Ha megnézzük a KSH statisztikáit, akkor azt láthatjuk, hogy az élelmiszereken belül van egy termékcsoport, amely 2018 eleje óta folyamatosan drágul, mégpedig a Zöldség, gyümölcs, burgonya kategória. Természetesen nem feltétlenül egységes az árak mozgása, hiszen volt olyan időszak, amikor a krumpli ára szállt el, míg máskor a zöldségek, vagy a gyümölcsök drágultak. A termékcsoport nagyságrendileg 4 százalékot képvisel a statisztikusok által összeállított vásárlói kosárban. Ugyanakkor vélhetőleg a fogyasztók által érzékelt infláció esetén ennél sokkal nagyobb jelentősége van, hiszen a közel azonos súlyt képviselő járművek drágulása például sokkal kevésbé feltűnő, hiszen akár új, akár használt autót nem vásárolunk napi szinten. Ezzel szemben optimális esetben zöldséget vagy gyümölcsöt folyamatosan szerzünk be, ha nem tartozunk a legszegényebbek közé.
Az infláció érzékelésének kérdése pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által is vizsgált kérdés, aminek gazdaságilag az adja a jelentőségét, hogy magas inflációs érzékelésnél a fogyasztók ezzel kalkulálnak, és sokszor ennek megfelelő döntéseket hoznak. Ha pedig ezt tömegesen teszik, akkor piaci anomáliákat is okozhatnak. Ha például tartósan magas inflációra számítanak, akkor jövedelmi helyzet függvényében az lehet az egyik racionális döntés, hogy keveset takarítanak meg (hiszen az a pénz úgyis veszít az értékéből). Illetve a megtakarításaikat nem a kormány által preferált állampapírokba, hanem például „reáliákba” csoportosítják, és így bizonyos területen, például az ingatlanpiacon, buborékot fújnak az oda áttolt pénzek által. A gazdaságban tehát mátrix módjára minden mindennel összefügg, emiatt lehetséges az, hogy az úgynevezett pillangóeffektus, amikor egy látszólag elhanyagolható kezdeti változás a folyamat végére komoly fordulatot generál, nem feltétlen csak egy jól hangzó elmélet.
A jószándékú kormányzati lépések is visszaütöttek
A magyar mezőgazdaságban rendszeresen visszatérő polémia a birtokszerkezet. Míg Európa számos országában, ahol fontos a „vidék megtartó ereje”, sok közepes méretű gazdaság van, addig nálunk kisszámú nagybirtokos mellett döntően kis földterületekkel rendelkeznek a gazdálkodók. Utóbbi azért problémás, mert ezek gépesítése a terület nagysága, továbbá a tőkeellátottság és -megtérülés miatt nehézkes. A kisebb területen gazdálkodók közül sokan ennek megfelelően munkaintenzív tevékenységet folytatnak, amit egyébként az elmúlt években az agrárium vezetői (legyen szó a minisztériumról vagy a kamaráról) szorgalmaztak. Sőt a pályázati források egy részét is ilyen tevékenységek támogatására lehetett fordítani.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az állattenyésztés mellett a zöldség- és gyümölcstermesztés felé próbálták a gazdákat „terelni”. Az alapötlet mindenképpen jó volt, hiszen akár a zöldség-, akár a gyümölcstermesztés a gabona- vagy olajnövényekkel összevetve sokkal magasabb hozzáadott értéket képvisel. A munkaintenzív tevékenységek értelemszerűen munkaerőt igényelnek, amelyek így elvileg vidéken plusz munkalehetőséget biztosítanának.
A gyakorlat és az elvek viszont nem feltétlenül találkoznak a magyar valóságban. A mezőgazdaságot ugyanis évek óta komoly munkaerőhiány sújtja. Ennek számos oka van a szakértők szerint, amelyek között demográfiaiakat éppen úgy találunk, mint gazdaságiakat. Akut probléma, hogy a mezőgazdaságban dolgozók folyamatosan öregednek, a fiatalok közül pedig kevesen szándékoznak ilyen területen dolgozni. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy korábban megfigyelhető volt, akik mégis vállalnának munkát az agráriumban, azok inkább elmentek külföldre, mert ott sokkal magasabb jövedelmet értek el. Ez egyébként igaz a külföldi munkaerőre is, hiszen egy román vagy ukrán vendégmunkás számára akár Dél-, akár Nyugat-Európa sokkal vonzóbb célpont.
Hiába növekednek a bérek
A külföldi munka mellett volt még egy másik tényező, ami korábban és jelenleg is elszívja a munkaerőt a mezőgazdaságból, ez pedig az építőipar. Az állami törekvések, legyen szó a családoknak járó támogatásokról (csok, falusi csok, babaváró hitel) vagy éppen a kedvezményes lakás áfáról, mind az építőipar felpörgetésével jártak. Az elmúlt években pedig az alkalmi munkavállalásnál jelentősen szétnyílt az olló az építőipari és más tevékenységek, például a mezőgazdasági munka között. Ez pedig azzal járt, hogy aki tudott, az ebbe az irányba mozdult, így az agráriumból eltűntek az idénymunkások. Ez egyébként annak ellenére is igaz, hogy míg az építkezéseken döntően férfi munkaerőt alkalmaznak, addig a mezőgazdaságban számos olyan munka van, ahol a nők sokkal hatékonyabbak.
Az érintett vállalkozók kénytelenek voltak az utóbbi években komoly béremelést végrehajtani, ugyanakkor így is kevesen vállalnak idénymunkát. Mint azt a napokban a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke elmondta, egy napszámos az észak-keleti országrészben ugyan még csak 8-10 ezer forint körüli napi bért keres, az ország középső és nyugati részében azonban már napi 10-12 ezer forint alatt senki nem megy a földekre, de nem ritka a 15 ezer forint körüli napszám sem, és mindez a nem szakképzett fizikai munkaerőre vonatkozik. Figyelembe véve, hogy a pandémia előtt a mezőgazdaságban vidéken 1000 forint alatti órabérek voltak a jellemzőek, a fenti bérek jelentős megugrást jelentenek.
Nagyon sok mezőgazdasági kisvállalkozás volt az olcsó bérköltségekre optimalizálva, az értékesítés felvásárlók felé történik vagy nagybani piacon, ami miatt a kereskedelmi lánc végén jelentkező magasabb árak általában nem náluk csapódtak le. Ez pedig azzal járt, hogy miközben a költségeik emelkednek, a bevételeik ezt nem követik le, hiszen a munkabér mellett sújtja őket az üzemanyagköltségek, a szaporítóanyagok, a műtrágyák és az alkalmazott vegyszerek áremelkedése is.
A növekvő költségeket a fogyasztók fizethetik meg
Tetézi mindezt, hogy az emelkedő fizetések ellenére sok helyen gyakorlatilag nincs alkalmi munkaerő. Az általunk megkérdezett érintettek azt mondták, hogy azok a cégek vannak a legjobb helyzetben, akik egész évben tudnak foglalkoztatni embereket, és nem csak a nyári dömping idejére keresnek alkalmazottat. Természetesen ilyen vállalkozások is vannak, de ezek többnyire nagyobb tőkeerővel bíró társaságok, akik olyan termesztési technológiát alkalmaznak (üvegház, fűthető fóliasátor), amely révén folyamatos a munka. A nehézség az, hogy az agráriumban érintett cégeknek csak a kis része ilyen, a többség azonban nem éri el ezt az üzemméret-szintet.
Évente körülbelül 50-80 milliárd forint bevételkiesést jelent a munkaerőhiány, illetve a munkaerő minősége a zöldség-gyümölcs ágazatnak, miközben a szektor termelési értéke 300 milliárd forint a már idézett FruitVeB-elnök, Apáti Ferenc szerint. Ha ezt a termelők szeretnék „megúszni”, akkor arra több lehetőség van, így például az üzemméret fel- vagy éppen lefelé való módosítása. Tehát, vagy csak akkora legyen a gazdaság, amit családilag kezelni tudnak, vagy növekedniük kell, hogy fix embereket tudjanak alkalmazni.
A pandémia miatt egyébként több, az úgynevezett HoReCa-szektornak (vendéglátóhelyek és szállodák) beszállító termelő került nehéz helyzetbe, ami miatt nem feltétlen evidencia, hogy az üzemméret növelése a kézenfekvő megoldás. Belátható ugyanakkor, hogy akár leépítésről, akár bővítésről beszélünk, mindkét megoldásnak költségei vannak (a dráguló munkaerőköltségen túl is), legyen szó az új eszközök beszerzési áráról, vagy éppen a régebbiek amortizációs kötségéről. Amennyiben egy mezőgazdasági vállalkozás ma ultramodernnek számító, a munkaerőköltségeket minimalizáló gépesítés mellett dönt, annak rövidebb távon még komolyabb költségei vannak, mint egy más bevált, esetleg Nyugaton „kifutónak” számító technológiának. Ezeket pedig valamilyen módon az érintetteknek érvényesíteni kellene a rentábilis működés érdekében.
Azt nehéz elképzelni, hogy egy kereskedelmi lánc esetén a termelőket követő nagy- vagy kiskereskedők lemondanának az árrésük egy részéről vagy egészéről. Így tehát a logika azt diktálja, hogy a magyar zöldségek és gyümölcsök ára már csak a fentiek miatt is növekedjen. Mindezt egyébként a jövőben jó eséllyel tetézni fogja, hogy a környezeti változások miatt már-már rendszeressé válnak az extrém időjárási helyzetek, amelyek a további áremelkedés irányába hatnak. Elég csak az idei évben tapasztalt késő tavaszi fagyokat említeni, ami miatt a hazai meggy- vagy kajszitermés számottevő hányada veszett el. De ha a határainkon túlra tekintünk, akkor nemzetközi példaként a néhány éve tapasztalt tél végi, kora tavaszi európai salátahiányt is megemlíthetjük, ami a váratlan spanyolországi időjárás következménye volt.
Nem állítjuk, hogy élelmiszerár-robbanás jön, de a fenti költségek és az időjárási viszonyok miatt jó eséllyel rendszeressé válik egyes termékek jelentősebb áremelkedése, amit a fogyasztók is érzékelni fognak. Ha pedig az élelmiszerek miatt továbbra is magas marad a hazai infláció, annak további negatív következményei lehetnek. Ez ugyanis vagy a forint gyengülésével jár, hiszen a magyar állampapírokon elérhető reálhozamot csökkenti, vagy kamatemelés esetén a hitelköltségeket növeli. Bármelyik forgatókönyv valósul meg, az az importtermékek drágulása, vagy a konjunktúra gyengülése miatt az átlagemberek számára is negatív hatással járhat.
Mexikó az egyik házigazda lesz a háromból. 
