Ausztria
Karrier
Lebukott az FPÖ – magyarokkal dolgoztatott az idegenellenes párt
Eidenpenz József | 2015. május 15. 16:21
Kínos helyzetbe került a szélsőjobboldali osztrák FPÖ, rajtakapták, hogy a hazai munkahelyek védelmét szorgalmazó plakátját magyar rendszámú autóból ragasztgatták ki. A magyar munkavállalók száma erősen csökkent áprilisban Ausztriában, és lehet, hogy ez már csak részben szezonális jelenség. Egyre többen vannak ugyanis a románok.
Karrier
Kiszorítják a magyarokat Ausztriából?
Eidenpenz József | 2015. április 29. 08:27
Általában tél közepén és nyár közepén van csúcs az osztrák foglalkoztatásban a turizmus miatt, az idén télen azonban sok év után először nem ért el új rekordot a magyarok száma. Márciusban csökkent a létszámuk, miközben több ezer román és lengyel állampolgár érkezett.
Karrier
Megvan, mennyien ingáznak Ausztriába – a románokkal versenyzünk
Eidenpenz József | 2015. április 8. 06:09
Mostanában főleg a románokkal versenyzünk az osztrák munkaadók kegyeiért, februárban is nőtt a magyar dolgozók száma, de a románoké megint kicsit jobban. Kis híján megdőlt a nyári rekord, de mégsem. A legtöbb bevándorló német, de végre megbecsülték az ingázók számát.
Adó
Így adóznak az osztrákok: a gazdagoktól vesznek el több pénzt
Privátbankár.hu | 2015. március 14. 09:23
A második köztársaság legnagyobb adóreformja 1550 milliárd forintnak megfelelő összegű, a leggazdagabbaktól többet, a kis jövedelműektől kevesebbet szednek be.
Vásárló
Az osztrák posta nagy dobásra készül - nekünk is jó lesz
Privátbankár.hu | 2015. március 5. 13:54
Az osztrák posta nemzetközi futárszolgálatot alakít ki, most a leányvállalatokat egységesítik.
Karrier
Rekordot dönt-e ezen a télen az Ausztriában dolgozó magyarok létszáma?
Eidenpenz József | 2015. február 17. 14:30
Megközelítette, de el nem érte januárban az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma a nyári csúcsot. Ám van, hogy az idegenforgalmi szezontól függő adat februárban vagy márciusban tetőzik. A román állampolgárok sokan jöttek a liberalizáció óta, de igazán tömeges bevándorlásnak nincs jele.
Makro / Külgazdaság
Leminősítette Ausztriát a Fitch
Privátbankár.hu | 2015. február 14. 09:45
Az osztrák bankok kelet-európai - főleg orosz és ukrán - kitettsége az egyik fő oka annak, hogy a sógorok búcsút mondhatnak az AAA minősítésnek
Pénzügyi szektor
Most lett igazán durva a devizahiteles probléma a szomszédban
Privátbankár.hu | 2015. január 15. 17:24
A svájci frank árfolyamküszöbének felszámolása több százezer polgárnak okoz fejfájást Ausztriában, a frankalapú lakossági hitelállomány eléri a 22 milliárd eurót, és a svájci valuta felértékelődésével a törlesztőrészletek is erőteljesen emelkednek.
Karrier
Kétszer annyi román állampolgár kapott munkát Ausztriában idén, mint magyar
Eidenpenz József | 2014. december 30. 06:10
Hónapok óta csökken a magyar állampolgár munkavállalók száma Ausztriában, igaz, a téli idegenforgalmi szezon még csak most kezdődött. A Romániából érkezett dolgozók száma viszont egyértelműen ütemesebben bővült az idén, egy év alatt több mint tízezerrel. A németeknél új vita tört ki a bevándorlókról.
Állampapír / Kötvény
Érdemes-e a környező országokban eurós állampapírt venni?
Fellegi Tamás | 2014. december 29. 06:09
Eurós befektetést tervezve megvizsgálhatjuk, hogy a magyar állampapír mellett érdemes-e valamelyik másik EU-ország, főleg a környezők euróban denominált állampapírját megvenni. Hét szomszédunk közül öt, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Románia és frissen csatlakozva Horvátország EU tag, közülük Ausztria, Szlovákia és Szlovénia az euró-zóna tagja is.
Karrier
Kolostorokba tennék a menekülteket?
Privátbankár.hu | 2014. december 21. 15:17
Az osztrák belügyminiszter a bécsi érsek segítségét kérte a menekültügyi helyzet megoldásában – derül ki a Die Presse című napilapban megjelent interjúból.
Állampapír / Kötvény
Jó nagy sallert kaptak az Erste és az OTP kötvényei
Fellegi Tamás | 2014. december 18. 08:35
A napokban mind az Erste, mind az OTP közkedvelt, relatív magas hozamot kínáló kötvényei árfolyamesést szenvedtek el. A helyzet az Ersténél keményebb: ott kamatmegtagadás is történt.
Fogyasztóvédelem
Igyon tejet nyugodtan – nem ért el hozzánk a mérgező
Privátbankár.hu | 2014. december 10. 07:37
Nem jutott külföldre abból az osztrák tejből, amely a megengedett mértéknél nagyobb arányban tartalmaz hexaklórbenzol vegyületet - jelentette az APA osztrák hírügynökség.
Utazás
Kiugranál forralt borozni a bécsi karácsonyi vásárba? Menj vonattal!
Privátbankár.hu | 2014. november 25. 11:39
Több vonatot indít a karácsony előtti időszakban a MÁV-START Bécsbe – közölte a vasúttársaság a Privátbankárral.
Pénzügyi szektor
Ukrajna és Magyarország miatt életében először veszteséges az osztrák Raiffeisen
Privátbankár.hu | 2014. november 20. 16:28
A harmadik negyedévben a Raiffeisen 119 millió euró veszteséget ért el hitelleírások és devizaárfolyam-veszteségek miatt, főleg a magyar és az ukrán érdekeltségnél volt gond.
Makro / Külgazdaság
Pont került a kilenc éve húzódó tárgyalás végére
Privátbankár.hu | 2014. november 17. 07:50
Befejeződtek a tárgyalások Kína és Ausztrália között a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásról.
Karrier
Megjöttek a románok Ausztriába, a magyar dolgozók mennek?
Eidenpenz József | 2014. november 7. 13:07
Szeptemberben a magyar munkavállalók létszáma Ausztriában pár száz fővel csökkent, ugyanakkor többi volt szocialista országból jött dolgozók teret nyertek, több ezer fő erejéig. Az év egészében is a románok vezetnek, de azért a magyarok létszáma is bővült. Horvátország a német nyugdíjasok új paradicsoma.
KKV
Nesze neked, trafikmutyi – itt egy császári és királyi vállalkozás
Eidenpenz József | 2014. október 21. 18:02
Sok szó esik manapság Magyarországon arról, hogy a jogszabályok gyakori változása, a visszamenőleges törvénykezés, az igazságszolgáltatás lassúsága miatt nincs elég jogbiztonság. Közben az állam sok mindent államosít, vagy új érdekcsoportok kezébe ad. Itt egy példa arról, hogy lehet másképp is.
Karrier
43 ezer állás szűnt meg Ausztriában, magyaroknak is menniük kellett
Eidenpenz József | 2014. szeptember 29. 06:08
Rossz volt a munkaerőpiaci helyzet augusztusban Ausztriában, közel 43 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, akárcsak egy évvel ezelőtt, és eközben néhány ezerrel kevesebb külföldit foglalkoztattak. Ám míg egy éve pár százzal több, most hatszázzal kevesebb magyar kapott ott állást. A románok kicsit javítani tudtak.
Karrier
Menekülés a munkanélküliségből: így csinálják az osztrákok
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 25. 09:59
Ausztriában csaknem 5100 céget alapítottak egykori munkanélküliek tavaly, amelyek közül a becslések szerint 3300 öt év múlva is a piacon lesz
Karrier
Sok nyugdíjas, kevés munkáskéz – évente tízezren használhatatlanok
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 22. 15:50
Magas a fiatal munkanélküliek száma Ausztriában, ugyanakkor sok a betöltetlen, szakképesítést igénylő pályakezdő pozíció is – derül ki az osztrák szociális minisztérium felméréséből. Sokan az illemet sem tudják, nem tudnak beilleszkedni.
Karrier
Majdnem hetvenezerre ugrott az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Eidenpenz József | 2014. augusztus 22. 06:09
Egy nagyobb ugrással újabb rekordot döntött az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma, már 69 954 fő volt, de egy éves összehasonlításban a románok is eléggé jönnek fel. Az osztrák turizmusban érdekeltek erősen panaszkodnak a feketefoglalkoztatásra, így a valós szám ennél magasabb lehet.
Személyes pénzügyek
Örülhetnek a nyugdíjasok a szomszédban
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 15. 13:50
Ausztriában 1,7 százalékos nyugdíjemelkedéssel számolnak 2015-től, miután két év szünet után a kormány ismét teljes mértékben ellensúlyozza a várható inflációt.
Karrier
Soha nem dolgozott még ennyi magyar Ausztriában
Eidenpenz József | 2014. július 22. 17:45
Új rekordot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma, 67 396 fővel. Ezúttal sem a románok, sem a lengyelek, sem a keletnémetek nem értek utol bennünket, a magyarok létszáma nőtt messze a legjobban. Pedig a januártól könnyebben áttelepülő románok is igyekeztek.
Karrier
Versenyzünk a munkáért Ausztriában a románokkal
Eidenpenz József | 2014. június 25. 06:05
Némi szezonális csökkenés után májusban ismét alaposan megnövekedett az Ausztriában dolgozó magyarok száma, ezúttal sokkal nagyobb mértékben, mint a román vagy lengyel állampolgároké. A németek és ex-jugoszlávok is belehúztak, a törökök kissé hátrébb szorulnak.
Karrier
Megint csúcsot döntöttünk - a legtöbben Magyarországról érkeztek Ausztriába
Privátbankár.hu | 2014. május 28. 13:39
A vasfüggöny lebontása és a boszniai háború óta tavaly érkezett a legtöbb bevándorló Ausztriába, negyedével, 54 ezer 728-ra nőtt a számuk. Köztük is a magyarok jártak az élen, 8500 fővel nőtt a létszámuk. Hivatalosan 46 ezer magyar él kint, de 55 ezer ausztriai lakos született Magyarországon, további tízezrek ingáznak.
Karrier
A románok és bolgárok szorítják ki a magyarokat és németeket Ausztriából
Eidenpenz József | 2014. május 23. 16:00
Az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma márciusban és áprilisban is csökkent, ami az előző évekhez hasonló szezonális jelenség. Ám az idén valamivel kevésbé nőtt a magyarok létszáma, mint a korábbi években. Miközben kevesebb lett a magyar és a német, több lett a román és a bolgár.
KKV
Ez az a multi, amely még mindig terjeszkedni tud nálunk
Privátbankár.hu | 2014. május 20. 12:12
Az előző évinél 7,6 százalékkal nagyobb, 453,7 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a Spar Magyarország Kft. A társaság négy új szupermarketet nyitott, emellett két City Spar üzemeltetését kezdte meg, üzlethálózata 2013 végén 401 egységből állt, összesen több mint 398 ezer négyzetméter eladótérrel.
Adó
Végre bezárnak egy kiskaput: egyre nehezebb eldugni a vagyont
Privátbankár.hu | 2014. május 14. 17:30
Hamarosan bezárul egy kiskapu: 2017-től az európai bankok kötelesek lesznek az offshore cégek bankszámlái mögötti magánszemély tulajdonosokat is azonosítani és a róluk begyűjtött információt a hazai adóhatóságaiknak megküldeni. Így sokkal nehezebb lesz eltitkolni a vagyonokat.
KKV
A szomszédunkig jön a Déli Áramlat
Privátbankár.hu | 2014. április 29. 18:42
Mégsem Olaszországban lesz a Déli Áramlat végállomása, a Gazprom moszkvai székházában ugyanis aláírták a szándéknyilatkozatot a vezeték ausztriai szakaszának megépítéséről - jelentette keddi élő adásában a Rosszija 24 állami hírtelevízió.
Pénzügyi szektor
Költözne a Raiffeisen
Privátbankár.hu | 2014. április 13. 14:24
Sokallja az osztrák bankadót, ezért Németországba tenné át a székhelyét. Nincs ezzel egyedül.
Karrier
Újabb csúcs: sosem dolgozott még ennyi magyar Ausztriában
Eidenpenz József | 2014. március 27. 08:23
Februárban 64 429 fővel újabb csúcson állt az Ausztriában dolgozó magyarok száma. A teljes munkaerőpiac is bővült, de az új munkahelyek nagyobb részét a külföldiek szerezték meg. A magyaroknál csak a románok száma nőtt jobban.
Utazás
Nézze meg a SZÉP-kártyáját! Lehet, hogy pénzt talál rajta
Privátbankár.hu | 2014. március 22. 14:30
A turizmus a tavalyi rekordév adataihoz képest is markánsan nőtt januárban, a belföldi turizmus adatai pedig különösen jól alakultak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Karrier
Újabb rekord: sosem dolgozott még ennyi magyar Ausztriában
Eidenpenz József | 2014. február 27. 06:05
Minden eddiginél több magyar állampolgár dolgozott januárban Ausztriában, átlépte a számuk a 63 ezer főt. Tavaly szomszédainknál csak a bevándorlók miatt tudott nőni a lakosság, több mint hatvanezren érkeztek hozzájuk. Állampolgárságot kérni viszont nem annyira divat – vagy nem olyan könnyű.
Pénzügyi szektor
Csődbe mehet az ismert osztrák bank
Privátbankár.hu | 2014. február 9. 14:17
Egyszer már megmentette az állam, elég volt, nem költene rá többet. Talán más bankokban lehet még bízni.
Pénzügyi szektor
Megszólaltak az osztrákok - fájhat nekünk a bankok kivonulása
Privátbankár.hu | 2014. február 3. 07:18
Osztrák jegybankelnök: érzékeny téma Ausztriában a magyar bankok helyzete.
Karrier
A magyar dolgozót fiatalabbra és olcsóbbra cserélik, ugye?
Eidenpenz József | 2014. január 21. 09:48
Az év végén 4753 fővel több magyar dolgozott Ausztriában, mint egy hónappal korábban, egy év alatt pedig több mint 9400 fő volt az emelkedés. Az osztrák sajtó kesereg, hogy a külföldiek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a munkaerőpiacról a helyiek rovására. A külföldi viszont könnyebben veszíti el az állását.
Pénzügyi szektor
Több bankot is eladhatnak a következő fél évben
Privátbankár.hu | 2014. január 21. 08:15
A vizsgálat szerint főleg francia és osztrák bankoktól szabadulnának meg.
Biztosítás
Egy zár nem zár - Uniós tb-kártyával is milliókba fájhat a síelés
Privátbankár.hu | 2014. január 15. 20:00
Síbaleset esetén egy 4 fős család már heti 9 ezer forintos, téli sportokra is kiterjedő utasbiztosítással megúszhat olyan költségeket, mint például a 1,2–1,8 milliós helikopteres mentés Ausztriában, a félmilliós hazaszállítási díj Franciaországból vagy a gyógyszerek teljes árának kifizetése Olaszországban.
Karrier
Két és fél Magyarországnyi embernek nincs munkája az EU-ban
Privátbankár.hu | 2014. január 8. 12:06
Továbbra is rekordszinten a munkanélküliség az euróövezetben.
Karrier
Ausztriában dolgozó magyarok: van, aki biztosított, van, aki a parkban alszik
Eidenpenz József | 2013. december 31. 09:26
A hivatalos statisztika szerint 57 ezer közelébe csökkent az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma, de ez valószínűleg a holtszezonnak köszönhető, a korábbi visszaeséseket eddig újabb és újabb csúcsok követték. Sok lehet a feketemunkás, hajléktalan és a kölcsönzött dolgozó is.
Karrier
Nincs elég pincér a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2013. december 30. 14:23
Pedig van elegendő betöltetlen munkahely és rendes fizetés is jár. Mi lehet a gond?
Agrár
Levelet kapott a magyar miniszter Ausztriából
Privátbankár.hu | 2013. december 21. 13:35
Andrä Rupprechter osztrák mezőgazdasági miniszter a magyar földek használatáról akar beszélni a magyar miniszterrel.
Utazás
Egyre több szomszédunk jön át hozzánk fürödni
Privátbankár.hu | 2013. december 3. 07:30
A Nyugat-Dunántúlon már alig találkozni franciával, olasszal, vagy hollanddal.
Makro / Külgazdaság
Sokaknak nem tetszik az EU-ban, hogy festenénk az üzemanyagot
Privátbankár.hu | 2013. december 3. 07:21
Lapértesülés szerint több szomszédunk is problémásnak tartja a terveket.
Karrier
Ahol csak 3,3 százalékos a magyar munkanélküliség - a külföldit küldik el először?
Eidenpenz József | 2013. november 21. 18:01
Októberben 30 ezerrel kevesebb dolgozót foglalkoztattak Ausztriában, a csökkenés fele a külföldiekre jutott. Azon belül is a legnagyobb létszámban, 4000 fővel a magyar foglalkoztatottakat építették le. Mindez azonban inkább szezonális, így is többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt vagy éppen januárban.
Utazás
Ausztria tarol a síturizmusban
Privátbankár.hu | 2013. november 11. 09:17
Ausztria a világ turizmusában a rangos 11. helyet foglalja el, 1700 eurós egy főre jutó árbevétellel és 131 millió vendégéjszakával. Tavaly télen 265.300 honfitársunk üdült Ausztriában: a magyar üzletemberek továbbra is szívesen pihenik ki a stresszt az osztrák sírégiókban.
Karrier
A sógoroknál van a legkevesebb munkanélküli
Privátbankár.hu | 2013. október 31. 11:50
Nem változott az euróövezeti munkanélküliségi ráta szeptemberben.
Friss
Nemzetközi
Három hetet sem bírt a börtönben a volt francia elnök
Szabadlábra helyezték Nicolas Sarkozyt.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Itt az első összecsapás a Babis-kormány és a cseh elnök között
Az Ukrajna melletti kiállást és Babis összeférhetetlenségét is firtatja Petr Pavel.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
A világban csökkennek az élelmiszerárak, nálunk stagnálnak
09:23
-
Az ukránokkal való kormányzati riogatás nem kifizetődő
07:37
-
Még mindig olcsó országnak számítunk, már Etiópia is drágább
06:37
-
Magyarország immár a 14. legidősebb nemzet, avagy a családpolitika kudarca
05:25
-
Leáldozóban a Facebook álláskereső szolgáltatása
16:55
Turizmus Online cikkei
-
Visszaszorulóban a körforgó üvegpalack-rendszer – drágulhatnak az italok
08:32
-
Ryanair: november 12-től csak digitális beszállókártyával!
08:23
-
Darvadozás a szegedi Fehér-tónál
08:16
-
Jubileumi fényfestés és fényalagút az Advent Bazilika idei programjában
08:06
-
Szoboszlai érkezik a Madame Tussauds Budapestbe
07:52
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Megint el fogják inflálni a megtakarításainkat?
2025. november 11. 05:42
-
Putyin szóvivője nem tudja hova tenni Orbán Viktor és Donald Trump kijelentését
2025. november 10. 15:11
-
Zelenszkij: Putyin második frontot nyithat Európában
2025. november 10. 12:28
-
Szavazzon! Kit támogatna a választásokon Orbán Viktor washingtoni útja után?
2025. november 10. 13:22
-
Korrupciós botrány Ukrajnában, Zelenszkij üzlettársa elmenekült
2025. november 10. 16:05


