Bár a hivatalos lakóingatlanpiacnak Ukrajnában sem része az óvóhely, mint kategória, az újabb orosz légitámadások miatt lakhatási, de még inkább túlélési céllal több százezren használják országszerte. Kijevben ezenkívül szintén sokan menekülnek a metrók mélyállomásaiba. Utóbbiakban értelemszerűen jóval nagyobb a tér, könnyebb felszerelni ezeket tábori ágyakkal, elsősegély-szolgálattal, takarókkal és élelemmel.
Az óvóhelyek zöme a bérházak pincéiben van, gyakorlatilag ugyanott, ahol a második világháborúban. Felszereltségük nagyon vegyes, sok helyütt nem jut generátor, gond van az ivóvízellátással is és persze nem túl sokan férnek el bennük egyszerre. A nagy panelházakban általában a földszinti vagy pinceszinti tárolókat használják védelmi célra.
Kijevben - a márciusi orosz rakétázási hullámot leszámítva - egészen az ősz közepéig nem nagyon kellett élesben kipróbálni az óvóhelyeket, így azokra sokkal kevésbé figyeltek, mint a lakáspiacra. A használt lakások iránti kereslet egész jó képet festett, nyilván azért is, mert a háborúra hivatkozva a vevők szép alkukat érhettek el. Ez a lendület azonban október végére-november elejére megtorpant, egyes helyi elemzők szerint leült a forgalom és a háború végéig ilyen is marad.
Az UNN ukrán hírügynökség által megszólaltatott közvetítők szerint legfeljebb az egy- és kétszobás otthonok iránt van érdeklődés, de a tranzakciók száma visszaesett a tavaly téli időszakhoz képest, szeptember-októberben alig volt pár ezer, ami egy hárommilliós városban szinte a nullával egyenlő. A második negyedévben még 22 ezer tranzakció történt, igaz, az is csak az ötöde a február előtti utolsó negyedévinek.
Ezzel párhuzamosan az első félévben az átlagár 10-15 százalékkal csökkent a február előtti értékekhez viszonyítva, de egyre több olyan adásvétel volt, amikor akár 30 százalékot is engedett az eladó. A piacon kínált 1-2 szobás lakások 60-65 százaléka a 30-50 ezer dolláros ártartományban van.
Az új építésű lakásoknál az a legnagyobb gond, hogy bárki, aki jelentkezik, mondjuk egy nagyobb társasházra, igyekszik eltolni a tényleges szerződéskötést, míg az épület eléri legalább a szerkezetkész állapotot, de még inkább a festés előttit. A tapasztalatok szerint a jó referenciákkal, régóta a piacon lévő beruházó is csak akkor számíthat valós vevőre, ha a kivitelezés eléri a 85-90 százalékot.
A kevésbé ismert vállalkozók eleve nehezebben kapnak projekthitelt és kivitelező építőipari céget is nehezebben találnak. Ezek a beruházók szenvednek, mert többnyire 40-50 százalékos készültségig jutnak el, de ekkor még senki nem szerződik velük a potenciális vevők közül.
Az árak Ukrajnában is csak felfelé mozdulnak, ott még többe kerül a logisztika és az alapanyagok sem lettek olcsóbbak, így a beruházó szépen átterheli ezeket a pluszköltségeket a vevőre. Azokat ráadásul egy november elején hozott rendelet az önerő 18 százalékos növelésére kényszeríti, a kormány nyilván ezzel akarja visszaszorítani a befektetőket, de legalábbis megnehezíteni a spekulációt. Mindezt érzékelve a vevőjelöltek egyre nagyobb hányada inkább a használt piacon próbálkozik.
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól. 
