1p
A 3,9 százalékos októberi év/év infláció alapján a 2015-ben lejáró inflációkövető államkötvény 6,9 százalékos éves kamatot fog fizetni jövő decemberben. Kérdés, hogy az inflációkövető papírok fizetnek-e majd többet a jövőben, vagy a fix kamatozású befektetések.

A ma közzétett, év/év alapon 3,9 százalékos inflációs adat egyben az egyik hazai - kizárólag kisbefektetők számára kibocsátott és a Kincstár fiókhálózatában árult - inflációkövető államkötvény kamatát is befolyásolja. A 2015/I jelzésű, tavaly decemberben startolt, a többinél hosszabb futamidejű, 2015. december 8-án lejáró papír a pénzromáls felett három százalékpont kamatot fizet minden év december 8-án, így a 2012. decemberi kifizetés a névérték 6,9 százaléka lesz. (A pár hét múlva esedékes érték egyébként 7,2 százalék.)

Ezzel az eddig kibocsátott ötféle inflációs, úgynevezett Prémium államkötvény közül a kamat tekintetében pont középen van a 2015/I (lásd táblázatunkat). Jelenleg az eddig létező ötből kétféle inflációkövető kötvény kapható, az említett mellett a nyáron kibocsátott 2014/I jelzésű, amelynek futamideje rövidebb, kamata pedig alacsonyabb, mint a 2015-ösé, jelenleg 6,5 százalék.

Prémium inflációkövető lakossági államkötvények













Sorozat Kibocsátás Lejárat Kamatmegállapítás Kamatprémium Aktuális kamat

dátuma dátuma alapja (százalékpont) (évi, százalék)






2012/I* 2009. 05. 18. 2012. 01. 25. decemberi infláció 6 10,7
2013/I 2010. 01. 25. 2013. 01. 25. decemberi infláció 3 7,7
2013/J 2010. 08. 26. 2013. 08. 26. júliusi infláció 3 6,1
2014/I 2011. 08. 11. 2014. 08. 11. júniusi infláció 3 6,5
2015/I 2010. 12. 08. 2015. 12. 08. októberi infláció 3 6,9
Forrás: ÁKK, KSH



*Az első, tört évi kamat nominálisan 6,56 százalék.

 

Kérdés persze a jövő, hiszen részben az újabb és újabb adóemelések miatt, részben a forintgyengülés következtében érik inflációs hatások a hazai gazdaságot. Külföldön pedig sok közgazdász azt találgatja, hogy nem az infláció felpörgetése, azaz adósságok elinflálása lenne-e az európai és észak-amerikai adósságválság leküzdésének legegyszerűbb módja, ami ha bekövetkezne, hazánkat sem biztos, hogy érintetlenül hagyná. Ám az infláció csökkenése irányába is hatnak tényezők, például a lakossági kereslet csökkenése (az adóemelések mellett például a hiteltölesztések miatt).

Egy biztos, az inflációkövetés, ha némi késéssel is, ebben az esetben garantált, legalábbis ha a befektető tbsz-re (tartós befektetési számlára) helyezi és megfelelő ideig tartja a papírokat, mert akkor adót sem kell fizetni a kamat után. További előny a vásárlók számára , hogy a Kincstár fiókhálózata szinte semmilyen díjat nem számít fel szolgáltatásaiért.

Korábbi kamatok

Sorozat 1. évi 2. évi 3. évi

éves kamat éves kamat éves kamat




2012/I* 9,5 11,6 10,7
2013/I 8,6 7,7 ?
2013/J 7,0 6,1 ?
2014/I 6,5 ? ?
2015/I 7,2 6,9 ?

Részben a hasonló futamidejű, fix kamatozású államkötvényeket, részben az egy év körüli bankbetéteket tekinthetjük az inflációkövető papírok konkurenciájának.(Elvileg ezzel az erővel az egy éves állampapírokat is ide sorolhatnánk, de azok hozama ötössel kezdődik.) Az előbbiek – a lakossági kondíciók szerint – jelenleg majdnem pontosan évi hét százalékos hozammal kaphatók. Az éves betétek pedig az azenpenzem.hu adatai szerint 6,75 százalékon tetőznek, csak ott persze alaposan meg kell nézni a felmerülő díjakat, költségeket és esetleges egyéb kikötéseket, feltételeket. Ezeken kívül még a banki kötvények között lehet érdemes körülnézni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16685 16630 16700 +0,51% 16665 16680 67 487 640 HUF 2024-03-28 09:34:31
MOL 2942 2938 2944 +0,75% 2940 2942 19 481 258 HUF 2024-03-28 09:33:38
MTELEKOM 890 890 890 0,00% 890 894 269 670 HUF 2024-03-28 09:00:07
RICHTER 9335 9300 9340 +0,76% 9300 9320 46 044 350 HUF 2024-03-28 09:33:49
OPUS 401 398 401 0,00% 399 401 2 485 276 HUF 2024-03-28 09:34:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG