Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Jean Tirole Nobel díjas közgazdász a 2005-ben megjelent Theory of Corporate Finance könyvében részletesen foglalkozik a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának kérdésével. A könyvet 2014-ben az év könyvévé választották Amerikában. A könyv részletet Berlinger Edina egyetemi docens fordította.

Részvényesi érték versus érdekközösség

A közgazdászok állítása szerint, amennyiben az árak tükrözik az erőforrások szűkösségét, akkor a vállalatvezetés feladata a részvényesi érték maximalizálása. Emiatt sok laikus úgy gondolja, hogy a közgazdászok „megfeledkeznek az újraelosztási kérdésekről”, „szűk látókörűek” és „nincsenek tisztában a társadalmi realitásokkal” stb. Elterjedt közvélekedés, hogy a vállalatoknak magasabb rendű társadalmi célokat kell követniük és felelősséget kell vállalniuk az összes lehetséges partner irányába. Egy közgazdász úgy fogalmazná meg ezt az állítást, hogy a vállalatvezetés törekedjen mindazon externáliák internalizálására, amelyek hatást gyakorolnak a vállalattal kapcsolatban álló összes szereplő helyzetére. Ilyen hatások lehetnek például a következők:

Alkalmazottakkal szembeni felelősség: A vállalatoknak tartózkodniuk kell az elbocsátásoktól, ha egyébként nyereségesek (például óriási felzúdulást váltott ki, amikor az amúgy rekordnyereséges AT&T 40 000 alkalmazottat bocsátott el 1996-ban és az elnök 14 millió dolláros prémiumot vett fel. A vállalatoknak támogatniuk kell a kisebbségeket, biztosítaniuk kell oktatást és kikapcsolódási lehetőségeket; és folyamatosan ellenőrizniük kell a munkavégzés biztonságát.

A közösséggel szembeni felelősség: A cégeknek tartózkodniuk kell attól, hogy megszüntessék tevékenységüket a nehéz helyzetben lévő régiókban, hacsak nem elkerülhetetlen; a mindennapokban pedig részt kell venniük a közösség életében.

A hitelezőkkel szembeni felelősség: A cégeknek nem szabadna a hitelezők rovására maximalizálniuk a részvényesi értéket.

Egyéb erkölcsi megfontolások: A cégeknek védeniük kell a környezetet, akkor is, ha ez profitcsökkenéshez vezet. Nem szabad befektetniük olyan országokban ahol diktatúra van, vagy nem tartják tiszteletben a kisebbségek jogait (gyermekmunka, apartheid stb.); továbbá nem szabadna adóelkerülő magatartást folytatni és megvesztegetni az állami bürokratákat stb. Egyes vezetők még ennél is szélesebben értelmezik a társadalmi felelősséget (pl. a vevők igényeinek teljes kielégítése, a művészetek támogatása, politikai szerepvállalás stb.).

A CSR koncepciója az angolszász országokban is széles körben elterjedt gyakorlattá vált a ’60-as évektől kezdve. Bár a ’80-as években ismét szárnyra kapott a részvényesi érték maximalizálása, de az évtizedre jellemző ellenséges felvásárlási hullámok ismét felvetették annak gyanúját, hogy a tulajdonosi értékteremtés valójában az alkalmazottak és a tágabb közösség rovására jött létre.

A társadalmi felelősség népszerűsége éles ellentétben áll a közgazdászok azon meggyőződésével, miszerint a részvényesi érték maximalizálása kedvezőbb eredményre vezet, mint más alternatív célkitűzések. Ennek az elvnek egyébként az egyik legmarkánsabb képviselője a szintén Nobel-díjas Milton Friedman. A közgazdászok régóta értekeznek arról, hogy az externáliákat hogyan lehet számszerűsíteni és érzékelhetővé tenni a vállalat számára. Azaz, senki sem a fent felsorolt célok fontosságát vitatja. A tudományos diskurzus arról folyik, hogy hogyan lehet elérni ezeket a célokat.

Mi a társadalmi felelősség és mi nem az?

Jó néhány üzleti guru meglovagolta a társadalmi felelősség koncepciót és arra a következtetésre jutott, hogy a társadalmi felelősségvállalás „üzleti értéket” teremt. Dióhéjban arról van szó, hogy érdemes jól bánni az alkalmazottakkal, hosszú távú szerződésekkel biztonságot teremteni számukra, mert ez a gyakorlat a legjobb munkavállalókat fogja vonzani és arra ösztönzi őket, hogy fektessenek be a kapcsolatba és dolgozzanak nagyobb elkötelezettséggel, mivel biztosak lehetnek abban, hogy erőfeszítéseiknek meglesz a jutalma. Ez a gondolatmenet persze kiterjeszthető a vevőkre és a szállítókra is.

Vegyük észre, hogy látszólag a vállalati felelősségről van szó, valójában azonban visszajutunk a részvényesi érték maximalizálásához. Az intertemporális optimalizációba belefér, hogy átmenetileg lemondunk bizonyos előnyökről a hosszú távú profitmaximalizálás érdekében. Friedman szerint a társadalmi felelősség inkább csak ürügyül szolgál, ha a vállalatvezetés nem akarja megmagyarázni egy-egy akció valódi okát. Szigorúan véve tehát csak akkor mondhatjuk, hogy egy vállalat társadalmilag felelős módon viselkedik, ha valóban lemond a profit egy részéről az egész döntési időtávra vetítve valamilyen társadalmi cél érdekében.

Ugyanígy azt sem nevezhetjük társadalmi felelősségvállalásnak, amikor az elsődleges cél a marketing. Talán az sem véletlen, hogy éppen azok a cégek járnak elöl a társadalmi felelősségvállalásban és a fenntarthatóság támogatásában és hoznak létre erre a feladatra külön igazgatóságot, amelyeknek a közmegítélése valamilyen okból egyébként kedvezőtlen (dohánygyárak, olaj- vagy gyógyszeripar stb.)

A CSR helyes definíciója szerint tehát egyrészt a vállalatvezetésnek az összes partner jólétének a növelésére kell törekednie (széleskörű hasznosság-maximalizálás) és ha ezt nem tenné magától, akkor olyan ösztönző-rendszert kell kialakítani, hogy tényleg felelős legyen az externáliákért. Másrészt azonban a helyesen értelmezett társadalmi felelősségvállalás azt is megköveteli, hogy a kontrolljogokat szélesebb körben, az összes érintett (alkalmazottak, szállítók, vevők, tanácsadók, civil közösség stb.) bevonásával gyakorolják. Tehát a  társadalmi felelősség helyes gyakorlásához egyrészt tágabban értelmezett vezetői küldetésre, másrészt pedig a kontrolljogok megosztására van szükség. Ráadásul a két dolog összefügg. Például a profitmaximalizálásra törekvő ellenséges felvásárlókat sokszor csak a partnerek segítségével tudják visszaverni a társadalmilag felelős vállalatvezetők. Mindezek alapján gyanakodva kell fogadnunk, ha egy vállalatvezető hangsúlyozza a társadalmi felelősség-vállalást, de vonakodik kontrolljogokat adni a partnereknek.

Optimális szerződés

A továbbiakban arra fókuszálunk, hogy milyen az optimális szerződés a vállalatvezetés és a partnerek (beleértve a tulajdonosokat is) között és vajon lehet-e olyan ösztönző-rendszert és kontroll-mechanizmust kialakítani, ami biztosítja a társadalmi felelősségvállalás koncepciójának érvényesülését. A helyzetet bonyolítja, hogy a jogi környezet sok országban korlátozza/kizárja bizonyos típusú szerződések létrejöttét. Egyáltalán miért van szükség ilyen jellegű törvényi korlátozásokra? Nem lenne egyszerűbb, ha a felek maguk határoznák meg a szerződési feltételeket és az állam csak a szerződések kikényszerítéséhez nyújtana segítséget? Például miért kell központilag előírni, hogy az alkalmazottak képviselve legyenek az igazgatóságban, hogy az elbocsátott alkalmazottaknak ki kell fizetni a felmondási időt stb.? Számos általános jogtechnikai argumentumon túl (pl. standard szerződések tranzakciós költséget csökkentő hatása, aszimmetrikus információs helyzet, stb.) az a legerősebb érv az államilag meghatározott szerződéses korlátokra, hogy meg kell akadályoznia a piaci erőfölénnyel való visszaélést. Még ekkor is felvetődik a kérdés, hogy ezt a célt valóban a szerződések korlátozásával lehet elérni, vagy van más hatékonyabb mód is; illetve az is kérdés, hogy hosszútávon összességében nincs-e káros hatással az ilyen jellegű korlátozás épp azokra a szereplőkre nézve, akiket megvédeni akart a törvény (például a szigorú előírások végső soron elriaszthatják a befektetéseket és akadályozhatják a munkahely-teremtést).

A CSR koncepcióval szembeni kritikák

Apavetően négy érvet lehet felhozni a társadalmi felelősségvállalás, mint vállalati célkitűzés ellen.

  1. 1. Ha kontrolljogot kapnak azok a szereplők, akik nem fektettek be a vállalkozásba, az megnehezíti a finanszírozást. Tegyük fel, hogy az alkalmazottak fontos kontrolljogokat kapnak, melyek segítségével a saját értéktöbbletüket növelhetik akár a vállalat jövedelmezősége terhére is. Ez esetben az ún. „elígérhető jövedelem”, vagyis az a pénzösszeg, amiből a befektetők részesülhetnek, kisebb lesz, így kellő fedezet hiányában a befektetés nem fog megvalósulni.
  2. 2. A kontrolljogot gyakorló szereplők között (pl. a befektetők és az alkalmazottak között) komoly érdekkonfliktusok alakulhatnak ki, amelyek megoldása költséggel jár, ami megint csak csökkenti a jövedelmezőséget, így a finanszírozási kilátásokat is.
  3. 3. A tágan értelmezett vezetői küldetést nehéz megfogalmazni, ellenőrizni és objektíven számon kérni. A társadalmi célok jellegükből adódóan nehezen definiálhatók és mérhetők. Ebben a helyzetben a vezetői ösztönző rendszerek rendkívül gyengén működnek, ami hatékonyságvesztéshez, pazarláshoz vezet. Az a probléma, hogy rosszul meghatározott, objektíven nem számon kérhető célok esetén a vezetők óriási mozgástérrel rendelkeznek, amit a magánhasznuk növelésére fordíthatnak. Például a „birodalom-építésben” és az állásuk bebetonozásában érdekelt vezetők azzal igazolhatják a drága cégfelvásárlásaikat, hogy megmentettek néhány munkahelyet. Vagy azt mondhatja a vállalatvezető, hogy azért szerződik a legdrágább beszállítóval, mert az környezettudatosabban viselkedik, mint a többiek; valójában pedig ismerősöknek kedvez vagy éppen csúszópénzt fogad el.
  4. 4. Végül pedig azt is látni kell, hogy a társadalmi felelősségvállalás felfogható úgy is, mintha egyfajta nyereségadót vezettek volna be, ami azonban megkerüli a szokásos társadalmi szintű politikai egyeztetési folyamatot. Bár egyes esetekben lehet értelme annak, hogy a politikai kontroll lekerüljön a döntésekhez közelebb lévő szintekre; az azonban erősen kétséges, hogy a saját hasznukat maximalizáló érdekeltek mennyire képesek hatékonyan képviselni a társadalmi szintű célokat.

A részvényesi érték maximalizálását hangoztató közgazdászok nem a célokat vitatják, hanem úgy gondolják, hogy az externáliákat megfelelő szerződéskötéssel és a szerződések kikényszerítésével lehet a leghatékonyabban kezelni, nem pedig a vállalatvezetők önkényes és kontrollálatlan akciói révén. Fennáll a veszélye, hogy a részvényesek galádul elspekulálják a hitelezők pénzét, eltüntetik az esetleges nyereséget és nem fizetik vissza a hiteleket (vissza) élve a korlátozott felelősséggel? Ez esetben a hitelezők megtehetik (és meg is teszik), hogy különböző kovenánsokat (kitételeket) írnak a hitelszerződésbe, ami megakadályozza a hitelezők kifosztását. Ha a vállat kizsákmányolja a munkavállalókat, akkor a képviseleti szervezetek kikényszeríthetik a kollektív szerződés aláírását, amiben rögzítik a munkavállalói jogokat.

A negatív externáliák többsége ellen tehát szerződéses úton lehet védekezni. A védekezésnek alapvetően két módja van. Az egyik, amikor a szerződésben felsorolják, hogy mit szabad és mit nem szabad tennie a vállalatnak. A másik védekezési mód, hogy a kontrollt nem gyakorló szereplők egyfajta védelmet kérnek, ami semlegesíti a számukra negatív esemény hatását. Például a hitelezők fedezetet és különböző, menekülő-utakat biztosító szerződéses feltételeket írnak elő (pl. kiszállási opciókat); az alkalmazottak végkielégítést kapnak leépítés esetén stb.

Természetesen a részvényesi érték hívei is elismerik, hogy a szerződések nem tökéletesek. A jogi környezet segíthet ebben, például a bíróságok kiegészíthetik a hiányos szerződéseket a szerződés szellemének megfelelően, így a nem tárgyalt externáliák később is bevonásra kerülhetnek. Az is igaz persze, hogy a jogi környezet sem tökéletes, sokszor nem hatékonyan képviseli a közérdeket (ha létezik ez a fogalom egyáltalán) és ki van szolgáltatva a lobbierőknek. Ez esetben lehetséges, hogy a diszkrecionális menedzseri döntések hatékonyabbak, bár erre sincs semmilyen garancia.

A részvényesi érték maximalizálása akkor teljesen félrevezető, ha a jogi környezet nem megfelelő, például mert nem tiltja a versenyhelyzettel való visszaélést, a kormányzati lobbit, ha nem büntetik a környezetszennyezést, és egyáltalán, ha a tulajdonjogokat és a szerződéseket nem lehet kikényszeríteni. Ilyen helyzetekben lehet célravezető a tágan értelmezett menedzseri küldetés, de ekkor is tudatában kell lenni annak, hogy az ösztönző-rendszer rendkívül alacsony hatékonysággal működik.

Az ún. zöld alapok, vagy még általánosabban az etikus befektetési alapok és a fogyasztói bojkottok éppen azért jöttek létre, hogy innovatív módon kezeljék a jogrendszerben lévő hiányosságokat. Számos tényező korlátozza azonban ezeknek a törekvéseknek a hatékonyságát, például:

-          A szereplőknek megfelelő információval kell rendelkezniük és értelmezniük is kell tudni az információt. Ennek érdekében valószínűleg olyan közvetítőkre van szükség, akik segítik az információszerzést és annak feldolgozását.

-          Egyes szereplők kihasználhatják a helyzetet a saját javukra (egyfajta potyautasként). Például a befektetők egy része szívesen finanszírozza a nem etikus cégeket is a magasabb várható hozamért cserébe, közben pedig élvezik a többiek tevékenységéből származó pozitív általános előnyöket.

 

Szerző: Berlinger Edina PhD., tanszékvezető egyetemi docens

A FinLab blog szerzői a Budapesti Corvinus Egyetem Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék oktatói és kutatói, de az írások minden esetben a szerzők magánvéleményét tükrözik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

FinLab Mi az az átváltható kötvény?
Mezőfi Balázs | 2015. július 24. 17:17
Az átváltható kötvények érdekes alternatívát nyújtanak mind a befektetők, mind a kibocsátók számára a részvényekkel és kötvényekkel szemben, ennek ellenére a hazai piac mérete elhanyagolható. Néhány hazai kibocsátóval azonban találkozhatunk, legutóbb például a Plotinus holding cég bocsátott ki átváltható kötvényeket. A cikk első részében bemutatom az átváltható kötvények árazásával kapcsolatos legfontosabb alapfogalmakat, amelyek fontosak lehetnek az eszköz működésének megértésében, második részében pedig bemutatom a témában végzett empirikus elemzésem legfontosabb eredményeit.
FinLab Rejtély a tőzsdén: a láthatatlan piacokról jön a forgalom?
Havran Dániel | 2015. május 11. 20:04
Vajon a tőzsdéken az alacsonyabb forgalom azért van, mert a kereskedők csere utáni étvágya csökkent volna? Az, hogy a tőzsdei forgalom még ma sincs a válság előtti szinten, abban nem annyira a bizalmatlanság, hanem sokkal inkább egy fontos intézményi változás, a dark poolok népszerűsége magyarázza.
FinLab A világ legnagyobb brókerbotrányának története
Berlinger Edina | 2015. május 10. 13:39
Az alábbiakban röviden ismertetem egy híres amerikai pénzügyi botrány történetét a lenti források fordításával és rövidítésével. Azt az olvasóra bízom, hogy megtalálja a közelmúlt hazai botrányaival való hasonlóságokat és különbözőségeket.
FinLab Ami most van az minden, csak nem normális tőkepiac
Misik Sándor | 2015. május 4. 08:58
A 2008-as válság óta megháromszorozódott amerikai részvényindexek emelkedése a válság előtti kereskedési mennyiség fele/egyharmada mellett történt, és folyamatosan csökkenő trendet mutat, ami érdekes kérdéseket vet fel több piaci szereplőben is.
FinLab Szemben az egész világgal: mi történik a magyar felsőoktatásban?
Berlinger Edina | 2015. április 26. 12:02
A nemrégiben újra fellángoló diáktüntetések jó alkalmat teremtenek arra, hogy végiggondoljuk, hogy mit csinálunk mi itt a felsőoktatásban.
FinLab Tényleg keveset költünk felsőoktatásra, vagy tartsák el magukat az egyetemek?
Havran Dániel | 2015. január 17. 18:00
Az elmúlt napokban az érettségi kérdése kapcsán újra sokat hallhatunk a felsőoktatási politikáról, illetve a felsőoktatás finanszírozásáról. Egyesek azt állítják, hogy keveset költünk a tudományra és annak disszeminációjára, mások azt hangoztatják, hogy az lenne az egészséges, hogy ágazat maga termelné ki működésének költségét. Hol az igazság? Mennyire lehet ezt az „iparágat” alul- vagy felülfinanszírozni? Járjuk körül ezt a kérdést a blogban.
FinLab Milyen egy jó nyugdíjrendszer?
Berlinger Edina | 2015. január 10. 11:01
A szakirodalmi kritikák szerint, a létező nyugdíjrendszerekkel általában az a baj, hogy nem tudják megfelelően kezelni a demográfiai és a munkaerő-piaci trendeket, illetve kevéssé átláthatók. Tervezzünk új nyugdíjrendszert, de előbb számoljunk le a mítoszokkal!
FinLab Intézményesített csalás? Elképesztő trükkel húzzák le a tőzsdézőket
Misik Sándor | 2015. január 5. 20:01
Egy befektető azt vette észre, hogy az általa adott megbízások mindig kicsit „arrébb” teljesültek, mint tervezte - utánajárt, miféle boszorkányság áll a háttérben és amit talált, az egészen elképesztő volt. Csak úgy kerülhetjük el a lehúzást, ha saját tőzsdét nyitunk, és veszünk egy hatvan mérföldes kábeltekercset?
FinLab Filléres gondok és fényűzés: a magyar sport két arca
Juhász Péter PhD CFA | 2014. december 30. 16:28
Úgy tűnik, itthon néhányan mesésen megélnek a jelenlegi zavaros sportvezetési helyzetből, miközben a többségnek filléres gondjai vannak. A szinte áthatolhatatlan fal azonban nem sportágak között húzódik, s nem is a tömeg és a versenysport között.
FinLab A cashflow és az igazság
Fazakas Gergely | 2014. december 22. 11:36
A minap egy számvitel előadására ültem be ahhoz a csoporthoz, melyet én magam vállalati pénzügyekre oktatok.. Számviteles kollégám izmos felütéssel kezdte az előadást: „Vannak tárgyak, ahol alulértékelik, és vannak, ahol nagyon túlértékelik az eredménnyel szemben a cashflow szerepét – én majd elmondom az igazságot.”
Friss
hírlevél