1p
Az E-Star ma bejelentette, hogy a névérték 35 százalékán adott visszavásárlási megbízást nemsokára lejáró kötvényeire. Ez a megfogalmazás szerint maximumár, és az sem világos, hogy az összes papír visszavásárlására van-e pénz. A cég 2,5 milliárd forinthoz jut, ennek nagy része azonban hiteltörlesztésre megy, nagyon közel áll a társaság a csődhöz.

Szerdán az E-Star két fontos dolgot is bejelentett, ám a részvények és kötvények forgalmának felfüggesztését ezek nyomán sem oldották fel. Egyrészt azt, hogy a nyilvánosan forgó kötvényeire (2012/A, 2015/A, 2016/C, és RFV 2014/A) a névérték alatti árakon ajánlatot fog tenni. A most lejáró 2012/A-ra maximum a névérték 35 százalékán tett vételi ajánlatot ad az Equiloron keresztül, tőzsdén kívüli piacon. A többi kötvénynél vásárlás a tőzsde rendszerében aukciós eljárással történik majd valamikor, de a részletek, így a pontos ár és időpont is kétséges még.

Csak amíg a pénzkészlet tart

A közlemény tartalmazza azt is, hogy a vásárlás „a rendelkezésre álló pénzügyi források erejéig” tart, azaz a pénz nem korlátlan. Ebből elvileg logikusan következhetne, hogy a kialakuló ár alacsonyabb lehet az említett 35 százaléknál is, de nem egyértelmű a megfogalmazás. (A Portfolio.hu úgy tudja, hogy a cégvezetés 70 százalékos engedményt szeretne a névértékből, intézményi befektetők 50-60 százalékba már belemennének.) Bejelentették azt is, hogy a finanszírozóval folytatott tárgyalások, amelyekről október 15-én számoltak be, nem vezettek eredményre.

Júniusi tőzsdeévforduló nosztalgiakereskedéssel. Még 1700 felett volt az E-Star részvénye...

A másik közlemény arról szól, hogy a cég újabb projekteket számol fel. Az E-Star Esco Kft. és a Magyar Állam között megállapodás jött létre a Fejér megyei és Veszprém megyei projektek megszüntetéséről. Az E-Star Esco Kft., a Magyar Állam és a közös tulajdonban álló társaságok között megszűnnek a szolgáltatási és egyéb szerződések.

A bank viszi a pénz nagy részét

Az E-Star által biztosított engedményt követően a Magyar Állam nyolc napos fizetési határidővel megfizeti az E-Star Esco Kft. részére a Fejér megyei bruttó 1,924milliárdos és a Veszprém megyei bruttó 615,7milliós projektekkel kapcsolatos tartozását. Az Esco névértéken megvásárolja a Magyar Állam közös tulajdonban álló társaságokban meglévő üzletrészét.

A projektek azonban itt is banki finanszírozással készültek, így a megállapodások nyomán a cégcsoportnak befolyó pénzösszeg jelentős része a projekteket finanszírozó pénzintézet, a Raiffeisen Bank hitelkövetelését csökkenti – tették hozzá. (A biztosítékokkal fedezett bankhitelek egyébként a végelszámolásoknál is megelőzik a kötvényesek és a részvényesek kifizetését.)

Az a reményük, hogy sokan adják olcsón a papírjukat

Nagyon szorít már az idő a 2012/A kötvények október 24-i lejártáig, hiszen az eddig bejelentett tranzakciók alapján úgy tűnik, a kötvények teljes árú visszafizetésére semmiképp sem elég a társaság pénze. Ezért könnyen lehetséges, hogy a cég csődöt jelent, vagy csak úgy tudja ezt elkerülni, ha a 2012/A kötvényesek nagy része eladja olcsón a papírját a társaságnak, így jócskán le tudják szorítani a kötvények után járó kifizetést.

Kérdés az is, hogy ha valaki nem adja el a papírját, de a társaság mégis megszűnik, akkor mekkora összegre számíthat a tulajdonos a végelszámolásnál, és mikor. Sok hasonló eljárás a múltban csak 5-10 év alatt zárult le, és a kötvényesek számára nem mindig megnyugtatóan. Igazi nagy dilemmának látszik: ha kevesen adják el a kötvényüket olcsón, akkor a cég megszűnhet, a kötvényesek évekig várhatnak, és lehet, hogy akkor sem kapnak többet. Ha nagyon sokan adják el a papírjukat, akkor mindeki alacsony összeget kap, de legalább azonnal, és a cég esetleg megmenekül.

Ha most a társaság időt tudna nyerni, akkor hosszabb távon feltehetőleg megmarad, hiszen saját vagyona pozitív, és komoly követelései vannak nem fizető ügyfeleivel szemben, amelyeket peres úton érvényesíthet.

Benne van a politika az üzletben?

A társaság megrendült helyzetében sokan messzire, a politikába nyúló szálakat vélnek felfedezni. Ezek szerint nem lehet véletlen, hogy a kormányzattal enyhén szólva is jó kapcsolatokat ápoló Közgép tulajdonában levő E-OS Kft. az E-Star egyik legnagyobb konkurense. A kifizetéseket felfüggesztő önkormányzatok pedig szintén a kormányzó párt politikusainak vezetése alatt állnak.

„A piacon vannak olyan vélemények, amelyek szerint az E-Star magyar önkormányzatokkal szemben támadt vitái nem függetlenek az E-OS térnyerésétől, vagyis hogy az E-OS készül is az E-Star átvételére... valószínűsíthető, hogy politikai kapcsolatai miatt az E-OS számára bizonyára nem jelentene problémát az E-Star önkormányzati követeléseinek behajtása” – írta még szeptemberben a Netfolio.hu. Mások rámutatnak arra is, hogy az E-Star megrendülését nemcsak a hazai önkormányzatok alacsony fizetési hajlandósága okozza, hanem az erőltetett lengyelországi terjeszkedés is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Állampapír / Kötvény Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
Király Béla | 2026. szeptember 1. 05:46
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Állampapír / Kötvény Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír
Herman Bernadett | 2026. augusztus 27. 11:48
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG