Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
5p

Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföldterület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2 százalékos árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát. Az idén júniusban induló állami földárverések, illetve az erőteljes inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, ami még magasabb szintekre hajthatja az árakat.

A 2021. évi 1,932 millió forintról tavaly 1,994 millióra, 3,2 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára a NAV – egyelőre nem teljeskörű – adatai alapján. A legnagyobb mértékben (13 százalékkal) Győr-Moson-Sopron vármegyében emelkedtek az árak, s még Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom állnak 10 százalék feletti értékkel. Másik végletként, közel 10 százalékos csökkenést pedig Veszprém vármegyében látunk – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből. (Pest vármegyében sajnos a hiányos adatok nem teszik lehetővé az elemzést.)

Drága Magyarország! Fotó: OTP Jelzálogbank
Drága Magyarország! Fotó: OTP Jelzálogbank

„A legdrágább vármegye 2022-ben Győr-Moson-Sopron volt 2,51 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér lépte át a 2,4 milliós szintet. Továbbra is Nógrád a legolcsóbb vármegye; egyedül itt nem éri el az 1,5 millió forintot az átlagos hektárár”

– mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2022-ben legnagyobb mértékben az erdő- és szántóterületek drágultak, mindkettő 7,3 százalékkal – írja a bank. Hozzáteszik, a kert–gyümölcsös kategória 1,7 százalékos áremelkedését a szőlők és gyepterületek minimális, 0,1-0,2 százalékos árnövekedése követte.

Az OTP Jelzálogbank szerint a termőföldpiac tavaly látványosan szűkült. A megelőző évi 50,6 ezerről – azzal időarányosan – 2022-ben 40,8 ezerre, mintegy 19 százalékkal csökkent az adásvételek száma. A tranzakciószám csak Zalában nőtt, 7 százalékkal. A másik végletet Baranya és Fejér vármegye adja, ahol több mint 30 százalékkal csökkent az adásvételek száma.

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva 21 százalékos visszaesést látunk 2022-ben. Az eladásban érintett földterület csökkenése tehát meghaladja a tranzakciószám csökkenés mértékét, azaz átlagosan valamivel kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2021-ben. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2022-ben összességében nagyjából 37,8 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.

Míg 2016-ban még hét vármegyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen vármegye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 4,5 ezer hektárt tavaly Bács-Kiskun vármegyében értékesítették. A másik véglet Baranya és Komárom-Esztergom vármegye 4-500 hektárral. Az eladott termőföldterület két vármegyében, Tolnában és Zalában nőtt az elmúlt évben 9, illetve 34 százalékkal. Csongrád-Csanád és Fejér vármegyében viszont közelítette a 40 százalékot a visszaesés mértéke – áll az elemzésben.

Az országos forgalom közel kétharmadát adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 28 százalékkal csökkent tavaly a forgalom; a NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 23,6 ezer hektár volt az eladott szántóterület mérete 2022-ben. A kert-gyümölcsös művelési ág esetében a szántóénál is nagyobb volt a visszaesés (mínusz 33 százalék), míg a gyepterületeknél mínusz 24 százalék, a szőlőknél pedig mínusz 14 százalék ez az arány. Az erdőterületek forgalma ugyanakkor 19 százalékkal bővült tavaly.

A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát – írja az elemzés. Ahogy a 2008-ban indult gazdasági világválság idején, úgy a koronavírus járvány miatt megváltozott környezetben is ellenállónak bizonyult. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan 3,2-szeresére növelte árát 2022-re – áll az OTP Jelzálogban közleményében.

„A termőföld töretlen áremelkedésének főbb okai a növénytermesztés magas jövedelmezősége, az ágazathoz kapcsolódó támogatások nagysága és a legalább öt éves haszonbérbe adásból származó jövedelem adómentessége. A piacra ugyancsak hatása lesz a Magyar Állam által idén júniusban induló, mintegy 22 ezer hektárt érintő árveréseknek, emellett az inflációs környezet is élénkítheti a forgalmat és tovább hajthatja az árakat”

– sorolja az összefüggéseket Szabó István, az OTP vállalati és agrár ügyvezető igazgatója. A termőföld-piacra ugyancsak hat a 2023-tól új szabályok szerint működő EU-s támogatási ciklus. Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható.

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Így változott a legfontosabb élelmiszerek ára augusztusban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 08:47
Gyakorlatilag változatlan maradt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke augusztusban az előző hónaphoz képest, mivel a hús, a cukor és a növényi olaj árának emelkedése ellensúlyozta a gabona- és tejtermékek árának csökkenését az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Agrár Folytatódik a vámháború, most Kína intett be az európai sertéshús-iparnak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 17:01
Kína szeptembertől ideiglenesen dömpingellenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó sertéshús importjára – jelentette be a kínai kereskedelmi minisztérium pénteken.
Agrár Húsevő parazita férgek visszatérésétől rettegnek a texasi gazdák
Bózsó Péter | 2025. augusztus 31. 17:15
A veszélyes legyek sebekbe rakott petéiből fejlődnek ki az úgynevezett csavarférgek, amelyek előszeretettel fertőzik meg a szarvasmarhákat. Ha kezeletlen marad, akkor ez az állatok elhullásához vezet. A legyek Mexikó felől közelítenek az amerikai határhoz.
Agrár Feltámad egy ősi magyar szőlőfajta a Skrabski Pincészetnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 10:16
Laptársunk Balatonudvari magaslatán, a Leshegyen járt, a Skrabski Pincészet 150 éves pincefalai között – amely az egykori szerény kezdetből ma egy boutique borászat nőtte ki magát. Egy nagy nemzetközi sikerről is hírt adtak.
Agrár Lovastáborokat, fröccsteraszokat is ellenőrzött a hatóság
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 10:58
Öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával egy hónapja indult nyári szezonális ellenőrzéseken. Egy üzemben pedig több mint egy tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Agrár Nagy a baj a magyarok egyik kedvenc déligyümölcsével
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 05:43
Nemcsak a dinnye, a termelők is egyre rosszabbul viselik a változó klímát. Összeért a termés, leestek az árak, összeomlott a piac. Félő, sokaknak veszteséget hoz ez az év. Az éghajlatváltozással a növénynek már csak fóliasátorban van jövője.
Agrár Egyből a legnagyobb ilyen üzemet építi az UBM Kazahsztánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 15:15
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC-vel egy közös vállalat létrehozásáról.
Agrár Liberalizálnák a kendertermesztést
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 11. 15:09
Európai parlamenti képviselők egy csoportja – a nagy üzlet reményében – egységes szabályozással liberalizálná a kendertermesztést a 2028-tól induló új Közös agrárpolitikában.
Agrár Megbotlott, de így is az élen maradt sokak kedvenc édességének gyártója
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:10
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint.
Agrár Hervasztó szilvatermés várható idén Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 16:21
Az átlagosnál gyengébb szilvatermés várható idén Magyarországon, de meghaladja a legrosszabb évjáratok mennyiségét – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG