma, amit sokan a zászlajukra tűznek, ugyanakkor időnként kicsit elcsépeltnek is tűnik, ráadásul a politikai intézkedések, megnyilvánulások is nagy hatást gyakorolnak. Hogyan lehet ezekre reagálni?

Az kétségtelen, hogy a mi klímaalapunk az MSCI-hoz, mint benchmarkhoz képest szektorális. Az alapban ugyan elég sok iparág képviselteti magát, de valóban jelentős befolyásoló tényező, hogy a kormányok hogyan állnak hozzá a klímavédelemhez. Ám, még ha történik is valami, például Donald Trump hoz egy intézkedést, mi nem kapkodunk, általában meg szoktuk várni, hogy az események „kiforrják magukat”. Úgy véljük, hogy a globális felmelegedés egy létező folyamat, amivel kell kezdeni valamit, ezért a hosszú távú trend a klímavédelmi sztori mellett szól.

Hány magyar cég részvénye van az alapban?

Három magyar cég, a Masterplast, az Alteo és a Cybergastro papírjait tartjuk jelenleg. Én szívesen növelném a magyar részvények arányát az alapban, ez azonban annak függvénye, hogy az ilyen sztorik meg tudnak-e jelenni a tőzsdén. De a kelet-közép-európai régióban bejegyzett cégek aránya is csak 5 százalék körüli, amivel még felül is reprezentáltak a benchmarkhoz képest.

Jobb, vagy rosszabb évre számít az idén, mint amilyen a tavalyi volt?

Nagyon jó indult a 2019-es esztendő. Ahhoz képest, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed 2018 végén azt kommunikálta, hogy az idén akár két-három kamatemelésre is sor kerülhet, a piacok tavaly végi lejtmenetétől, valamint a kínai gazdaság lassulásának begyűrűzésétől tartva az év elején visszalépett a kamatemeléstől. Egy részvénybefektető aligha tud annál jobb konstellációt elképzelni, mint hogy a monetáris politika támogató, miközben az infláció még nem szállt el. Persze az kockázatot jelent, hogy a kínai gazdaság lassulása mekkora méreteket ölt. Januárban még lehetett is az úgynevezett hard landingtől tartani, a legutóbbi adatok azonban azt mutatják, hogy az óvatos kínai élénkítés megteheti a hatását. További kockázatot jelent, hogy nem tudjuk, mi lesz a Brexittel, mint ahogy azt sem, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás mennyire elégíti ki az amerikai keményvonalasokat. Ettől ugyanis még tovább folyhat a versengés, amelynek egy sor tőzsdei cég eshet az áldozatául.

A Privátbankár.hu nemrég kiosztotta a Klasszis 2019 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. A nyertes portfóliókezelők, alapok teljes listája itt található: Klasszis.hu.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16760 16630 16780 +0,96% 16760 16780 628 989 995 HUF 2024-03-28 11:30:37
MOL 2970 2938 2970 +1,71% 2966 2968 286 511 448 HUF 2024-03-28 11:25:45
MTELEKOM 900 890 900 +1,12% 899 900 60 320 922 HUF 2024-03-28 11:29:51
RICHTER 9340 9295 9370 +0,81% 9320 9340 334 322 160 HUF 2024-03-28 11:27:24
OPUS 403 397 403 +0,50% 400 402 6 900 682 HUF 2024-03-28 10:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG