Az európai országok zöme az utóbbi évtizedben – sőt mondhatjuk: negyedévszázadban – a védelmi kiadásokat visszafogottan növelte. A NATO-tagállamok joggal számíthattak a szervezet, és főképpen a legerősebb tagállam által nyújtott ernyőre. Igaz, az Egyesült Államok kormányzata régebb óta és elég határozottan sürgette a többi NATO-tagot a védelmi kiadások növelésére, és mind elégedetlenebb lett az európai szövetségek hozzáállásával. A GDP 2 százalékában megnevezett NATO-szintű elvárt kiadási normától sok ország valóban nagyon messze állt egészen a legutóbbi időkig.
Az amerikaiak joggal teszik szóvá, hogy olyan gazdaságilag erős ország, mint Németország messze az elvárt norma alatt költ védelmi kiadásokra. Kimondva, kimondatlanul az is benne van a kritikában, hogy így kevesebb katonai technológiát, fegyvert vásárol az Egyesült Államoktól, miközben hatalmas a külkereskedelmi mérlegtöbblete az amerikai relációban. A NATO 2 százalékos GDP-arányos normája nyilván csak egy jól kommunikálható, egyszerű adat; nehéz lenne amellett érvelni, hogy pont ez a mérték, és nem más lenne az ideális. Mindenesetre az jól látható, hogy mely európai országok fordítanak az átlagosnál többet, és melyek sokkal kevesebbet védelmi képességük fejlesztésére.
A balti országok (Észtország, Lettország, Litvánia) különös tekintettel a keleti szomszédságukra, az átlagnál sokkal többet költenek védelemre. Franciaország atomhatalomként szintén többet költ, és egyébként is elég aktív a volt gyarmatvilágának konfliktusos térségeiben, valamint kiveszi részét a közös nyugati védelmi, rendfenntartó missziókban. Ugyancsak elég nagy a katonai büdzsé Görögországban, amely NATO-tagsága ellenére nem érzi magát teljes biztonságban az egyébként formailag ugyancsak NATO-tag Törökországgal szemben. A volt Varsói Szövetség egykori tagjai között hazánk szintén az uniós átlag alatti mértékben költ a katonai büdzsére, és a többiek is hasonlóan messze vannak az Amerika által rendszeresen felemlegetett határértéktől. Figyelemre méltó viszont a román érték, és annak több éve óta látható emelkedése.
2021-re azonban már több országban nagyot nőtt a védelmi kiadások mértéke, valamint a GDP-hez mért aránya az előzetes, még statisztikai korrekcióknak kitett adatok szerint. Ezzel együtt a legtöbben még mindig távol vannak az említett 2 százalékos szinttől.
A különböző forrásokból származó adatok nem teljesen esnek egybe, statisztikai osztályozási, árszint-összehasonlítási okokból, és a különféle költségvetési tételek nemzeti besorolása, prezentációja is különbözhet. Ez nehezíti a nemzetközi összehasonlítást. De még adott országon belül is bonyodalmas az idősor adatainak értelmezése. Például a nagyértékű beszerzések több év alatti kifizetése kisimíthatja a kiadási adatok alakulását, valamint a védelemmel kapcsolatos kiadások, különösen, ha vegyes felhasználású termékekről, technológiákról, infrastrukturális tételekről van szó, sokfaja módon terhelhetők rá az egyes évekre. Emelkedést eredményezhet a katonai állomány fizetésének egyszeri emelése is. Mindezen módszertani bizonytalanságok mellett is jól látható, miként emelkedett meg ez elmúlt öt év alatt az európai NATO-tagok katonai büdzséjének mértéke, miközben az Egyesült Államok magas arányszáma nem nőtt tovább, a kanadai költési hányad viszont nőtt.
Ezek az újabb adatok természetesen nem tükrözhetik az oroszok által indított ukrajnai háború hatásait. Roppant figyelemre méltó, hogy a február 24-i támadás után csupán néhány nappal milyen jelentős kiadás-növelési elkötelezettségeket jelentettek be európai országok. A legjelentősebb fordulat Németország esetében következett be, és nemcsak a védelmi kiadások mértékét tekintve, hanem a véderő határon túli felhasználási lehetőségének további kiterjesztése terén is.
A hirtelen kiadás-emelési bejelentések nem tekintendők csupán az orosz támadás által kiváltott improvizált intézkedéseknek, pusztán politikai üzenetnek. Az EU-szintjén régebb óta folyó egyeztető munkálatok nyomán 2020-ban már kialakult egy új iparpolitikai megegyezés, majd annak folyamatos továbbfejlesztése során erősödött az a gondolat, hogy erősíteni kell az EU közös védelmi képességét. Az EU-szintű stratégia szuverenitás is megjelent a dokumentumokban, még jóval az orosz támadás előtt.
Költségvetési és gazdasági hatások
A védelmi kiadások megemelkedésének költségvetési korlátjai azokban az országokban erősek, amelyek államadósság amúgy is nagy, és a nemzetközi kamatszint várható további emelkedésével a finanszírozási terhet tovább nőnek. Ez a magyar eset is: a térségi átlaghoz képest már eleve jóval nagyobb magyar államadósság mellett a védelmi büdzsé további jelentős növelése csak más kiadási tételek kiszorítása mellett következhet be.
Németország, Svédország, Lengyelország, Csehország, Románia esetében kemény költségvetési korlát nem áll fenn (a román deficit mérete és az ország tőkepiaci kockázati besorolása azonban természetesen nagyon eltér a gazdaságilag fejlettebb tagállamok viszonyaitól). Európa déli felének a helyzete, beleértve Franciaországot is, e vonatkozásban kedvezőtlenebb, de az euróövezeti kamatkörnyezet továbbra is mérsékeltnek tételezhető. Az uniós költségvetési szabályrendszer felülvizsgálat alatt áll, és az EU-szintű stratégiai szuverenitást szolgáló többletkiadások ügyét minden bizonnyal rugalmasan kezelné a miniszterelnökökből álló Tanács, és döntésük nyomán az Európai Bizottság. A finanszírozás felől tehát nem mutatkozik komoly korlát.
A védelmi kiadások növelésének társadalmi elfogadtatását az ukrajnai háború nagyban megnöveli. Abban a tragikus esetben, ha a háború jelentősen elhúzódik, a kiadásnövelés mellett még szélesebb konszenzus alakul ki. A háborús fejlemények tovább növelik az inflációs nyomást, és rontanak a gazdasági növekedés kilátásain. Ugyanakkor a védelmi iparoknak adott megnövelt megrendelések, a véderő feltöltése, a katonai büdzsé növelése mind makrokeresletet növelő tényező. Mint ilyen, többlet növekedési impulzust adhat az európai gazdaságnak, még akkor is, ha a technikabeszerzés egy része import, legfőképp az Egyesült Államokból. Ugyanakkor a fejlett nyugat- és észak-európai iparok is kedvezményezettek lennének). Az európai energiamix gyors átállítására költött források mellett a védelmi stratégia fordulat is gazdaságélénkítő hatású.
Mind ezek a nagy trendek a magyar gazdaság külső körülményeit is erőteljesen érintik. Ugyanakkor a hazai hatások prognosztizálásához figyelembe kell venni a 2020-2022 között óriási költségvetési megcsúszásunk miatti mind erősebb forrás-szűkét: a következő években sokkal nehezebb helyet szorítani a büdzsében a katonai kiadásoknak. De lehet gond a stratégiai feltételekkel. Ha a magyar kormánypolitika továbbra is lebegtetni szeretné a geostratégiai hovatartozást, és nemzeti szuverenitási érveket kíván képviselni, úgy ez eddigieknél sokkal jobban összezáró uniós rendben gyengülnek a magyar esélyek arra, hogy az uniós védelmi fejlesztésnek a jelentős, nagy értékű, komolyabb gazdasági húzóerővel járó programjai megnyíljanak a magyarországi szereplők előtt.
Igaz, volt honnét erősödni. 
