A Trianon-képünket is kiegészítheti a digitalizáció

A Nagy-Trianon kastély terme, ahol a békeszerződés aláírása megtörtént. Forrás: Wikimedia Commons

A big data erősen árnyalhatja a kanonizált képet

A digitalizáció révén mára óriási, rendkívül adatgazdag és korábban csak papíralapon létező adatbázis vált elektronikusan is elérhetővé, elemezhetővé, modern statisztikai módszerekkel és eszközökkel feldolgozhatóvá. A kvantitatív alapon elvégzett számítások pedig árnyalhatják, pontosíthatják, de legfőképpen kiegészíthetik az eddigi kutatási eredményeket, például azt a mára nagyrészt teljességgel rögzült Trianon képet, mely elsősorban a veszteségekre fókuszált, és egyfajta áldozatszerepben mutatta be az új határok között létrejövő Magyarországot.

Ahogy azt Szilágyi Zsolt történész, a Debreceni Egyetem adjunktusa beszélgetésünk során hangsúlyozta, nem cél az úgynevezett nemzeti narratíva felülírása, vagy éppen kiváltása, helyettesítése, pláne annak negligálása, sokkal inkább arra volna szükség, hogy a mostanra kialakult kép mellé odategyünk egy, vagy éppen több másikat is. Az alternatívák állítása pedig sokkal inkább a megértést, semmint az események jelentéktelenítését, vagy éppen kényszeres magyarázatát szolgálná.

Mindezt segítheti a történet-tudományban az utóbbi évtizedben nemzetközi szinten is végbement szemléletváltás, amely egyre inkább kezd elmozdulni a politika-, és diplomáciatörténetet vizsgálódásának középpontjába állító, nagy léptékben gondolkodó, az egészre fókuszáló narratíváktól, az úgynevezett „nagy elbeszéléstől” és a társadalom és gazdaságtörténet eszköztárát (valamint a digitális kor vívmányait) felhasználva az egyént és annak személyes tapasztalatát helyezi a kutatások előterébe.

Ez az iskola már teljességgel elveti a totális történelmet, nem szintézisre törekszik, régiókat, jól behatárolt területeket vizsgál és sokkal inkább az egyén szintjén, annak jól adatolt és ezért alaposan dokumentált élményein, tapasztalatain keresztül próbálja leírni a (még így is csak konstruált) eseményeket. 

Ugrásra készen a tudományos műhelyek

Számos hazai szellemi és tudományos műhely már most komolyan készül a századik évfordulóra.

Érdekes módon a valóban releváns tudományos eredmények felmutatásában nem kizárólag a történettudománnyal kapcsolatba hozható intézmények jeleskednek igazán.

Maga a tény is rámutat arra, hogy a digitális kor beköszöntével alapvetően megváltozott a források és azok kezelésének módja, lehetővé vált a nagy adatbázisok statisztikai módszerekkel való kezelése, így a hagyományos, a történészek által használt és eddig bevált módszerek a kutatás során már egyáltalán nem tekinthetők kizárólagosnak. Sőt!

Előtérben a területi statisztikai adatok

Az egyik legjobb példa erre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által még tavaly októberben megrendezett konferencia, melynek címe már önmagában is beszédes: Trianon 100 – A diktátum következményei statisztikai elemzések tükrében.

Az eseményen elhangzott előadások angol nyelvű verzióját márciusban szerkesztik, a Területi Statisztika című lap tematikus száma pedig éppen júniusban, vagyis a békeszerződés aláírásának századik évfordulóján kerül kiadásra.

Demeter Gábor történész (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet) és Pénzes János geográfus (egyetemi docens, Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Intézet) közös előadásában abból indultak ki, hogy eddig Trianon előzményeinél leginkább a nemzetiségi kérdést, a választójogi kérdést és a földkérdést emlegették a hazai történészek kulcstényezőként.Szerintük azonban a területi statisztikai adatok felhasználásával érdemes a kérdést a fejéről a talpára állítani. A kérdés újszerű megközelítése érdekében a területi fejlettségi különbségeket is vizsgálták, mert - ha voltak – ezek is centrifugális erőként hathattak, tovább destabilizálva az országot és annak társadalmát.

Ha például – állítják - a területi fejlettségi differenciák egybeestek etnikai határokkal, akkor ez szinergikus hatást eredményezhet, míg ha nem volt azonos az ország fejlettségi és etnikai képe, akkor ez mérséklő tényezőként hathatott.

Az ilyen típusú kutatásokat a történészek hiányos statisztikai és térképészeti tudásuk miatt eddig nem vállalhatták fel, a földrajzosok pedig kevéssé tudták interpretálni a történeti folyamatokat, ezért korlátozottan vizsgálódtak történeti adatsorokon, hiába voltak meg módszertani alapjaik.

Pedig a kérdés a mai területfejlesztési szakpolitikák számára is releváns lehet, hiszen ha valami száz éve is periféria volt és most is az, akkor ott valamit elrontottak, ha pedig száz éve nem volt periféria, de most igen, akkor még inkább – állítják.

A vizsgálathoz a GISta Hungarorum adatbázisát használták fel, mely 7 millió KSH adatot tartalmaz településszinten az 1865-1910 közötti periódusból, és ezek felhasználásával kísérelték meg rekonstruálni az ország komplex gazdasági-társadalmi fejlettség-térképét 1910-re. Továbbá az utódállamok és Magyarország 2010-es statisztikai adatait dolgozták fel a jelenlegi és egykori helyzet összevetése érdekében.

A kutatás megállapítása mindenképpen árnyalja az eddig inkább csak hatalmi-politikai szempontból tárgyalt határváltozások következményeit.E szerint a módosuló határok szelektíven javították a lakosság életszínvonalát. Az 1910-ben (pl. Budapesthez) mért differenciák nem tűntek el, csupán az történt, hogy áthelyeződtek a perifériák, néha bizony etnikai alapon; akár szándékos volt a diszkrimináció, akár a határhúzás eredményezte a gazdasági helyzet romlását.

Ballaszt, vagy veszteség

Gyáni Gábor történész (MTA rendes tag) előadásának egy rövidített változata már az Élet és Irodalom évvégi ünnepi számában is megjelent, és azonnal nagy vihart is kavart.

Ebben ugyanis azt állította, hogy azzal, hogy a korabeli Magyarország legelmaradottabb gazdasági térségei, így Kárpátalja, Székelyföld és Felvidék északkeleti része kívül rekedtek az önkényesen meghúzott határokon, a döntés súlyos ballaszttól „szabadította meg” a trianoni magyar társadalmat.

Az említett térségekre a századfordulót követően a kormányzati szervek, mint gazdaságilag szanálandó, megsegítendő térségekre tekintettek – írja Gyáni, hozzátéve, hogy az országnak előbb vagy utóbb rendkívül komoly erőfeszítéseket kellett volna tennie, hogy a magterületek színvonalára emelje az elmaradott gazdasági régiókat.

Gyáni szerint a veszteségek szelektív felmérése azzal a tanulsággal jár tehát, hogy a trianoni Magyarország olykor előnyt is kovácsolhatott (volna) egyik, vagy másik veszteségéből, melyek viszont más szempontból meglehetősen kedvezőtlen feltételeket teremtettek – többek között – a gazdasági alkalmazkodás számára.

Nyitottak a gazdaságtörténeti megközelítésre

Az Ablonczy Balázs történész által vezetett, 2016-ban alakult Trianon 100 Lendület Kutatócsoport júniusban szervez – neves külföldi előadók részvételével - konferenciát az akadémián "Trianonon túl. A háború vége a dunai Európában: új korszak? (1918-1924)" címmel.

Munkájuk eredményeként eddig öt könyv jelent meg. A projekt végére várhatóan 12-14 kötetet publikálnak a békeszerződés körülményeiről. Bár a kutatócsoport tagjai főleg a politikatörténet és diplomáciatörténet terén fejtik ki munkásságukat, ám maga a csoport rendkívül nyitott a gazdaságtörténeti megközelítés iránt is.

Tomka Béla (SZTE BTK) például Trianon és a magyar gazdaság címmel publikált tanulmányt. Erről született egy összefoglaló is, ami elég sok és nagy vihart kavart. Pogány Ágnes (BCE) szintén a kutatócsoportnál publikált a magyar pénzügyek és a békeszerződés összefüggéseiről. Rigó Máté, aki a Yale Egyetem szingapúri kampuszán tanít,  tanulmányában pedig Erdély és Elzász gazdasági impériumváltását hasonlítja össze. Bencsik Péter (SZTE BTK) a csempészet és a határhasználat kérdéseit kutatta. Gaucsik István a szlovák akadémia kutatója pedig a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű, vagyis egy cég helyzetén keresztül mutatja be a háború utáni helyzetet.

Resume

Ahogy Szilágyi Zsolt, a Debreceni Egyetem egyetemi adjunktusa a vele való beszélgetés során elmondta: a mostanra kánonná vált Trianon-interpretáció, mely főleg politika-, és diplomáciatörténeti narratívára épült és jórészt a középosztály és az elit emlékezete alapján konstruálódik, kizárólagos értelmezési keretként ma már nem tartható fönt. Szükség van annak kiegészítésére, árnyalására, vagyis alternatívák állítására, mert mindaz, ami az elmúlt évtizedekben megszületett, már nem elégíti ki a modern történettudomány által támasztott igényeket.