Bosznia-Hercegovinában élesítik az orosz gázfegyvert

(Ez a cikk a BALK és a Privátbankár.hu együttműködésében jelenik meg.)

A szerbektől jön a gáz

Bosznia-Hercegovina területén 1979-ben került kialakításra Zvornik közelében az akkori jugoszláv tagköztársaság gázellátásának alapját képző gázátadó állomás, és a Zvornik-Szarajevó közti gázvezeték. Ennek létrehozását követően csak minimális szintet ért el a földgáz hálózat fejlesztése.

A gázellátás elmaradottságát tükrözi, hogy csak a lakosság 5%-a használ vezetékes gázt a háztartásokban.

A hálózat fejlesztését nagymértékben hátráltatja, hogy a boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) és a bosnyák-horvát föderáció külön gazdasági társaságot működtet a gázbeszerzésre, a szállítmányozásra és annak végfelhasználókhoz való eljuttatására. Ezek a társaságok kisebb részben magántulajdonban, nagyobb részben az őket megalapító entitások tulajdonában vannak.

A Republika Srpska gázellátását a GasRes cég végzi, a bosnyák-horvát föderációban a BH Gas nevű vállalat felel a lakossági és ipari gázellátásáért. A helyzetet bonyolítja, hogy a Republika Srpska területén lévő zvorniki gázátadó állomás és a gázimportot lehetővé tevő műszaki rendszerek a Gaspromet AD nevű cég tulajdonában és kezelésében vannak.

A GasPromet AD – a GasRes-hez hasonlóan – lényegében a Republika Srpska és Szerbia vezetésének érdemi befolyása alatt áll. A GasPromet AD részvényeinek mindössze 20%-a van magántulajdonban. A fennmaradó 80%-ból 39%-ot a Srbijagas, 41%-ot pedig a Szerb Köztársaság (RS) és annak pénzalapjai birtokolnak.

A boszniai földgáz piac fejlesztését jelentősen hátráltatja a piac relatív kis mérete. 2019-ban, vagyis az utolsó koronavírusjárvánnyal nem terhelt gazdasági évben a boszniai gázfogyasztás az alábbiak szerint alakult:

2019. évben a boszniai földgáz fogyasztás összesített mértéke 230.218.000 m3 volt. Ez az azonos időszaki magyarországi éves fogyasztás kb. 2,5 %-a.

Ezekből az adatokból érdemes kiemelni, hogy a lakossági gázfogyasztás az összes importnak mindössze a 20,5%-t teszi ki. Ennek oka, hogy a lakossági gáz ára magasabb, mint a szén vagy fa alapú fűtőanyagok ára, így a fogyasztók maguk sem érdekeltek a gázhálózathoz való csatlakozásban.

Az éves felhasznált mennyiség messze elmarad a jelenleg is rendelkezésre álló import kapacitástól, hiszen a már említett zvorniki gázátadó állomás éves kapacitásának plafon értéke 750 millió köbméter. Amennyiben pusztán az ellátási szükséglet lenne a szektor jövőbeli bővítésének szempontja, nem is lenne indokolt új határ menti belépési pont kiépítése, mivel a zvorniki kapacitás maximumának csak 30%-át érte el a 2019. évi összfogyasztás.

A problémát az ellátásbiztonság „kettős értelmezése” jelenti a két entitás vezetése részéről.

Tervek pro és kontra

Ellátásbiztonsági szempontból „sajátos” helyzetet eredményez, hogy Bosznia-Hercegovina gázellátása a vele szemben “janus arcú külpolitikát” folytató Szerbiától és Oroszországtól függ. A gáztranzit lebonyolításáért 100%-ban a szerb állami tulajdonban álló Srbijagas cég felelős, míg a földgázt az orosz Gazprom adja el a boszniai szolgáltatóknak, mint exportőr.

Jelenleg más exportőr nincs a boszniai gázpiacon, és műszaki lehetőségek hiányában a Srbijagas is monopol helyzetben van. A helyzet pikantériája, hogy mint minden EU- és NATO-tagsággal kacérkodó államban az energia hordozók importjának diverzifikálása vállalt célja az ország politikai vezetésének.

Ennek ellentmond, hogy az boszniai szerb Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD), mint vezető politikai erő a szerb enklávéban, és a Szerb Köztársaság (Republika Srpska) kormánya a diverzifikálást csak mennyiségi problémaként értelmezi, és az általuk tervezett fejlesztések nem célozzák meg az exportőrök számának növelését.

Az RS vezetése a Srbijagas bevonásával egy új gázátadó állomást akar kiépíteni Bijeljina közelében (ismételten csak Szerbia felé). Így a zvorniki kapacitáson felül az RS északi területeihez közelebb új belépési pont jönne létre az orosz gáz számára Szerbia felől.

A fejlesztés másik fontos eleme a Száva folyóval párhuzamosan haladó, 340 kilométer hosszúságúra tervezett központi vezeték. Utóbbi kiépítésével az RS északi területén megvalósíthatóvá válik a nagyobb települések földgázzal történő ellátása. Ezzel párhuzamosan tervezi a GasRes a lakossági földgáz ellátási hálózat kiépítését több nagyvárosban.

Az ellátásbiztonság növelése szempontjából a BH Gas vezetése lényegesen meghaladta a GasRes által kidolgozott tervet, mivel érdemi diverzifikációt megvalósító tervet dolgozott ki, több exportőrre támaszkodva.

A BH Gas három új belépési ponttal számol. Ezek közül az „északi összeköttetés” és a „nyugati összeköttetés” horvátországi gázvezetékből biztosítana új forrást, míg a „déli” a csak papíron létező Ionai nemzetközi gázvezetékkel való kapcsolódást kívánja megteremteni hosszú távon. Utóbbi keltette fel leginkább a gázpiaci szereplők figyelmét, mivel a Posušje mellett kialakítandó belépési pontba a már létező adriai horvát vezetékből a krk-i LNG-tározóba érkező gáz is betáplálható lenne, így az fellendíthetné Krk forgalmát. Utóbbi lehetőség miatt a BH Gas ennek a belépési pontnak a kialakítását tekinti elsődlegesnek.

Az orosz gáztól független LNG-forrás mellett szól, hogy arra támaszkodva meg lehetne építeni a bosnyák-horvát föderáció „magterületén” haladó vezetéket, ami megoldaná Mostar és Travnik körzetében a gázellátási problémákat. Elemzők szerint ez nem elsődlegesen a lakosság igényei, hanem az ipar bővülő energia- és nyersanyagszükséglete miatt indokolt. Persze, mint minden „mesterséges terv”, ez is komoly buktatókkal kell szembe nézzen a realitások szintjén.

Elsőként nem szabad elfelejtenünk, hogy az LNG-forrású gáz ára a piacon magasabb, mint az orosz vezetékes gázé, és még ha hiszünk is abban, hogy a tengeri szállítási útvonalon érkező gáz folyamatos biztosítottsága megoldott, akkor is kérdéses a jövőbeni kapacitás-bővítés lehetősége.

Erre a BH Gas válasza: hogy emiatt kell megépíteni az északi és nyugati belépési pontokat, és az azokhoz tartozó vezetékeket. A puszta tervezés gyerekjáték a gázvezeték fektetéshez képest a Balkán hegyvidékes tájaiin, ami hasonlóan költséges projekt lenne, mint a jelenleg épülő 5C közlekedési korridor, amit az EU finanszíroz boszniai forrás hiányában.

Külső finanszírozás nélkül nem megy

Ezen a ponton jutottunk el „az elhantolt eb” kérdésköréhez, miszerint külső finanszírozásra van szükség az üres államkassza miatt.

A boszniai Szerb Köztársaságban (RS) tervezett projektek finanszírozottsága biztosított, mert 2017-ben megszületett a szerződés, ami alapján a Gasprom és a Srbijagas megközelítőleg 270 millió eurót biztosít a fent említett fejlesztésekre. Ezzel szemben a BH Gas három irányt felölő terve olyan, mint a három lábú szék, aminek két lába csak a tervasztalon létezik.

A jelenlegi tervek szerint a déli összeköttetési rendszer és a hozzá tartozó 180 kilométer vezeték Mostar és Novi Travnik irányában a USAID 100 millió eurós támogatásából valósulna meg. A másik két fejlesztési terv finanszírozásáról nincs szó.

Még mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy az EU-támogatás vagy egy EBRD hitel megoldás lenne erre a problémára, szem előtt kell tartanunk, hogy az EU karbonsemlegességi programja szigorú feltételeket szab az energetikai fejlesztésekre igénybe vehető támogatásokra, és kétséges, hogy a BH Gas terve ezzel a programmal mennyire egyeztethető össze.

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a szerb-orosz gázon alapuló elképzelések jelentenek kivitelezhető alternatívát, amely azonban az alapproblémát nem oldja meg, hiszen csak a szerb területek ellátását biztosítja, elvonatkoztatva minden szerb/belgrádi politikai lózungtól a gazdasági együttműködéssel kapcsolatban.

Ezek után nem kell gázipari szakembernek lenni ahhoz, hogy levonjuk a következtetést, miszerint a föderációs politikához igazodó BH Gas és a szerb érdekek alapján működő GasRes között nem volt cél egy olyan országos hálózatot kiépítése, ami összekapcsolódik. A diverzifikáció azonban legalább részbeni megvalósítását pontosan ez eredményezte volna, mivel ezzel lehetővé vált volna a több exporttőrtől eltérő áron, különböző tranzit irányokból a gáz beszerzése.

Ennek megvalósítása a két országrész politikai és gazdasági szereplőitől magas szintű kompromisszumkészséget követelt volna meg, ami a jelenlegi belpolitikai helyzetben nem realitás.