Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Tovább lassul a járvány Olaszországban
MTI | 2020. március 30. 19:59
Több mint nyolcszázzal emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 11 591-re nőtt - közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont csak 1648-cal emelkedett az egy nappal korábbi majdnem négyezerhez képest.
Makro / Külgazdaság
Ezek az intézkedések is benne lehetnek a kormány gigacsomagjában
MTI | 2020. március 30. 19:36
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) újabb javaslatcsomagot dolgozott ki a koronavírus gazdasági hatásával kapcsolatosan, amelyet a kamara eljuttatott a kormány számára - közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel. Az MKIK által javasolt Nemzeti Válságkezelési Alap 2000-4000 milliárd forint lehetne.
Makro / Külgazdaság
Ellepte a kerületi honlapokat is a koronavírus
Szarvas György | 2020. március 30. 18:38
Egészségügyi vészhelyzet idején talán az egyik legfontosabb a jól működő nyilvánosság. Végignéztük a budapesti önkormányzatok honlapjait, hogy ennek a kívánalomnak vajon mennyire is felelnek meg.
Makro / Külgazdaság
Itthon is egyre gyorsabb koronavírus tesztek jönnek
Kormos Olga | 2020. március 30. 18:13
A magán koronavírus tesztet végző Mikromikomed Lab már túl van az ezredik mintavételen is, sőt, nemsokára érkeznek Amerikából azok a tesztek, melyek 45 perc alatt kimutatják az eredményt. Cikkünk leadásakor pedig úgy értesültünk, hogy a Róbert Magánkórházban 15 perces gyorstesztre is van lehetőség.
Makro / Külgazdaság
Védekezés közbeszerzés nélkül, uniós pénzből, de rengeteg túlórával
Vég Márton | 2020. március 30. 16:20
Nincs idő közbeszerzésekre a koronavírus-járvány elleni járvány idején, így nem tudni: ki, mit, kitől és mennyiért vásárolt. A védekezés végén a rengeteg túlórát is ki kellene fizetni.
Makro / Külgazdaság
Elfogadta a Parlament a rendeleti kormányzásról szóló törvényt
MTI | 2020. március 30. 15:35
Elfogadta a parlament hétfőn a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. A veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus Dubajban – gigantikus fejreállás
Káncz Csaba | 2020. március 30. 15:13
Megrendült az Expo 2020 gigaprojekt, leállt a Közel-Kelet legnagyobb légitársasága, és a teljes ingatlanpiac is. Dubaj már a múlt évtizedben is túlfűtötte gazdaságát ábrándok kergetésével, és túlterjeszkedett ingatlanprojektekkel. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Megvan az olimpia jövő évi időpontja
MTI | 2020. március 30. 14:36
2021. július 23-án kezdődik az olimpia, amelyet a koronavírus járvány miatt halasztottak el.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: házfalakra vetítik a hős nővérek fotóit
Wéber Balázs | 2020. március 30. 14:20
Spanyolországban két hete tart az egész államra kiterjedő karantén.
Makro / Külgazdaság
Itt nézheti vissza az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóját
Privátbankár.hu | 2020. március 30. 13:12
Ismétlés a tudás anyja, rendkívüli időkben is.
Makro / Külgazdaság
108 kórházparancsnok kezdte meg ma a munkát
Privátbankár.hu | 2020. március 30. 12:56
Az operatív törzs mai tájékoztatóján bejelentették, hogy hazánk is csatlakozik a világjárvány miatt az Európai Unió polgárvédelmi programjához, és ma munkába álltak a kórházparancsnokok is.
Makro / Külgazdaság
Orbán: minden idők legnagyobb gazdaságélénkítési akcióterve kell
MTI | 2020. március 30. 12:05
A jövő évinek pedig "lecsupaszítottnak" kell lennie a miniszterelnök szerint.
Makro / Külgazdaság
Vírus: vasszigor Moszkvában, kőkemény hetek várnak Amerikára
Privátbankár.hu | 2020. március 30. 09:36
Az európai gócpontban, Lombardiában már lassul a járvány terjedése. Kötelező házi karantént rendeltek el Moszkvában. Az Egyesült Államokban két hét múlva tetőzhet a betegség. A legtöbb fertőzött az USA-ban, a legtöbb halálos áldozat Olaszországban van. Nemzetközi hírösszefoglalónk következik.
Makro / Külgazdaság
Nem áprilisi tréfa: szerdától megint nagyot zuhan a benzin ára
Privátbankár.hu | 2020. március 30. 09:20
A gázolajé viszont ezúttal sem változik.
Makro / Külgazdaság
Folyamatosan szól a mentők szirénája New Yorkban
MTI | 2020. március 30. 07:40
Másfélszer annyi hívást kapnak, mint a koronavírus előtt. Donald Trump pedig április végéig meghosszabbította a társadalmi távolságtartás előírásait az USA-ban.
Makro / Külgazdaság
Újabb magyar áldozatai vannak a koronavírusnak
Privátbankár.hu | 2020. március 30. 06:49
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 447-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt újabb két 90 év feletti alapbetegségekkel küzdő beteg. Az elhunytak száma ezzel 15 főre nőtt.
Makro / Külgazdaság
Ma megszavazhatja a kormány a koronavírus-törvényt
Privátbankár.hu / MTI | 2020. március 30. 06:23
Az Országgyűlés ma szavaz a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatáról, amely a rendeleti kormányzás lehetőségét vezeti be a veszélyhelyzet idejére.
Makro / Külgazdaság
Elrendelték a karantént Moszkvában is - nagy lesz a szigor
Privátbankár.hu / MTI | 2020. március 29. 22:22
"Okos" megfigyelőrendszerrel ellenőrzik majd, hogy tényleg otthon maradnak-e a moszkvaiak - még a kutyával sem lehet messzire sétálni az otthonoktól.
Makro / Külgazdaság
Akár 200 ezer halott is lehet az Egyesült Államokban az amerikai szakember szerint
MTI | 2020. március 29. 22:17
Az új koronavírus által megfertőzöttek száma több millió is lehet, a halottaké pedig akár a 200 ezret is elérheti az Egyesült Államokban - figyelmeztetett Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.
Makro / Külgazdaság
Menetrendszerűen landolt az állami pénz a hévízi reptéren
Vég Márton | 2020. március 29. 17:20
Lassan kérni sem kell, automatikusan érkezik az évi 200-300 milliós állami támogatás a sármelléki reptérre. Az utasok viszont egyre kevesebben vannak. Ugyanakkor nagyszabású tervekből mindig tele a padlás, idénre is elképesztő fejlesztéseket ígértek.
Makro / Külgazdaság
Egyre drámaibb a helyzet Spanyolországban
Privátbankár.hu / MTI | 2020. március 29. 14:40
További szigorítást terveznek a járvány megfékezése érdekében.
Makro / Külgazdaság
Balkanizálódó Európa – komoly belpolitikai mozgások az EU vezető országaiban
Káncz Csaba | 2020. március 29. 14:00
Ahelyett, hogy a közös megoldások felé mozdulna, kontinensünk balkanizálódik és visszahull a nemzeti megoldásokhoz. Megvizsgáljuk, hogyan hatott a koronavírus-járvány a német, az olasz és a francia belpolitikára. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Élőben kövesse velünk az operatív törzs tájékoztatóját!
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 11:01
Az operatív törzs vasárnap délelőtt 11 órakor tartja szokásos tájékoztatóját. Kövessen nálunk élőben!
Makro / Külgazdaság
Fogyókúrára fogták a vidéki nagyvárosokat
Vég Márton | 2020. március 29. 09:15
Budapesten kicsit nagyobb lett a kassza, de Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Nyíregyházán is milliárdokkal lett szerényebb a helyi költségvetés. A polgármesterek megvédenék a helyi iparűzési adót a kormány terveitől.
Makro / Külgazdaság
Már 408 regisztrált fertőzöttje és 13 elhunytja van a koronavírusnak Magyarországon
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 08:00
Az eddigi legnagyobb növekedés volt az esetszámban egy nap alatt.
Makro / Külgazdaság
A stadion is egészségügyi intézmény? Lassan igaz lesz a mondás
Vég Márton | 2020. március 28. 16:50
Sorra maradnak el a világ nagy sporteseményei és az olimpia megrendezése is igencsak kérdésessé vált a nem csillapuló koronavírus járvány miatt. Ráadásul fogadni sincs mire és a játékadóból származó költségvetési bevétel is oda. Mindennek egyelőre kiszámíthatatlan a rövid és hosszútávú gazdasági következménye.
Makro / Külgazdaság
Nemcsak Magyarországon válik egyre komolyabbá a helyzet, hanem a környező országokban is
Privátbankár.hu / MTI | 2020. március 28. 15:37
Kelet-Európa és a Nyugat-Balkán országaiban szombatra tovább nőtt a fertőzöttek száma, és újabb szigorú intézkedések léptek életbe.
Makro / Külgazdaság
Öt perces gyorstesztet fejlesztett ki egy amerikai cég
Privátbankár.hu | 2020. március 28. 15:17
Április 1-től akár napi 50 ezer darabot is képesek lesznek gyártani belőle.
Makro / Külgazdaság
Cellainformációk alapján azonosítják be a vírus-kontaktokat a csehek
Privátbankár.hu / MTI | 2020. március 28. 12:53
Az intelligens karanténrendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék.
Makro / Külgazdaság
Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók
Kormos Olga | 2020. március 28. 12:37
Lapunk kérdésére, miszerint igaz-e, hogy azért érint egyre fiatalabbakat a betegség, mert esetleg a kínai vírus mutálódott, agresszívebb formája fertőz Európában, azt a választ kaptuk a tájékoztatón, hogy bár igaz, hogy fialatokat is megbetegít, de közülük is a krónikus betegséggel élőket. Másik kérdésünkre, hogyan próbálja terelni, lassítani az operatív törzs a járványt, úgy feleltek, hogy kezdetektől fogva minden erővel ezen dolgoznak.
Makro / Külgazdaság
Élőben az operatív törzs tájékoztatója - videó
Privátbankár.hu | 2020. március 28. 11:33
A kijárási korlátozások első napja - élőben az operatív törzs tájékoztatója
Makro / Külgazdaság
Informatikai segítséget kap az MTA-utódtól a koronavírus-kutatás
MTI | 2020. március 28. 10:05
A kiépített rendszer lehetővé segítségével a magyar kutatók birtokba vehetik és saját kutatásaiknál felhasználhatják a meglevő informatikai kapacitásokat.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: szomorú világrekord Olaszországban
Wéber Balázs | 2020. március 28. 08:30
Csaknem ezer áldozatot követelt a koronavírus egyetlen nap alatt Olaszországban. Világszinten már az Egyesült Államokban van messze a legtöbb fertőzött. Donald Trump amerikai elnök felhatalmazást adott a tartalékosok mozgósítására. Nemzetközi hírösszefoglalónk következik.
Makro / Külgazdaság
Újabb 43 embernél igazoltak koronavírus-fertőzést
Privátbankár.hu | 2020. március 28. 08:13
343-ra nőtt a koronavírus fertőzöttek száma.
Makro / Külgazdaság
Új időszámítás kezdődik Magyarországon – mire kell számítani a kijárási korlátozás miatt?
Kollár Dóra | 2020. március 28. 06:31
Egy ideje már benne volt a levegőben, hogy komolyabb kijárási korlátozásokat fognak bevezetni Magyarországon – ez Orbán Viktor péntek reggeli bejelentése után valósággá vált.
Makro / Külgazdaság
Két különrepülőgép megy az Észak-Amerikában rekedt magyarokért
Eidenpenz József | 2020. március 27. 20:08
Az Észak-Amerikában rekedt magyarokért a jövő héten két különrepülőgép megy – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter péntek este a közösségi oldalán. Szijjártó Péter azt kérte, aki szeretne a különrepülőkkel hazatérni Magyarországra, regisztráljon a külképviseleteknél.
Makro / Külgazdaság
Sokkal tovább lappanghat a vírus, mint hittük
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 19:59
Az enyhe Covid-19 fertőzéssel kezelt betegek felében tüneteik megszűnése után még legalább nyolc nappal jelen volt az új koronavírus – hívták fel a figyelmet tanulmányukban kínai kutatók.
Makro / Külgazdaság
Olaszország, Spanyolország után Franciaország esik el?
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 19:49
Még a francia miniszterelnök is pesszimista a járvánnyal kapcsolatban, nehéz napokat jósol. Hosszabbítják a kijárási korlátozásokat, több megyében megteltek a kórházak. Nő a halottak száma, még egy fiatal lány is elhunyt. Százezer rendőr és csendőr járőrözik az utcákon. Áprilisban azonban tetőzhet a járvány.
Makro / Külgazdaság
Az EKB közvetlenül is vásárol majd céges értékpapírokat?
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 18:31
A Volkswagen csoport arra szólította fel az Európai Központi Bankot (EKB), hogy a pénzintézet minél hamarabb kezdjen közvetlenül a világ legnagyobb vállalataitól értékpapírokat vásárolni, így segítve a cégeket a koronavírus okozta válság átvészelésében.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus – most lobban be egy újabb kontinens
Káncz Csaba | 2020. március 27. 16:49
Lerobbant egészségügy, százezres menekülttáborok és 24 millió AIDS-es páciens teszi rémálommá a most kibontakozó koronavírus-járvány kezelését Afrikában. A fejlett világ koordinált segítsége nélkül a kontinens képtelen lesz megbirkózni a kibontakozó járvánnyal – márpedig a fejlett országok még saját magukon sem tudnak segíteni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: még pezseg az élet a Duna-parton
Wéber Balázs | 2020. március 27. 16:09
Lassult, de nem állt le az élet Budapesten.
Makro / Külgazdaság
Nem, nem kell igazolás, hogy munkába mehessünk
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 13:19
Ez világosan elhangzott az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság
Egy ország, amelyet nem bénított meg a vírus – interjú egy svédországi magyarral
Wéber Balázs | 2020. március 27. 12:44
Svédországban, kisebb-nagyobb változásokkal, de a megszokott mederben zajlik az élet, mondta a Privátbankár.hu-nak Gonda Zsuzsanna magyar újságíró, aki egy Stockholm közeli kisvárosban él családjával. A skandináv ország különutas válságkezelést folytat: csupán a betegeket és időseket próbálja izolálni, valamint csak a súlyos eseteket diagnosztizálja, hogy elkerülje a pánikot.
Makro / Külgazdaság
Koronavírusos lett Boris Johnson
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 12:40
A miniszterelnök tesztje pozitív lett – jelentette be a brit kormány.
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály: újabb gazdaságvédelmi intézkedések következnek
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 12:35
Az eddigi kiadásokat Varga Mihály pénzügyminiszter összegezte legújabb Facebook-videójában.
Makro / Külgazdaság
Kerüljük a csoportosulást! Ez a kijárási korlátozás célja
Kormos Olga | 2020. március 27. 11:53
A kijárási korlátozás meghozatalára azért volt szükség, hogy tovább erősítsék az eddigi szigorító intézkedéseket, valamint azért, hogy a csoportosulások és találkozások mennyiségét csökkentse a kormány - hangzott el a tájékoztatón a lapunk kérdésére adott válasz.
Makro / Külgazdaság
Kövesse velünk élőben az Operatív Törzs sajtótájékoztatóját!
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 10:53
11 órakor indul.
Makro / Külgazdaság
Így festett a munkaerőpiacunk pillanatokkal a koronavírus becsapódása előtt
Privátbankár.hu | 2020. március 27. 10:13
A KSH számai szerint február végéig még alig mozdultak a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok.
Friss
Makro / Külgazdaság
Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45
Az indíték nem ismert. 


