Tíz éve volt a gödör alja – melyik befektetési alapunk jött ki legjobban belőle?

Tíz éve, 2009. március 9-én volt a mélypont a Lehman-krachként is ismert pénzügyi válságban a tőzsdéken, legalábbis több fejlett piaci részvénytőzsdén. Magyarországon, záróáron mérve, március 12-én volt a legalacsonyabb a BUX index szintje, 9461,29 ponton. Azóta a mutató értéke 40 913 pontra emelkedett (ma kora délutánig), ami 432 százaléka az akkorinak. Vagyis több mint négyszeresére nőtt a magyar BUX értéke, ami éves szintre átszámolva, kerek tíz évre, 15,77 százaléknak felel meg.

Hogy mennyire nagy volt az árfolyamok ingadozása, azt jól jelzi, hogy nagyon nem mindegy, melyik napot hasonlítjuk melyik naphoz. Így 2009. március 9-től 2019. március 8-ig már csak 14,93 százalék volt a BUX hozama (lásd a kis táblázatot). A BUX egyébként kissé alulteljesített az amerikai részvénypiachoz képest, de jobban emelkedett, mint a japán vagy a német. (Osztalékokat is tartalmazó, úgynevezett total return indexekkel számolva.)

Hogyan teljesítettek eközben a hazai befektetési alapok? Az alapok és alsorozataik nagy száma miatt (több mint 700 befektetési jegy van jelenleg) most csak a részvényalapok befektetési jegyeit vizsgáljuk. Ezekből is van 54 olyan, amelyek már tíz éve is léteztek. Mintegy másfél tucatnyi közülük két számjegyű éves hozamot ért el azóta, sokan pedig legalább megközelítették az évi tíz százalékot. Ez a jó hír.

A költségek sokat számítanak

Szomorúnak nevezhető az, hogy egyikük sem tudta utolérni az S&P 500 indexet, még az amerikai részvénypiacra szakosodott alapok sem. A BUX indexet is csak egy alap, a Concorde Részvény tudta túlszárnyalni, a német DAX-ot további három (táblázatunk a cikk végén). Ebből egyébként kettő BUX-követő indexalap, melyek összetétele a vezető indexünket követi. Hogy mégsem érik azt utol, annak azonban természetes okai vannak.

Bár az indexalapok, főleg az ETF-ek rendszerint alacsonyabb, sokszor jóval alacsonyabb költségekkel dolgoznak, mint az aktívan kezelt alapok, költségeik mindenképpen vannak. Így ha hajszálpontosan leképeznék az indexet, ami a fő céljuk, akkor sohasem érhetik utol, évi pár ezrelékkel mindenképpen

(A Budapesti Értéktőzsdén elérhető ETF-ekről írtunk nemrég “Vajon ebben a formában is érdemes nyugdíjra előtakarékoskodni?” címmel.)

Ne száz százalékban részvényt

Az aktívan kezelt részvényalapok költségei rendszerint jóval magasabbak. Az MNB korábbi években tett erről közzé kimutatásokat, azok alapján évi két százalék körülire tehetjük. Ez nyilván jelentősen rontja az alapok teljesítményét a költségeket egyáltalán nem tartalmazó, csupán elméleti részvényportfóliókat ábrázoló indexekhez képest.

A költségek azonban nem magyarázzák meg azt teljes mértékben, miért nem közelítették meg sokan jobban a piaci átlagot, azaz az indexeket. Nyilvánvalóan többről lehet szó, a befektetések oldaláról is kell legyen valami oka.

Az alapkezelők szervezete, a Bamosz szabályai alapján részvényalap az, amely hosszabb távon legalább tőkéjének 80 százalékát részvényekben tartja. Távolról sem minden részvényalap tölti fel mindig teljesen portfólióját részvényekkel, sőt, havi jelentéseket nézegetve inkább azt tapasztaljuk, hogy ez az eset nemigen fordul elő. (Kivéve az indexalapokat, azok általában 99-100 százalék részvényt tartanak.)

Mindig van egy kis pénzük

Aki próbálta, az tudja, hogy a tőzsdei hullámvölgyek alját eltalálni szinte lehetetlen. Egy módszer, hogy apránként, részletekben költjük el a rendelkezésre álló tőkét részvényekre. Rendszerint hagyva tartalékot arra, hogy további összegeket be tudjunk fektetni, ha az árak még lejjebb mennének. Emelkedés esetén pedig sokan apránként eladnak, hogy ha korrekció, esés érkezik, akkor megint olcsón be tudjanak vásárolni. Így mindig van valamennyi készpénzük, kötvényük, ami kevesebbet hozott, mint a részvény.

A 2008-as válság idején, főleg az ingatlanalapoknál az is jól látszott, hogy az alapok tőkéjének egy részét felettébb ajánlatos likvid eszközökben tartani. Ha ugyanis a befektetők nagyobb tömege akarja egyszerre kivonni a pénzét, akkor kell a pénztartalék. (A kisbefektetők hajlamosak esésben, gödörben pánikolni és olcsón eladni és emelkedésben, csúcsközelben drágán venni.)

A nagyon utált hossz

A történelem leginkább utált tőzsdei árfolyamemelkedésének (hosszának) nevezték éveken keresztül a 2009-ben kezdődött és tavaly őszig biztosan, de talán még ma is tartó periódust. Miközben a legtöbben azt várták, hogy jön az újabb összeomlás vagy korrekció, az indexek az idő nagyobb részében csak feljebb és feljebb araszoltak.

Sokan ezért nem vettek részvényt, vagy csak keveset, és bosszankodva nézték az árak emelkedését. A válság, a krach nagyon óvatossá tette őket. Vélhetően a magyar alapkezelők egy része sem volt ez alól kivétel, és nem mert túl nagy kockázatokat vállalni, túl sok részvényt vásárolni. Ez is hozzájátulhatott a mérsékelt teljesítményekhez.