8p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Lehman-válság 2009 márciusi mélypontja körül részvényt vásárolni nagyon jó ötlet volt, a főbb részvényindexek azóta két számjegyű éves növekedést értek el. A hazai részvénybefektetési alapok közül ugyan sokan meghaladták vagy megközelítették az évi tíz százalékos hozamot, a részvényindexek teljesítményét azonban csak nagyon keveseknek sikerült utolérniük.

Tíz éve, 2009. március 9-én volt a mélypont a Lehman-krachként is ismert pénzügyi válságban a tőzsdéken, legalábbis több fejlett piaci részvénytőzsdén. Magyarországon, záróáron mérve, március 12-én volt a legalacsonyabb a BUX index szintje, 9461,29 ponton. Azóta a mutató értéke 40 913 pontra emelkedett (ma kora délutánig), ami 432 százaléka az akkorinak. Vagyis több mint négyszeresére nőtt a magyar BUX értéke, ami éves szintre átszámolva, kerek tíz évre, 15,77 százaléknak felel meg.

Hogy mennyire nagy volt az árfolyamok ingadozása, azt jól jelzi, hogy nagyon nem mindegy, melyik napot hasonlítjuk melyik naphoz. Így 2009. március 9-től 2019. március 8-ig már csak 14,93 százalék volt a BUX hozama (lásd a kis táblázatot). A BUX egyébként kissé alulteljesített az amerikai részvénypiachoz képest, de jobban emelkedett, mint a japán vagy a német. (Osztalékokat is tartalmazó, úgynevezett total return indexekkel számolva.)

Hogyan teljesítettek eközben a hazai befektetési alapok? Az alapok és alsorozataik nagy száma miatt (több mint 700 befektetési jegy van jelenleg) most csak a részvényalapok befektetési jegyeit vizsgáljuk. Ezekből is van 54 olyan, amelyek már tíz éve is léteztek. Mintegy másfél tucatnyi közülük két számjegyű éves hozamot ért el azóta, sokan pedig legalább megközelítették az évi tíz százalékot. Ez a jó hír.

Egyes indexek hozama
2009. 2019. Növekedés Éves
márc. 9. márc. 8. (százalék) hozam (%)
BUX 10020,19 40288 302,07 14,93
DAX 3366,4 11458 240,36 13,03
S&P 500 672,88 2743,1 307,67 15,09
S&P 500 TR (total return) 1095,04 5476,4 400,11 17,46
Nikkei 225 TR (total return) 10790,33 33400,7 209,54 11,96
(A BUX és a DAX is total return típusú.)

A költségek sokat számítanak

Szomorúnak nevezhető az, hogy egyikük sem tudta utolérni az S&P 500 indexet, még az amerikai részvénypiacra szakosodott alapok sem. A BUX indexet is csak egy alap, a Concorde Részvény tudta túlszárnyalni, a német DAX-ot további három (táblázatunk a cikk végén). Ebből egyébként kettő BUX-követő indexalap, melyek összetétele a vezető indexünket követi. Hogy mégsem érik azt utol, annak azonban természetes okai vannak.

Bár az indexalapok, főleg az ETF-ek rendszerint alacsonyabb, sokszor jóval alacsonyabb költségekkel dolgoznak, mint az aktívan kezelt alapok, költségeik mindenképpen vannak. Így ha hajszálpontosan leképeznék az indexet, ami a fő céljuk, akkor sohasem érhetik utol, évi pár ezrelékkel mindenképpen

(A Budapesti Értéktőzsdén elérhető ETF-ekről írtunk nemrég “Vajon ebben a formában is érdemes nyugdíjra előtakarékoskodni?” címmel.)

Ne száz százalékban részvényt

Az aktívan kezelt részvényalapok költségei rendszerint jóval magasabbak. Az MNB korábbi években tett erről közzé kimutatásokat, azok alapján évi két százalék körülire tehetjük. Ez nyilván jelentősen rontja az alapok teljesítményét a költségeket egyáltalán nem tartalmazó, csupán elméleti részvényportfóliókat ábrázoló indexekhez képest.

A költségek azonban nem magyarázzák meg azt teljes mértékben, miért nem közelítették meg sokan jobban a piaci átlagot, azaz az indexeket. Nyilvánvalóan többről lehet szó, a befektetések oldaláról is kell legyen valami oka.

Az alapkezelők szervezete, a Bamosz szabályai alapján részvényalap az, amely hosszabb távon legalább tőkéjének 80 százalékát részvényekben tartja. Távolról sem minden részvényalap tölti fel mindig teljesen portfólióját részvényekkel, sőt, havi jelentéseket nézegetve inkább azt tapasztaljuk, hogy ez az eset nemigen fordul elő. (Kivéve az indexalapokat, azok általában 99-100 százalék részvényt tartanak.)

Mindig van egy kis pénzük

Aki próbálta, az tudja, hogy a tőzsdei hullámvölgyek alját eltalálni szinte lehetetlen. Egy módszer, hogy apránként, részletekben költjük el a rendelkezésre álló tőkét részvényekre. Rendszerint hagyva tartalékot arra, hogy további összegeket be tudjunk fektetni, ha az árak még lejjebb mennének. Emelkedés esetén pedig sokan apránként eladnak, hogy ha korrekció, esés érkezik, akkor megint olcsón be tudjanak vásárolni. Így mindig van valamennyi készpénzük, kötvényük, ami kevesebbet hozott, mint a részvény.

A 2008-as válság idején, főleg az ingatlanalapoknál az is jól látszott, hogy az alapok tőkéjének egy részét felettébb ajánlatos likvid eszközökben tartani. Ha ugyanis a befektetők nagyobb tömege akarja egyszerre kivonni a pénzét, akkor kell a pénztartalék. (A kisbefektetők hajlamosak esésben, gödörben pánikolni és olcsón eladni és emelkedésben, csúcsközelben drágán venni.)

A nagyon utált hossz

A történelem leginkább utált tőzsdei árfolyamemelkedésének (hosszának) nevezték éveken keresztül a 2009-ben kezdődött és tavaly őszig biztosan, de talán még ma is tartó periódust. Miközben a legtöbben azt várták, hogy jön az újabb összeomlás vagy korrekció, az indexek az idő nagyobb részében csak feljebb és feljebb araszoltak.

Sokan ezért nem vettek részvényt, vagy csak keveset, és bosszankodva nézték az árak emelkedését. A válság, a krach nagyon óvatossá tette őket. Vélhetően a magyar alapkezelők egy része sem volt ez alól kivétel, és nem mert túl nagy kockázatokat vállalni, túl sok részvényt vásárolni. Ez is hozzájátulhatott a mérsékelt teljesítményekhez.

Részvényalapok tíz éves évesített hozama, 2019. március 8.

Név

10 éves 5 éves 3 éves Deviza- Földrajzi kitettség
hozam hozam hozam nem
S&P 500 TR (total return) index 17,46%
Concorde Rv. 15,20% 9,16% 9,18% HUF Közép-Kelet-Európa
BUX index 14,93%
BUX ETF 14,32% 17,68% 15,66% HUF Hazai
Amundi USA DevizaRv. A 13,39% 10,62% 8,71% HUF Fejlett piaci / Észak Amerika
K&H Navigátor 13,39% 16,31% 14,20% HUF Hazai
DAX index 13,03%
OTP Ázsiai Ingatlan A 12,88% 8% 6,27% HUF Fejlett piaci / Ázsiai
OTP Ázsiai Ingatlan B 12,88% 7,58% 5,73% EUR Fejlett piaci / Ázsiai
Concorde Nemzetközi Rv. 12,73% 9,07% 8,81% HUF Fejlett piaci / Globális
K&H Amerika HUF 12,70% 6,69% 7,03% HUF Fejlett piaci / Észak Amerika
K&H Ingatlanpiaci 12,51% 5,34% 3,32% HUF Globális
Generali Mustang A 12,22% 9,70% 9,05% HUF Fejlett piaci / Észak Amerika
CIB Indexkövető 11,78% 14,73% 12,53% HUF Hazai
OTP Omega Fejlett Piaci Rv. A 11,40% 6,63% 7,22% HUF Fejlett piaci
CIB Fejlett Rv.piaci  HUF-A 11,21% 4,59% 7,25% HUF Fejlett piaci
OTP Quality B 11,21% 7,93% 11,36% HUF Közép-Kelet-Európa
K&H Ázsia Alap 11,18% 9,52% 10,19% HUF Egyéb feltörekvő / Ázsiai
Erste Stock Hungary Indexkövető Rv. 10,97% 17,58% 16,04% HUF Hazai
OTP Planéta Feltörekvő A 10,62% 8,35% 10,34% HUF Egyéb feltörekvő / globális
Concorde Közép Európai Rv. 10,60% 5,45% 11,48% HUF Közép-Kelet-Európa
OTP Quality 9,89% 6,65% 10,03% HUF Közép-Kelet-Európa
AEGON Nemzetközi Rv. 9,52% 6,44% 6,64% HUF Fejlett piaci
Aegon Nemzetközi Rv. B 9,52% 6,01% 6,08% EUR Fejlett piaci
Aegon Közép-Európai Rv. B 9,51% 3,91% 8,48% EUR Közép-Kelet-Európa
K&H Unió 9,51% 3,83% 5,73% HUF Fejlett piaci / Európa
OTP Közép-Európai Rv. 9,42% 4,84% 7,55% EUR Közép-Kelet-Európa
Amundi Selecta A 9,16% 2,54% 1,91% HUF Fejlett piaci / Európa
Dialóg Expander Rv. 9,16% 0,32% 11,78% HUF Feltörekvő Európa
Raiffeisen Nemzetközi Rv.  A 8,94% 6,54% 6,25% HUF Globális
AEGON Ázsia B 8,90% 7,59% 8,18% EUR Globális
AEGON Ázsia A 8,89% 8% 8,71% HUF Globális
AEGON Közép-Európai Rv. A 8,80% 4,34% 9,05% HUF Közép-Kelet-Európa
Amundi Magyar Indexkövető Rv. 8,74% 15,26% 13,12% HUF Hazai
Generali Gold A 8,25% 4,46% 10,34% HUF Közép-Kelet-Európa
CIB Feltörekvő Rv.piaci 8,16% 2,31% 6,55% HUF Egyéb feltörekvő / globális
AEGON Russia 7,95% 6,27% 12,81% HUF Feltörekvő Európa/ Oroszország
K&H Feltörekvő Piaci 7,50% 5,54% 7,83% HUF Egyéb feltörekvő
BF Money Fejlett Piaci Rv. 7,24% 5,77% 8,50% HUF Fejlett piaci
MKB Bonus Rv. 7,23% 3,57% 9,14% HUF Közép-Kelet-Európa
CIB Közép-európai Rv. HUF-A 7,22% 2,89% 8,63% HUF Közép-Kelet-Európa
Raiffeisen Rv. A 7,22% 5,06% 7,71% HUF Közép-Kelet-Európa
K&H Közép Európai Rv. 7,01% 2,77% 8,59% HUF Közép-Kelet-Európa
Aegon MegaTrend  A 6,68% 2,48% -0,76% EUR Globális
Aegon MegaTrend  B 6,68% 2,86% -0,24% HUF Globális
Amundi Aranysárkány 6,49% 6,17% 6,58% HUF Egyéb feltörekvő / Ázsiai
Amundi Közép-Európai Rv. A 6,47% 4,80% 9,46% HUF Közép-Kelet-Európa
K&H Öko 6,46% 1,86% 4,97% HUF Globális
BF Money Közép-Európai Rv. 6,45% 3,22% 7,65% HUF Közép-Kelet-Európa
BF Money Közép-Európai Rv. E 6,43% 2,96% 7,02% EUR Közép-Kelet-Európa
Generali Arany Oroszlán A 6,20% 1,62% 3,98% HUF Fejlett piaci / Európa
Generali Fejlődő Piaci Rv.  A 5,88% 4,40% 6,02% HUF Egyéb feltörekvő / globális
OTP Klímaváltozás 130/30 A 5,79% 5,14% 11,83% HUF Globális
MKB Európai Rv. 5,54% 3,69% 5,94% HUF Fejlett piaci / Európa
Erste Közép-Európai Rv. 5,40% 4,83% 9,66% HUF Közép-Kelet-Európa
BF Money EMEA Rv. 4,65% 2,85% 6,42% EUR Egyéb feltörekvő / EMEA
AEGON IstanBull A 4,04% -2,97% -10,49% HUF Feltörekvő Európa/ Törökország
(Forrás: Bamosz.hu)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 12:09
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG