Angela Merkel kancellár 16 év után távozik Németország – és gyakorlatilag az Európai Unió – éléről, ideje hát egy alaposabb számvetésnek. A felszín csillog: a német, valamint a nemzetközi közvélemény elképesztő támogatottági mutatókkal búcsúztatja a kancellárt.
Belföldi támogatottsága ebben a hónapban 64 százalékon (!) áll, miközben a YouGov múlt havi globális felmérése a világ vezetői közül Merkelt találta a legismertebb és legtiszteltebb vezetőnek.
A higgadt krízis-menedzser
Minek köszönhető ez az elképesztő népszerűség? Nos, már a kancellár fellépése is önuralmat és szerénységet tükröz. Kommunikációja nyugodt, önmagát higgadt krízis-menedzserként prezentálja, aki természetéből fakadóan konszenzus-kereső. A nehéz múlt századi európai – és a még nehezebb német – történelem után Németországban és Európában ma alapvetően jólét van és ezt többen is a kancellár pragmatikus politikájának tudják be.
Ellentétben Magyarországgal, a kancellár nem élt vissza hatalmával és nem konvertálta azt euró-milliárdos családi vagyonra. Munkanapjait is a puritanizmus lengi körül.
A belső kör emberei
A jellegtelen belvárosi tömbház lakásából indulva kezdi a napjait kora reggel. Először a digitális sajtószemle („Kanzlermappe”) kerül elé, aztán a reggeli megbeszélés („Morgenlage”) belső, legbizalmibb körével. Ez a rutin akkor is érvényes, ha aznap külföldre utazik – márpedig a 16 éve alatt 533 külföldi útja volt, amelynek során 89 országot látogatott meg.
A legbizalmibb körben találjuk a kancellár 58 éves irodavezetőjét és legbefolyásosabb tanácsadóját, Beate Baumannt, aki negyed évszázada Merkel mellett áll. Baumannon és sajtótitkárán, Eva Christiansenen kívül nem igazán találunk állandó szövetségest a kancellár mellett: miniszterek, tanácsadók és országgyűlési képviselők rendszeresen kerültek be és aztán sodródtak ki ebből a körből.
A dolgozószoba falán két ember portréja függ. Egyrészt Konrad Adenaueré (az NSZK első kancellárja), másrészt Nagy Kataliné (a német származású orosz cárnőé).
Stratégia nélkül
A kancellárnak az elmúlt években viharos nemzetközi vizeken kellett navigálnia. Legyen az a 2008-as globális pénzügyi válság, a 2010-es évek elejének euró-válsága, a 2014-es ukrán válság, a 2015-ös migráns- és menekültválság, az illiberális populizmus felemelkedése az utóbbi években és a COVID járvány kitörése a tavalyi év elején.
Merkel válasza mindezen krízisekre meglehetősen hasonló volt: visszafogott modorral minél kevesebb ellenséget kreálni magának, és napi taktikákkal megpróbálni valahogy túlélni.
Valóban, kritikusai felhánytorgatják, hogy nagy elődjeivel (Adenauertól Kohlig) ellentétben Merkel pályájában nem igazán találunk egyetlen koherens stratégiát, avagy tervet sem. És az idő annak rendje és módja szerint elröpült Németország felett: legyen az a versenyképességi előnyének csökkenése, avagy az elképesztő szintű lemaradása a digitalizációs átállásban.
A CDU kiüresítése
Amikor Merkel 2005-ben kancellár lett, a CDU 35,2 százalékkal került hatalomra. Ehhez képest a konzervatív néppárt most, pár nappal a választások előtt történelmi mélypontján, 20-22 százalékon botladozik. Mi történt?
Nos, Merkel a CDU-t az első időszakban gyengéden, majd egyre határozottabban tolta a politikai spektrum baloldalára. Mára elérkeztünk oda, hogy Németországban a sajtó és a polgárok milliói a „jobboldalit” a „radikális jobboldallal” azonosítja.
Úgyszintén, a kancellár szisztematikusan darálta le és szorította ki a hatalomból a tehetséges utódjelölteket. A CDU ennek következtében mára kiüresedett, nincsen víziója és a szövetségi szinten elképesztően kevés ütőképes politikussal rendelkezik.
Szoros kapcsolatban a médiacézárokkal
A CDU egykori szavazói, valamint a gazdasági és média vezetők ráadásul egyre gyakrabban kérdőjelezik meg Merkel vezetési módszereit. A dolgok elkenését, elfektetését, a realitások ködösítését. A sajtó nagyágyúival folytatott bizalmas viszonya révén pedig a legtöbb esetben a német főáramú média elhallgatta a kancellár döntéseinek negatív következményeit a polgárok elől. Nem árulunk el hadititkot, ha felfedjük: Merkel hosszú évek óta nagyon szoros kapcsolatokat ápol a Bertelsmann és az Axel Springer médiaóriások tulajdonosnőivel.
Ezek a médiumok tompították le Merkel stratégiai ballépéseit az elmúlt években. Legyen az a nyaktörő ütemben lezavart energetikai rendszer átalakítás (Energiewende), amely rekordmagas áramárakhoz vezetett Németországban, avagy a 2015-ös törvényellenes határnyitását („Willkommenskultur”), amely az AfD felemelkedéséhez és Kelet-Németország további elidegenedéséhez vezetett.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Legalábbis egyelőre. Nem hoztak áttörést a moszkvai tárgyalások. 
