Így hatol be a mikroműanyag az emberi szervezetbe

A történet egyetlen poliészterszállal indulhat – például amely egy olcsó, rózsaszín akrilpulóverből szakad ki, miközben a mosógépben forog. Egyetlen mosási ciklus akár 700 ezer apró műanyagrészecskét és szálat is a lefolyóba sodorhat. Ezután a szennyvízvezetéken át folytatja az útját, mikroméretű szintetikus társai milliárdjával együtt – írja a The Guardian.

Sorsa gyakran a szennyvíziszap, amelyet trágyaként használnak a földeken az Egyesült Államokban és Európában – így a talaj a mikroműanyagok egyik legnagyobb tározójává válik.

Egy walesi szennyvíztisztítóban például az iszap tömegének 1 százalékát műanyag alkotta.

A talajban

Akár vízzel, akár iszappal jut a földekre, apró szálunk beépül a talaj ökoszisztémájába. Egy föld alatt élő féreg könnyen összetévesztheti egy gyökérrel vagy elhalt levéldarabbal – és elfogyasztja.

Csakhogy a műanyag nem bomlik le, mint a szerves anyag.

Egy áprilisi tanulmány szerint a földigiliszták közel harmada hordoz mikroműanyagot. Ugyanez igaz a csigák és meztelencsigák negyedére, akik legelészés közben nyelik le az apró szennyeződéseket. Még a lepkék hernyói is fogyasztanak belőlük, valószínűleg szennyezett levelekkel táplálkozva.

A műanyag a féreg testében emésztési zavarokat okoz: kevésbé hatékonyan tudja feldolgozni a tápanyagot, és akár le is fogyhat. A külső tünetek gyakran rejtve maradnak, de a kár valós: a mikroműanyagot fogyasztó rovarok lassabban nőnek, termékenységük csökken, míg az állatoknál máj-, vese- és emésztőrendszeri elváltozásokat okozhat.  Még a talaj legapróbb lakóira, például fonálférgekre és atkákra is negatív hatással van – pedig ezek az élőlények nélkülözhetetlenek a talaj termékenységének fenntartásában.

Miközben a tengeri műanyagszennyezésről rengeteget hallani, egy ENSZ-jelentés szerint a talaj több mikroműanyagot tartalmaz, mint az óceánok. Ez nemcsak a talajban lévő élőlények egészségét veszélyezteti, hanem a tápláléklánc alapját képezőekét is – bogarakét, csigákét.

Tovább felfelé a táplálékláncban

Egy külvárosi kertben egy sün egyetlen éjszaka alatt tucatnyi gerinctelen állatot fal fel – és ezzel együtt a bennük lévő mikroműanyagokat is. Egy kutatás szerint 189 sün ürülékének elemzése során 36 esetben találtak műanyagot. Az egyik például 12 poliészterszálat tartalmazott, köztük rózsaszín darabokat is. De ha nem sün, gondoljunk egerekre, pockokra vagy patkányokra – ők is esznek műanyagot, akár közvetlenül, akár szennyezett táplálékon keresztül. A rovarokat fogyasztó madarak – mint például rigók vagy feketerigók – is áldozatai lehetnek a szennyezésnek.

Egy újabb tanulmány szerint már a madarak tüdejében is kimutatták a mikroműanyagokat, mert belélegezni is képesek őket.

„A mikroműanyagok ma már a tápláléklánc minden szintjén jelen vannak” – mondja Fiona Mathews, a Sussexi Egyetem környezetbiológusa. Húsban, tejben, vérben – a haszonállatok szervezetében is jelen vannak ezek a részecskék.

Az emberek – a tápláléklánc csúcsán – évente legalább 50 ezer mikroműanyag-részecskét fogyasztanak el, élelmiszeren, vízen és a belélegzett levegőn keresztül. Műanyagdarabokat találtak már az emberi vérben, spermában, tüdőben, anyatejben, csontvelőben, méhlepényben, herékben – sőt még az agyban is.

A műanyag a „gazdaállatnál” jóval tovább él

A poliészterszál tovább él – még akkor is, amikor a gazdaállat, amely megemésztette, elpusztul. A test lebomlik, de a szál túléli, és visszajut a talajba. A gazda szánt, vet – és újra elindul a körforgás. De akár hamarabb is útra kelhet: ha a talaj kiszárad és porlik, az erős szél könnyen felkapja és elsodorja. Heves esőzés esetén a folyókba is belemosódhat – így jut vissza a tengerbe.

Ezt a körkörös mozgást a tudósok „műanyagspirálnak” nevezik.

Egy kutatás szerint évente annyi mikroműanyag rakódik le az amerikai nemzeti parkokra – például a Grand Canyonra vagy a Joshua Tree-re –, amennyi 300 millió műanyag palacknak felel meg. A Föld legtávolabbi pontjai sem mentesek a szennyezéstől. Egy kutató 12 ezer ezer mikroműanyag részecskét talált literenként az arktiszi tengeri jég mintáiban, amelyeket az óceáni áramlatok sodornak oda, és a szél fúj be a jeges kontinensre.

Nem bomlik le, csak felaprózódik: a nanoműanyagok

Az idő múlásával a műanyagszál még mindig nem bomlott le, csak darabokra töredezett, és apró részecskék formájában tovább szennyezi a levegőt, a vizet és a talajt. Ezek a parányi törmelékek annyira kicsivé válhatnak, hogy képesek áthatolni a növények gyökérsejtjeinek falán, miközben azok tápanyagokat vesznek fel a földből. Kutatások szerint a levelekben és a termésekben is kimutathatók nanoműanyagok, amelyek bejutva akadályozhatják a fotoszintézist. A növények mikroszkopikus rendszereiben ezek a szálak eltömítik a víz- és tápanyagcsatornákat, károsítják a sejteket, sőt mérgező vegyületeket is kibocsáthatnak.

Olyan alapvető élelmiszerekben, mint a búza, a rizs vagy a saláta, már kimutatták a jelenlétüket – így juthatnak be közvetlenül az emberi táplálékláncba.

A fekete műanyagtakaró

Az 1950-es vége óta elsősorban fekete műanyag fóliákat kezdtek a mezőgazdasági növényterjesztésben használni. A növények köré a talajra terítették a víz megtartása, az öntözési igény csökkentése, valamint a gyomok és rovarok elleni védekezés érdekében, amelyek így nem tudtak olyan könnyen behatolni a műanyaggal csomagolt talajba – írja az Equal Times.

Ez a „műanyagtermesztés” a mezőgazdasági gyakorlat részévé vált, és a műanyaggal termesztett növények rövid távon magasabb hozamot biztosítanak, míg hosszú távon a műanyag mezőgazdasági használata mérgező talajokat hozhat létre, amelyek taszítják a vizet ahelyett, hogy elnyelnék, ami potenciálisan katasztrofális probléma lehet. Ez talajeróziót és port okoz, a talajmikrobák, rovarok és gombák közötti ősi szimbiotikus kapcsolatok felbomlását, amelyek segítenek életben tartani a növényeket.

Nyolcmilliárd tonna műanyag – és egyre csak gyűlik

Egy feni, szerény rózsaszín műanyagszál képes bejárni az egész világot, útközben darabjaira hullani, és szinte minden ökoszisztéma mélyére behatolni – még a természet legtávolabbi zugaiba is. Ha egyszer útnak indul, szinte lehetetlen visszaszerezni.

A terjedésének legbiztosabb módja a megelőzés: még azelőtt, hogy a giliszta lenyelné, mielőtt a talajba kerülne, még a mosás előtt – sőt, még mielőtt a pulóver elkészülne.

Az 1950-es évek óta az emberiség több mint 8,3 milliárd tonna műanyagot állított elő – ez körülbelül egymilliárd elefánt tömegének felel meg. A műanyag ott van a csomagolásainkban, a ruháinkban, a mezőgazdaságban és a háztartási eszközeinkben – az élet szinte minden területén.

Gyártói felelősség

A divatcégek, az üdítőital-óriások, a szupermarketláncok és a nagy mezőgazdasági vállalatok azonban nem vállalnak felelősséget a szennyezésért – figyelmeztet Emily Thrift, a Sussexi Egyetem kutatója, aki a műanyagok környezeti hatásaival foglalkozik.

Szerinte bár az egyéni fogyasztók tehetnek lépéseket a csökkentés érdekében, nem szabad azt gondolniuk, hogy a felelősség kizárólag az övék. „Ha ekkora mértékű pazarlást hoztunk létre, annak valamilyen következménnyel kell járnia” – mondja. „Őszintén hiszem, hogy amíg nincsenek olyan politikák és eszközök, amelyek elszámoltathatóvá teszik a nagyvállalatokat, addig valódi változás sem várható” – mondta a kutató.

Egy 2020-ban publikált és a CNBC által ismertetett tanulmány szerint a petrolkémiai vállalatok viselik a legnagyobb felelősséget az egyszer használatos műanyaghulladékokért. A világ egyszer használatos műanyaghulladékának több mint fele 20 petrolkémiai vállalattól származik, az ExxonMobilt nevezték meg a legnagyobb vétkesnek. Az egyszer használatos műanyagok kilencven százalékát mindössze 100 vállalat gyártja – teszi hozzá a Forbes.