Ha Németországban Angela Merkel, az Egyesült Államokban pedig Donald Trump maradt volna hatalmon, akkor ez a háború sohasem robban ki, "de nem volt szerencsénk" – fejtette ki az orosz propagandának is beillő nézeteit Orbán Viktor tusványosi beszédében az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Németország és Angela Merkel szerepe a háború kialakulásában azonban sokkal problémásabb, mint azt a miniszterelnök láttatni szeretné. Sőt, Timothy Snyder amerikai történész szerint
Németország már Merkel alatt is a rossz oldalon állt ebben a háborúban. Berlin évtizedek óta az orosz szénhidrogénekre építi a gazdaságot, és a legkevésbé sem reflektál arra a veszélyre, hogy ezzel egy szélsőjobb felé tolódó autokráciát erősít.
Németország nemcsak kényszerűségből, de aktív és jelentős döntésekkel növelte az orosz olajtól és gáztól való függőségét: Snyder szerint megdöbbentő volt például az atomerőművek bezárásával kapcsolatos döntés, míg az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítése pedig kifejezetten botrányos volt Ukrajna 2014-es orosz megtámadása után. Ezek a német döntések tragikus geopolitikai következményekhez vezettek, miután Németország a közvetlen gazdasági érdekeivel szemben figyelmen kívül hagyta gazdasági súlyából adódó geopolitikai felelősségét. Mára mindez azt eredményezte, hogy legnagyobb részben Németország finanszírozza Oroszország Ukrajna elleni háborúját, ezzel pedig nemcsak részt vesz, de sajnos elsősorban a rossz oldalon vesz részt ebben a háborúban. (Miként minden olyan ország (vagy egyén), amely pusztán saját szűk értelemben vett anyagi jólétét veszi most figyelembe.)
Berlin ráadásul a 2008-as pénzügyi válságot követően erkölcsi és pénzügyi hatalmat gyakorolt az Európai Unióban, erősen dominálta az uniós politikát, és a szigor pártján állt a gyengébb déli gazdaságok problémáinak kezelése során.
Az energiaválság ugyanakkor rámutatott Németország Oroszországtól való függésére, és felfedte gazdasági modelljének hibáit: az olcsó gázzal működő feldolgozóipar sérülékenységét, és a politikai elit vakságát a Kremltől való függéstől. Mivel azonban mindez kevésbé érinti Európa déli részét, ezek az államok most mind gazdasági, mind politikai értelemben növelhetik súlyukat.
Ezt a változást tükrözi Teresa Ribera, Spanyolország zöld átállásért felelős miniszterének kijelentése, amikor az Európai Bizottság mind a 27 tagállamot érintő 15 százalékos gázfogyasztásának csökkentéséről szóló javaslata került terítékre – mutatott rá Maria Tadeo politikai elemző. Ribera azzal érvelt, hogy Madrid elvégezte a házi feladatát. Nem függ jelentősen Oroszországtól, és erőn felül fektetett be a megújuló energiákba. A legfontosabb – érvelt a miniszter –, hogy Spanyolország „nem nyújtózkodott túl a lehetőségein”. Ezzel a fordulattal az európai pénzügyi válság tetőpontján hangoztatott német szemrehányások nyelvezetét visszhangozta – amikor Berlin a legnagyobb csekkeket állította ki a strukturális reformok finanszírozására, elmélyítve a déli gazdaságok visszaesését. Többen úgy vélték, hogy ezek a kijelentések végre felhívják a figyelmet Berlin következetlenségére, mások viszont úgy látták, hogy a járvány utáni helyreállítás pénzügyi alapját megteremtő közös uniós adósságvállalás elfogadását követően már nem érdemes ezekre a régi sérelmekre mutogatni.
Tadeo azonban Ribera megjegyzésének egy harmadik értelmét hangsúlyozza:
azt a felháborodást, hogy Németország máig vonakodik elismerni Oroszország-politikájának óriási kudarcát, holott a „segítségkérés” előtt szerinte ezt illett volna megtenni.
Főként, hogy Spanyolország az elsők között kongatta a vészharangot az energiaválság miatt, amikor Putyin szűkíteni kezdte a kínálatot, és tavaly év végén a piaci stressz jelei mutatkoztak. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, akire szintén óriási nyomás nehezedik az infláció és az energiaszámlák emelkedése miatt, már tavaly ősszel azt javasolta, hogy az unió adjon közös választ a rohamosan emelkedő energiaárakra.
Madrid azzal érvelt, hogy jobb hálózati-összeköttetésre van szüksége Európa többi részével. A spanyol fogyasztás csökkentése pedig önmagában nem segít az olyan országoknak, mint Németország, ha Madrid nem tudja exportálni feleslegét. Spanyolország akkor süket fülekre talált. Az energia pedig csak akkor vált közös európai problémává, amikor Németország kockázatai leküzdhetetlenné váltak. Ezt pedig a déliek most végképp egyre nehezebben viselik. Ennek ellenére az európai szolidaritás győzött, a múlt héten pedig a déli nemzetek vezetői is rekordgyorsasággal állapodtak meg a fogyasztáscsökkentésről, amelyet egyedüliként Magyarország nem szavazott meg.
