3p
Szeptember végére összehozta az állam az ez évre tervezett lakossági állampapír-kibocsátás 97 százalékát, nem csoda, hogy a kamatok viszonylag szolidak. A hónapban leginkább az egy éves papírok fogytak, de az inflációkövetőket is veszik.
(Archív fotó)

“Töretlen a lakossági állampapírok népszerűsége, a második negyedévhez képest 70 százalékos bővülést könyvelhetett el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szeptember végéig a július végi 50 bázispontos kamatemelés eredményeként” – írja a szervezet közleménye. “A lakossági állampapírok részesedése ezzel meghaladta a 25 százalékot a teljes adósságon belül, kilenc havi növekedése pedig elérte az éves terv 97 százalékát” – tették hozzá.

Amint reggeli cikkünkben is rámutattunk, a szeptemberi 3,6 százalékos év/év infláció már majdnem minden megtakarítási forma számára komoly negatív reálkamatot okozott, vagyis a pénz veszített értékéből. Az egy éves fix kamatú lakossági állampapírok (1MÁP) a nyári emelés után is csak 2,5 százalékot fizetnek.

Első az egy éves

Sőt már a rövidebb, mintegy három éves futamidejű infláció-követő papír 3,5 százalékos kamatát is sikerült utolérnie a pénzromlásnak. Igaz, ez valószínűleg csak átmeneti inflációs csúcs, és jövőre a kötvények kamata az idei infláció alapján várhatóan felugrik majd négy százalék környékére. Így jelentős késéssel ugyan, de kompenzálni fogják a befektetőket.

Most lényegében csak az inflációkövető papíroktól lehet várni, hogy a pénzromlást utolérik, ennek ellenére az egy éves fix 1MÁP állománya nőtt legjobban, 151 milliárd forinttal a negyedév során. Az inflációkövető PMÁP-ok összértéke 114 milliárddal ment fel, a három százalékot fizető két éves fix papír (2MÁP) állománya 53 milliárddal bővült.

Egyeduralkodó az állam

A kisbefektetőket nyilván, a negatívvá vált reálkamat ellenére is motiválja az, hogy az államon kívül más ekkora hozamot nem képes kínálni nekik. De még megközelíteni sem tudják ezt a szintet. Lényegében egyeduralkodóvá vált a kormányzat a kamatozó megtakarítási piacon. Lakossági megtakarítónak lenni most viszonylag jó, az adófizetők is támogatják ezt a tevékenységet. Legalábbis a PMÁP még megéri, nagy valószínűséggel megőrzi értékét.

Még egy-másfél évre is érdemesebb infláció-követő PMÁP-okat venni, mint egy éves 1MÁP-okat. (Az idő előtti visszaváltás jelenleg a névérték egy százalékába kerül.)

A további számok

“A harmadik negyedévben közel 165 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír állomány, elérve az 565 milliárdos idei éves növekedést. Ezzel a mennyiséggel az egész évre tervezett 583 milliárd forintos állománybővülés 97 százalékát teljesítette az ÁKK. Július – szeptember között a nettó kibocsátás legnagyobb részét az Egyéves Magyar Állampapírok tették ki, ezt követték 3 és 5 éves futamidejű, inflációkövető Prémium Magyar Állampapírok. A Féléves Állampapír kereslete jelentősen visszaesett: a lejáratok mindhárom hónapban meghaladták az értékesített mennyiségeket a befektetői kör szűkítését követően. Az előző negyedévhez képest 37 százalékkal nőtt a kereslet a 2 éves fix kamatozású állampapír iránt is. A fél,- kétéves időtávon realizált értékesítési növekedés minden bizonnyal a július végi kamatemelésnek köszönhető” – írta az ÁKK.

(Forrás: ÁKK)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Magas hozam, több adóbevallás – ezt tudja a Wise új forintmegtakarítása
Eidenpenz József | 2026. október 28. 14:51
A mindennapi kiadásokra tartogatott forint is termelhet hozamot folyószámlaszerűen, lekötés nélkül, azonnal elkölthetően a Wise új szolgáltatásával. A legutóbb évi 4,72 százalékot nyújtó változó hozam mögött egy rövid kötvényalap áll, ezért a megoldás nem bankbetét, azt alapkezelők kezelik. Az adók bevallása és megfizetése pedig az ügyfél feladata.
Állampapír / Kötvény Súlyos problémákat talált a hitelminősítő az egyik leggazdagabb NER-es vállalkozásánál
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:59
Drasztikus lépésre szánta el magát a Scope Ratings hitelminősítő ügynökség: három fokozattal, BB- szintről B- szintre rontotta a LIWO FM Zrt. osztályzatát, és további leminősítést vetített előre – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor.
Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG