Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Csúcsokat döntött a brit munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2009. június 17. 17:46
Tizenkét évi csúcsra, 7,2 százalékra emelkedett Nagy-Britanniában a munkanélküliség. A brit statisztikai hivatal szerdai közleménye szerint 2,26 millió embernek nem volt állása az országban április végén.
A munkanélküliség aránya egy év alatt 2,0 százalékponttal emelkedett. Az ingatlanpiaci és pénzügyi válság elmélyülése, azaz tavaly nyár óta félmillióan veszítették el a munkájukat Nagy-Britanniában. Legutóbb 1996. novemberben volt annyi állástalan, mint idén április végén.
A fiataloknál a legsúlyosabb a helyzet. A 18-24 év közötti korosztály minden hatodik tagja - 16,6 százalék - munkanélküli. A fiatalkori munkanélküliség ezzel 15 évi csúcsra emelkedett.
Az állástalanok aránya várhatóan tovább növekszik a következő hónapokban, mert megjelennek a munkapiacon a frissen végzettek.
"Kedves Gordon, távozz!"
A britek túl vannak a nehezén
A britek kiborultak az adóemelés miatt MTI
Makro / Külgazdaság
Obama magasról tesz Kaliforniára
Privátbankár.hu | 2009. június 17. 16:40
A csőd szélén tántorgó Kaliforniának nem dob mentőövet a szövetségi kormány, a kaliforniai vezetők kitartó washingtoni lobbizása ellenére sem.
Makro / Külgazdaság
Csúcstechnológiát akar az EU a közlekedésben
Privátbankár.hu | 2009. június 17. 14:56
Hat tényező határozza meg az Európai Unió jövőbeni közlekedéspolitikáját: a népesség elöregedése, a bevándorlás, az unión belüli mozgás, a környezeti kihívások, az energiaforrások rendelkezésre állása, a városiasodás és a globalizáció, állapította meg a témáról Brüsszelben folytatott eszmecseréjén az Európai Bizottság.
Szokásos heti ülésén az uniós "kormány" a közlekedés és a mobilitás 2020-ig szóló jövőképét igyekezett meghatározni.
Antonio Tajani közlekedéspolitikai biztos sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy "folytatni kell a különböző közlekedési módok integrációját, másodsorban a közlekedési szolgáltatások és technológiák terén az Európai Uniónak a világ élvonalába kell kerülnie, harmadsorban pedig a jövőben követendő közlekedéspolitika középpontjába a közlekedés felhasználóinak és a közlekedési ágazat alkalmazottainak szükségleteit és jogait kell állítani".
A Duna - szimbólum vagy politika?
Áfaemelés hitelből: a turizmus is kaphat az EIB-milliókbólMTI
Makro / Külgazdaság
Oroszország lőni fog, ha kell
Privátbankár.hu | 2009. június 17. 12:50
Az orosz erők le tudják lőni az észak-koreai rakétákat, amennyiben azok Oroszország felé repülnek - jelentette ki Vlagyimir Popovkin orosz védelmi miniszterhelyettes.
Popovkin sajtóértekezletén egyebek között kifejtette: a Távol-Keleten megvannak a szükséges erők és eszközök ahhoz, hogy szükség esetén lelőjék a rakétákat, amelyekkel Észak-Korea kísérletezik.
A miniszterhelyettes kijelentette: amennyiben az Egyesült Államok fegyvereket juttat a világűrbe, "Oroszország megtalálja az adekvát aszimmetrikus választ". Popovkin úgy vélte, nem feltétlenül kell ehhez a világűrbe juttatni fegyvert.
"Túl vagyunk a Ronald Reagan elnök nevéhez kötődő csillagháború leckéjén, amely végül a Szovjetunió széthullásának egyik okává vált, mert Moszkva olyan nagyon sok pénzt költött az ellenlépésekre. Van ennél megfelelőbb válasz is, amelyhez nem is szükséges fegyvereket juttatni a világűrbe" - mondta Popovkin, de hozzátette, hogy az amerikai félnek jelenleg nincsenek tervei arra nézve, hogy fegyvereket vigyen a világűrbe.
Elfogyott az oroszok pénze
Az oroszok betámadták a Molt
Az orosz bankárok dobtak egy felestMTI
Makro / Külgazdaság
Slota: Szlovákia Felvidék, a szlovákok cselédek?
Privátbankár.hu | 2009. június 16. 18:26
A Kárpát-medence fogalmon a magyarok Nagy-Magyarországot értik, a szlovákokat cselédnek tekintik - mondta Slota
Makro / Külgazdaság
Vége: lezárták a Gripen-aktákat
Privátbankár.hu | 2009. június 16. 17:52
Az illetékes svéd ügyész lezárta a Gripen vadászgépek külföldre történő eladását és lízingelését övező korrupciós állítások miatt indított vizsgálatot.
Christer van der Kwast kedden közölte, hogy nem talált bizonyítékot arra, hogy a svéd Saab ipari csoport és az általa felerészben tulajdonolt Gripen International szándékosan segített brit partnerének, a BAE Systemsnek kenőpénzek kifizetésében 2004. július 1. után.
A Saab szerződést kötött a legnagyobb európai hadiipari csoporttal, a BAE Systemsszel, hogy segítsen eladni a Gripeneket. Vesztegetési ügyek gyanúja miatt Nagy-Britanniában vizsgálat folyik a BAE Systems ellen. Christer van der Kwast kijelentette: a vizsgálat azt mutatja, hogy a BAE kenőpénzeket fizetett Csehországban, Magyarországon és Dél-Afrikában a Gripen-ügyletekkel kapcsolatban.
Bajnai: a pártkasszánál kezdődik a korrupció
A válság elbánik a korrupcióval?
MTI
Makro / Külgazdaság
November 1.: életbe lép a lisszaboni szerződés?
Privátbankár.hu | 2009. június 16. 17:19
A legoptimistább becslés szerint november 1-jén életbe léphet a lisszaboni szerződés, ha az ír választópolgárok igent mondanak a dokumentumra - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten.
Elsősorban Írországon múlik, hogy a lisszaboni szerződés életbe tud-e lépni. Az írek bizonyos garanciákra tartanak igényt, ezek tulajdonképpen olyan kérdések, amelyek automatikusan következnek a mostani jogszabályokból, az ír szavazók megnyugtatására mégsem árt dokumentumba foglalni őket - mondta Balázs Péter.
Az új Európai Bizottság is a lisszaboni szerződés életbe lépése után lépne hivatalba. A testület jelenlegi vezetőjét, José Manuel Durao Barrosót azonban várhatóan már az ezen a héten tartandó uniós csúcson megerősítik elnöki posztján a tagországok állam- és kormányfői - tette hozzá.
EU-csúcs előtt: Barroso jövője a kérdés
Barosso: nem kell majd állami rész a pályázatokhoz
Szigorúbb ellenőrzést a schengeni határokhoz!
Pénzt kell tolni az EU-ba!
Az EU akcióba lépne a munkahelyekért
Rábólintott az ötmilliárdos programra az EU
MTI
Makro / Külgazdaság
Kapás: célfotónál fújták le a traffipax-tendert
Privátbankár.hu | 2009. június 16. 14:01
Az ORFK jogellenesen zárt ki két pályázót a traffipax-tenderből, pedig pályázott az Autópálya Kezelő is. Ők maradhattak
Makro / Külgazdaság
A Duna - szimbólum vagy hatalom és politika?
Privátbankár.hu | 2009. június 16. 12:58
A Duna ismét az európai politika fókuszába került, nemcsak szimbólum, hanem egy stratégiai szövetség is
Makro / Külgazdaság
Pedagógusok: a presztízs nő, a fizetés csökken?
Privátbankár.hu | 2009. június 16. 12:48
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen is
Makro / Külgazdaság
Biztosra ment: 43 egyetemre jelentkezett
Privátbankár.hu | 2009. június 16. 07:51
Hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a felsőoktatási jelentkezéskor
Makro / Külgazdaság
EU-csúcs előtt: Barroso jövője a kérdés
Privátbankár.hu | 2009. június 15. 18:33
A csütörtök-pénteki EU-csúcstalálkozón várhatólag politikai nyilatkozatban fogják támogatni az állam-, illetve kormányfők, hogy José Manuel Barroso portugál konzervatív politikus, az Európai Bizottság eddigi elnöke kapjon mandátumot újabb öt évre az unió legfőbb végrehajtó testületének irányítására.
Makro / Külgazdaság
Kedveskednünk kellene a nettó befizetőknek?
Privátbankár.hu | 2009. június 15. 18:12
Átmenetileg, 2009-re és 2010-re célszerű lenne csökkenteni az európai uniós strukturális alapok a tagállami finanszírozásának arányát - mondta a magyar külügyminiszter
Makro / Külgazdaság
Már tízezren tüntetnek Ahmadinezsád ellen
Privátbankár.hu | 2009. június 15. 16:13
A hatósági tiltás ellenére Mir Hoszein Muszavi vesztes iráni ellenzéki elnökjelölt legalább tízezer híve tüntetett hétfőn délután Teheránban Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő államfő újraválasztása ellen.
Jóllehet a teheráni belügyminisztérium betiltott Muszavi melletti minden tüntetést, az ellenzéki politikus mintegy ezer híve gyűlt össze, majd vonult fel egyre növekvő létszámban az iráni főváros központjában. Létszámukat a francia hírügynökség legalább tízezerre, a brit hírügynökség több tízezerre tette.
A tüntetők az Azadi sugárúton, az iráni sah rendszerét megdöntő 1979-es iszlám forradalom alatti tiltakozások egyik fő helyszínén vonultak fel. Közben Muszavi fényképét tartották a magasba, és a "Muszavi, veled vagyunk", "Az irániak inkább meghalnak, mintsem megalázkodjanak" és "Halál a diktátorra" jelszavakat skandálták - arra célozva, hogy szerintük választási csalással aratott fölényes győzelmet az ultrakonzervatív Ahmadinezsád a múlt pénteki elnökválasztáson a volt kormányfő Muszavi felett.
Egy szemtanú arról számolt be, hogy Ahmadinezsád motorkerékpáron közlekedő, botokkal felszerelkező hívei megtámadták Muszavi híveit, s a szemben álló felek között több helyütt dulakodás tört ki.
A rohamrendőrség egységei kivonultak a helyszínre, de nem érkezett jelentés arról, hogy közbeavatkoztak volna. A belügyi tárca később közölte: Muszavit terheli a felelősség annak minden következményéért, ha hívei folytatják az engedély nélküli megmozdulást.
Muszavi az eredményeket szintén vitató másik ellenzéki jelölttel, Mehdi Karubival az oldalán egy autóban szintén feltűnt a felvonuló tömegben, járművüket biztonsági őrök kísérték. Muszavi kampányhonlapja hétfőn előbb a tüntetés elhalasztásáról, később viszont arról számolt be, hogy a rendezvényt mégis megtartják, s Muszavi Karubival együtt nyugalomra szólítja fel híveiket. Muszavi (új választás lehetőségére célozva) hangosbeszélőn közölte a tömeggel, hogy kész egy újabb elnökválasztáson megméretni magát.
Új elnökválasztás mellett foglalt állást a reformer szellemiségűnek tartott Mohammad Hatami volt iráni elnök is - közölte Hatami fivére. Mohammad Reza Hatami elmondta: a volt elnök továbbra is ellenzi Ahmadinezsád újraválasztását, s csatlakozni kíván a Muszavi-párti tüntetőkhöz. Maga Hatami közleményében viszont nyugalomra és arra szólította fel a tüntetőket: gondoskodjanak arról, hogy tiltakozó akcióik ne lépjék túl a törvényes kereteket.
Teheránban a hét végén súlyos összecsapások voltak a biztonsági erők és Muszavi hívei, valamint az Ahmadinezsád újraválasztását ellenzők között.
Change? Obama ugyanazt mondja, mint Bush
Ahmadinezsád: Obama ne csak taktikázzon
MTI
Makro / Külgazdaság
A kormány enged a fuvarozók követeléseinek
Privátbankár.hu | 2009. június 15. 11:04
A pénzügyminiszter támogatja, hogy a fuvarozóknak meghatározott mértékig adómentes maradjon az üzemanyag-megtakarítás, valamint a költségtérítés, és nem utasítja el a kereskedelmi gázolajár bevezetését sem - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.
Makro / Külgazdaság
Ahmadinezsád nyerte az iráni elnökválasztást
Privátbankár.hu | 2009. június 13. 08:14
Mahmúd Ahmadinezsád leköszönő elnök megnyerte az iráni elnökválasztást a szavazatok csaknem kétharmadának elnyerésével a belügyminisztérium szombati bejelentése szerint, amely még nem a végleges eredmény.
A szavazásra jogosult 46 millió emberből 36,8 millió adta le a voksát. A szavazatok 94 százalékának összeszámlálása alapján Ahmadinezsád a voksok 64,31 százalékát szerezte meg. Fő ellenfele, Mir Hoszein Muszavi pedig 32,57 százaléknyit.
Mohszen Rezai, a nagyhatalmú Forradalmi Gárda korábbi vezetője 1,66, Mehdi Karubi volt parlamenti elnök pedig 0,83 százalékot kapott.
Irán nem tárgyal az atomprogramról
Irán tárgyalna az atomprogramjárólMTI
Makro / Külgazdaság
Pincér! Egy kávét és egy újságírót ide!
Privátbankár.hu | 2009. június 12. 09:27
Mit szólna egy interjúhoz a kávé mellé? Csak be kell ülnie egy kávéházba, és máris cáfolhat és meg nem erősíthet
Makro / Külgazdaság
Most már elismerik, kitört a világjárvány!
Privátbankár.hu | 2009. június 12. 08:20
A WHO világjárvánnyá nyilvánította az új influenzát. A magyar szakminiszter szerint nincs szükség újabb lépésekre
Makro / Külgazdaság
Észak-Korea atomrobbantásra készül
Privátbankár.hu | 2009. június 12. 07:33
Washingtonban bizonyos jelekből arra következtetnek, hogy Észak-Korea talán újabb kísérleti atomrobbantásra készül a május 25-én végrehajtott második nukleáris föld alatti robbantás után - közölte pénteken egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes a CNN hírtelevízióval.
A Fox amerikai tévécsatorna úgy tudja, hogy Phenjan "kész végrehajtani egy újabb atomrobbantást, amennyiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadd el az Észak-Korea elleni szankciók szigorításáról". A Yonhap dél-koreai hírügynökség ugyanakkor hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte: jelen pillanatban nincsenek arra utaló jelek, hogy Észak-Korea újabb atomrobbantásra készül a közeljövőben.
Összefognak: megbüntetik Észak-Koreát
Bin Laden még él - és nincs biztonságban
Szigorúan titkos nukleáris adatok kerültek a netre
Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea
Fokozódik a helyzet Dél-KoreábanMTI
Makro / Külgazdaság
EP-frakciók: javában tart a tili-toli
Privátbankár.hu | 2009. június 11. 07:36
Csekély mértékben módosult a mandátumok megoszlása az Európai Parlamentben amiatt, hogy több országban csak később összegezték a levélben érkezett távszavazásos voksokat
Makro / Külgazdaság
Összefognak: megbüntetik Észak-Koreát
Privátbankár.hu | 2009. június 10. 17:08
Hét kulcsfontosságú ország diplomatái megállapodtak szerdán az ENSZ-ben, hogy újabb szankciókkal büntetik meg Észak-Koreát a tiltott atomkísérlet végrehajtása miatt.
A Biztonsági Tanács öt állandó tagja, valamint az atomrobbantással közvetlenül érintett Japán és Dél-Korea kéthetes, zárt ajtók mögött lebonyolított egyeztetés után jutott arra a döntésre, hogy további területekre kell kiterjeszteni a korábbi szankciókat.
Az amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy tovább szigorítják a fegyverszállítási embargót, még inkább korlátozzák Phenjan külföldi pénzügyi műveleteit, és felhatalmazást adnak az Észak-Koreába tartó hajók átkutatására a nyílt tengeren.
Bin Laden még él - és nincs biztonságban
Szigorúan titkos nukleáris adatok kerültek a netre
Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea
Fokozódik a helyzet Dél-KoreábanMTI
Makro / Külgazdaság
Gordon igyekszik: költségtérítések a weben
Privátbankár.hu | 2009. június 10. 15:41
A parlamenti képviselők minden költségtérítését közzé kell tenni, és közzé is fogják tenni az interneten - jelentette ki a brit kormányfő szerdán a londoni parlamentben.
Független vezetés alatt álló bizottságnak kell tüzetesen megvizsgálnia az elmúlt négy évben az ideiglenes lakóhelyre benyújtott képviselői igényeket - mondta Gordon Brown az azonnali kérdések óráján.
Így garantálható, hogy megtörténjenek az esetleges visszafizetések, amely esetekben ez szükséges, illetve büntetést vonhat maga után, ha nem helyénvaló igényeket nyújtott be bármely képviselő - fogalmazott.
Gordon Brown nem mond le
"Kedves Gordon, távozz!"
Az EP-voksoláson elbukhat Gordon Brown MTI
Makro / Külgazdaság
Legfelsőbb Bíróság: a túlóradíj jogos, de mi az a túlóra?
Privátbankár.hu | 2009. június 10. 14:33
Jogos a tűzoltók túlóradíj-követelése - döntött a Legfelsőbb Bíróság. Azt már nem tudták eldönteni, hogy mennyi az annyi
Makro / Külgazdaság
A Fidesz kormányzásra készül, az MSZP ötleteket ad?
Privátbankár.hu | 2009. június 10. 14:16
Egy kormányzásra készülő pártnak komolyabb, nem pedig "furcsa" javaslatokat kellett volna megfogalmaznia - mondták Orbán levelére
Makro / Külgazdaság
Makkegészséges embereket is elvisz az influenza
Privátbankár.hu | 2009. június 10. 08:00
A világ "valóban nagyon közel van" az új típusú influenza világjárványához - közölte Genfben a WHO főigazgató-helyettese
Makro / Külgazdaság
Bajnai pont olyan népszerű, mint Morvai Krisztina
Privátbankár.hu | 2009. június 9. 17:39
Ha közvetlenül választanának miniszterelnököt, akkor Orbán Viktor 38 százalékot kapna, Bajnai és Morvai 8-8%-ot
Makro / Külgazdaság
Gusztos megkérdőjelezte az SZDSZ létét
Privátbankár.hu | 2009. június 9. 16:11
Olyan eredmény született, amely kétségessé teszi az SZDSZ létét - írta a párt frakcióvezető-helyettese
Makro / Külgazdaság
Simor András megszabadul ciprusi cégétől
Privátbankár.hu | 2009. június 8. 16:20
Értékesíti ciprusi cégében lévő befektetéseit, majd megszünteti a társaságot Simor András jegybankelnök
Makro / Külgazdaság
Küszöb alatt az MDF és az SZDSZ?
Privátbankár.hu | 2009. június 7. 19:35
Magyarországról a Fidesz, az MSZP és a Jobbik küldhet képviselőket az Európai Parlamentbe - vetíti előre két közvélemény-kutató cég előzetes mérése
Makro / Külgazdaság
24 hibaüzenetet küldött 5 perc alatt az Airbus
Privátbankár.hu | 2009. június 6. 12:07
Az Air France hétfőn lezuhant Rio de Janeiro-Párizs járata öt perc alatt 24 hibaüzenetet küldött, mielőtt eltűnt a radarképernyőről - közölte szombaton a vizsgálatokat végző francia csoport vezetője.
Paul-Loius Arslanian elmondta azt is, hogy a robotpilóta nem működött. Egyelőre nem tudni, hogy azt a pilóták kapcsolták-e ki, vagy a műszer felmondta a szolgálatot a gép sebességét jelző ellentmondó adatok miatt.
Az Airbus gyártója közölte: kiderült, hogy a műszerek ellentmondó adatokat jeleztek, miközben a gép a viharzónában haladt.
GPS nélkül nem tudni, merre jár a repülő
MTI
Makro / Külgazdaság
A válság miatt kevesebb a rabkoszt
Privátbankár.hu | 2009. június 6. 09:23
A rabkosztot sem hagyta érintetlenül a gazdasági recesszió: egyes amerikai börtönökben jócskán megvonják az elítéltek szájától a falatot.
A georgiai börtönlakók egy ideje a hétvégén már nem kaptak ebédet, de a közelmúltban a pénteki ebédet is eltörölték. Ohióban a hétvégi reggelik elvonását tervezik, s csupán tízóraival kínálnák a bennlakókat. Más államokban a tej és a friss gyümölcs lett ritka vendég a fegyencek asztalán.
Az illetékesek azt állítják, így is jut a raboknak elég kalória, családtagjaik és a változások bírálói szerint azonban a lecsökkentett fejadag frusztrálhatja a rabokat, és mivel az üres has rossz tanácsadó - még lázadásra is bíztathatja őket.
Pénzhiány miatt bezárnak a börtönök? MTI
Makro / Külgazdaság
BKV: új menetrendek, megszűnő járatok mától
Privátbankár.hu | 2009. június 6. 09:03
Nem jön a busz, vagy többet kell várni a megállóban? Ne csodálkozzon, mától életbe lépett a BKV új összmenetrendje
Makro / Külgazdaság
Gordon Brown nem mond le
Privátbankár.hu | 2009. június 5. 18:30
Gordon Brown brit miniszterelnök pénteken közölte, hogy nem mond le. Brown, aki a nap folyamán kormányátalakítást hajtott végre, a Downing Street-i kormányfői hivatalban tartott péntek esti sajtóértekezletén közölte: ha nem hinne abban, hogy ő "a megfelelő személy a megfelelő csapat vezetésére", akkor már nem lenne a helyén.
Az utóbbi napokban egyre nagyobb nyomás nehezedett a mind ingatagabb helyzetű Brownra távozása végett; egy frissen lemondott kabinettag pénteken - szinte példátlan lépéssel - nyílt levélben szólította fel a kormányfőt a lemondásra.
"Kedves Gordon, távozz!"
A britek kiborultak az adóemelés miatt
Költségtérítés: Londonban már áll a bál
MTI
Makro / Külgazdaság
Feldarabolják Szerbiát
Privátbankár.hu | 2009. június 5. 13:45
Gyorsított eljárásban terjeszti a szerb kormány a belgrádi parlament elé a szerbiai régiók létrehozására vonatkozó törvényjavaslatát.
Mirko Cvetkovic kormánya csütörtöki ülésén fogadta el a Szerbia regionális fejlődésére vonatkozó törvényjavaslatot, amely hat gazdasági régióra osztaná Szerbiát.
A Magyar Szó című vajdasági napilap beszámolója szerint Verica Kalanovic, a Nemzeti Beruházási Tervért felelős miniszter ismertette a javaslat részleteit. A hat régió a Vajdaság, Koszovó, Belgrád, valamint Nyugat-, Kelet- és Dél-Szerbia lennének. Indoklása szerint ez nem Szerbia adminisztratív jellegű határokkal való feldarabolását jelentené, hanem olyan egységek létrehozását, amelyek lehetővé tennék az egész ország egyenletes ütemű fejlődését és csökkentenék a már meglévő fejlődésbeli különbségeket.
Koszovó a Világbank tagja lett
Új magyar-szerb határátkelők nyílnak
A szerb alapkamat maradt 14%
MTI
Makro / Külgazdaság
Úriemberek: a partnerük ronda, de elfogadják
Privátbankár.hu | 2009. június 3. 19:38
"Öreg is, csúnya is, de ez van..." - összegezték az Emnid közvélemény-kutató intézet szakértői a partnerekről készül felmérésüket
Makro / Külgazdaság
Musical készül Obama életéről - de nem Amerikában
Privátbankár.hu | 2009. június 3. 18:10
Musical készül Németországban Barack Obama amerikai elnök életéről; a zenés darab őszre tervezett bemutatóját Frankfurtban tartják majd, de a produkció várhatóan bejárja egész Németországot.
Az elnök kampányszlogenjét idéző Hope - Yes We Can című darab próbái már folynak, a premier várhatóan októberben vagy novemberben lesz - számolt be a MOVE produkciós iroda. A darab narrátora Ralf Bauer színész lesz, Obama szerepét Jimmie Wilson játssza.
A musical két cselekményszálon fut, az egyik Barack Obama történetét és a Fehér Házig vezető utat meséli el, míg a másik a választási győzelem által kiváltott lelkesedést mutatja be egy chicagói környék példáján keresztül. A produkcióban az éneklő elnök mellett a first lady és Hillary Clinton is dalra fakad.
A nézők különleges helyzetben lesznek, ugyanis bekapcsolódhatnak a darabba, még dobolhatnak is. "Így a közönségre is átragadhat az az eufórikus hangulat, ami a kampány alatt az Egyesült Államokat is jellemezte" - mondta a MOVE egyik munkatársa. A frankfurti bemutatót követően a musical 24 állomásos turnéra indul.
Bin Laden Obamát támadta MTI
Makro / Külgazdaság
Szigorúan titkos nukleáris adatok kerültek a netre
Privátbankár.hu | 2009. június 3. 17:39
Tévedésből olyan szigorúan bizalmas információk kerültek az internetre amerikai atomlétesítményekről, amelyek szakértők szerint hasznára lehetnek hasadó anyagot kereső terroristáknak - írta a szerdai The New York Times.
Hétfőn egy 266 oldalas jelentés volt olvasható a washingtoni kormány nyomtatási hivatalának weboldalán. Bárki szabadon olvashatott a weben több száz olyan amerikai helyszínről és az ott folyó tevékenységről, ahol atomerőművek működnek, és atomfegyverekhez szükséges anyagokat tárolnak. Az internetes oldalról másnap távolították el az anyagot, miután a The New York Times érdeklődött a hivatalnál annak tartalma felől.
A jelentést Barack Obama elnök májusban küldte meg a kongresszusnak felülvizsgálat céljából. Az okmányt az Egyesült Államok kormánya a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek szánta megküldeni.
David Albright, az Institute for Science and International Security vezetője szerint a véletlen publikálás esetleg olyan hasznos belső információkat nyújtott tolvajoknak és terroristáknak, akik hasadó anyag megszerzésére törekednek. Mint fogalmazott, az atomlétesítmények biztonságban vannak, de senki nem szeretné, ha a tolvajok tudnák, hogy hol tartja a házban a pénztárcáját.
A The New York Times szerint a dokumentum - amely nem titkos, hanem egy fokkal gyengébb, "szigorúan bizalmas" minősítésű - ugyan nem tartalmazott katonai titkokat, információkat atomfegyverekről, de több titkos laboratórium helye is szerepelt benne.
Fokozódik a helyzet Dél-Koreában
Észak-Korea még Obamának is nagy falat?
Obama: Észak-Korea felelőtlen!
Megint megijedt a világ: Észak-Korea robbantott
MTI
Makro / Külgazdaság
Európa választ: biztató részvételi adatok és érdektelenség
Privátbankár.hu | 2009. június 3. 17:29
Az öt évvel ezelőttinél valamivel nagyobb részvételi arányról tanúskodnak azok az első adatok, amelyek Finnországból, Svédországból és Észtországból érkeztek az európai parlamenti (EP-) választásokról.
E három uniós ország ugyanis lehetővé teszi, hogy polgáraik már a június 4. és 7. között zajló, "hivatalos" választási időszak előtt leadhassák voksaikat - az észtek interneten is. E szavazatokat később a többi szavazattal együtt számlálják össze.
Finnországban május 27. és június 2. között zajlott az előzetes szavazás. A választójoggal rendelkezők 17,3 százaléka, 716.866 fő már voksolt. Ez a részvételi arány 1,1 százalékponttal magasabb a 2004-es adatnál. Svédországban az előzetes szavazás eddigi 14 napja alatt 422.517 polgár voksolt, ez a szavazásra jogosultak 5,96 százalékának felel meg. Öt évvel ezelőtt ugyanennyi idő alatt 4,19 százalék élt ezzel a lehetőséggel.
Az EP-választások történetében először Észtországban tartottak elektronikus szavazást. Május 28. óta 51 ezren, 5,61 százaléknyian adták le szavazatukat. Június 1-jétől június 2-án estig az internetes szavazás mellett további 38.727 polgár adta le voksát hagyományos módon. Így az észtek összesen 9 százaléka szavazott eddig.
V4: érdektelenség a jellemző
A visegrádi országok lakosainak nagy része nem tervezi, hogy részt vesz az európai parlamenti (EP) választáson - közölte a Tárki.
A négy visegrádi állam - Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - közül egyedül Magyarországon tervezi a lakosság több mint fele (59 százaléka), hogy leadja szavazatát az EP-választás napján, a többi három országban a lakosságnak ennél kisebb része készül szavazni - ismertette a közvélemény-kutató cég a felmérését.
A magyarok érdeklődőbbek is a választások iránt, hiszen míg Magyarországon a lakosság csaknem fele, addig a szlovákok 37 százaléka, a lengyelek 35, míg a csehek mindössze 29 százaléka mondta, hogy érdekli őket az európai parlamenti választás.
EP-választás: pénteken vitatkoznak a listavezetők
Péntek éjfélig bármi jöhet
Orbán "földrengést" szeretne
BBC: a Jobbik a 30-as éveket idézi
Még egy napig kampányolnak a pártok
EP-választás: mégis vitáznak egyet a listavezetők?
MTI
Makro / Külgazdaság
Kétfrontos harc előtt áll Orbán Viktor?
Privátbankár.hu | 2009. június 3. 15:50
Egyre nagyobb a polarizáció Magyarországon, nemcsak a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP, hanem a kicsik, az SZDSZ és a Jobbik között is - európai lapszemle
Makro / Külgazdaság
Bin Laden Obamát támadta
Privátbankár.hu | 2009. június 3. 14:41
Barack Obama amerikai elnöknek az iszlám világgal kapcsolatos politikáját bírálta Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője egy hangfelvételen - közölte szerdán az al-Dzsazíra.
Az arab hírtelevízió azt ígérte, hogy rövidesen sugározza a felvételt, részleteket azonban egyelőre nem közölt belőle.
A bejelentés azt követően hangzott el, hogy Obama szerdán megérkezett első szaúd-arábiai látogatására, ahonnan kisebb körútra indul az arab országokba. Az amerikai elnök csütörtökön Egyiptomban nagy várakozással övezett beszédet intéz a muzulmán világhoz.
Clintonnak tetszett, amit Irakban látott
Ahmadinezsád: Obama ne csak taktikázzon MTI
Makro / Külgazdaság
Bajnai 50 napja: egyensúlyban az ország
Privátbankár.hu | 2009. június 3. 12:54
A miniszterelnök tudja, nincs ok az ünneplésre, de az elmúlt 50 napot - amióta kormányfő - értékelve megállapította: hazánk visszakerült az egyensúlyi pályára
Makro / Külgazdaság
Kristálytiszta az Adria
Privátbankár.hu | 2009. június 2. 19:30
A horvát Adria fürdőhelyeinek túlnyomó többségénél kiváló a vízminőség, egyetlen olyan strand sincs, ahol ne lehetne fürdeni - közölte honlapján a horvát Környezetvédelmi, Területfejlesztési és Építésügyi Minisztérium.
Az idei első, májusban végzett mérések adatai alapján 1144 adriai strandot minősítettek kiválónak, 16-ot jónak és kilencet kielégítőnek. A határértékeket a horvát Hivatalos Közlönyben tavaly megjelent törvény jelölte ki, ezek alapján nem találtak olyan területet, amely úszásra alkalmatlan lenne - olvasható a tárca összefoglalójában.
A jogszabálynak megfelelően Horvátországban május elsejétől szeptember végéig folyamatosan végzik a vízmintavételeket, 15 naponként, összesen tíz alkalommal a hét tengerparti megye által kijelölt strandokon. Amennyiben vízszennyezést észlelnek, arról az adott megye hatóságainak azonnal tájékoztatniuk kell a nyilvánosságot.
A folyamatosan frissülő adatokat a spliti székhelyű Óceanográfiai és Halászati Intézet gyűjti és teszi majd közzé weblapján (www.izor.hr/kakvoca). A térképen is ábrázolt fürdőhelyek mellett színes, kör alakú szimbólumok szerepelnek, a kék a kiváló, a zöld a jó, a sárga a kielégítő és a piros az elégtelen vízminőséget jelzi. Mindezen túl több további információ, így a levegő és a tenger hőmérsékleti adatai, a sótartalomra és a szélirányra vonatkozó adatok is megtalálhatók lesznek az egyelőre nem üzemelő oldalon.
Lejjebb adnak a csillagokból a turisták
Arab luxus Montenegróban
MTI
Makro / Külgazdaság
Hosszú hétvége: mit ünneplünk Pünkösdkor?
Privátbankár.hu | 2009. május 30. 15:00
A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 31-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját
Makro / Külgazdaság
Hova menjünk gyereknapon?
Privátbankár.hu | 2009. május 30. 10:52
A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából szombaton és vasárnap több helyszínen is izgalmas programok várják az érdeklődőket
Makro / Külgazdaság
Külföldi út: jobb, ha ezekre odafigyel!
Privátbankár.hu | 2009. május 30. 09:05
Más vámszabályok érvényesek az Európai Unión belüli és azon kívüli utazásra, nem árt tehát nyaralás előtt átböngészni a legfontosabb vámszabályokat - tanácsolja a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. 10 ezer euró készpénz felett írásos nyilatkozatot kér a vámhatóság
Makro / Külgazdaság
EP-választás: 500 ezren már leszavaztak
Privátbankár.hu | 2009. május 29. 16:32
Svédországban, Finnországban és Észtországban összesen közel félmillió ember már leadta szavazatát az európai parlamenti választások keretében - közölte az EP sajtószolgálata pénteken Brüsszelben. Mindhárom említett országban bizonyos szavazócsoportok - például a külföldön tartózkodók - a hivatalos választási nap (mindegyikük esetében június 7.) előtt már 9-14 nappal leadhatják voksukat.
Az eredményeket természetesen csak azután teszik közzé, hogy valamennyi EU-tagállamban bezártak a szavazóhelyiségek, azaz legkorábban jövő vasárnap éjjel.
Június 7-én szavazhatunk az Európai Parlament új összetételéről. Ön elmegy voksolni? Szavazzon! >>
Svédországban közel 230 ezer választó, a teljes választókorú lakosság 3,2 százaléka élt a korábbi voksolás lehetőségével. Finnországban 232 ezer ember, 5,6 százalék adta le szavazatát. Észtországban, ahol bevezették az internetes szavazás lehetőségét is, eddig 6800-an voksoltak - derül ki a parlament közleményéből.
Öt évvel ezelőtt Svédországban a választók 1,68, Finnországban 4,7 százaléka használta ki a korai szavazás lehetőségét. Több EU-tagállamban bizonyos csoportok levélben is szavazhatnak.
Orbán: a Fidesz tudja, hogy nehéz a feladat
EP-választás: mégis vitáznak egyet a listavezetők?
Meddig lesz miniszterelnök Orbán Viktor?
Van-e 1.000.001 szocialista szavazó? Nincs
Navracsics: ha a Fidesz túlnyeri magát, Bajnai mondjon le
Törvénytelen a Fidesz EP-kampánya?
Fiktív számokkal vádolja a Fidesz a kormányt
MTI
Makro / Külgazdaság
Új vírus: a legrosszabbra készülnek a románok
Privátbankár.hu | 2009. május 29. 16:06
A román hatóságok nem zárják ki, hogy az új vírus által okozott influenzás megbetegedések száma nőni fog, s a legrosszabbra is fel kell készülni.
Már körülölel minket a H1N1
Adrian Streinu Cercel, a bukaresti Matei Bals járványtani intézet vezetője a sajtónak pénteken elmondta: ennek a módosult szerkezetű vírusnak az a sajátossága, hogy melegben is terjed, ezért a következő időszakban az influenzás megbetegedések száma csúcsokat döntögethet.
Romániában továbbra is három beteget tartanak számon. Streinu Cercel mindhármuk állapotát jónak nevezte. Hangsúlyozta, hogy az a férfi is jól érzi magát, akinek tegnap még láza volt. Elsőként egy 30 éves nő fertőződött meg, aki május 23-án érkezett Bukarestbe New Yorkból. Csütörtökön erősítették meg, hogy a nő gyereke, valamint a gyerek apja is elkapta az új vírust. Az orvosok megfigyelés alatt tartják azokat a személyeket, akik érintkeztek velük.
H1N1: megkaptuk a vírustörzset
Hogy ne kapjuk el az új vírust, ha utazunk?
Csehországban is felbukkant a H1N1
H1N1: újabb 3 ország a vírustérképen
Tény: már Oroszországban a H1N1
Megérkezett Görögországba az új vírus
MTI
Makro / Külgazdaság
Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea
Privátbankár.hu | 2009. május 29. 13:25
Észak-Korea újabb kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú rakétával a keleti partjai mentén - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Phenjan ezen a héten már hatodik alkalommal lőtt ki rakétát.
A hétfőn és kedden kilőtt mind az öt rakéta rövid - a jelentések szerint 130 kilométer - hatótávolságú volt, s mindegyiket Észak-Korea keleti partvidékéről indították, vagyis a Japán és a Koreai-félsziget között elterülő Japán-tenger fölé lőtték ki. Phenjan az elmúlt években többször hajtott végre hasonló rakétakísérleteket. Ezeket rendszerint akkorra időzítette, amikor éppen megnövekedett a feszültség a térségben.
A kommunista ország előzőleg, a hét elején végrehajtotta második kísérleti atomrobbantását.
Fokozódik a helyzet Dél-Koreában
Észak-Koreában hadüzenetről beszélnek
Észak-Korea még Obamának is nagy falat?
Obama: Észak-Korea felelőtlen!
Irán nem tárgyal az atomprogramról
Megint megijedt a világ: Észak-Korea robbantott
MTI
Friss
Nemzetközi
Trump migránsokat telepítene Ukrajnába
Az amerikai elnök még januárban kérte Kijevet, hogy fogadjon be bizonytalan számú migránst-
10 órája
Vállalat
A nehézségek ellenére jó évet remél a Bosch
A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója 2024-ben 90,3 milliárd eurós árbevételt ért el.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
Piaci kamatozású lakáshitelből még soha nem vettek fel ennyit a magyarok
17:05
-
Lejárt tejet hívtak vissza
16:04
-
Lép az EU, ha maradnak a Trump-vámok
15:03
-
Az uniós támogatások és a magyar gazdaság fejlődése szorosan összefügg
14:02
-
A magyar alapkamat fennragadt, miközben több jegybank csökkentette az irányadó rátát
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán
18:06
-
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
17:05
-
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország
14:02
-
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
12:12
-
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
top 24
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Mit szól ehhez Donald Trump? Érdekes részletet találtunk XIV. Leóról
2025. május 8. 20:01
-
Megérkezett Trump nagy bejelentése
2025. május 8. 17:50
-
Megválasztották az első amerikai pápát
2025. május 8. 19:18
-
Putyin a múlt dicsőségében fürdeti az ukrajnai agressziót
2025. május 8. 09:41
