Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Késik a luxusvonat - és még a luxust is letagadják
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 18:28
Egyelőre mégsem indul ötcsillagos luxusvonat a Peking-Csinghaj-Tibet vasútvonalon. A mozgó hotelként üzemelő különleges szerelvények a vasúttársaság fél évvel korábbi bejelentése ellenére szeptemberben még biztosan nem indulnak el Pekingből.
A Csinghaj-Tibet (Qinghai-Xizang) vasúttársaság egyik magas rangú mérnöke szerint az állítólagos szeptemberi indulásról semmiféle értesítést nem kaptak. Az egyes beszámolókkal ellentétben a szerelvényen nyújtott szolgáltatások sem lesznek luxuskategóriába sorolhatók, és az sem igaz, hogy az új vonaton majd csak külföldi turisták utazhatnak. Csu Ming-zsuj (Zhu Mingrui), a vasúttársaság igazgatójának korábbi bejelentése szerint a 96 utas befogadására alkalmas szerelvényen a viteldíj egy átlagos vonatút hússzorosa lesz, azaz egy Peking-Lhásza repülőjegynél is drágább.
A késlekedés okai egyelőre ismeretlenek, egyes beszámolók szerint a szerelvényeket gyártó Bombardier és Sifang Power Transportation nem szállította le időre a vagonokat. A vállalat viszont nem is tudott arról, hogy a szolgáltatás szeptembertől indulna. A santungi (Shandong) székhelyű vállalat februárban, a tervek szerint adja át a szerelvényeket.
A turistákat szállító, emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó vonatok 12 személyvagonból, 2 étkezőkocsiból és egy panorámavagonból állnak majd. A személyvagonokban minden lakosztály 20 négyzetméter alapterületű lesz, amelyekhez kétszemélyes ágyak és külön fürdőszoba tartozik. A vasútügyi minisztérium szóvivője blogjában azt írta, hogy a turistákat szállító szerelvényeket inkább városnéző, nem pedig luxusvonatnak kellene nevezni.
Más vonatokhoz viszonyítva ezeken a szerelvényen az a legnagyobb különbség, hogy az utasok a táj szépségeit egy nagyobb ablakokkal és kényelmesebb ülésekkel felszerelt vagonból nézhetik.
A Csinghaj-Tibet vasútvonal Hsziningből (Xining) Lhászába tartó 1956 kilométeres, 2006 júliusában átadott szakasza teremtette meg az első vasúti összeköttetést a világ és Tibet között.
Luxuslázban éghet Budapest
Arab luxus Montenegróban
Már nem az ablakemelő az extra
MTI
Makro / Külgazdaság
Lefokozták Gustavot
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 16:06
Négyesről kettes fokozatúra gyengült hétfőn, helyi idő szerint délelőtt a Gustav névre keresztelt hurrikán, amely a Mexikói-öböl fölött jár. A szélvihar a nap folyamán várhatóan Louisiana amerikai állam területén éri el a partot, és kevéssé valószínű, hogy újra felerősödjék - közölte Miamiban az országos hurrikán központ.
A jelentés kiadásakor (közép-európai idő szerint 15 órakor) a vihar szeme 125 kilométerre New Orleanstól dél-délnyugatra volt, és óránként 26 kilométeres sebességgel mozgott a part felé. A széllökések sebessége 175 kilométeresre csökkent a 340-ről, amelyet Kubában mértek helyenként.
Gustav a republikánusokra is lecsapott MTI
Makro / Külgazdaság
Kisebbségben nem megy: hamar megbukott a japán kormányfő
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 15:54
Nem egészen egy évvel hatalomra jutása után, hétfőn bejelentette lemondását Fukuda Jaszuo japán miniszterelnök. Fukuda nehézségekkel küzdött a kormányzásban, mert a parlament felsőházát az ellenzék uralja, s akadályozta politikája végrehajtását. Azzal indokolta lépését sebtében összehívott tokiói sajtótájékoztatóján, hogy túl akarta lendíteni az ország belpolitikai helyzetét az így kialakult holtponton. "Nem szabad megengedni, hogy politikai vákuum alakuljon ki" - mondta.
Lemondása nem jelenti azt, hogy feltétlenül új választásokat kellene kiírni. Pártja, a jobboldali Liberális Demokrata Párt kiválaszthat egy új vezetőt, aki elnyerheti a parlament alsóházának támogatását, hiszen a pártnak többsége van a törvényhozó testületben. A 72 éves Fukuda nem közölte, mikortól érvényes lemondása, de feltehetőleg hivatalában marad, amíg pártja ki nem szemeli utódjelöltjét. Megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Aszo Taro volt külügyminiszterre, az LDP főtitkárára esik majd a választás.
Fukuda 2007 szeptemberében jutott hatalomra. Akkor még a lakosság 60 százaléka támogatta, de utána zuhanni kezdett népszerűsége. Egy közvélemény-kutatás hétfőn nyilvánosságra hozott eredménye szerint mostanra 29 százalékosra esett vissza népszerűségi indexe. Annak is nyilván szerepe van népszerűtlenségében, hogy döcög a japán gazdaság - a világ második legnagyobb gazdasága - szekere. Fukuda néhány nappal lemondása előtt tárta a nyilvánosság elé, hogy kormánya kétbillió jent (18 milliárd dollárt) szándékozik költeni a lankadó gazdaság felélénkítésére. Bejelentett távozásával kérdésessé vált e program sorsa.
Meglepő pofon Amerikának: Kína nem dob mentőövet
A halban rejtőzik a japánok titka
MTI
Makro / Külgazdaság
Ez nem az Ön Picassója véletlenül?
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 10:02
Az amerikai szövetségi nyomozó iroda elindított egy honlapot, amelyen bizonyos lopott festmények tulajdonosait keresi
Makro / Külgazdaság
Már szinte senkit nem érdekel a politika
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 07:44
A biztos pártválasztók között a Fidesz 1,7 millió, az MSZP pedig 900 ezer szavazót tud felmutatni, az aktív szavazók aránya ugyanakkor már csak 44 százalék
Makro / Külgazdaság
Az SZDSZ-nek nem esett nehezére nemet mondani
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 07:31
Politológusok véleménye szerint a liberálisok át fogják engedni a költségvetést
Makro / Külgazdaság
Gustav a republikánusokra is lecsapott
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 07:15
A Gustav hurrikán elérte az amerikai partokat, a Mexikói-öbölben csaknem teljesen leállt az olajkitermelés, az események az elnökválasztási kampányt is befolyásolják
Makro / Külgazdaság
Fekete hétvége Horvátországban
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 06:25
Horvátország történelmének "legfeketébb hétvégéjeként" értékelték a rendőrök a mostanit, miután két nap alatt 16-an haltak meg közúti balesetekben - közölte a horvát közszolgálati televízió. Vasárnap nem sokkal 12 óra előtt például Varasd közelében három személyautó ütközött össze, a helyszínen egy, a kórházban még három ember meghalt, köztük az egyik gyermek volt. Szombaton Zágráb mellett egy motoron hátul ülő nő vesztette életét egy balesetben, de a horvát főváros közelében egy autóját vezető török asszony is meghalt, vele utazó két gyermeke pedig súlyosan megsérült.
Külföldre, autóval: mire kell figyelni?
A legriasztóbb eseteket bemutató híradás a rendőrségi illetékeseket is idézte, akik arról számoltak be, hogy a rendkívül sok halálesettel járó hétvégi balesetek oka az emberi felelőtlenségre vezethető vissza. A sofőrök a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem tartották be, gyorshajtás, szabálytalan előzés vagy szabálytalan kanyarodás vezetett a tragédiákhoz.
A szomorú statisztikához tartozik, hogy a közúti balesetek sérültjei sok esetben gyerekek voltak. Többeket súlyos sérüléssel, de volt olyan is, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Meguntuk a horvát tengerpartot
Komoly vita: mennyit ne dolgozzon a horvát?
Horvát nyaralás: most hazafelé lesz nagy dugó
Horvát nyaralás: megmondjuk, mikor induljon
Elfogytak a horvátországi nyaralók
Horvátország: megfordult a tengerparti áradat
Növekvő matrica-szigor: köszönje az olaszoknak
MTI
Makro / Külgazdaság
Az SZDSZ buktatja meg Gyurcsányt?
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 16:13
Az SZDSZ elutasítja Gyurcsány Ferenc cselekvési programját - jelentette ki a párt elnöke az ügyvivői testület Rácalmáson tartott kétnapos ülését követő szombati sajtótájékoztatóján Dunaújvárosban.
Makro / Külgazdaság
Vacláv Klaus csípőjét árulta - elnöki kegyelmet kapott
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 12:37
Elnöki kegyelmet kapott az a férfi, aki Vacláv Klaus cseh államfő csípőízületét kínálta megvételre, illetve azt hazudta, hogy a "porcikaportéka" Klausé volt.
A prágai férfi nem orvos, még csak nem is hentes, hanem ügyvéd. Az interneten bocsátotta árverésre a nevezetes ízületet, miután a 67 éves Vacláv Klaus májusban valóban átesett csípőprotézis-műtéten. Az 54 éves ügyvéd azt állította a portékájához mellékelt szövegben, hogy a csípőízületet Klaus orvosaitól kapta. 350 ezer forintnyi koronáért kiáltotta ki megvételre. A licit már 6 millió forintnál tartott, amikor a rendőrség közbelépett.
A férfit őrizetbe vették és lopás gyanújával nyomozni kezdtek. Később csalásra módosult a vád, mert az elnöki iroda közölte, hogy az ízület nem Klausé. Most maga az elnök kegyelmezett meg a férfinak, mert elege lett az emberi méltóságot sértő ügyből - adta hírül a cseh sajtó. Az ügyvédnek a CTK cseh hírügynökség szerint feltehetően nem is volt eladó ízülete - hacsak nem a sajátja -, valószínűleg csak viccelt.
Öveket becsatolni: Kelet-Európa földet ér!
Korrupciós botrány Prágában MTI
Makro / Külgazdaság
Szeptembertől veszélyes tisztességtelenkedni
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 10:26
Szeptembertől a GVH, a PSZÁF és a Fogyasztóvédelem is eljárhat azok ellen, akik tisztességtelenül kereskednek. Nem minden esetben, de több szem többet lát
Makro / Külgazdaság
Hétfőtől itt a Kamionstop 2.0
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 10:06
Másfél évtized után megérett a helyzet az újragondolásra. Változnak a kamionstop szabályai hétfőn, a rendelet várhatóan egyenletesebbé teszi a forgalmat.
Makro / Külgazdaság
Agyficamot okoz, betiltanák Harry Pottert
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 09:43
Harry Potter száműzését a donyecki iskolások kötelező világirodalmi olvasmányai közül a nagyváros egyik ismer üzletembere, egyben kerületi önkormányzati képviselője, Olekszandr Adamov indítványozta, aki szerint J. K. Rowling könyvei olyanok, mint a gyorsételek, csak nem gyomorfekélyt, hanem "agyficamot" okoznak.
Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint Adamov a kis varázsló kalandjaiban való elmélyülés helyett Astrid Lindgren svéd írónő Harisnyás Pippi-sorozatát ajánlotta a felnövekvő nemzedékek és a tantervkészítő pedagógus szakemberek figyelmébe, amit a képviselőtestület tagjai szintén támogattak voksaikkal.
A képviselő úgy vélte, hogy a - keleti szláv nyelvterületen rendkívül népszerű - Háztető Károly és a Mio, édes fiam című könyvek írójának a művei az emberek iránti szeretetre, tiszteletre és barátságra nevelik a gyerekeket. Ezzel szemben manapság minden törekvés arra irányul, hogy - mint az üzletember és városatya fogalmazott - az "egykor legfelvilágosultabb nemzetet" (az ukránokat) más országok olcsó munkaerejévé, a silány termékek kritikátlan fogyasztóivá züllesszék.
Harry Potter ellógja az őszi félévet
Aki szeret olvasni, Londonba utazik MTI
Makro / Külgazdaság
Volt esély a pihenésre idén
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 19:23
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a tavalyi évhez képest 436 millió forinttal több támogatást nyújtott a szociálisan hátrányos helyzetűeknek
Makro / Külgazdaság
11 millió hamis euró Bogotában
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 18:23
Névértékben 11 millió hamis eurót foglaltak le Kolumbia fővárosában, Bogotában nemzetközi együttműködéssel - jelentették be az Europol illetékesei és a kolumbiai hatóságok pénteken.
A rendőrök még csütörtökön ütöttek rajta az illegális nyomdán, ahol hamis 200 és 500 eurós bankjegyek készültek. A felhalmozott készlet, amelyet Európában akartak teríteni, már 11 millió euróra rúgott. A nyomdagépet működtető személyt letartóztatták. Ez eddig a legnagyobb hamis euró fogás - közölte az Europol, a hágai központú, kormányközi alapon működő európai központi bűnügyi rendőrség.
A rajtaütést a helyi hatóságok, a spanyol vámőrség és az Europol közösen szervezte meg és hajtotta végre. Ez kiváló példa az együttműködésre - hangsúlyozta Max-Peter Ratzel, az európai szervezet igazgatója.
Egy szakértő szerint a hamis bankjegyek jó minőségűek. Eurón kívül találtak hamis kolumbiai pesót és amerikai dollárt is kisebb mennyiségben. A bűntény szervezőinek üldözése folyik.
Kulcsár az utolsó szó jogán csöndben maradt
Toplistás álreklámok: van mitől rettegni
MTI
Makro / Külgazdaság
McCain alelnöke: Palin kormányzó asszony
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 17:24
Sarah Palin alaszkai kormányzó asszonyt választotta leendő alelnökjelöltjének John McCain, az amerikai Republikánus Párt várható elnökjelöltje - erősítette meg a hírt pénteken a McCain-stáb.
Makro / Külgazdaság
Karadzic nem válaszolt, a bíró megtette helyette
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 15:21
Radovan Karadzic nem volt hajlandó válaszolni pénteken a hágai Nemzetközi Törvényszék bírájának azon kérdésére, hogy bűnösnek vallja-e magát.
A volt boszniai szerb vezető, akit népirtással, valamint más, háborús, illetve emberiesség ellen elkövetett bűnökkel vádolt meg a délszláv háborúkkal kapcsolatos ügyekben eljáró törvényszék ügyésze, kétségbe vonta a hágai testület eljárásának jogszerűségét, ezért megtagadta a választ a kérdésre.
Az eljárási szabályok alapján a bíró a válasz megtagadását hivatalból úgy volt köteles értelmezni, hogy Karadzic nem vallja magát bűnösnek, és így vádlott helyett, annak nevében pótolta az ilyen értelmű nyilatkozatot.
Végig tudták, hol bujkál Karadzsics
Washington átverte Karadzsicsot?
MTI
Makro / Külgazdaság
Felújított iskolák tátonganak az ürességtől
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 15:04
Kényszertársulásokat hoznak létre a fenntartók az iskolakezdés előtt, hogy megfeleljenek az előírásoknak. A társulások évente változnak, néha csak a papírforma kedvéért
Makro / Külgazdaság
Rendőrség: Szolgáltatnak és éreznek
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 13:02
A rendészet is egy szolgáltatás, ezért ennek mérhetőségéhez is ki kell alakítani a mennyiségi és minőségi paramétereket - mondta Draskovics Tibor
Makro / Külgazdaság
Nem kaptunk szárnyakat Gyurcsány tervétől
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 09:54
Szkeptikusan fogadták a szavazók Gyurcsány Ferenc adó- és járulékcsökkentési elképzeléseit; a többség szerint ennek hatására nem fog csökkenni az adója - áll a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásában, amelyet a Magyar Televízió Az Este című műsorának megbízásából készítettek.
Makro / Külgazdaság
Obama: visszahozom az amerikai álmot!
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 08:02
Barack Obama az amerikai Demokrata Párt denveri konvencióján elfogadta az elnökjelöltséget. McCain tévés üzenetben gratulált Obamának a jelöléshez.
Makro / Külgazdaság
Moszkva az egész világra készül csapást mérni
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 29. 07:39
Oroszország korlátozhatja nyugatra irányuló olajszállításait már a következő napokban, válaszul az EU szankciófenyegetéseire és a NATO fekete-tengeri akcióira.
Makro / Külgazdaság
Oroszország új birodalmat épít?
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 14:26
Abházia és Dél-Oszétia "illegális elismerésével" Dmitrij Medvegyev orosz elnök világossá tette, hogy Moszkva célja Európa térképének átrajzolása, erő alkalmazásával - írta a Financial Timesban csütörtökön megjelent cikkében Mihail Szaakasvili.
A grúz elnök szerint Oroszország "az évek óta előkészített invázióval" birodalma újjáépítésére törekszik, nagyobb ellenőrzést akar Európa energiaellátása felett, és megbüntetné azokat, "akik azt hitték, hogy virágozhat a demokrácia az orosz határok mentén".
Az államfő azt írta: Moszkva dél-oszétiai állampolgárainak védelmére hivatkozva hajtotta végre grúziai invázióját. Ám ez olyan ürügy, amelyet Oroszország már öt éve készít elő cinikus módon, törvénysértő eljárással útleveleket osztogatva Dél-Oszétiában és Abháziában, "így állítva elő" azokat az orosz állampolgárokat, akiket meg kell védeni.
A nemzeti kisebbségek iránti orosz aggodalom cinizmusa egyetlen szóval kifejezhető: Csecsenföld - áll Szaakasvili csütörtökön Londonban megjelent írásában.
Az elnök azzal vádolja cikkében az orosz erőket, hogy azok mindkét térség grúz falvaiban - még a konfliktusövezeten kívül is - tisztogatásokat folytatnak, gyújtogatással, nemi erőszakkal és kivégzésekkel.
Szaakasvili szerint Oroszország inváziós forgatókönyvében a következő lépés a rendszerváltás. Ha Moszkva elűzheti a demokratikusan megválasztott grúz kormányt, akkor más demokratikus európai országokat is megfélemlíthet - tette hozzá.
A grúz vezető szerint, ha Moszkva "halálos eszközökkel" próbálja megdönteni a grúziai kormányt, ennek olyan demokratikus eszközökkel kell ellenállni, amelyek több mint hatvan éve fenntartják az euroatlanti békét.
David Miliband brit külügyminiszter csütörtökön, a BBC rádiónak ugyanakkor azt mondta: az orosz akciók azzal a veszéllyel járnak, hogy az európai országok által élvezett "példátlan stabilitási időszak" véget ér.
Miliband szerint Oroszországnak mindenekelőtt azt kell megértenie, hogy ami a Szovjetunió összeomlása óta Kelet-Európában történt, az nem valamilyen nyugati összeesküvés, hanem független, szuverén demokráciák saját iránykijelölő döntéseinek eredménye.
A brit külügyminiszter szerint a grúziai helyzetre helyénvaló a "nemzetközi válság" kifejezés használata, tekintettel arra, hogy több százezer a menekültek száma, és egyértelműen sérült az Oroszországgal határos államok egyikének területi integritása. Hozzátette ugyanakkor: senki nem akar "totális háborút" Oroszországgal.
Miliband kiemelte: a politika és a gazdaság a modern világban összenőtt, és ez is jelzi, hogy mi minden változott az elmúlt 40-50 évben. "Senki nem kérdezte 1968-ban, hogy Csehszlovákia megszállása milyen hatással lesz a szovjet tőzsdére, és 1956-ban sem kérdezte senki, hogy a magyarországi invázió milyen hatást gyakorol a szovjet tőzsdére. Ma már felteszik ezt a kérdést, és ez fontos hatóerő" - fogalmazott a brit külügyminiszter.
Az irányadó orosz RTS tőzsdeindex augusztus eleje óta 18,2 százalékot zuhant.
A grúzok és az oroszok is elszámították magukat
Oroszország nem fél egy új hidegháborútól
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét
Charles Gati: az orosz viszony az új elnök kezébenMTI
Makro / Külgazdaság
127 forintért tárcsázhatja Magyarországot
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 13:24
Az Európai Unió rendelete szerint szombattól az európai mobilszolgáltatóknak ismét csökkenteniük kell roamingtarifáikat: a három magyar szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10 százalékkal csökkenti a roamingköltségeket, így az unió területén barangolva a hívásfogadás percenként legfeljebb bruttó 60,9 forintba, a hívásindítás pedig legfeljebb 127,4 forintba kerülhet - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
A közlemény szerint a hívásfogadás nettó ára nem lehet magasabb 22 eurócentnél, a hívásindítás pedig legfeljebb nettó 46 eurócentbe kerülhet percenként, a nagykereskedelmi ár pedig legfeljebb 28 eurócent lehet.
Vagyis az EU országokban tartózkodva a magyar felhasználóknak a hívásfogadásért az eddigi bruttó 70,80 forint helyett legfeljebb 60,90 forintot, míg az unió területére irányuló hívásért 144 forint helyett 127,40 forintot kell fizetniük percenként. A most életbe lépő tarifákat az Európai Unió hivatalos lapjában 2008. július 30-án közzétett referencia átváltási árfolyam - 1 euró/230,76 forint - alapján kellett meghatározni.
A közlemény szerint 2007-ben az Európai Parlament és a Tanács három lépésben határozta meg a beszédhívásokért felszámolt roamingdíjak csökkentésének, azaz az Eurotarifa maximális díjai alakulásának menetrendjét. Tavaly nyáron, az első lépésben a roamingolás maximális nagykereskedelmi ára 0,30 euróra, a hívásfogadás legmagasabb kiskereskedelmi ára nettó 0,24 euróra, a híváskezdeményezés nettó díja pedig 0,49 euróra csökkent, ami 20-40 százalékkal mérsékelte az unión belül a roamingolás költségeit.
A rendelet életbelépésével csökkentek az árak, kiszámíthatóvá és áttekinthetővé váltak a külföldi mobiltelefon használat költségei.
A harmadik lépcsőben, 2009. augusztus 30-tól, további 3-3 eurócenttel csökkennek majd a maximális percdíjak.
A felhasználók az aktuális uniós és unión kívüli roamingtarifákról a www.tantusz.nhh.hu oldalon tájékozódhatnak, az ERG adatait pedig a http://www.erg.eu.int/documents/docs/index_en.htm oldalon érhetik el.
Roaming: a percekkel trükköznek a szolgáltatók?
Olcsóbb lesz a pannonos barangolás MTI
Makro / Külgazdaság
Korábban érkezik a családi pótlék
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 12:40
Az iskolakezdésre való tekintettel egy héttel korábban, már csütörtökön elkezdi a családi pótlék kifizetését a Magyar Államkincstár - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
Makro / Külgazdaság
Elveszett a bizalom, ez már nem 56
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 11:13
Erősen megingott az Oroszországgal kapcsolatos befektetői hangulat a grúziai konfliktus kirobbanása óta. Ebben különbözik a mostani helyzet "56-tól - mondta a brit külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság
Lelőttek egy grúz kémrepülőt
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 10:47
Dél-Oszétia felett lelőttek egy grúz kémrepülőgépet - jelentette be csütörtökön Mihail Mindzajev déloszét belügyminiszter. Mindzajev szerint a pilóta nélküli repülőgépet szerda délután lőtték le a dél-oszétiai belügyi erők - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. További részletek egyelőre nem ismertek.
A G8-ból G7 lett - szakad a világpolitika?
A grúzok és az oroszok is elszámították magukat
Oroszország nem fél egy új hidegháborútól
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét
Charles Gati: az orosz viszony az új elnök kezében
MTI
Makro / Külgazdaság
Ferencváros átveri a cigányokat?
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 09:31
Az önkormányzat egy roma családfőt tizedmagával egy csepeli 52 négyzetméteres lakásba költöztetett. A FCKÖ szerint a belső kerületek cigánymentesítenek
Makro / Külgazdaság
A G8-ból G7 lett - szakad a világpolitika?
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 08:50
A G7 csoport szerda esti washingtoni állásfoglalásában elítélte, hogy Oroszország elismerte a két szakadár grúziai térség, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. G8 mínusz egy...
Makro / Külgazdaság
Gyurcsánynak van "ajándékcsomagja" is
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 08:02
Jelentős fejlesztési pénzalap nyílik meg a hátrányos helyzetű hazai kistérségek települései számára - mondta a miniszterelnök. Rendszerváltás óta nem látott milliárdok az arra "érdemeseknek"
Makro / Külgazdaság
Obama úgy járt, mint Mátyás király
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 07:28
Barack Obamát jelölte az Egyesült Államok 44. elnökének az amerikai Demokrata Párt szerda este denveri konvencióján. Hivatalosan is elkezdődött a show - közfelkiáltásra.
Makro / Külgazdaság
Sarkozy elmélyülése a grúz és az orosz elnökkel
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 07:21
Hosszas telefonbeszélgetést folytatott Dmitrij Medvegyev orosz, majd Miheil Szaakasvili grúz államfővel szerda este Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a Kaukázus térségében kialakult feszültség enyhítésének sürgető szükségét és a hatpontos tűzszüneti egyezményben foglaltak maradéktalan betartását hangsúlyozta.
A két beszélgetésről az Élysée-palota szűkszavú közleményben adott hírt. A dokumentum szerint Sarkozy egyrészről emlékeztetett az Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét elismerő orosz döntéssel kapcsolatban kialakított EU elnökségi álláspontra, másrészt utalt arra, hogy a szeptember 1-jére összehívott rendkívüli uniós csúcsértekezleten a grúziai válsággal kapcsolatos problémakört vitatják meg a résztvevők. Sarkozy emellett mindkét beszélgetőpartnerével szót ejtett kiegészítő biztonsági intézkedések bevezetéséről, valamint a menekültek kérdéséről. A francia elnöki hivatal "elmélyültnek" minősítette a két párbeszédet.
A grúzok és az oroszok is elszámították magukat
Oroszország nem fél egy új hidegháborútól
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét
Charles Gati: az orosz viszony az új elnök kezében
NATO-Moszkva: Grúzia szakítóindok?
MTI
Makro / Külgazdaság
Mindenki Velencére figyel: kié lesz az Arany Oroszlán?
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 07:14
Kezdetét vette szerdán a 65. Velencei Filmfesztivál, a Coen fivérek Burn After Reading (Olvasás után elégetendő) című fekete komédiájának bemutatójával.
Az amerikai rendezőpáros, Ethan és Joel Coen új filmje olyan sztárokat vonultat fel, mint George Clooney, Brad Pitt, John Malkovich, Frances McDormand és Tilda Swinton. Az idei velencei zsűri elnöke Wim Wenders német rendező.
21 film verseng a szeptember 6-án véget érő seregszemle nagydíjáért, az Arany Oroszlánért.
Gyurcsány megdícsérte az ünnep szervezőit
100 milliós többlet a Szigeten
Csúcs ez a Sziget!
MTI
Makro / Külgazdaság
Pihenőre küldték orvosai a dalai lámát
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 07:07
Kimerültség miatt lemondta következő két külföldi útját a dalai láma és orvosi kivizsgálásnak veti alá magát - közölte szerdán a tibeti vallási és emigráns politikai vezető egyik munkatársa.
A 73 éves Nobel-békedíjas vasárnap tért vissza kéthetes franciaországi látogatásáról lakhelyére, az indiai Dharamszalába. Következő utazásainak célpontja Mexikó és a Dominikai Köztársaság lett volna, de orvosai pihenést és egy általános kivizsgálást javallottak számára. A dalai láma nem érzi túl jól magát, ami jórészt a fáradtságnak tudható be, és az orvosok szerint nincs semmi ok aggodalomra - mondta munkatársa.
Ha elérjük a káoszpontot, mindennek vége
Semmit nem tudni a kínai-tibeti tárgyalásokról MTI
Makro / Külgazdaság
Tegnap adócsomag, ma gázáremelés
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 28. 07:00
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Szabó Pál, az ármegállapításért felelős szakminiszter 9,8 százalékos lakossági és 12 százalékos ipari gázáremelésről tárgyalt, amely októberben lép hatályba - írja a Népszabadság. A hétvégén már be is jelenthetik a döntést. És lesz még egy kör.
Makro / Külgazdaság
Olimpiaszindróma: nem találnak magukra a kínaiak
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 19:54
Az olimpia zárása óta eltelt három napban sok kínai, aki a játékok 17 napját szinte a képernyőre tapadva, az élő közvetítésekkel töltötte, elveszettnek érzi magát és hajlamos a nyafogásra - állítják pszichológus és oktatási szakértők.
A pszichológusok szerint a sportrajongó nézők, akik a várva-várt olimpia idején átvették a gyorsan pörgő események ritmusát, csak lassan tudnak visszaállni korábbi napi rutinjukra.
Lin Je (Lin Ye) sanghaji pszichológus elmondta, hogy a klinikai tapasztalatok azt mutatják, a sportesemények megszállottjainál előfordul átmeneti depresszió a nagy nemzetközi vetélkedések, például olimpia vagy világbajnokság után.
Miközben az egész család ugyanazt a mérkőzést követi a televízióban, osztoznak az izgalmakon és a szórakozásban, az otthoni légkör feldobódik, átmenetileg megfeledkeznek munkahelyi gondjainkról is - mondta a pszichológus.
Vasárnap, miután az olimpia véget ért, vissza kellett térniük a megszokott kerékvágásba és szembenézni munkahelyi problémáikkal, de sokan képtelenek hangulatuk ilyen gyors változtatására - mondta Je, aki "olimpiaszindrómának" nevezi a jelenséget.
A szakértők szerint a szellemi tevékenységet végzőket és a diákokat érintette legsúlyosabban a tünetegyüttes. Ők voltak azok, akik még az alvást és az étkezéseket is megrövidítették azért, hogy minél több időt tölthessenek a játékokkal.
A szakemberek azt javasolják, hogy az "olimpiai szindróma" érintettjei minél több szabadtéri tevékenységet iktassanak be és elevenítsék fel barátságaikat, hogy eltereljék figyelmüket a televízióról, álljanak vissza eredeti napirendjükre és pihenjenek többet.
Dupla siker volt a víziladba döntő
Olimpia nélkül nézzük-e a köztévét?
A sportba is bele lehet betegedeniMTI
Makro / Külgazdaság
FAZ: csak idő kérdése volt az olimpiai "kudarc"
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 19:36
A magyar sportolók pekingi olimpiai szerepléséről, annak társadalompolitikai hátteréről ír szerdai számában a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung. A szerző szerint a magyarázat gyökerei társadalompolitikai mélységekbe nyúlnak.
Makro / Külgazdaság
A grúzok és az oroszok is elszámították magukat
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 19:05
A grúz-orosz viszály a jelek szerint újabb hidegháború peremére sodorta a Nyugatot és Oroszországot, s ebben mind Tbiliszi, mind Moszkva téves számítása szerepet játszott.
Makro / Külgazdaság
Meguntuk a horvát tengerpartot
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 18:12
A legnagyobb turisztikai iroda, az internetes adriatica.net igazgatója, Marko Vojkovic szerint 4-5 százalékkal csökkent idén a turisták száma Horvátországban. Az igazgató ezzel cáfolta az idegenforgalmi miniszter adatait, amelyek szerint 3 százalékos a növekedés a tavalyihoz képest.
Damir Bajs szakminiszter a business.hr internetes portálnak nyilatkozott, s ugyanott cáfolta meg a tárcavezető adatait Marko Vojkovic, az internetes turistairoda vezetője. Szerinte a miniszter rossz adatokat kapott a Horvát Idegenforgalmi Közösségtől.
A miniszter ugyanis növekedésről és több mint 6 millió turistáról beszélt az első hét hónap adatainak fényében. A legtöbb vendég Németországból érkezett, de azt elismerte, hogy számuk nem nőtt a tavalyihoz képest. Utánuk a szlovének, az olaszok, az osztrákok és a csehek következnek.
Az irodavezető viszont csökkenésről adott számot, és a 4-5 százalékos esés átlagos. "A horvát turizmus legfontosabb piaca Németország és úgy tűnik, Horvátország nem tud nyújtani a németeknek olyan kínálatot, amely fölkeltené az érdeklődést a horvát Adria után" - jegyezte meg.
Marko Vojkovic szerint emiatt "félre kell verni a vészharangot a horvát turistaiparban." Nemrégiben ugyanezt mondta az egyik isztriai hotellánc igazgatója is, mert nem volt új foglalásuk augusztusra sem a németektől, sem az olaszoktól.
Dél-Horvátországban nagy volt a kompforgalom Dubrovnik és a dél-olaszországi Bari kikötőváros között, a "ferragosto" idején mintegy hatezer olasz turista érkezett Dubrovnikba, de mindössze fél napot töltött ott. A Slobodna Dalmacija horvát napilap írása szerint a csökkenés 18 százalékos a tavaly augusztusi forgalomhoz képest.
Magyar-horvát terv: belelógott Szlovénia
A hétvégén ácsoroghatunk a határon
Tengerre vágyik a magyar MTI
Makro / Külgazdaság
Fodor után kullog Orbán
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 13:19
A márciusi népszavazás idején mérttel egy szinten mozog a két nagy párt támogatottsága: a Fideszé 49, az MSZP-é 21 százalékon áll - tudható meg a Nézőpont Intézet a Heti Válasz számára készített felméréséből.
Makro / Külgazdaság
Gyurcsány lemondásról, Varga beetetésről beszélt
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 11:56
Gyurcsány Ferenc lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. Ezt maga a miniszterelnök mondta a közszolgálati rádiónak adott interjújában
Makro / Külgazdaság
Több gyerek mellett még jobban hiányzik a sport
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 09:40
A legtöbb iskola infrastruktúrafejlesztésre és a sporteszközkészlet bővítésére költene leginkább - derül ki az Univer Product Zrt. felméréséből
Makro / Külgazdaság
Clinton teljes mellszélességgel Obama mellett
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 07:08
Barack Obama támogatására szólította fel híveit a Demokrata Párt jelöltállító konvencióján Denverben Hillary Clinton, aki éppen csak lemaradt Obama mögött a jelöltségről
Makro / Külgazdaság
Gyorshajtás vagy csigatempó? Mindkettő halálos
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 27. 06:12
Bár a legtöbb gyorshajtó azzal indokolja a megengedett sebesség túllépését, hogy siet, a kísérletek szerint a gyorshajtással csak nagyon kicsi előnyre lehet szert tenni
Makro / Külgazdaság
Oroszország nem fél egy új hidegháborútól
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 26. 16:16
Az orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország nem fél egy új hidegháborútól, de nem is akarja azt.
Dmitrij Medvegyev a Russia Today orosz tévéállomásnak nyilatkozva a kérdésre, hogy felkészült-e Oroszország arra, hogy Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének elismerése konfrontációhoz vezethet, kijelentette: "nem félünk semmitől, egy hidegháború kilátásától sem, de nem akarjuk, hogy bekövetkezzen, és a kialakult helyzetben minden partnereink állásfoglalásától függ. Ha a Nyugat meg akarja őrizni a jó kapcsolatokat Oroszországgal, akkor megértést tanúsít e döntés iránt, és akkor nyugodt lesz a helyzet. Ha a konfrontációt választják, akkor mit tehetünk, éltünk már másként, élhetünk úgy is".
Oroszország azért ismerte el Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét, hogy megakadályozza az ott élő népek elleni népirtást, s az elismerés teljes összhangban áll a nemzetközi joggal - mondta az elnök.
Emlékeztetett arra, hogy Koszovó függetlenségének elismerése kapcsán Oroszország nyugati partnerei azzal érveltek, hogy az különleges eset, s úgy vélte: a függetlenség elismerése mindig különleges eset, Koszovóban, Abháziában és Dél-Oszétiában egyaránt.
"17 éven át folyt a harc e két el nem ismert nép függetlenségéért, és ennyi idő alatt a nemzetközi közösség erőfeszítései ellenére nem sikerült semmilyen rendezést kidolgozni. Mi a legutóbbi időkig igyekeztünk elősegíteni az állami egység helyreállítását, de nem jártunk sikerrel, az utolsó lökést az agresszió adta a döntéshez. Ilyen körülmények között e népek megóvására az egyetlen lehetőség az volt, hogy elismerjük őket a nemzetközi jog szubjektumaiként, elismerjük állami függetlenségüket. Ezért lépésünk teljes összhangban áll a nemzetközi joggal, az ENSZ alapokmányával és más nemzetközi dokumentumokkal" - mondta Medvegyev.
Végül hangsúlyozta: Oroszország teljes mértékben teljesítette a Sarkozy-Medvegyev megállapodásban foglalt hat alapelvben vállalt kötelezettségeit, az úgynevezett ütköző övezeteken kívül katonáit kivonta Grúzia területéről. Kérdésre válaszolva pedig hozzátette: az ezzel ellentétes állítások nem felelnek meg a valóságnak.
Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezető intett az "új szakadástól" és "kataklizmától" a világban, miután Moszkva elismerte az abház és déloszét szeparatisták függetlenségét, amit viszont a NATO elutasított.
"A kaukázusi események következtében kialakult helyzet miatt Amerikában, Európában és Oroszországban politikai és katonai folyamatok léptek működésbe... Feltűnt az új szakadás fenyegetése, és megnőtt a világméretű kataklizma veszélye" - nyilatkozta a Szovjetunió egykori elnöke, a kommunista rendszer lebontásának elindítója.
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét
NATO-Moszkva: Grúzia szakítóindok?
Tehetetlen a Nyugat Grúzia ügyében
MTI
Makro / Külgazdaság
SZDSZ: az adócsökkentés áll az első helyen
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 26. 14:45
Az SZDSZ elsősorban továbbra is az adócsökkentésre és a gazdasági növekedés beindítására koncentrál - vázolta a szabad demokraták várható őszi lépéseit Kóka János.
Makro / Külgazdaság
Varsó elhajtja az európai cégeket: Kína kell neki
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 26. 14:40
A kínaiak az európai cégekhez képest fele áron megépítenék a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság lebonyolításához szükséges stadionokat és metróvonalakat, mondta a lengyel sportminiszter, miután a pekingi olimpia kapcsán tárgyalt a lehetséges kínai partnerekkel.
Miroslaw Drzewiecki a lengyel állami rádió beszámolója szerint elmondta, hogy az európai cégek általában a szokásosnál két-háromszor magasabb összegért ajánlkoznak a sportlétesítmények megépítésére.
A miniszter kijelentette: mindent meg fogok tenni, hogy Lengyelországnak ne diktálhassanak az európai cégek, amelyek titkos megállapodásokat kötnek egymással, hogy jól megfejjék a lengyel államot.
Miroslaw Drzewiecki "konspirációval és pénzsóvársággal" vádolta meg a létesítmények megépítésére pályázó európai cégeket, és kifejtette, hogy hamarosan búcsút is mondhatnak lengyelországi üzleti lehetőségeiknek.
Gazdaggá teszi az olimpia a jegyüzéreket
Elkapkodják az olimpiai bankókatMTI
Makro / Külgazdaság
Nagyszabású iskolafelújítás indul
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 26. 14:30
Az elmúlt ötven év legnagyobb iskolafelújítási programja indul Magyarországon - jelentette be a miniszterelnök. 75 milliárdot osztanak szét 253 intézményfenntartó között.
Friss
Nemzetközi
Robert Fico odaszólt az ukránoknak, miután az amerikai külügyminiszterrel találkozott
Marco Rubio elsősorban energetikai kérdésekről tárgyalt Pozsonyban.
13 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
A Fideszen belül is leszámolás lesz, ha Orbán Viktor győz a választásokon
05:26
-
A közép-kelet-európai üzleti vezetők szerint a geopolitikai konfliktusok a 2026-os év fő fenyegetése
16:57
-
A rendezetlen házipénztár gátolja a hitelfelvételt és a pályázati pénzek megszerzését
15:08
-
Világjárványként terjednek a McDonald's-ek
12:51
-
A jelenlegi gazdaságpolitika képtelen pozitív perspektívát nyújtani
11:55
Turizmus Online cikkei
-
Hóvihar csap le Amszterdamra – százötvennél is több járatot töröltek Schipholon
20:20
-
Valentin-napon Trencsénben – megnéztük Európa Kulturális Fővárosát
16:11
-
Uralják a párizsi szakkiállítást az alkoholmentes borok
06:05
-
Még pont ez hiányzott: csőtörés a Louvre-ban
16:41
-
Folytatódik a Bubi tesztidőszaka – jön az új az generáció
16:34
A vidék hírei
-
Soha nem voltak ilyen hosszúak a műtéti várólisták Magyarországon
19:14
-
Bemutatkozik a Drilda Otthon Design – szakértelem az otthonod minden részéhez
18:24
-
Közel 200 dolgozót bocsát el az OTP Bank a digitális területről
17:31
-
Magyar Péter is évet értékelt: 56 nap van hátra, és itt állunk a győzelem kapujában
16:16
-
Elindította kampányát a DK, Dobrev Klára szerint ők garancia
14:49
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Jön a 13. és 14. havi nyugdíj, ezeket a tanácsokat érdemes megfogadniuk a nyugdíjasoknak
2026. február 11. 15:37
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
-
Megint áll a bál Kijevben, berendelték a magyar nagykövetet
2026. február 13. 11:46
top 24
-
Robert Fico odaszólt az ukránoknak, miután az amerikai külügyminiszterrel találkozott
2026. február 15. 16:40
-
Kaja Kallas visszaszólt az amerikai külügyminiszternek
2026. február 15. 14:01
-
A német kancellárnak elege lett a részmunkaidőből
2026. február 15. 11:30
-
A Shell néhány szóra méltatta Orbán Viktort
2026. február 15. 08:31
-
Azerbajdzsán szerint Oroszország „szándékosan támadta” ukrajnai nagykövetségüket
2026. február 15. 15:01




