Lássuk a tényeket. Az infláció alapvetően a kőolaj-, kisebb részben pedig az alapanyagárak emelkedése miatt idén tavasszal világszerte elkezdett gyorsulni. Egy ideig még a pénz- és tőkepiacok, valamint a monetáris politikáért felelős jegybankok azzal nyugtatgatták magukat, hogy az áremelkedés csak átmeneti lesz, s 2022 első negyedévében minden visszaállhat a normális kerékvágásba. Ám a helyzet hónapról hónapra nem javult, s mára odáig jutottunk, hogy tulajdonképpen egy kivételével már szinte senki nem beszél átmenetiségről, majdnem mindenki már tartós inflációt vár. Az az egy kivétel azonban nem kisebb név, mint az Európai Központi Bank, amelynek vezetősége megmagyarázhatatlan módon elbagatellizálja a problémát.
Pedig, ahogy azt a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adata is jelzi, korántsem kis gonddal állunk szemben. A novemberi 7,4 százalékos hazai éves inflációhoz hasonló mértékre legutóbb közel 14 éve, 2007 decemberében volt példa. Vagyis, csaknem háromnegyed évvel azelőtt, hogy a Lehmann Brothers megfekvésével kirobbant a globális pénzügyi válság, amelyet aztán az immár minden szegmensre átgyűrűző világgazdasági krízis követett.
Most persze más a helyzet – nyugtatgatnak az elemzők, szakértők, kutatók és megmondóemberek, mondván, ilyen válságtól nem kell tartani, mivel a mostani okok merőben eltérő természetűek. Ám azért egy csaknem másfél évtizede nem tapasztalt ársokk mégis csak ijesztő.
„Az infláció növekedésének hátterében elsősorban az üzemanyagok, iparcikkek és élelmiszerek áremelkedése áll. A globális nyersanyagár-emelkedés egyre szélesebb termékkörben jelenik meg a fogyasztói árakban” – adott helyzetértékelést az MNB Monetáris Tanácsa a november 16-án, azt követően kiadott közleményében, hogy az inflációs kockázatok fokozódása és ami a lényeg, az inflációs kockázatok jelentős romlása miatt változtatott az alapkamat-emelés ütemén. Az előző két havi 15-15 bázispontról visszatértek a 30 bázispontos szigorításhoz, vagyis ahhoz a havi mértékhez, amelyet alkalmazott a jegybank júniustól, a kamatemelési ciklus meghirdetésétől három hónapon át, augusztusig. Majd az alapkamat helyett kikiáltották az egyhetes jegybanki betétet irányadónak (vagyis azt az eszközt, amelybe a kereskedelmi bankok parkoltathatnak pénzeket), annak kamatát elkülönítették az alapkamatétól, s több lépésben történt emelés után előbbi már 3,1 százalék, azaz kerek 1 százalékponttal magasabb az utóbbinál.
„Az előző kamatdöntés óta romlott a globális befektetői hangulat, és növekedett a pénzpiaci feszültségek valószínűsége. A koronavírus delta variánsának terjedése, az egyre általánosabb ellátási nehézségek, továbbá a tartóssá váló energiaválság is kedvezőtlenül hatottak a befektetői hangulatra. A nyersanyagpiacokon jelentős áremelkedési hullám következett be. Az energiahordozók esetében kiugró volt az árnövekedés, az év eleje óta a földgáz és az áram ára is a többszörösére nőtt. A kőolaj világpiaci ára változatlanul 80 dollár fölött alakult. A dollár árfolyama az euróhoz, illetve a feltörekvő piaci devizák többségéhez képest összességében felértékelődött.”
Ezek, a Monetáris Tanács november 16-ai közleményében felvázolt körülmények az azóta eltelt három hétben változtak. Az pozitívum, hogy a világpiaci kőolajárak csökkentek, a hazai üzemanyagárak meghatározásánál irányadó északi-tengeri Brent fajta jegyzése például december elején már a 70 dollár alá is benézett – ez közel 14 százalékos árcsökkenést jelent. Fájdalom, hogy novemberben még jobbára 80 dollár fölött tanyázott, jórészt ennek tudható be a közel 14 éve nem látott magas inflációs adat. No meg annak, hogy közben a forint is nagyot gyengült, az euróval szembeni árfolyama soha nem látott magasságba (a 372-es szint fölé) került, ami az erősen importfüggő magyar gazdaságban komoly árnyomást kifejtő tényező.
Más kérdés, hogy a napokban a világpiaci kőolajárak ismét elkezdtek emelkedni, a Brent már megint 75 dollár felett cserél gazdát, miközben a forint továbbra sem tekinthető acélosnak, az euróval szembeni árfolyama meghaladja a 367-et.
Az inflációs kilátások tehát finoman szólva bizonytalanok. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy az MNB már 2022 egészére 5 százalékos pénzromlást vár – ahogy azt maga Matolcsy György tette közzé a múlt héten, mintegy megszellőztetve a csak a Monetáris Tanács jövő keddi ülésére véglegesített Inflációs jelentésben szereplő prognózist.
Azt már a monetáris politikáért felelős alelnöke, Virág Barnabás lengette be, hogy az MNB hosszú kamatemelési ciklusra rendezkedett be. Amiből azt is ki lehet olvasni, hogy a jegybank még a brutálisan magas infláció és a 2022-es 5 százalékos várakozás láttán sem változtat a kisebb lépések taktikáján.
Pedig lehet, hogy kellene. Akár 2-3 százalékponttal is megemelni az irányadó kamatokat. Ahogy tette azt például 18 évvel ezelőtt, 2003 novemberében az MNB, amikor az akkor Járai Zsigmond vezette monetáris hatóság 3 százalékponttal, 12,5 százalékra vitte fel az alapkamatot – igaz, kapott is érte hideget-meleget a hazai közgazdász-társadalomtól, nem véletlenül, hiszen a szigorítás mértékének indokoltsága erősen megkérdőjelezhető volt. Nem úgy, mint annak az ugyancsak 3 százalékpontos alapkamat-emelésnek, amely 2008 októberében következett be, amikor a Simor András elnökölte MNB a már említett pénzügyi válság hatásainak tompítása érdekében srófolta az irányadó rátáját 8,5-ről 11,5 százalékra.
Ne feledjük, a 7,4 százalékos infláció miatt a reálkamatok jelentősen, több százalékponttal negatívak, a szupernek kikiáltott Magyar Állampapír Pluszon például éves átlagban 2,5 százalékpontot bukik egy megtakarító, s akkor még nem beszéltünk a többi instrumentumról (jelesül bankbetétek, befektetési jegyek). Gyorsuló pénzromlás esetén az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírok vétele lehet jó megoldás, más kérdés, hogy mivel azok kamata az előző évi éves átlagos fogyasztóiár-indexhez igazodik, ez a kompenzáció csak hosszú hónapokkal később nyújthat gyógyírt.
A 7,4 százalékos hazai novemberi inflációra adott első hazai elemzői reakciók közül az Equilor Befektetési Zrt.-é tekinthető szokatlannak. A brókercég szerint a magas infláció ezúttal forinterősítő is lehet, mivel növelné az e hét csütörtöki kamatemelés esélyét az egyhetes betéti tenderen, illetve a jövő hét keddi hivatalos ülésen az alapkamat emeléséét is. De hát – mint azt már említettük – a mi megítélésünk szerint e lépések bekövetkezte nem kérdéses.
Az Erste Bank makrogazdasági elemzője, Nagy János pedig azzal próbált nyugtatgatni, hogy „az infláció elérhette csúcspontját novemberben, decemberben eddig az üzemanyagárak is mérséklődni látszanak és a bázishatás is kedvezőbben alakul. Előretekintve pozitívum, hogy januártól kifut a jövedékiadó- és az üzemanyagár-emelkedés hatása a bázisból.” Ugyanakkor azt Nagy is elismerte, hogy „mindent egybevetve az inflációs cél elérése a korábban előrejelzettnél több időt vehet igénybe, várhatóan csak 2022 után következhet be. Egyrészt, bár a lakossági rezsiárakat egyelőre nem befolyásolja az energiaárak száguldása, a vállalati szektor még nincs védve, így a következő hónapokban beépülhet a drágulás. Másrészt több ágazat, például az élelmiszeripar és építőipar is alsó hangon 10-20 százalékos áremelést vetített előre 2022-re. Harmadrészt az elkövetkezendő hónapokra előirányzott expanzív fiskális politika (szja-visszatérítés és mentesség, minimálbér-emelés stb.) is felfelé mutató kockázat az árdinamika tekintetében. Ezek eredményeként az elmúlt hónapokban tapasztalt kínálati oldali áremelkedés mellé egyre erőteljesebb keresletoldali is nyomás is társul”.
Amiből megint csak arra lehet következtetni, hogy a magas infláció hosszabb ideig, nem kizárt, hogy még a 2022 utáni évben, esetleg években velünk maradhat.
Két újabb tartályhajó futott aknára a Hormuzi-szoroson átvezető úgynevezett déli útvonalon. 
