2p
A svájci frank erősödésére játszó, januárban nagy veszteséget okozó devizapozíciójának maradékától is megvált az OTP Supra Alap szeptemberben. Sőt, mindjárt egy kisebb pozíciót fel is vett az ellenkező irányban. Ezen kívül forintgyengülésre játszott és tartotta Mol-jait.

„Az OTP Supra Alap árfolyama csökkent szeptemberben. A Mol részvény áresése negatívan befolyásolta az eszközértéket, ugyanakkor a hosszabb távú kilátások véleményünk szerint kedvezőek, így a kitettséget tartjuk” – írja az alap szeptemberi hírlevele.

„Az Alap másik hangsúlyos pozíciója a forint short, elsősorban a lengyel zlotyval, az amerikai dollárral és az euróval szemben. A devizás kitettséget érintően fontos változás volt a hónapban, hogy a korábbi EURCHF long pozíciónkat 1,10 feletti szinten lezártuk és egy kisméretű short pozícióba fordítottuk át” – folytatják.

Jelenleg is van mit pótolni

A Supra ugyanis januárban, amikor a svájci jegybank elengedte a svájci frank árfolyamát, több magyar alappal és sok spekulánssal, kis- és nagybefektetővel együtt EUR/CHF long svájcifrank-pozíciókat tartott. Ez azt jelenti, hogy frankgyengülésre számítottak, ám az árfolyamküszöb megszüntetése épphogy ellenkezőleg, hatalmas frankerősödést okozott. (A veszteségeknek a brókerbotrány kitörésében is lehetett szerepe.)

A hazai alapok között a legnagyobb, közel 19 százalékos esést január 14-ről 15-re a Supra szenvedte el, bár rövid időn belül ennek egy részét már ledolgozta. Jelenleg ismét 12 százalékkal van az árfolyama a január 14-i alatt, de állt közben jobban is.

Zöld vonal: Supra, sárga: ZMAX állampapír-index (forrás: OTP Alapkezelő)

Türelem frankgyengülést terem

A veszteségokozó svájcifrank-pozícióknak annak idején csak egy részét zárta le, más részével kivárt, a jelek szerint helyesen. Januárban ugyanis 1,0, tavasszal 1,04-1,05 körül járt az euró/svájci frank, szeptemberben 1,10 felett tetőzött, a héten pedig 1,08-1,09 között ingadozott. (Minél magasabb ez a szám, annál gyengébb a frank, annál többet ér az EUR/CHF long pozíció.)

„Minimális mértékben Micron részvényt is vásároltunk, illetve brazil részvények kerültek még a portfólióba” – írja még a jelentés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27990 27710 28050 +0,43% 27980 27990 4 320 225 600 HUF 2025-07-07 16:44:41
MOL 2984 2964 3000 -1,06% 2978 2984 280 242 080 HUF 2025-07-07 16:40:11
MTELEKOM 1768 1760 1776 0,00% 1768 1770 152 272 526 HUF 2025-07-07 16:44:13
RICHTER 10050 10030 10230 -1,28% 10050 10060 463 520 660 HUF 2025-07-07 16:41:04
OPUS 595 589 596 +0,34% 593 595 81 727 665 HUF 2025-07-07 16:36:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Hold Alapkezelő: Aki tud hosszú távon gondolkodni, tartson több részvényt vagy részvényalapot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 16. 15:01
A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott Hold Alapkezelő két szakemberével, Móricz Dániel befektetési vezetővel és Tuli Péter intézményi üzletágvezetővel részletesen kielemeztük a jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatokra ható tényezőket.
Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
Befektetési alapok Infláció vagy növekedés? Mi aggasztja most jobban a szakértőket?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. május 28. 09:23
Bebesy Dániellel, az Erste Alapkezelő kötvényportfólió-menedzserével a világpiacon zajló feszültségekről és azok magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgettünk. A szakértő devizás kötvényalapjával harmadik helyezést ért el az idén a Privátbankár.hu szavazásán.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG