6p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

Na jó, nem csápolt, de tapsolt… A közelmúlt mindig tartogat mára elfeledett, a jelen számára szinte hihetetlen történéseket. Ilyen volt, amikor 20 évvel ezelőtt, Paul McCartney először lépett fel Oroszországban, a Vörös téren. Több tízezer néző, köztük Vlagyimir Putyin elnök, természetesen az első sorban ülve, hallgatta a Beatles slágereit, élőben, Moszkva szívében. Ma azonban senki nem koncertezhet itt – éppen az tiltotta meg, aki lelkesen tapsolt akkor.

 A világ egyik leghíresebb tere már 1991 után kezdett helyt adni a zenekaroknak és énekeseknek, sőt, egy  idő után polgár – vagy még elvtárs – pukkasztó koncerteknek  A Szovjetunió megszűnésével, a kilencvenes évektől érezhető volt egyfajta enyhülés.

A világ egyik legszigorúbban őrzött terét először a francia Space diszkócsoport hódította meg. Alapítója, az elektronikus zene úttörője, Didier Marouani évekig dédelgette azt az álmot, hogy Moszkva központjában adjon koncertet, de azt csak a Szovjetunió összeomlása után, 1992-en tudta megvalósítani. (Nem véletlen, hogy francia, nem pedig amerikai formációnak adtak először lehetőséget.) Majdnem négy évvel később, 1996. május 26- án az olasz L`Orchestra Italiana együttes, Renzo Arbore énekes és showman vezetésével  lépett színpadra.

Szokatlan körülmények fogadták a Prodigyt

Rá egy évre, a brit elektronikai zenét játszó The Prodigy lépett fel, amely több tekintetben kiverte a biztosítékot. A zenekari tagok számára a helyi körülmények meglepően primitívek voltak. No, igen, Angliában és Amerikában máshoz voltak szokva.. 

Ma már más szelek fújnak a Vörös téren és a Kremlben. Fotó: Depositphotos
Ma már más szelek fújnak a Vörös téren és a Kremlben. Fotó: Depositphotos

Az ingyenes koncerten mintegy 250 ezren vettek részt, a nézők nemcsak magát a teret, hanem annak a környező utcákat is ellepték.  A rendőrség 10-15 ezer nézőre készült, de a valós szám minden várakozást felülmúlt. A zenekar billentyűse, Leeroy Thornhill azt nyilatkozta akkor, hogy szörnyű volt a szervezés, nem voltak wc-k, de az emberek mégis eljöttek meghallgatni őket.

Felháborodott az egyház

1999-ben a Red Hot Chili Peppers lépett fel, rájuk mintegy 300 ezer ember volt kíváncsi, jóllehet, milliók számára a nevük nem sokat mondott. Bár a koncert mindössze 45 percig tartott, a Vaszilij Blazsennij székesegyház hátterében rendezett előadás felháborította az orosz ortodox egyházat. Másfél órával a műsor kezdete előtt már nem lehetett csak úgy bemenni, hanem kitalálták, hogy jegy kell. A legelszántabbak felmásztak az épületek homlokzatára, fákra, sőt városi világítóoszlopokra.

Moszkvában szokatlan jelenség volt, hogy lányrajongó csapatok sikoltozzanak az énekesek megjelenésekor, akik persze vették a lapot, és néhányan levetkőztek. Erre többen elájultak a közönség soraiból. E furcsa jelenség komoly gondot okozott az orosz rendfenntartóknak 

Domingo milliókat adott a Kreml felújítására

Placido Domingo-nak először nem a Vörös téren, hanem a Kreml falain belül kellett volna fellépnie. A világsztár jótékonysági koncertjét ide tervezték, de állítólag a felújítási munkálatok miatt mégis a Vörös térre helyezték át. A jegy ára többszáz dollár volt, így csak 2500-an látták közvetlenül a színpadon az operaénekest. Domingo a koncert végén látványosan aláírt egy óriási csekket hárommillió rubelről. Az adományozott pénzeszközöket a Kreml épületeinek helyreállítására kellett -  volna? - fordítani.

Paul McCartney a Vörös téren. Fotó: Kommerszant
Paul McCartney a Vörös téren. Fotó: Kommerszant

Ami kétségkívül a legnagyobb szenzáció volt: 2003. május 24- én Paul McCartney először lépett fel Oroszországban a Back in The World turné keretében. Különféle becslések szerint 20-50 ezer ember gyűlt össze a Vörös téren, hogy meghallgassa az élő legendát. Az első sorban a Beatles slágereit egymás mellett hallgatta Jurij Luzskov moszkvai polgármester, Andrej Makarevics „külföldi ügynökként ismert, Time Machine-vezér” – ahogy a Kommerszant aposztrofálja - és Vlagyimir Putyin orosz elnök. 

Putyin felállt, de nem énekelt

A moszkvai polgármester gyakran énekelt is, mint a többi néző, felállva. Putyin érezte, hogy kínos, ha feltűnően ülve marad, ezért ő is felállt kétszer, de nem énekelt, csak tapsolt – számolt be a háromórás koncert részleteiről annak idején a Kommerszant.  

A repertoárt is ahhoz igazították, hogy az elnök mikor lép be a térre – ötven percet, bizonyára szándékosan, késett. Paul McCartney azt nyilatkozta a Guardian-nek, alig várták, hogy eljátsszák  Back In The USSR-t, amit általában a koncert közepén tűztek műsorra. De mivel Putyin akkor még nem volt a nézők között, ráadásként újra előadták.

McCartney közel 40 dalt adott elő a The Beatles és a Wings csoport repertoárjából. Putyin körülbelül ötven perccel az előadás kezdete után lépett be térre a Szpasszkij bástyánál, és csak akkor távozott, amikor az előadás utolsó akkordjai véget értek.

Amikor McCartney még orosz zászlót lengetett

McCartney minden lehetséges módon hangsúlyozta, hogy az oroszországi látogatás különleges esemény számára – az orosz trikolórt lengetve jött ki a színpadra, számos kifejezés oroszra fordítását előre elkészítette, és a közönség örömére felolvasta egy papírlapról. Amikor Putyin elnök csatlakozott a hallgatósághoz, McCartney bejelentette: "Van utánpótlásunk” Hogy mire értette, az máig rejtély.

Véget vetett a zenebonának

Ezekben az években egymás után léptek fel a nagy sztárok, mint 2003-ban a Scorpions, 2005-ben Joe Cocker, 2006-ban Shakira  és a The Black Eyed Peas. Rá öt évre a Linkin Park amerikai alternatív stílusú együttes zenészei adtak koncertet.  Kezdetben ingyenesnek kellett volna lennie az előadásuknak, de később a helyi szervek úgy döntöttek, meghívóval engedik be a közönséget, - bizonyára félve a tömegtől - így csak mintegy 10 ezren hallhatták a bálványokat.

Ezzel ért véget a Kreml falai mellett rendezett zajos koncertek története: Vlagyimir Putyin elnök 2013 decemberében rendeletben szabályozta, milyen rendezvényeknek adhat helyet a a Vörös tér: a győzelem napi felvonulásnak, eskütételnek, katonazenekari fesztiváloknak és más állami rendezvényeknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra A szex gyógyít - ezzel kezelik a frontot megjárt ukrán katonákat
Elek Lenke | 2023. augusztus 27. 05:54
Két éve még senki nem sejtette, hogy a legmodernebb fegyverek ezreket ölnek majd a szomszédunkban. De nemcsak az egyre gyilkosabb haditechnika terén tapasztalni újdonságot: arra sem volt még példa, hogy a fogságba esett és súlyosan megsérült katonák számára hazájukban szexrehabilitációs foglalkozásokat szervezzenek.
Kultúra Kér a szülinapjára egy Picassót? – Festménymásolás, exportra is
Elek Lenke | 2023. augusztus 20. 18:00
Vagy inkább jöjjön a Lány, gyöngy fülbevalóval? Az orosz középosztály új hobbija, hogy világhírű festményeket másoltatnak le és felakasztják otthon a falra.
Kultúra Élj, szeress, egyél és igyál jó borokat, vallja az Oscar-gálák séfje
Wéber Balázs | 2023. július 27. 09:18
Wolfgang Puck, a világ egyik legismertebb és leggazdagabb séfje néhány éve Budapesten nyitotta meg első Spago éttermét Európában. Az osztrák-amerikai sztárszakács és üzletember, a hollywoodi Oscar-gálák szakácsa a lapcsoportunknak adott interjúban beszélt a hazai étterem helyzetéről, a szakemberhiány kezeléséről, a jó séf titkáról, nehéz gyerekkoráról, a harvardi álmáról, életfilozófiájáról és arról is, hogy mit szeretne még elérni az életben. 
Kultúra Barbie (szinte) mindent vitt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2023. július 24. 20:08
Greta Gerwig Barbie című filmje nyitóhétvégéjén bevételi rekordot döntött Észak-Amerikában a nők által rendezett filmek között.
Kultúra Búcsú a tévés sorozatdömpingtől: véget ér egy korszak
Buksza blog | 2023. július 22. 15:51
Bajban vannak az amerikai stúdiók, ez közvetve érinti a nézőket is. A sorozatok számának csökkentése nem jelent megoldást. 
Kultúra A háborúban is történhetnek csodák, amire Angliából érkezett bizonyíték
Privátbankár.hu | 2023. július 14. 08:11
Egy, az ukrajnai Mariupolból Angliába menekült ifjú művész úgy gondolta, soha nem látja már viszont azokat a munkáit, amelyeket hátrahagyott, amikor a város ostroma idején el kellett menekülnie.
Kultúra Kulturális katasztrófa: hová lettek Ukrajna műkincsei?
Elek Lenke | 2023. június 25. 06:48
Rengeteg vallási helyszín, múzeum semmisült meg az ukrajnai háborúban, emellett tízezres nagyságrendben mérhető az oroszok által eltulajdonított műtárgyak száma. Van, amit sikerült kimenteni az országból és máshol kiállítani - ehhez adott esetben az kell, hogy egy múzeumigazgató 66 napig a pincében élve őrizze a műkincseket.
Kultúra A tűsarkas Sztálin, New York jéghideg úrnője
Elek Lenke | 2023. június 17. 18:11
Jéghideg diktátor vagy megkerülhetetlen, tévedhetetlen ízlésű ikon? Így csinált Anne Wintour világhatalmat egy divatlapból.
Kultúra A bucsai rémségek feltárása is Pulitzer-díjat ért
Privátbankár.hu | 2023. május 9. 08:11
A New York Timesnak, az újságírók közül az abortuszhoz való jog korlátozását bemutató riportért díjazták a Washington Post munkatársát.
Kultúra Sok millió eurós üzlet: visszatér az európai szupershow
Elek Lenke | 2023. május 6. 18:27
A világ legnagyobb látogatottságú tévéműsora az Eurovíziós Dalfesztivál, körülbelül 200 millió ember nézi, vagy nézheti, hiszen egyenes adásban közvetítik az összes fellépő hazájában. Ekkora nézőszámot egyszerre elérni politikai-gazdasági eszköz is jelent. Az idei május második hete – több év Covid kihagyás után – ismét erről szól majd, igaz, nem Magyarországon.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG