5p
A világ számos városában okozott problémát a rövid távú lakáskiadás, vagyis az airbnb-zés. Fel is lépnek ellene, hiszen konkurenciát jelent a szállodaiparnak, de legfőképpen: csökkenti a hosszú távra bérbe vehető lakások számát, és így emeli a bérleti díjakat. Budapesten is ez a helyzet. Úgy néz ki azonban, hogy sokak számára már elérkezett a kiábrándulás pillanata.

Mostanra olyan túlkínálat alakult ki a rövid távon kiadó lakásokból Budapesten, ami arányaiban jócskán meghaladja a nyugat-európai fővárosokban jellemző szintet, sőt: úgy tűnik, hogy egyre többen hagyják abba ezt a tevékenységet, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeiket, ezt mondta Schneider Zoltán, a Balla Ingatlanirodák belvárosi irodájának szakmai vezetője a Privátbankár.hu-nak.

Csalódott kisbefektetők

Egy-másfél éve még nagyon sokan vágtak bele komoly reményekkel a rövid távú lakáskiadásba, sokan mindössze egyetlen lakással. Jelentős részük azonban mostanra kénytelen belátni, hogy várakozásaik nem igazolódnak vissza: az ingatlanokat mára teljesen lelakták a külföldi turisták, az üzlet nem hozta a remélt bevételeket, és ráadásul sokkal több vele a munka, mint ha hosszú távra adták volna ki.

A kalkulációk alapján sokan úgy látják, hogy jobban jártak volna, ha normál bérlakásként viszik piacra a lakásukat, de legalábbis nem jöttek volna ki rosszabbul anyagilag, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a bérleti díjak elképesztően magasra kúsztak az elmúlt évek során.

Schneider Zoltán szerint sok befektető számára csak menet közben derült ki, hogy mennyi munkát kell befektetni a rövid távú lakáskiadásba annak érdekében, hogy valóban hozza azt a profitot, amit remélnek tőle. Itt ugyanis többet kell tennie a tulajdonosnak, mint egy átlagos bérlakásnál, ahol évekig szinte csak annyi a feladata, hogy havonta beszedi a bérleti díjat.

A rövid távú kiadásnál figyelni kell a lakás marketingjére, az egyes rendezvények időpontjaira, ezeknek megfelelően módosítani az árakat, folyamatosan kezelni a lakást és a vendégeket. “Ha valaki csak felrakja a lakását 40 euróért, és várja a jó szerencsét, abból semmi nem lesz” - fűzte hozzá az ingatlanközvetítő.

Nem mindegy a minőség és az elhelyezkedés

A másik problémát az jelenti, hogy sok esetben nem olyan a lokáció és nem olyan az ingatlan minősége, mint amit a külföldi turisták elvárnak. Az ilyen kedvezőtlen adottságú lakásokból megint csak nem lehet profitálni. A rendszernek ugyanis az a sajátossága, hogy a meghirdetett lakások alatt kommentelhetnek a bérlők, így nagyon gyorsan kiderül, ha valami gond van az ingatlannal - hívta fel a figyelmet Schneider Zoltán.

Egy lepusztult, régi bútorokkal berendezett, rossz lokációjú ingatlannal, ahol nem működik a wifi és még a konyha is koszos, lássuk be, nem nagyon lehet turistákat vonzani. Ezeket a negatív tényezőket kegyetlenül és őszintén közlik azok, akik már kivették a lakást, ha pedig összegyűlik négy-öt ilyen komment az ingatlan hirdetése alatt, az a többi érdeklődőt is elrettenti. A szomorú valóság része, hogy Budapesten nagyon sok ilyen lakás van a piacon. Schneider Zoltán szerint szerint ha egy lakás a rossz hírnév miatt csak 50 százalékon üzemel, akkor egészen biztos, hogy veszteséges a kiadása.

Szaporodó perek

Van azonban még egy probléma, ami nehezíti a lakáskiadók helyzetét: már jó néhány társasház indított pert a közelmúltban amiatt, hogy a házban lévő lakások tulajdonosai rövid távon adják bérbe a lakásukat. A társasházak érvelése szerint a lakás hasznosításának ezen formája jogellenes, hiszen a rövid távú kiadás révén megváltozik az ingatlan funkciója. Azaz ebben az esetben már nem lakáscélú ingatlanról van szó, hanem kereskedelmi célúról. Ezáltal pedig a lakóközösség lehetőséget kap arra, hogy fellépjen a kereskedelmi hasznosítás ellen  - magyarázta Schneider Zoltán a Privátbankár.hu-nak.

MTI Fotó: Marjai János

A belvárosban nagyon sok társasháznak van elege abból, hogy az adott házban akár a lakások harmada esetében is rendszeren ki-be járnak a turisták, mégpedig viszonylag aktív éjszakai életet élve. Mivel több neves ügyvédi iroda állítása szerint ezek a perek megnyerhetők, a lehetőséggel várhatóan egyre több társasház fog élni.

Ugyanakkor az ingatlanközvetítő arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben tömegesen élnek a társasházak a per lehetőségével, az az ingatlanárakra is hatással lesz, amivel megint csak nem számolhattak előre a tulajdonosok. Holott, ha azon befektetők, akik a rövidtávú bérbeadásban érdekeltek, eltűnnek a piacról, akkor a kereslet mérséklődik az eladó lakások iránt, ez pedig biztosan árcsökkentést fog eredményezni - tette hozzá.

Javulhat a helyzet a bérlakás piacon?

Ezen tendenciákból logikusan az következne, hogy ismét egyre több lesz a normál bérlakás a piacon. Ez azonban nincs így. Nem kerül ugyanis vissza az összes, korábban rövid távra kiadott lakás a hosszú távú bérlakáspiacra. A befektetők a kialakult magas ingatlanpiaci árakat látva inkább megpróbálkoznak az értékesítéssel, azt remélve, hogy legalább ilyen módon nyereséget hoz számukra az ingatlan.

A túl magas bérleti díjaknak már gazdasági hatása is van. Budapesten szép lassan hasonló folyamat bontakozik ki, mint New Yorkban, ahol a magas bérleti díjak miatt egyes munkavállalók otthagyják fővárosi munkahelyüket. Schneider Zoltán elmondása szerint ennek elsősorban az az oka, hogy a magas bérleti díjakhoz viszonyítva kevés a fizetésük, így nem engedhetik meg maguknak, hogy Budapesten éljenek, dolgozzanak.

A helyzet tehát a rövid távú lakáskiadást illetően változóban van, hiszen több irányból is támadások érik a rendszert, ennek ellenére ez egyelőre semmiféle enyhülést nem eredményezett a bérlakások piacán. Így pedig továbbra is maradnak a magas árak, és a kétségbeesett bérlakás-keresők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG