11p
A legjobb hozamot kelet-európai befektetésekkel lehetett elérni, a legrosszabb teljesítményt pedig egyes feltörekvő, egzotikus vidékek részvényei okozták.
Isztambuli felhőkarcolók

Van egy olyan befektetési stratégia, hogy „vedd meg és tartsd”, amit lehet indexvásárlással is kombinálni, azaz részvényindexet, indexkövető alapot venni alacsony költségekkel. Ennek az iskolának a képviselői szerint nem érdemes aktívan kezelt, a részvények között szelektálni próbáló alapokba fektetni, mert a költségek magasak, a vagyon kezelői pedig nagy átlagban nem vagy csak alig tudják megverni a piacot.

Ez az év egyelőre ezen iskolát látszik igazolni, mert a magyarországi részvényalapok között a BUX-ba fektető indexalapok érték el kilenc hónap alatt messze a legjobb, évesítetlenül is húsz százalék feletti hozamokat. Hála persze a BUX index év eleji szép emelkedésének. (Lásd a táblázatot a cikk végén.)

A BUX csak behozta a lemaradás egy részét

Csakhogy ez a „vedd meg és tartsd” („buy and hold”) stratégia hosszú-hosszú évekre ajánlott, ugyanezek az alapok három és öt évre már nem értek el ilyen szép hozamot. A BUX index ugyanis az idén több évnyi lemaradás egy részét hozta be, több éves távon korántsem teljesített olyan jól, mint a nyugat-európai vagy észak-amerikai tőzsdeindexek.

A BUX az egyik legjobban teljesítő index volt az idén szeptemberig több tucat fontosabb tőzsdemutató, negyedik helyen állt Lettország, a német technológiai részvények indexe és Izland mögött. (Erről itt írtunk részletesebben.) Az euró/forint keveset változott, a forint ereje tehát nem befolyásolta annyira a részvényalapok teljesítményét.

A dollár/forint 7,5 százalékos emelkedése már annál inkább, a forintban jegyzett, de dollárban befektető alapok teljesítményét szépen megnövelhette. Az S&P 500 amerikai részvényindex viszont esett 6,7 százalékot, így ha egy alap egyszerűen ilyen indexet vett dollárban, majdnem nullán jött volna ki. Sőt az alap szokásos költségei miatt negatívba is mehetett.

A világátlag nagyot esett

A kis mértékben eső német DAX index és az enyhén csökkenő euró/forint árfolyam kombinációjával is hasonlóképp jártunk volna. Azaz a fontosabb fejlett piaci részvénypiacok nem hoztak az idén semmit. A feltörekvő piaciak még annyit sem, így az MSCI World globális részvényindex 7,5 százalékos első kilenc havi esése igencsak megnehezítette a globálisan gondolkodó részvénybefektetők dolgát.

 

Ennek fényében érthetőbb, hogy az összes, szám szerint 112 létező részvény-befektetési jegy hozamainak egyszerű átlaga csak mínusz 2,4 százalék volt az idén, és mínusz 10 százalék az utóbbi fél évben. (Az idén jó lett volna májusban eladni és ősszel visszatérni, ahogy a népszerű mondás tartja.)

 

A világ legutáltabb részvénypiaca az élen

Néha az utolsókból lesznek az elsők, néha nem. A BUX-alapok után a következő szép teljesítményű kategória az oroszországi részvényalapoké, még ha ez csak pár alapot is jelent. Hozamuk szintén két számjegyű, 13-17 százalékos volt. Ez annak fényében meglepő, hogy korábban igencsak temették ezt a piacot, az orosz rubel pedig valósággal összeomlott. "Oroszország a világ egyik legutáltabb részvénypiaca" - mondta nemrég a híres Jim Rogers.

A lista csúnyábbik végén a török, latin-amerikai és afrikai, illetve általában feltörekvő piaci alapok álltak. Ebben annak is lehetett szerepe, hogy az utóbbi hónapokban egyes feltörekvő devizák, mint a brazil reál vagy a török líra igencsak sokat estek.

Összességében az alapok hozama nagyon széles sávban szóródott, plusz 24,9 és mínusz 27,5 százalék között. Persze az is igaz, hogy nagyon sokféle régiót és befektetési politikát gyűjt össze a részvényalap-kategória.

Részvényalapok hozamai
(2015. szeptember 30., éven belül nem évesített)
Alap neve Földrajzi kitettség Deviza Év elejétől 6 hó 1 év 3 év 5 év
BUX ETF (OTP) Hazai HUF 24,9% 3,8% 16,1% 3,4% -2,6%
K&H Navigátor Hazai HUF 23,8% 3,3% 14,7% 2,7% -2,7%
Allianz Indexkövető Rv. Hazai HUF 23,8% 3,5% 14,9% 2,2% -3,7%
Pioneer Magyar Indexkövető Rv. Hazai HUF 22,5% 2,3% 13,7% 3,4% -2,8%
CIB Indexkövető Hazai HUF 22,3% 2,4% 13,2% 1,3% -4,5%
Erste Stock Hungary Indexkövető Rv. Hazai HUF 22,0% 3,3% 13,8% 2,3% -3,8%
OTP Orosz Rv. B Feltörekvő Európa/ Oroszo. HUF 16,8% -5,4% -15,9% -6,2%
OTP Orosz Rv. C Feltörekvő Európa/ Oroszo. EUR 16,8% -9,8% -17,3% -9,9% -4,3%
OTP Orosz Rv. A Feltörekvő Európa/ Oroszo. HUF 16,2% -5,7% -16,5% -6,9% -2,0%
Aegon Russia I Feltörekvő Európa/ Oroszo. HUF 14,4% -4,5% -13,7% -6,2%
Aegon Russia PI Feltörekvő Európa/ Oroszo. PLN 14,4% -5,4% -13,2%
Aegon Russia Feltörekvő Európa/ Oroszo. HUF 13,7% -4,9% -14,7% -7,5% -3,6%
Aegon RUSSIA P Feltörekvő Európa/ Oroszo. PLN 13,7% -5,8% -14,3% -9,5%
Concorde Rv. Hazai HUF 8,4% -0,5% 8,3% 17,0% 10,4%
Pioneer Selecta I Fejlett piaci / Európa HUF 7,5% -4,7% 10,8% 16,8%
Pioneer Selecta A Fejlett piaci / Európa HUF 6,9% -5,0% 9,9% 15,8% 11,8%
Erste Európai Rv. Alapok Al. Fejlett piaci / Európa HUF 6,8% -4,3% 11,3% 15,6% 9,2%
Erste Stock Global HUF Alapok Al. Globális HUF 6,5% -8,1% 13,0%
OTP Klímaváltozás 130/30 B Globális EUR 6,0% -6,4% -2,5% 14,4%
OTP Klímaváltozás 130/30 A Globális HUF 5,5% -2,2% -1,6% 18,3% -0,3%
OTP Quality B Közép-Kelet-Európa HUF 5,1% -2,5% 0,8% 4,5% 0,8%
OTP Közép-Európai Rv. Közép-Kelet-Európa EUR 4,6% -7,6% -2,0% -0,4% -3,3%
OTP Omega Fejlett Piaci Rv. B Fejlett piaci EUR 4,3% -10,1% 6,7% 11,2%
OTP Quality Közép-Kelet-Európa HUF 4,2% -3,1% -0,4% 3,3% -0,4%
OTP Omega Fejlett Piaci Rv. A Fejlett piaci HUF 3,8% -6,1% 7,7% 15,0% 11,3%
Raiffeisen Rv. Közép-Kelet-Európa HUF 3,4% -3,8% -1,9% 1,0% -1,3%
Erste Közép-Európai Rv. Alapok Al. Közép-Kelet-Európa HUF 1,9% -4,6% -5,5% -0,8% -3,2%
Pioneer Közép-európai Rv. I Közép-Kelet-Európa HUF 1,7% -5,9% -3,9% 2,8% 0,4%
Concorde Nemzetközi Rv. Fejlett piaci / Globális HUF 1,0% -7,9% 6,5% 14,0% 12,8%
Aegon Climate Change Fejlett piaci EUR 1,0% -14,9% 5,6% 12,6% 4,8%
K&H Unió EUR Fejlett piaci / Európa EUR 0,8% -14,3% 0,0% 6,9% 4,7%
OTP Fundman Rv. B sor. Egyéb feltörekvő / EMEA HUF 0,7% -8,6% -9,0%
Pioneer Közép-Európai Rv. Közép-Kelet-Európa HUF 0,7% -6,5% -5,2% 1,5% -0,9%
Aegon Climate Change B Fejlett piaci HUF 0,5% -11,1% 6,6% 16,4% 7,4%
Pioneer USA DevizaRv. I Fejlett piaci / Észak Amerika HUF 0,5% -6,2% 12,5% 19,4%
GE Money Közép-Európai Rv. E Közép-Kelet-Európa EUR 0,4% -9,4% -6,0% -2,4% -3,3%
OTP Fundman Rv. C sor. Egyéb feltörekvő / EMEA EUR 0,3% -13,0% -10,9%
K&H Unió Fejlett piaci / Európa HUF 0,3% -10,4% 1,3% 10,4% 7,4%
Aegon Közép-Európai Rv. I Közép-Kelet-Európa HUF 0,3% -4,5% -5,1% 4,1%
Aegon Közép-Európai Rv. B Közép-Kelet-Európa EUR 0,2% -8,9% -6,6% -0,1% -0,5%
Pioneer USA DevizaRv. A Fejlett piaci / Észak Amerika HUF -0,1% -6,6% 11,6% 18,4% 16,1%
OTP Fundman Rv. A sor. Egyéb feltörekvő / EMEA HUF -0,2% -9,1% -10,0%
K&H Ingatlanpiaci Globális HUF -0,2% -7,6% 9,5% 9,5% 10,2%
Aegon Közép-Európai Rv. A Közép-Kelet-Európa HUF -0,2% -4,8% -5,7% 3,4% 0,6%
MKB Bonus Rv. Közép-Kelet-Európa HUF -0,5% -6,5% -6,1% 0,8% -2,3%
GE Money Közép-Európai Rv. Közép-Kelet-Európa HUF -0,6% -5,1% -5,1% 0,6% -0,9%
GE Money Közép-Európai Rv. U Feltörekvő Európa HUF -0,6% -5,1% -5,1%
Concorde Közép Európai Rv. Közép-Kelet-Európa HUF -0,7% -6,2% -5,0% 3,0% 1,0%
Aegon Nemzetközi Rv. I Fejlett piaci HUF -0,7% -8,8% 3,6%
MKB Észak-Amerikai Rv. Fejlett piaci / Észak Amerika HUF -0,7% -2,6% 7,4% 13,6%
Aegon Nemzetközi Rv. B Fejlett piaci EUR -0,9% -13,2% 1,6% 8,8% 6,3%
Generali Gold B Közép-Kelet-Európa EUR -1,3% -10,3% -6,8% -1,9%
GE Money Közép-Európai Rv. CZK Közép-Kelet-Európa CZK -1,3% -10,4% -7,0% 0,2%
Raiffeisen Nemzetközi Rv. Alapok Al. Globális HUF -1,3% -8,0% 2,5% 10,2% 9,1%
Aegon Nemzetközi Rv. Fejlett piaci HUF -1,4% -9,3% 2,5% 12,5% 8,9%
Generali Gold A Közép-Kelet-Európa HUF -1,6% -6,2% -6,3% 1,2% -1,5%
Dialóg Konvergencia Rv. Feltörekvő Európa HUF -1,7% -5,0% -11,6% -4,4% -5,4%
GE Money Fejlett Piaci Rv. Fejlett piaci HUF -1,8% -8,7% -0,7% 6,0% 4,8%
GE Money Fejlett Piaci Rv. U Globális HUF -1,8% -8,7%
Generali Arany Oroszlán B Fejlett piaci / Európa EUR -2,1% -14,9% -3,8% 6,0%
MKB Európai Rv. Fejlett piaci / Európa HUF -2,2% -9,5% -0,9% 9,8% 2,3%
CIB Fejlett Rv.piaci Fejlett piaci HUF -2,3% -8,3% -1,0% 8,7% 7,7%
Generali Arany Oroszlán A Fejlett piaci / Európa HUF -2,4% -11,0% -3,3% 9,5% 5,3%
CIB Közép-európai Rv. Közép-Kelet-Európa HUF -2,4% -6,9% -7,7% -0,1% -1,5%
K&H Közép Európai Rv. Közép-Kelet-Európa HUF -2,5% -7,1% -8,0% 1,0% -1,4%
Pioneer Aranysárkány Egyéb feltörekvő / Ázsiai HUF -2,7% -12,5% 0,9% 7,8% 3,2%
Generali Mustang A Fejlett piaci / Észak Amerika HUF -3,2% -7,5% 5,8% 14,5% 14,4%
Takarék FHB Nemzetközi Rv. Közép-Kelet-Európa HUF -3,6% -9,7% -10,2% -4,1% -5,1%
Generali IC Ázsiai Rv. Egyéb feltörekvő / Ázsiai HUF -3,9% -11,1% 3,0% 8,7%
OTP Ázsiai Ingatlan B Fejlett piaci / Ázsiai EUR -4,1% -15,9% -1,0% 3,3% 6,4%
K&H Amerika Fejlett piaci / Észak Amerika HUF -4,5% -8,1% -1,1% 12,0% 13,2%
OTP Ázsiai Ingatlan A Fejlett piaci / Ázsiai HUF -4,6% -12,1% -0,1% 6,8% 9,0%
Aegon Ázsia B Globális EUR -4,6% -18,5% 0,5% 4,0% 2,2%
K&H Öko Globális HUF -4,6% -10,7% -6,0% 10,3% 5,1%
K&H Ázsia Egyéb feltörekvő / Ázsiai HUF -4,9% -14,7% 1,5% 6,8% 4,3%
Aegon Lengyel Rv. I Közép-Kelet-Európa PLN -5,0% -8,3% -11,2% 0,9%
Aegon Ázsia A Globális HUF -5,1% -14,8% 1,5% 7,6% 4,7%
Aegon Lengyel Rv. B Közép-Kelet-Európa HUF -5,1% -7,5% -11,8% 2,4%
GE Money FTS Globális HUF -5,4% -10,5% -7,5% 5,0%
Reálszisztéma-Marco Polo Nemzetközi Rv. Globális HUF -6,1% -5,8% -31,1% -20,1%
OTP Planéta Feltörekvő B Egyéb feltörekvő / globális EUR -6,4% -18,9% -8,2% 1,2%
OTP Planéta Feltörekvő A Egyéb feltörekvő / globális HUF -6,8% -15,3% -7,3% 4,6% 2,6%
Concorde Hozamfizető Szárm. Globális EUR -6,9% -15,6% -11,5%
GE Money EMEA Rv. Egyéb feltörekvő / EMEA EUR -8,5% -17,5% -15,0% -8,0% -4,9%
Generali Fejlődő Piaci Rv. Alapok Al. A Egyéb feltörekvő / globális HUF -8,7% -14,2% -8,5% 0,0% -1,3%
K&H Feltörekvő Piaci Egyéb feltörekvő HUF -8,8% -15,2% -8,3% -0,3% -0,5%
Raiffeisen EMEA Rv. Egyéb feltörekvő / EMEA - Közel-Kelet és Afrika HUF -8,8% -13,3% -11,8% -3,5% -1,3%
Generali Főnix Távol-Keleti Rv. Alapok Al. Egyéb feltörekvő / Távol-Kelet HUF -9,3% -16,1% -6,5% 2,2%
GE Money EMEA Rv. HUF Egyéb feltörekvő / EMEA HUF -9,4% -13,5% -14,3% -5,1%
GE Money EMEA Rv. CZK Egyéb feltörekvő / EMEA CZK -10,1% -18,4% -16,0% -5,5%
Equilor Közép-európai Rv. Közép-Kelet-Európa HUF -10,3%
Generali Mustang B Fejlett piaci / Észak Amerika USD -10,4% -8,3% -6,8% 5,8%
CIB Feltörekvő Rv.piaci Egyéb feltörekvő / globális HUF -10,6% -16,0% -14,0% -3,3% -2,9%
Equilor Noé Nemzetközi Rv. Globális HUF -11,4%
Aegon IstanBull T Feltörekvő Európa/ Töröko. TRY -12,4% -8,8% -0,7% 3,3%
GE Money Feltörekvő Rv. Egyéb feltörekvő / globális HUF -13,4% -15,9% -14,9% -3,3% -3,8%
GE Money Feltörekvő Rv. U Feltörekvő Európa HUF -13,4% -15,9% -14,9%
GE Money Feltörekvő Piaci Rv. CZK Egyéb feltörekvő / globális CZK -14,0% -20,6% -16,5% -3,7%
Generali Fejlődő Piaci Rv. Alapok Al.  B Egyéb feltörekvő / globális USD -15,4% -14,8% -19,3% -7,5%
OTP Afrika B Egyéb feltörekvő / Afrikai HUF -15,9% -17,9% -22,6% -3,5%
OTP Afrika C Egyéb feltörekvő / Afrikai EUR -15,9% -21,7% -23,9% -7,3%
OTP Afrika A Egyéb feltörekvő / Afrikai HUF -16,3% -18,2% -23,1% -4,1%
Dialóg Ingatlanfejlesztő Rv. Feltörekvő Európa HUF -17,0% -16,0% -23,7% 1,8% -3,9%
Generali Amazonas Latin-Amerikai Rv. Egyéb feltörekvő / Latin-Amerika HUF -22,3% -18,9% -28,0% -11,4%
Aberdeen Latin-Amerika Rv. Egyéb feltörekvő / Latin-Amerika HUF -26,1% -23,3% -35,3% -13,3%
OTP Török Rv. B Feltörekvő Európa/ Töröko. HUF -26,5% -19,6% -14,1% -3,9%
OTP Török Rv. C Feltörekvő Európa/ Töröko. EUR -26,5% -23,3% -15,5% -7,7% -7,5%
OTP Török Rv. A Feltörekvő Európa/ Töröko. HUF -26,9% -19,8% -14,7% -4,5% -5,2%
Aegon IstanBull I Feltörekvő Európa/ Töröko. HUF -27,0% -20,1% -14,2% -4,7%
Aegon IstanBull Rv. PL Közép-Kelet-Európa PLN -27,1% -20,8% -13,7%
Aegon IstanBull A Feltörekvő Európa/ Töröko. HUF -27,5% -20,4% -15,1% -6,0% -5,2%
Aegon IstanBull Rv. P Közép-Kelet-Európa PLN -27,5% -21,1% -14,5% -8,1%
Súlyozatlan számtani átlag: -2,4% -10,0% -4,8% 2,6% 1,5%
(Forrás: Bamosz.hu)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28010 27710 28050 +0,50% 0 0 6 231 786 500 HUF 2025-07-07 17:11:09
MOL 2982 2964 3000 -1,13% 0 0 534 289 282 HUF 2025-07-07 17:05:20
MTELEKOM 1782 1760 1782 +0,79% 0 0 352 349 660 HUF 2025-07-07 17:05:28
RICHTER 10040 10030 10230 -1,38% 0 0 739 437 790 HUF 2025-07-07 17:06:47
OPUS 595 589 596 +0,34% 0 0 89 495 390 HUF 2025-07-07 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Hold Alapkezelő: Aki tud hosszú távon gondolkodni, tartson több részvényt vagy részvényalapot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 16. 15:01
A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott Hold Alapkezelő két szakemberével, Móricz Dániel befektetési vezetővel és Tuli Péter intézményi üzletágvezetővel részletesen kielemeztük a jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatokra ható tényezőket.
Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
Befektetési alapok Infláció vagy növekedés? Mi aggasztja most jobban a szakértőket?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. május 28. 09:23
Bebesy Dániellel, az Erste Alapkezelő kötvényportfólió-menedzserével a világpiacon zajló feszültségekről és azok magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgettünk. A szakértő devizás kötvényalapjával harmadik helyezést ért el az idén a Privátbankár.hu szavazásán.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG