4p

Túl sok épült túl rövid idő alatt, kell egy kis pihenő.

Csak az nem mindegy, meddig tart ez a pihenő. Merthogy eljött, az már tény. Ezt támasztotta alá az egyik legnagyobb globális ingatlanügynökség, a Cushman&Wakefield, amelyik az Egyesült Államokban a top 5-be tartozik. Korábban lapunkban is többször foglalkoztunk a raktárforradalom jelenségével, ami átterjedt Európára, benne Magyarországra is. Most viszont mind egyértelműbbé válik, hogy trendforduló van és a "forradalmárok" már nem annyira lelkesek. 

A logisztikai szolgáltatóknak sok pénzt kell költeni az automatizációra. Fotó: QLM
A logisztikai szolgáltatóknak sok pénzt kell költeni az automatizációra. Fotó: QLM

A bérlők már nem rajongnak annyira az ipari ingatlanokért, beleértve a raktárakat é a logisztikai központokat is. A nem régen közölt tavalyi, utolsó negyedéves adatok szerint majdnem harmadával zuhant az újonnan bérelt terület nagysága a harmadik negyedévhez képest az Egyesült Államokban. Az egész évet nézve 18 százalékos a visszaesés 2021-hez viszonyítva.

Persze az ügynökség igyekezett hűteni az aggódó hangokat és azt mondta a The Wall Street Journalnak, hogy minden felívelés után van némi lefelé mozdulás. Elismerte ugyanakkor, hogy nem jó jel a rengeteg építés alatt álló raktár, főleg az északkeleti nagyvárosokban, miközben éppen ott csökken igen jelentősen a kereslet. Kisebb megnyugtatásul azért hozzátette: az utolsó háromhavi időszakban már visszavettek a beruházók, legalábbis a harmadik negyedévhez képest.

Az amerikai ipari ingatlanpiacot erősen tüzelte a járvány alatt az online kereskedelem által növelt kereslet. Ám mostanában az online rendelések száma visszaesőben van, a háztartások kiköltekeztek és a magas energiaszámlák ott is gondot okoznak, nem csoda, ha a kereskedőknek már nem kell annyi raktár a sok áru felhalmozásához.

Újabban nem csupán a projektek elhalasztása lett jellemző, hanem az is, hogy a bérlők igyekeznek albérletbe adni feleslegesség vált területeket. Tavaly január óta nem kevesebb mint 46 százalékkal több albérleti területet lehet igénybe venni – közölte egy másik nagy ügynökség, a Colliers.

A kereslet változásának kiváló jele, hogy a raktárak és logisztikai központok egyik nagy ügyfele, az Amazon a közelmúltban bejelentette: teljesen átgondolja raktárigényét, s közben 18 ezer embertől megválik. A folyamatot már tavaly, a második félévben elkezdte, az eddigi megtakarításának értéke meghaladta a 4 milliárd dollárt. Gyakorlatilag az történt, hogy elállt új raktárak építésétől, több érdekeltségét összevonta és külföldi terjeszkedését is átütemezte. Egyes logisztikai központjait úgy ahogy van, bezárta, másokat az olcsóbbnak mutatkozó kisebb városok közelében nyitotta meg.

Ágazati becslések szerint a 2019-es 85 százalékkal szemben a rendelkezésre álló kapacitásának csak 65 százalékát használja ki. Az aranyéveknek számító 2018-2020 közötti időszakban az Amazon évente 2-3 millió négyzetméterrel növelte kapacitását, ezt a mostani becslések szerint legkorábban 3 év múlva tudja ismét elérni.

Magyarország még nem tart is, a raktárberuházások rendületlenül haladnak és már nem csupán Budapest körül, hanem egyes ipari központoknál is. A bérbeadások volumene, az új fejlesztések és a vidéken átadott beruházások tekintetében is rekordévet zárt a hazai ipari és logisztikai ingatlanok piaca 2022-ben. A több mint 480 ezer négyzetméter új, bérbeadásra szánt ingatlan 30 százalékát vidéken adták át. 

Az üresedési ráta a bérleti díjak 10–15 százalékos növekedése mellett is rekord alacsony szintre, 4,6-5 százalékra csökkent. A várakozások szerint 2023-ban tovább nő a piac, a fejlesztés alatt álló, félmillió négyzetmétert is meghaladó területű ingatlanok több mint 60 százalékára már előbérleti szerződést kötöttek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG