1p
A K&H Alapkezelő egy itthon még ismeretlen fajta tőkevédett befektetési alapot indít, amely a tőke felét az első év után visszafizeti a befektetőknek. Az új formát a jogszabályok január 1-jei módosítása tette lehetővé. Az alap ötvözi a rövid és középtávú megtakarítások, a betétek és a befektetési alapok előnyeit - tartják. Csakhogy a legmagasabb lehetséges hozama is épphogy kilenc százalék, az állampapírok és betétek így most komoly konkurenciát jelentenek neki.

A külföldön már kedvelt befektetésialap-típust a magyar szabályozás korábban nem tette lehetővé, eddig nem lehetett ilyet kibocsátani- írja a K&H Alapkezelő közleménye. A Parlament által december 23-án elfogadott, a befektetési alapokról szóló törvény azonban már lehetőséget nyújt erre is, így a cég „megalkotta” az első ilyen típusút, a K&H Tőkét Részben Előre Fizető Származtatott Alapot. Az alap lényege, hogy két megtakarítást ötvöz, a rövid távú betéteket és a középtávú megtakarításokat – tartják.

Kéne a magas hozam is, de a likviditásból sem engedünk

A négy éves, de rövid átlagos futamidejű, sok fix kifizetést alkalmazó konstrukció létrehozását azzal indokolták, hogy a magánbefektetők a tőkepiaci bizonytalanság hatására érezhetően nyugtalanabbak lettek, fokozott igény van a likviditásra, „de a magas hozamfizetésre is”. Az alap egyrészt minden évben fizet hozamot, az első év után a befizetett tőke egészére fix nyolc százalékot. Ekkor a tőke felét, befektetési jegyenként 5000 forintot is visszafizeti. Ezt természetesen szabadon felhasználhatja vagy újra befektetheti a tulajdonosa.

A tőke bennmaradó másik felére a 2., 3. és 4. évet követően legalább négy százalékos, maximum tíz százalékos hozamot fizet. A többlethozam lehetőségét pedig az alap mögött álló harminc elemű, nyugati multinacionális cégekből álló részvénykosár teljesítménye biztosíthatja. A tőke megmaradó részét a futamidő végén fizetik. (Így a minimális kifizetés 8+4/2+4/2+4/2 = 14 százalék, a maximális 8+10/2+10/2+10/2= 23 százalék, plusz természetesen mindkét esetben az első év végén az 50 százalék tőke.)

A maximális hozamban van a lényeg

Az alap pénzáramlásai és hozama
Dátum Maximum Minimum

(forint) (forint)
2012. 02. 17. -9987 -9987
2013. 02. 27. 5800 5800
2014. 02. 27. 500 200
2015. 02. 27. 500 200
2016. 03. 01. 5500 5200
Hozam (XIRR): 9,04% 5,68%

Úgy látszik, a PSZÁF és a jogszabályok nem írják elő, hogy a maximális hozamra is EHM-et (egységes hozammutatót) számoljon a kibocsátó, csak a fix, minimális részre, ami nagy hiba, mert egy ilyen bonyolult konstrukciónál kisbefektető legyen a talpán, aki ki tudja számolni a lehetséges hozamot, és össze tudja hasonlítani a többivel. A Privátbankár kiszámolta, és arra jutott, hogy a minimális hozam 5,68 százalék éves szinten (a z alapkezelő szerint 5,69), a maximálisan lehetséges érték pedig 9,04.

Ebből az következik, hogy most, amikor már évi kilenc százalékos kamatozású banki kötvény is van, és a 2014/C államkötvényt a Kincstár lakossági fiókjaiban 8,8 százalékos hozammal adják (január 18-i adat), valamint 9,3 százalék az új inflációkövető kötvény kezdő kamata is, nem igazán éri meg azt a kockázatot vállalni, hogy csak a minimális, 5,69 százalékos hozamot érjük el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46050 45850 46110 +0,17% 46050 46060 1 901 442 850 HUF 2026-07-02 10:59:15
MOL 3734 3680 3766 +1,80% 3732 3744 528 590 750 HUF 2026-07-02 10:59:00
MTELEKOM 2628 2626 2650 +0,08% 2628 2630 96 400 912 HUF 2026-07-02 10:57:31
RICHTER 12190 12140 12200 +0,58% 12160 12190 28 132 660 HUF 2026-07-02 10:59:13
OPUS 361 361 361 +1,83% 355 360 387 028 HUF 2026-07-02 10:10:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG