Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
A sivatagi királyság fölött megjelent a szovjet összeomlás árnya
Káncz Csaba | 2018. november 21. 08:45
A szaúdi királyi családon brutális a nemzetközi politikai nyomás, ezért a 2015-ben leindított jemeni háború kapcsán Rijád most késznek mutatkozik béketárgyalások megindítására. Rijád jelenlegi helyzete a késői, bemeszesedett Szovjetunió megrendülésének korára emlékeztet az 1980-as évek második feléből.
Makro / Külgazdaság
Egyre durvábban drágul a kávé a klímaváltozás miatt
Privátbankár.hu | 2018. november 21. 07:28
Sokkal kevesebb eső hullott a brazil ültetvényekre, ami visszafogta a termelést. Közben a kereslet is nő.
Makro / Külgazdaság
A kínai álom: hogyan emelkedett ki több százmillió ember a nyomorból?
Kollár Dóri | 2018. november 20. 20:10
Azon talán senki sem lepődik meg, hogy alapvetően Kína még mindig sokkal szegényebb, mint az Egyesült Államok. Csakhogy a gazdasági bizalmi mutatókban már egyértelművé kezd válni a kínai fölény, ráadásul hirtelen több 100 millióan kiemelkedtek a szegénységből. Az ázsiai országban kitört a hurráoptimizmus, és nem igazán látszik, hogy ennek mi fog gátat szabni.
Makro / Külgazdaság
Áll a bál a szomszédban a Sorost gyalázó kommentek miatt
Privátbankár.hu | 2018. november 20. 16:10
Soros Györgyöt bíráló kommentek árasztották el az osztrák sajtót és közösségi médiát a milliárdos bécsi látogatása miatt. A helyi oktatási miniszter szerint nem kell velük foglalkozni, mások viszont ellenlépéseket követelnek.
Makro / Külgazdaság
Harmadával nő a köztisztviselők bére januártól
Privátbankár.hu | 2018. november 20. 15:41
A kormány elfogadta az erről szóló törvénytervezetet.
Makro / Külgazdaság
A magyarok szerint az egészségügy és a korrupció is nagyobb probléma a menekülteknél
Privátbankár.hu | 2018. november 20. 15:24
Felmérés készült arról, hogy mit tartanak az ország legsúlyosabb megoldandó problémájának a magyarok.
Makro / Külgazdaság
Menekültstátuszt kapott Nikola Gruevszki
Privátbankár.hu | 2018. november 20. 14:43
Lapinformáció szerint menekültkénti elismerésének jogszabályi feltételei fennállnak.
Makro / Külgazdaság
Nem számít, hogy elszállnak az árak: Matolcsyék döntöttek
Gáspár András | 2018. november 20. 14:07
A 6 éves csúcson járó infláció ellenére továbbra sem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács. Mindenki erre számított, a jövő azonban messze nem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság
Óriásit esett a menedékkérők száma Magyarországon
Wéber Balázs | 2018. november 20. 13:15
Miközben a magyar kormány folyamatosan a migránsveszéllyel kampányol, addig az Európát elérő menedékkérők száma évek óta csökken, és töredékére olvadt a Magyarországon menedékkérelmet benyújtó személyek száma is. A bevándorlók túlnyomó többsége továbbra is elkerüli hazánkat. Érdekesség ugyanakkor, hogy a migránsellenes kampány ellenére mi vagyunk az egyik legbefogadóbb ország a térségben.
Makro / Külgazdaság
300 millió forintért venne festményeket az MNB
Privátbankár.hu | 2018. november 20. 10:40
Egy műalkotás megvétele már lezárult, azért 19 millió forintot fizetett a jegybank.
Makro / Külgazdaság
Végleg a szakadékba lökhetik az óriási olajvagyonon ülő országot
Privátbankár.hu | 2018. november 20. 09:46
Hamarosan felkerülhet Venezuela egy olyan listára, ami még súlyosabb válságba taszíthatja.
Makro / Külgazdaság
Putyin dührohamot kapott – ízekre szedik az orosz hírszerzést
Káncz Csaba | 2018. november 20. 09:01
A brit biztonságpolitikai gépezetet a jelek szerint nem befolyásolták negatívan a Brexit keltette kaotikus politikai folyamatok. Az utóbbi pár hónapban akkora pofonokat osztottak ki az orosz katonai hírszerzésnek, hogy azok a mai napig nem tértek magukhoz.
Makro / Külgazdaság
Szijjártó örül: sikerül elérni a kormány célját?
Privátbankár.hu | 2018. november 19. 17:41
A helyzet jelenlegi állása szerint reális esély van a magyar célkitűzések teljesülésére az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának folyamatában - jelentette ki Szijjártó Péter.
Makro / Külgazdaság
Weber megnevezte legnagyobb ellenfelét
Privátbankár.hu | 2018. november 19. 17:01
A nacionalizmussal venné fel a harcot az EPP csúcsjelöltje.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: így örült az új vezetéknek Orbán két cimborája
Privátbankár.hu | 2018. november 19. 16:40
Elkészült az orosz gázt Törökországba és Európába szállító új gázvezeték tengeri szakasza.
Makro / Külgazdaság
Élet a Brexit után – minden bevándorló egyenlő lesz?
Privátbankár.hu | 2018. november 19. 15:57
A brit miniszterelnök szerint a Brexit után az uniós tagországokból érkező munkavállalók nem állhatnak majd be mások elé „a sor elejére”.
Makro / Külgazdaság
Nagy hepaj lett Ausztriában Orbán mumusának látogatásából
Wéber Balázs | 2018. november 19. 13:05
Néhány héten belül benyújthatja a CEU akkreditációs kérelmét Ausztriában. Az ügyben Soros György tegnap az osztrák kancellárral tárgyalt, ma pedig az oktatási miniszterrel fog egyeztetni. Osztrák lapok szerint az intézmény Magyarországon nagy nyomás alatt áll, ezért költözhet át Ausztriába. Az amerikai milliárdos vizitje nagy vihart kavart az osztrák újságok fórumain és a közösségi médiában.
Makro / Külgazdaság
Belehúztunk: nagyot zuhant az államadósság
Privátbankár.hu | 2018. november 19. 11:01
Az államháztartás finanszírozási többlettel zárta a harmadik negyedévet.
Makro / Külgazdaság
Putyin tőrbe csalhatta Orbánt – a Fehér Házat el is lehet felejteni
Káncz Csaba | 2018. november 19. 08:51
A Gruevszki-ügy valószerű forgatókönyve, hogy a menekülést nem kizárólag a magyar titkosszolgálat szervezte, hanem bizony Moszkva lehetett a művelet karmestere fehérorosz és szerb segédlettel. A Kreml pedig aztán a szaftos részletek kiszivárogtatásával ráhúzhatta a vizes lepedőt Orbánra, hiszen nyugati alternatívái bezáródásával így még inkább ráutalt lehet Moszkvára. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Az olasz kormány még magyar barátaira sem hallgat
Fellegi Tamás | 2018. november 19. 06:07
Az olasz kormány megtagadta, hogy módosított költségvetést nyújtson be Brüsszelnek, ragaszkodik a korábban tervezettnél magasabb költségvetési hiányhoz. Eközben Magyarország példásan szigorú költségvetési és adósságkezelési kérdésekben, melynek fontosságát a jegybankelnök nemrég hangsúlyozta.
Makro / Külgazdaság
Ez lesz az utolsó esély, hogy idén felminősítsék Magyarországot
Privátbankár.hu | 2018. november 18. 19:16
A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, az idén immár másodszor, és ezzel be is fejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
Makro / Külgazdaság
Kiszivárgott egy javaslat: bekeményítenek a menekültek ellen
Privátbankár.hu | 2018. november 18. 19:01
Elég jelentős változtatásokra készülnek Németországban, legalábbis a Bild am Sonntag értesülései szerint. A szövetségi belügyminisztérium még nem nyilvános javaslatcsomagjára hivatkozva azt írták, hogy a kitoloncolások számának növelése érdekében egy sor szigorításra lehet számítani a közeljövőben.
Makro / Külgazdaság
A szakadék szélén: a Brexit összeomlásával riogat a szenvedő miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2018. november 18. 18:27
A brit miniszterelnök szerint a leváltásáról szóló pletykák csak rontanak a helyzeten.
Makro / Külgazdaság
Vajon végleg belefagyott Matolcsyék kezébe az olló?
Privátbankár.hu | 2018. november 18. 17:47
Nincsen túl sok esemény a jövő heti makronaptárban.
Makro / Külgazdaság
Nem nyelik le az adóemelést: százezrek tüntetnek a kormány ellen
Privátbankár.hu | 2018. november 18. 17:20
Franciaországban sosem restek tüntetni, most éppen az okozott óriási felháborodást, hogy a gázolaj áfája literenként 6,5 eurócenttel, a benziné pedig 2,9 eurócenttel emelkedne jövőre Emmanuel Macron kormányának tervei szerint, környezetvédelmi adó címén.
Makro / Külgazdaság
Újabb városokból tiltották ki a dízelautókat
Privátbankár.hu | 2018. november 18. 11:27
Egy bírósági döntés értelmében jövőre újabb két német városból tiltják ki részben a régebbi dízelautókat.
Makro / Külgazdaság
1000 milliárd forint hullott Budapestre
Privátbankár.hu | 2018. november 17. 15:53
Megállapodást kötöttek Tarlós a kormányfővel.
Makro / Külgazdaság
Több kérdésben megállapodott Orbán és Tarlós
Privátbankár.hu | 2018. november 17. 15:20
Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.
Makro / Külgazdaság
Háború a műanyag ellen – kiakadtak a kormány döntésén
Valkai Nikoletta | 2018. november 17. 15:04
A héten dőlt el, hogy a kormány nem támogatja azt a minisztériumi törvénytervezetet, amely megemelte volt a műanyag zacskók környezetvédelmi termékdíját. A Greenpeace Magyarország nem érti, miért táncolt vissza a kormány, szerintük felháborító a döntés. Petíciójukat az egyszer használatos műanyag zacskók betiltásáról már 154 ezren írták alá.
Makro / Külgazdaság
Orbán ezt gondolja Budapestről
Privátbankár.hu | 2018. november 17. 13:12
A miniszterelnök szerint Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg.
Makro / Külgazdaság
Orbán példátlan dologról beszélt
Privátbankár.hu | 2018. november 16. 17:31
Felértékelődik a régió szerepe - mondja a kormányfő.
Makro / Külgazdaság
Hogyan főzzek otthon pálinkát, hogy abból ne legyen baj?
Valkai Nikoletta | 2018. november 16. 15:05
Három évvel ezelőtt jócskán megváltoztak az otthoni és a bér pálinkafőzés szabályai. Mi számít magánfőzésnek? Hova és mit kell bejelenteni? Hány liter pálinkát főzhet valaki otthon? Mindezen kérdéseken és a jogi kereten túl további komoly veszélyeket is jelenthet, ha nem szakszerűen járunk el, nem megfelelően tároljuk és fogyasztjuk a pálinkát.
Makro / Külgazdaság
Hatalmasat nőtt a dolgozói szegénység Magyarországon
Privátbankár.hu | 2018. november 16. 14:45
A hazánk esetében közölt számok kirívóan aggasztó trendről árulkodnak, hiszen az elmúlt 7 évben közel a duplájára nőtt az érintettség.
Makro / Külgazdaság
Ennél pechesebb cigicsempészt is rikán látni
Privátbankár.hu | 2018. november 16. 11:16
Épp az ablakon át szabadult az illegális árutól a nő, akcióját telefonra vették a pénzügyőrök.
Makro / Külgazdaság
Kim Dzsongun is megtekintette – Észak-Korea újabb fegyvert tesztelt
Privátbankár.hu | 2018. november 16. 11:03
Sikeres volt a legújabb teszt.
Makro / Külgazdaság
Vádat emeltek Assange ellen Amerikában – mindenki mindent tagad
Privátbankár.hu | 2018. november 16. 09:08
Az Egyesült Államokban titokban vádat emeltek a WikiLeaks internetes kiszivárogtatóportál alapítója, Julian Assange ellen.
Makro / Külgazdaság
Semmit sem tanultunk a világháborúkból – miért életveszély Kína tengeri kihívása?
Káncz Csaba | 2018. november 16. 09:00
A politikai elitek nem engedik kitisztítani a pénzügyi rendszert, holott a globális adósságállományok brutális növekedése már nem jár együtt a GDP emelkedésével. Az első világháború lezárásának évfordulóján kiüresedett beszédeket hallhattunk, holott igazán aktuális lett volna a német-kínai párhuzam megvitatása. Washington katonai fenyegetései Peking címére az elmúlt napokban új szintre ugrottak.
Makro / Külgazdaság
Ennyi volt: egyelőre nem küldenek több katonát a menekültek ellen
Privátbankár.hu | 2018. november 16. 08:25
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon nem küld több katonát az amerikai-mexikói határhoz.
Makro / Külgazdaság
Meg akarják puccsolni a brit kormányfőt
Privátbankár.hu | 2018. november 16. 08:15
Bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek Theresa May ellen a brit EU-kilépés feltételrendszerét rögzítő Brexit-megállapodás miatt.
Makro / Külgazdaság
Ismét összecsap a kormány az ENSZ-szel?
Privátbankár.hu | 2018. november 15. 17:42
Ha minden igaz, egy komolyabb jogsértés történt.
Makro / Külgazdaság
Nem vezetik be a brutális zacskóadót
Privátbankár.hu | 2018. november 15. 14:02
Örülhetnek a boltosok, csalódnak a környezetvédők: a kormány visszadobta az ITM tervezetét, nem drágulnak az élelmiszerek a termékdíj emelése miatt.
Makro / Külgazdaság
Brexit: százezer magyar lélegezhet fel - vagy sokkal több
Wéber Balázs | 2018. november 15. 13:00
A Brexit-után is maradhatnak Nagy-Britanniában az ott dolgozó magyarok, és a megszerzett jogaik túlnyomó többségét is megtarthatják. Hivatalos adatok szerint mintegy százezer magyar dolgozik a szigetországban, közülük több mint hetvenezren az elmúlt nyolc évben vándoroltak ki. A valós szám azonban még ennél is jóval nagyobb lehet: korábban a magyar kormány 300 ezer „brit magyarról” beszélt.
Makro / Külgazdaság
Nem tetszik neki May kilépési terve, lemondott a brit Brexit-miniszter
Privátbankár.hu | 2018. november 15. 10:34
Dominc Raab fél év alatt már a második kilépésügyi miniszter, aki lemond a posztjáról.
Makro / Külgazdaság
Bejelentették: jön a Brexit-ügyi, rendkívüli EU-csúcs
Privátbankár.hu | 2018. november 15. 10:23
November 25-én.
Makro / Külgazdaság
Otthon főzte a pálinkát, meglepték a NAV-osok
Privátbankár.hu | 2018. november 15. 08:54
Több mint 350 liter illegálisan előállított párlatot, pálinkafőzéshez használt desztilláló berendezéseket foglaltak le a pénzügyőrök egy borsod megyei családi ház garázsában.
Makro / Külgazdaság
Putyin balkáni embere Orbánhoz menekült – Moszkva dönthet végül a sorsáról
Káncz Csaba | 2018. november 15. 08:29
A Budapestre menekült, Putyin emberének számító volt macedón miniszterelnök szisztematikusan erodálta el az ország alig ébredező demokratikus berendezkedését. Az arcátlan lopásoknak köszönhetően pártjának ingatlanvagyona eléri a 200 milliárd forintos értéket. Orbán nyáron az orosz érdekekért lobbizott Macedóniában.
Makro / Külgazdaság
Felpörögnek az események: még a hónapban rendkívüli EU-csúcs jöhet a Brexit miatt
Privátbankár.hu | 2018. november 15. 07:42
A szerda esti áttörés miatt buzdultak fel az uniós döntéshozók.
Makro / Külgazdaság
Brexit-tervezet: az angliai magyaroknak nem kell aggódniuk!
Privátbankár.hu | 2018. november 15. 07:26
A tartósan és törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi, EU-s állampolgárok a brit kiválás után is maradhatnak a szigetországban, így egy csomó kint dolgozó magyar is fellélegezhet. Az EU-s országokban tartósan élő briteknek sem kell csomagolniuk.
Friss
Nemzetközi
Megjött Irán válasza, így reagálnának egy amerikai beavatkozásra
Hamarosan jöhet a második tárgyalási forduló.
15 órája
Nemzetközi
Videón egy ukrán anya, akit felhívott az évek óta halottnak hitt fia
Érthetően óriási volt az öröm.
16 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
„A működő és emberséges Magyarország alapjai” – Közzétette programját a Tisza Párt
16:51
-
Orbán: a fiatalok kamulázadása semmit sem ér
14:17
-
Közel egy éve tart a nyomozás, még sincs gyanúsított a jegybanki alapítványok ügyében
12:06
-
Holland cucc, egri parkoló, rendőrök
08:19
-
Orbán: a választás kiélezett lesz, az eddigi kétharmadok nem a valós szavazatarányt tükrözik
16:59
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
top 24
-
Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
2026. február 7. 12:56
-
Videón egy ukrán anya, akit felhívott az évek óta halottnak hitt fia
2026. február 7. 15:30
-
Trumpék irányítják Alberta szeparatista mozgalmát Kanadában?
2026. február 7. 10:31
-
„Szerintem egy nagy humbug” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
2026. február 7. 14:15
-
Megjött Irán válasza, így reagálnának egy amerikai beavatkozásra
2026. február 7. 16:50

