7p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Azok az abszolút hozamú hazai alapok, amelyek tíz éve is működtek, többségükben infláció feletti hozamot értek el. A főbb részvényindexeket már kevesebbnek sikerült megközelíteni, de ez nem is volt céljuk, hiszen inkább vegyes jellegűek, többnyire kötvényeket is vesznek. A kötvényeken is szépen lehetett keresni ez idő alatt.
(Fotó: Eidenpenz József)

A Lehman-összeomlásnak vagy Lehman-krachnak is nevezett 2008-2009-es tőkepiaci válság mélypontját 2009. március 9-ére teszik, bár több feltörekvő piacon, így Budapesten is egy-két nappal előtte vagy utána volt a legalacsonyabb a tőzsdeindex. A lényeg az, hogy aki azokban a napokban fektetett be részvényekbe, az eléggé jól járt.

Amint az első kisebb táblázatunkból kiderül, néhány számunkra fontos részvényindex hozama bőven két számjegyű volt. Az osztalékfizetések pozitív hatását is figyelembe vevő S&P 500 TR amerikai index csaknem 17,5 százalékot ért el 2009. március 9. és 2019 március 8. között, ötszörözte az értékét. A magyar BUX index négyszerezett, ami közel 15 százalékos éves hozamnak felel meg.

A részvényalapok tíz éves hozamairól tegnap itt írtunk, és megállapítottuk, hogy sokuk évi tíz százalék feletti vagy legalább ahhoz közeli hozamot ért el, de számos másik el is maradt ettől. Ennek több oka is lehet, a költségek, vagy hogy az alapkezelők óvatosak voltak, és mindig hagytak némi készpénz-tartalékot, kötvényt.

Nem mindenki volt az infláció felett

Az abszolút hozamú alapok hozamát szemügyre véve hasonló a kép. Ezekből tíz évvel ezelőtt még jóval kevesebb működött. Harminc befektetési jegy közül csak hat hozama haladta meg az évi tíz százalékot, azaz lett két számjegyű. Egy pedig csak minimális mértékben maradt el ettől. A negatív tartományba csak egy csúszott vissza, de az inflációt nem mindenki tudta utolérni.

Egyes indexek hozama
Éves Növekedés 2009. 2019.
hozam (%) (százalék) márc. 9. márc. 8.
BUX 14,93 302,07 10 020,19 40 288
DAX 13,03 240,36 3366,4 11458
S&P 500 15,09 307,67 672,88 2743,1
S&P 500 TR (total return) 17,46 400,11 1095,04 5476,4
Nikkei 225 TR (total return) 11,96 209,54 10 790,33 33 400,7
RMAX magyar állampapír-index 4,12 49,80 369,6968 553,789
MAX magyar államkötvény-index 9,61 150,35 309,7301 775,417
(A BUX és a DAX is total return típusú.)

A KSH havi adataiból számítva a pénzromlás ugyanis 29,25 százalék volt 2009. márciusa és 2019 februárja között, ami éves szinten 2,60 százalék. Ezt nyolc befektetésijegy-sorozatnak, a mezőny mintegy negyedének sikerült alulmúlnia. A 30 befektetési jegy hozamának egyszerű számtani átlaga egyébként 6,0 százalék volt tíz év alatt éves szinten, ami viszont már sokkal több, mint az infláció.

A kötvényt is figyelni kell

Mi lehet a viszonylag szerénynek tűnő eredmények oka? Almát hasonlítunk össze körtével, részvényindexeket a sokkal komplexebb portfóliót tartó, vegyes jellegű abszolút hozamú alapokkal – vethetik fel az alapkezelők. Az abszolút hozamú alapok célja pozitív hozamok elérése, ezt egy híján mindegyik teljesítette is. De távolról sem garantálnak magas részvénypiaci részvételt (kitettséget). Ha ilyet akarunk, indexalapot, ETF-et vagy legalább részvényalapot kell vennünk.

Az abszolút hozamú alapoknak csak az egyik profilja a részvény, sokan a kötvényeket is legalább annyira fontosnak tartják. Sokszor játszottak az elmúlt évtizedben a kötvényhozamok csökkenésére, azaz a kötvények árfolyam-emelkedésére is. Ami pedig nem volt rossz stratégia, ezt jelzi a MAX magyar államkötvény-index 9,61 százalékos éves szintű emelkedése is tíz év leforgása alatt. (A rövid futamidejű állampapírokat, például diszkont kincstárjegyeket tartalmazó RMAX teljesítménye jóval szerényebb, de így is bőven infláció feletti volt.)

Költségekről és kockázatokról kérdezze meg...

Ám sokan a MAX vagy az RMAX indexet sem érték utol. Nem is igen érhették, az alapoknak ugyanis költségeik is vannak. Az indexekben pedig, amelyek vegytiszta, elméleti részvény– vagy kötvényportfóliót ábrázolnak, nem számolnak költséggel. Ha valaki pont egy indexnek megfelelő értékpapír-portfóliót tartott, akkor a költségektől függően legalább pár ezrelékkel, de lehet, hogy másfél-két százalékkal is elmaradt volna tőle. (Ahogy azt a BUX-követő alapok kapcsán is láttuk fentebb említett cikkünkben.)

Ezen kívül az alapkezelők nemcsak a hozamokat, hanem a kockázatot (árfolyam-ingadozást) is figyelik, kezelni igyekeznek. Önmagában attól még nem biztos, hogy jó egy alap, ha rövid idő alatt megduplázza a tőkéjét. Lehet, hogy a következő hónapokban meg elveszíti a vagyona zömét. (A hozamot a kockázat fényében kell értékelni, ahogy azt a nemsokára kiosztandó Privátbankár.hu Klasszis díjaknál is tesszük.)

Hol a kockázat, hol a hozam

Az is probléma lehet, hogy egyes alapok nem a teljes tíz évet töltötték abszolút hozamúként. Valamikor egy másik alapkategóriából sorolták át őket. A két utolsó befektetési jegy pedig devizában denominált, így a rossz euró- és dollárkamatok is ronthatták a hozamukat.

Érdekes, hogy az az OTP Supra, amely napok alatt két számjegyű veszteséget ért el a svájci frank árfolyamküszöbének elengedése után, 2015 elején, nemcsak le tudta ezt dolgozni, de a mezőny élére tudta magát visszaverekedni. A “magas kockázat, magas hozam” párosból mindkettő megvolt – egyes években a kockázat, másokban a hozam. Ebből is látszik, hogy ha abszolút hozamú alapot (vagy részvényalapot) választ valaki, nem árt, ha legalább fél évtizedre tervez.

Abszolút hozamú alapok tíz éves hozama, 2019. március 8.
Név 10 éves 5 éves 3 éves Deviza- Földrajzi kitettség
hozam hozam hozam nem
OTP Supra 17,49% 3,54% 6,51% HUF Globális
S&P 500 TR (total return) 17,46%
BUX 14,93%
Concorde Rubicon 14,87% 5,24% 2,95% HUF Globális
OTP EMDA 14,22% 8,89% 7,41% HUF Egyéb feltörekvő
DAX 13,03%
Concorde Columbus 11,82% 2,72% 0,95% HUF Globális
Platina Pí 11,62% 2,71% 1,39% HUF Globális
Platina Alfa 11,10% 3,99% 1,14% HUF Globális
Platina Gamma 9,70% 5,47% 2,55% HUF Globális
MAX magyar államkötvény-index 9,61%
Platina Béta 8,77% 3,32% 0,81% HUF Globális
OTP G10 Euró A 7,45% -2,14% 0,35% HUF Fejlett piaci
Dialóg Fókusz Származtatott 7,33% -0,21% 4,06% HUF Feltörekvő Európa
OTP Új Európa Alap A 6,77% 2,38% 1,18% HUF Globális
Aegon MoneyMaxx A 6,36% 1,65% 0,15% HUF Globális
AEGON Alfa A 6,23% 2,93% 0,81% HUF Globális
OTP Abszolút Hozam B 6,09% 2,68% 2,53% HUF Globális
OTP Abszolút Hozam A 5,14% 1,66% 1,51% HUF Globális
Concorde VM 4,83% -1,18% -1,32% HUF Globális
Generali Titanium Abszolút 4,72% 0,93% 0,38% HUF Globális
Raiffeisen Private Pannonia A 4,65% 0,38% 0,30% HUF Hazai
RMAX magyar állampapír-index 4,12%
Platina Delta 3,87% 4,05% 9,40% HUF Globális
Aegon ÓzonMaxx Abszolút Hozamú 3,75% 1,34% 0,56% HUF Globális
Raiffeisen Hozam Prémium Alap A 3,27% -0,24% -0,33% HUF Globális
Generali IPO 2,84% 2,22% 1,58% HUF Globális
Erste DPM Alternatív 2,57% 0,34% 0,57% HUF Globális
HOLD Széf Abszolút Hozamú 2,18% -0,40% -1,02% HUF Hazai
Raiffeisen Index Prémium 2,02% 0,45% -1,27% HUF Globális
Generali Spirit A 1,57% 2,81% 1,47% HUF Globális
Budapest Kontroll Alap A 0,76% 0,18% -1,61% HUF Globális
Erste Multistrategy Abszolút Hozamú 0,49% -0,09% -1,03% HUF Globális
HOLD Széf USD Abszolút Hozamú 0,04% 0,56% 0,88% USD Fejlett piaci / Globális
HOLD Széf EURO Abszolút Hozamú -0,37% -0,47% -0,87% EUR Fejlett piaci / Globális
Egyszerű számtani átlag (csak alapok): 6,07% 1,86% 1,40%
(Forrás: Bamosz.hu)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Klasszis 2024: megvannak a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 15:46
A befektetési alapok vagyona tovább nőtt tavaly, meghaladta a 14 ezer  milliárd forintot, ami bő 50 százalékos emelkedés. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2024 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Gyurcsik Attila, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Tóth István lett.
Befektetési alapok Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 12:09
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG