2p

2023. február 1-jén új ügyeleti rendszert indítottak el Magyarországon. Addig is óriási ütemben fogytak a háziorvosok, ám a friss decemberi adatok szerint megdöbbentő számban hagyták ott a pályát az elmúlt két év alatt.

A Hajdú-Bihar vármegyei másfél éves pilotprogramot követően az új ügyeleti rendszert 2023 februárjától Hajdú-Biharban, márciustól Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vezették be. Ez volt az indulás, és azóta már az egész országban, sőt, októbertől már Budapesten is a sokat kritizált új ügyeleti rendszer van érvényben.

Az Országos Mentőszolgálat alá került új ügyeleti rendszert hétköznap 16.00–22.00, hétvégén és ünnepnapokon 8.00–14.00 óra között a körzetekben dolgozó háziorvosok látják el. Este 10 után, hétvégén délutántól pedig a mentőszolgálat munkatársai: orvosok, mentőtisztek, mentőápolók, okleveles kiterjesztett hatáskörű ápolók.

Felgyorsult a háziorvosi praxisok kiüresedése
Felgyorsult a háziorvosi praxisok kiüresedése
Fotó: Depositphotos

2023-ról 2024-re ugyanis drámai csökkenés történt a háziorvosi praxisok számában, ami 2024-ben csak folytatódott. Az ügyeleti reform bevezetése után ugyanis az addigi átlagos éves 20-40 megszűnő praxis helyett közel 200 praxissal lett kevesebb.

És a folyamat nem áll(t) meg. Míg 2023 januárjában, az új háziorvosi ügyeleti rendszer bevezetése előtti hónapban 681 betöltetlen háziorvosi praxis volt az országban, addig 2024 januárjában már 826 helyen hiányzott a háziorvos Magyarországon. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nyilvános adatai szerint 2024 december 1-jéig pedig már 937 betöltetlen háziorvosi praxis áll árván. 

Azaz két év alatt, az új ügyeleti rendszer fennállása óta 256 alapellátásban dolgozó orvos lépett ki a rendszerből (és még nem tudjuk, decemberben hányan hagyják ott praxisukat).

Arról, hogy vármegyei bontásban hány betöltetlen háziorvosi praxis van, és ezekből hány üresedett ki az elmúlt két évben, az új ügyeleti rendszer óta, valamint hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság álláskereső portálján hány hirdetésben kínálják eladásra praxisukat az orvosok, a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu cikkéből tudhat meg többet. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
Közérdekű Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:59
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt.
Közérdekű Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:46
Személyes okok miatt távozik Tótth András.
Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
Közérdekű Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:27
Örülhet a Tisza-kormány is, hogy néhány hónap alatt elérték ezt az egyébként már évek óta húzódó eljárás keretében.
Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG