3p

Nyugat-Afrikától egészen Irakig húzódik az a térség, ahol Ankara és Párizs élesen egymásnak feszül. A törökök az egykori ottomán birodalom legtávolabbi sarkaiban is megpróbálják visszaszerezni a kezdeményezést a franciáktól. Káncz Csaba jegyzete.

Török sajtójelentések szerint az utóbbi időszakban Ankara és Párizs között kitört kakaskodás a Kelet-Mediterráneumban és Afrikában Erdogan elnök értelmezésében török bosszúnak tekinthető Franciaország felé az első világháborút lezáró Sèvres-i békeszerződésért. A török kormányzó konzervatív oldal már amúgy sem csinál titkot abból, hogy az első világháború utáni rendezés revíziójára tör. A törökök az egykori ottomán birodalom legtávolabbi sarkaiban is megpróbálják visszaszerezni a kezdeményezést a franciáktól.

Nyugat-Afrika

Az elmúlt 18 évben az afrikai kontinensen működő török nagykövetségek száma 12-ről 42-re ugrott.  A török külügyminiszter július 21-én látogatta meg Nigert és több megállapodást írt alá, köztük egy együttműködési szerződést a katonai kiképzésről.  A szerződés elindított egy spekulációt a térségben, miszerint Ankara esetleg katonai bázist akar létrehozni az országban.  Januárban a törökök 3 bányászati szerződést is aláírtak  - ez természetesen komolyan irrtálja a franciákat, akik Niger uránium kitermelésének 63 százalékát tartják a kezükben.

ecep Tayyip Erdogan török elnök aláír egy harci drónt a katonai légitámaszponton a törökországi Batmanban. (Fotó: Murat Cetinmuhurdar / AP)
ecep Tayyip Erdogan török elnök aláír egy harci drónt a katonai légitámaszponton a törökországi Batmanban. (Fotó: Murat Cetinmuhurdar / AP)

Észak-Afrika

A Líbiában egymással szembekerülő Párizs és Ankara játszmájáról már részletesen írtunk ezeken a hasábokon. Ehhez képest az európai sajtó még nem figyelt fel a török behatolásra Algériába, amely ugye egy másik volt francia gyarmat - és azelőtt 1519-1830 között nem mellékesen az ottomán birodalom részeként működött. Az algériai külügyminiszter a hét elején látogatott Ankarába, ahol a török külügyminiszter egyenesen "testvéremnek" nevezte.  

Erdogan idén januárban tette tiszteletét az óriási afrikai országban, ahol kijelentette: "Algéria az egyik legfontosabb stratégiai partnerünk Észak-Afrikában". A török elnök rendszeresen megpróbálja feltépni a francia gyarmati időszakban keletkezett algériai történelmi sebeket, de ezt eddig Algír idegesen utasította vissza.  

Törökország az elmúlt időszakban már 3,5 milliárd dollárt fektetett az országba. Ankara hasonló erőfeszítéseket tesz Tunézia és Marokkó bevonzására is a török érdekszférába. Párizs viszont Egyiptom harmadik legnagyobb fegyverszállítója és hadikikötőt tart fenn az Egyesült Arab Emírségekben.  A török nyomulást látva a franciák még szorosabban koordinálhatják a jövőben lépéseiket Kairóval és Abu Dhabival Észak Afrika kapcsán.

Közel-Kelet

A török elit ingerülten és irigykedve figyeli Macron elnök látogatásait és lépéseit Libanonban.   Mindeközben a Ciprus és Kréta melletti vizeken Párizs és Ankara továbbra is farkasszemet néz egymással. A héten ráadásul Párizs egy újabb éles üzenetet küldött Ankara felé, amikor Macron elnök váratlan iraki látogatásán kiállt az ország területi integritása mellett.  

Emmanuel Macron francia elnök (k) látogatást tesz a libanoni főváros kikötői negyedében 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. (Fotó: MTI/EPA/Pool/Thibault Camus)
Emmanuel Macron francia elnök (k) látogatást tesz a libanoni főváros kikötői negyedében 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. (Fotó: MTI/EPA/Pool/Thibault Camus)

Erdogan ugyanis folyamatosan megsérti azt az iraki kurd területek elleni rendszeres szárazföldi és légi hadműveletekkel.  Párizsnak nagyobb hitele van az iraki politikai osztályban, mint az USA-nak, vagy Iránnak és ezt a franciák most ki tudják használni.  Amióta Trump elnök fokozatosan vonja ki a csapatait a Közel-Keletről, Macron nyíltan törekszik átvenni a nyugati vezetői szerepkört a térségben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
Makro / Külgazdaság Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:11
Amíg ő Sulyok Tamás helyét veszi át.
Makro / Külgazdaság Őrült meccsen dőlt el a bronzérem sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:24
Két csalódott csapat játszott egy teljesen őrült meccset.
Makro / Külgazdaság Amerikai szankciók fenyegetik Magyarországot, Washingtonban folytatódtak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:42
Az oroszországi energiaimport szankciójáról szóló amerikai kongresszusi törvényjavaslat is szóba került Hajdu Mártonnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének washingtoni megbeszélésein. Az Egyesült Államokban benyújtott tervezet szerint Magyarország is azok közé az országok közé kerülhet, amelyekkel szemben Washington akár 100 százalékos vámot vethet ki az orosz energiahordozók jelentős importja miatt.
Makro / Külgazdaság Olcsó? Drága? Így áll most a régióban a hazai benzinár
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:10
Ismét nyomás alá kerültek a hazai üzemanyagárak, mivel a közel-keleti régióban kiújult harcok rövid idő alatt több mint 20 százalékkal emelték az északi-tengeri Brent típusú kőolaj árát.
Makro / Külgazdaság A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
Herman Bernadett | 2026. július 18. 11:38
Az extrém alacsony vízállás miatt a Margit-sziget déli végén több tíz méterre be lehet sétálni a Duna közepén. A híd középső pillére is a szárazföldön áll. 
Makro / Külgazdaság Újabb óriáscég szekrényéből esett ki egy csontváz?
Kollár Dóra | 2026. július 18. 11:18
Két, világszinten is ismert élelmiszeripari vállalat történetében is találni sötét ügyeket kiszolgáltatott régiókban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG